Kristen Stewart nagy duzzogva pózolhat

Kristen Stewart, Cannes 2014
Vágólapra másolva!
A cannes-i filmfesztivál szervezői az idén biztonsági játékot játszottak, és olyan régi nagy kedvenceik filmjeivel pakolták tele a versenyprogramot, mint a Dardenne fivérek, Ken Loach, Atom Egoyan, Mike Leigh és David Cronenberg. Magyar nagyjátékfilm egyelőre nem került be a hivatalos programba, de még van remény!
Vágólapra másolva!

Csütörtökön bejelentették a május 14-én kezdődő 67. cannes-i filmfesztivál hivatalos programját. Mint azt már korábban nyilvánosságra hozták, a fesztivál nyitófilmje Olivier Dahan Grace – Monaco csillaga című alkotása lesz (előzetes). A filmben Nicole Kidman formálja meg a filmsztárból lett monacói hercegnét, Grace Kellyt, aki komoly dilemmával küzd: visszatérjen-e Hollywoodba Hitchcock hívására, vagy maradjon a férje, Rainer herceg (Tim Roth) mellett a Franciaország és Monaco közti feszültség miatt kialakult nehéz politikai helyzetben.

A Grace Monaco csillaga plakátja Forrás: Cannes Film Festival

Tizennyolc versenyfilmet jelentettek be, de a fesztivál programigazgatója, Thierry Fremaux megjegyezte, hogy a jövő héten még további néhány filmmel bővül majd a program. Ennek számunkra különös jelentősége lehet: nagy reményeket fűztünk ahhoz, hogy Mundruczó Kornél Fehér Isten-je, Hajdu Szabolcs Délibáb-ja és Pálfi György Szabadesés-e közül legalább az egyik bekerül a hivatalos programba, és bár ma egyik cím sem hangzott el, a jövő héten valamelyikük még befutó lehet. Ebben különösen bízunk amiatt, hogy Mundruczó előző versenyfilmjét, a Szelíd teremtés A Frankenstein-terv-et is utólag csapták hozzá a programhoz. Ráadásul a hivatalos programba nem beválogatott filmek még bekerülhetnek a Kritikusok Hete vagy a Rendezők Kéthete nevű szekcióba, amelyek programját csak a jövő héten hétfőn, illetve kedden hirdetik majd ki.

Marion Cotillard a Két nap, egy éjszaka című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Cannes-nak vannak jól ismert kedvenc filmesei, akiknek szinte bérelt helyük van a versenyprogramban, de az idén szinte a teljes válogatást velük töltötték meg, és emiatt nem is tűnik annyira izgalmasnak a program. A régi kedvencek közül visszatér többek közt Mike Leigh (ötödik szereplése a hivatalos programban) a William Turner 19. századi angol festőről szóló életrajzi filmjével, a Dardenne testvérek (hatodszorra) a Marion Cotillard főszereplésével készült Két nap, egy éjszaká-val (tervezett hazai premier: október, előzetes itt), amelyben a színésznő egy kirúgott gyári munkást alakít, aki megpróbálja meggyőzni a kollégáit, hogy mondjanak le a bónuszukról, hogy mégis megtarthassa az állását, és Atom Egoyan (hatodszorra) a Ryan Reynolds főszereplésével készült Captives-zel, amelyben egy apa keresi elrabolt lányát.

A hivatalos programban legtöbbször szereplő rendező rekordját tartó Ken Loach is képviselteti magát a Jimmy's Hall-lal (tervezett hazai premier: november). Ő az idén tizenharmadszor vesz részt a programban, és meg is kérdezte Fremaux-tól, hogy biztos-e abban, hogy megint be akarja válogatni, mire az igazgató megnyugtatta, hogy idén még a 83 éves Jean-Luc Godard is jön a fesztiválra. A legendás filmes a régóta készülő Adieu au langage című, 70 perces, 3D-s alkotással érkezik.

