Többhónapos késéssel mutathatják be Magyarországon az olyan szuperprodukciókat, mint A sötét lovag - Felemelkedés, A csodálatos Pókember vagy a Skyfall című új James Bond-film, ha a forgalmazók betartják a Filmtörvény január 1-jén hatályba lépett módosítását.
A Filmtörvény január 1-jén hatályba lépett módosítása szerint a filmforgalmazók kötelesek minden filmjük egy példányát legalább 30 nappal a bemutató előtt benyújtani a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH). A Filmforgalmazók Egyesületének elnöke, Bálint Péter szerint lehetetlen eleget tenni ennek a szabálynak, hiszen "elsősorban a kalózkodás megelőzése miatt megtekintésre alkalmas DVD szinte soha nem létezik a filmekből a bemutató előtt, többségük digitális adathordozón érkezik. Ezeknek tilos a másolása, de még ha az eredeti digitális példányt adnám át, a hatóságnál akkor sem tudnák megnézni, mert csak digitális vetítésre alkalmas moziteremben lehet levetíteni".
![]() |
| Anne Hathaway A Sötét lovag - Felemelkedés című filmben, tervezett premier: július 26. |
Ha tehát a forgalmazók be akarnák tartani a törvény betűjét, meg kellene várniuk, amíg - a külföldi mozipremier után hónapokkal - DVD-n hozzáférhetővé válik a film, hogy benyújthassák a hatóságnak, és csak ezután harminc nappal kezdhetnék a magyar mozikban vetíteni a filmet. Ez a késleltetés minden film esetében hátrányos lenne a nézők, a forgalmazók és a mozisok számára is, de főképp a hollywoodi szuperprodukcióknál lenne abszurd, amelyek eddig a legtöbb esetben egyidőben érkeztek hozzánk az amerikai premierrel, így viszont több hónapos késéssel jelennének csak meg a magyar mozikban. Ez a jelentős csúszás nyilvánvalóan kedvezne a kalózkodásnak is: minden bizonnyal növekedne azok száma, akik az illegális letöltést választanák ahelyett, hogy hónapokat várjanak egy-egy filmre.
A film benyújtására elvileg azért van szükség, hogy megtörténhessen a korhatár-besorolás. Természetesen eddig is meg kellett mutatni a filmeket e célból, azonban egyrészt elég volt vetítést tartani belőlük a besorolóbizottságnak, nem kellett fizikailag is átadni a filmet, másrészt a törvényhez tartozott egy végrehajtási utasítás, ami tett egy nagyon fontos engedményt: amennyiben a forgalmazó nem tudta 30 nappal a bemutató előtt levetíteni a filmet (például mert a kópiája még nem is érkezett meg az országba), akkor később, akár a premier előtt 72 órával is tarthatott belőle vetítést 100 ezer forintos sürgősségi díj fejében. Mint Bálint Péter elmondta, sok filmnél a forgalmazó eleve kalkulált ezzel a sürgősségi díjjal, hiszen a 30 napos határidőt nem tudták volna betartani. Az NMHH honlapjára január 19-én felkerült végrehajtási utasításban azonban már nem szerepel ez a lehetőség.
![]() |
| Emma Stone és Andrew Garfield A csodálatos Pókember-ben, tervezett premier: július 5. |
Tovább nehezíti a forgalmazók helyzetét az új törvénynek az a passzusa, mely szerint nemcsak a filmet, hanem annak magyar nyelvű dialóglistáját is be kell nyújtani 30 nappal a bemutató előtt. A külföldi filmek szinkronja/felirata egy hónappal a bemutató előtt még korántsem szokott kész lenni, így Bálint szerint ez a szabály sem betartható. Úgy véli, érthető, hogy a bizottság ellenőrizni akarja a magyar szöveget, viszont szerinte a dialóglista helyett a kész terméket, a feliratozott vagy szinkronizált filmet kellene látnia a bizottságnak, úgy dönthetnének felelősen a besorolásról.
Január 1-jével megszűnt a "besorolás alatt"-kategória is, ami eddig az előzeteseknél, plakátoknál és egyéb reklámanyagoknál létezett. Ez elvileg azt jelenti, hogy amíg egy film nem kapott korhatár-besorolást, nem lehet semmilyen formában elkezdeni a hirdetését, azonban itt született egy áthidaló megoldás. A forgalmazó saját maga besorolhatja a filmjét, és ezt a korhatárkarikát használhatja átmenetileg, azonban, ha a bizottság másképp sorolja be a filmet, az összes reklámanyagon le kell cserélni a karikát, tehát például újra kell nyomtatni az összes plakátot, vagy át kell ragasztani az összesen a karikát. Ez a megoldás nem tűnik túl életszerűnek.
![]() |
| Daniel Craig a Skyfall című filmben, tervezett premier: október 25. |
Buda Andrea, a Magyarország legtöbb multiplex moziját üzemeltető Cinema City marketingvezetője elmondta, hogy az összes olyan már korábban kihelyezett reklámanyagukat bevették, amelyeken a "besorolás alatt" jelzés szerepelt, és a hó elejétől nem játsszák az ilyen jelzésű előzeteseiket sem. Buda szerint az új rendszer megnehezíti, hogy a nagy hollywoodi filmekről időben tájékoztassák a nézőket, ugyanis ezeket - gyakran hónapokkal a bemutató előtt - amerikai plakátokkal és standykkel szokták reklámozni, amelyeken értelemszerűen nincs magyar korhatár-besorolás.
Bálint nehezményezi, hogy a törvény megalkotása előtt nem kérdezték meg a forgalmazókat, pedig ők a javaslataikat, illetve kifogásaikat el is küldték az NMHH-nak. Január 25-én szerdán kerül majd sor egy egyeztetésre a hivatal és a forgalmazók közt, és Bálint reméli, hogy akkor majd sikerül meggyőzniük az NMHH-t arról, hogy változtassanak a törvény betarthatatlan passzusain.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.