Bob Hoskins brit színész bejelentette, hogy tavaly ősszel Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, ezért visszavonul. Az 1942-es születésű Hoskins októberben tölti majd be a 70. életévét. Szóvivője nyilatkozata szerint Hoskins "szeretne köszönetet mondani azoknak a kiváló és tehetséges embereknek, akikkel együtt dolgozott az évek során, és a rajongóinak, akik támogatták csodálatos karrierje folyamán. Bob várja már a nyugdíjas időszakot, melyet családjával fog tölteni, és kéri, hogy a személyes szféráját tartsák tiszteletben".
![]() |
| Bob Hoskins |
Hoskins karrierje a 60-as évek végén indult a színházban, a tévében először 1972-ben tűnt fel, több sorozatban is. A nagy filmes áttörést az 1980-as Hosszú nagypéntek című gengszterfilm főszerepe hozta el, ezért az alakításáért BAFTA-díjra is jelölték. '86-ban Oscar-jelölt lett a Mona Lisa című Neil Jordan-filmmel, de a díjat nem kapta meg. A legtöbben talán a Roger nyúl a pácban detektívjének szerepéből ismerik. Játszott többek közt Steven Spielberg Hook-jában, Aton Egoyan Felícia utazása című drámájában és a közelmúltban a Mrs. Henderson bemutatja című filmben. Utolsó filmszerepét az idén bemutatott Hófehér és a vadász-ban alakította.
Túl meleg Hollywoodnak
Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
Túl meleg Hollywoodnak
Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
Túl meleg Hollywoodnak
Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Én vagyok Gatsby
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
Őrült magyar komolyan gondolja
Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
Ha gyűlölöd a popcornt
Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
Nem féltem, inkább ideges voltam
Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
Temessük el végre Amélie-t!
Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
Hollywood ledobja milliárdos bombáit
A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
Az is csoda, hogy még élek
Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.