Tim Blake Nelson, Grace Gummer és Tommy Lee Jones a The Homesman című filmben Forrás: EuropaCorp. Distribution

Az amerikai jelenlét ezúttal nem lesz olyan erős, mint az elmúlt pár évben volt, de azért így is jut elég filmsztár a vörös szőnyegre. A versenyben csak két Egyesült Államok által jegyzett film lesz: a Tommy Lee Jones rendezte The Homesman című western (előzetes), amelyben a sztár maga játssza a főszerepet, partnere pedig Hilary Swank és Meryl Streep, illetve Bennett Miller Foxcatcher-je, amelyben Steve Carell egy bekattanó milliomost alakít, aki lepuffantja Channing Tatumot.

Versenyen kívül mindig bemutatnak egy-két könnyedebb, hollywoodi darabot, ez idén az Így neveld a sárkányodat 2 című animációs film lesz, amellyel a húszéves DreamWorks stúdiót köszönti a fesztivál.

Amerikai vonatkozású alkotás még a kanadai Cronenberg Hollywoodban játszódó Maps to the Stars-a, amelyben Julianne Moore, John Cusack és Robert Pattinson játszik. Pattinson duplázik idén: Guy Pearce partnereként ő alakítja az egyik főszerepet az éjféli vetítések közé került ausztrál The Rover-ben (előzetes) is, amely a lerobbant jövőben játszódik, és egy olyan férfi útját követi, aki ellopott autóját próbálja visszaszerezni.

James McAvoy és Jessica Chastain az Eleanor Rigby című filmben Forrás: Cannes Film Festival

A fesztivál második legrangosabb, Un Certain Regard nevű szekciója is vonultat fel sztárokat: itt debütál rendezőként Ryan Gosling a Lost River-rel (ez a film korábban a sokkal izgalmasabban hangzó How to Catch a Monster címen futott), amelyben egy egyedülálló anya (Christina Hendricks) keveredik a kamaszfia révén egy furcsa fantáziabirodalomba. A filmben játszik Eva Mendes, Saiorse Ronan és Matt Smith is. Itt vetítik az amerikai Eleanor Rigby-t is, amely egy párkapcsolatot mutat be, a film egyik felében a nő, másik felében a férfi szemszögéből. A James McAvoy és Jessica Chastain főszereplésével készült alkotás korábban két másfél órás filmként létezett, de mostanra összevágták egy kétórás filmmé.

Juliette Binoche és Kristen Stewart a Sils Maria című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Francia dívákból sem szenvedünk majd hiányt: Juliette Binoche - Chloe Moretz és a felhajtást köztudottan rühellő Kristen Stewart társaságában - a Sils Maria című Olivier Assayas-versenyfilmmel jönnek majd, amely a színpadi színésznők sötét világába visz, Charlotte Gainsbourg pedig Asia Argento 1984-ben játszódó, Incompresa című önéletrajzi filmjében játssza az Argentóról mintázott kilencéves, magányos kislány anyját. Utóbbit az Un Certain Regard-ban vetítik.

A férjem védelmében (The Good Wife) című sorozat rajongói vigasztalódhatnak Pascale Ferran Bird People című Un Certain Regard-os filmjével, amelyben a sorozatból kiírt Josh Charles játssza a főhőst, egy amerikai fickót, aki Párizsba megy új életet kezdeni.

Josh Charles a Bird People című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Ebben a szekcióban megtaláljuk a tavalyi Arany Pálma-díjas Adéle élete egyik főszereplőjét, Léa Seydoux-t is, aki Bertrand Bonello Saint Laurent-jában játszik, amelyben Gaspard Ulliel formálja meg Yves Saint-Laurent divattervezőt. És ha már a franciáknál tartunk: az erős francia jelenlétet tovább izmosítja a The Artist-tal 2011-ben Arany Pálmát nyerő Michel Hazanavicius, aki The Search (tervezett hazai premier: november) című új filmjével versenyez, amely az azonos című '48-as Fred Zinnemann-film remake-je, és egy civilszervezet munkatársnőjéről szól, aki összebarátkozik egy fiúval Csecsenföldön.

A speciális vetítések közé idén csupa dokumentumfilmet válogattak be, amelyek közül Szergej Loznyica (Ködben) ukrán helyzetről szóló, Majdan című munkája tűnik a legizgalmasabbnak: Fremaux azt mondta, hogy a film a fesztiválig még folyamatosan alakulni fog a változó helyzetnek megfelelően.

Michel Hazanavicius a The Search forgatásán Forrás: Cannes Film Festival

A legtöbb rendező képes volt kétórás játékidő körül maradni, de mint általában, most is akad egy-két alkotó, aki maratoni hosszúságú filmmel teszi majd próbára a fáradt fesztiválozók türelmét. A hivatalos program leghosszabb filmjét a török Nuri Bilge Ceylan szállítja: a Kis Uykusu (Téli álom) 3 óra 16 perces, és aki látta előző, Volt egyszer egy Anatólia című 150 perces filmjét, az tudja, hogy kemény menetre lehet számítani. Még Fremaux is megjegyezte vicceskedve, hogy direkt a fesztivál elejére tették a filmet, hogy az embereknek legyen idejük regenerálódni utána.

A filmek nemcsak a versenyprogramban (ahol Arany Pálmát lehet nyerni), hanem az Un Certain Regard-ban is versenyeznek, a díjakról évenként változó összetételű zsűri dönt, amelynek elnöke idén az új-zélandi születésű rendezőnő, Jane Campion (Zongoralecke) lesz. A díjakat május 24-én, szombaton adják át.

Jane Campion és Holly Hunter a Zongoralecke cannes-i fotózásán 1993-ban Forrás: AFP

A magyar filmek mellett még jó pár alkotást hiányolunk a túlontúl kiszámítható programból, de ezek nagyobb része egyszerűen nem készült el a fesztiválra. Ilyen például Terrence Malick két leforgatott, de még utómunka alatt álló filmje, Alejandro González Inárritu Birdman-je és Paul Thomas Anderson Beépített hibá-ja. Megnéztük volna Lars von Trier A nimfomániás-a második felének rendezői változatát is, ez viszont már túl réginek bizonyult ahhoz, hogy beválogassák.

+ + +

A 2014-es cannes-i filmfesztivál programja:

Nyitófilm: Grace – Monaco csillaga (Olivier Dahan)


Versenyprogram:

Adieu au langage (Jean-Luc Godard)
Captives (Atom Egoyan)
Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit, Jean-Pierre és Luc Dardenne)
Foxcatcher (Bennett Miller)
Futatsume No Mado (Naomi Kawase)
Jimmy’s Hall (Ken Loach)
Kis Uykusu (Nuri Bilge Ceylan)
Le meraviglie (Alice Rohrwacher)
Leviathan (Andrey Zvyagintsev)
Maps to the Stars (David Cronenberg)
Mommy (Xavier Dolan)
Mr. Turner (Mike Leigh)
Relatos Salvajes (Damian Szifron)
Saint Laurent (Bertrand Bonello)
Sils Maria (Olivier Assayas)
Timbuktu (Abderrahmane Sissako)
The Homesman (Tommy Lee Jones)
The Search (Michel Hazanavicius)


Un Certain Regard:

Amour fou (Jessica Hausner)
Bird People (Pascale Ferran)
Charlie’s Country (Rolf De Heer)
Dohee-Ya (July Jung)
Eleanor Rigby (Ned Benson)
Fantasia (Wang Chao)
Harcheck Mi Headro (Keren Yedaya)
Hermosa Juventud (Jaime Rosales)
Incompresa (Asia Argento)
Jauja (Lisandro Alonso)
La chambre bleue (Matthieu Amalric)
Lost River (Ryan Gosling)
Party Girl (Marie Amachoukeli, Claire Burger és Samuel Theis) – Nyitófilm
Run (Philippe Lacôte)
Snow in Paradise (Andrew Hulme)
The Salt of the Earth (Wim Wenders és Juliano Ribeiro Salgado)
Titli (Kanu Behl)
Turist (Ruben Östlund)
Xenia (Panos Koutras)


Speciális vetítések:

Caricaturistes Fantassins de la démocratie (Stephanie Valloatto)
Eau argentée (Mohammed Ossama)
Majdan (Szergej Loznyica)
Les ponts de Sarajevo (számos rendező)
Red Army (Polsky Gabe)


Éjféli vetítések:

Pyo Jeok (Chang)
The Rover (David Michod)
The Salvation (Kristian Levring)


Versenyen kívül:

Les gens du Monde (Yves Jeuland)
Gui Lai
(Zhang Yimou)
Így neveld a sárkányodat 2 (Dean Deblois)