Vágólapra másolva!
A filmklub vetítésén premier előtt láthatja a szörnyfilmet.
Vágólapra másolva!

Godzilla idén ünnepli a hatvanadik születésnapját: 1954-ben mutatták be Japánban az első Godzilla-filmet, amelyben színre lépett a radioaktív sugárzás által létrehozott, hüllőszerű szörny. Godzilla innentől kezdve számos különböző formában felbukkant, 1998-ban Roland Emmerich csinált nagyköltségvetésű Godzilla-filmet Matthew Broderick főszereplésével.

Godzilla Forrás: InterCom

A jubileumi Godzillá-t a brit Gareth Edwards rendezte, aki a 2010-es, kisköltségvetésű, Monsters című szörnyfilmmel érdemelte ki a feladatot. A Godzilla meglepően illusztris szereplőgárdát vonultat fel: Bryan Cranston, Aaron Taylor-Johnson, Juliette Binoche, Elizabeth Olsen, Sally Hawkins, Ken Watanabe és David Strathairn láthatók a főbb szerepekben.

Edwards egy interjúban elmondta, hogy igyekezett "valószerű, realisztikus" megközelítést alkalmazni a filmben, mert az érdekelte, hogy "ha ez tényleg megtörténne, milyen lenne?".

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Jean Reno szerepelt az 1998-as Godzillá-ban.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt május 14-én, szerdán 19 órára a Cinema City Westend mozi 13-as termébe.

Acsády-Pongyor Áron, Ádám András, Bardon Alexandra, Bartos Gábor, Berta Dávid, Berta Málik, Buzogány Orsolya Erika, Cucz Nikoletta, Czímer Veronika, Daróczi Andor, Darvas Tamás, Eichinger Helga, Farády Barnabás, Fókás Lili, Fűri Sebestyén, Galambos Katalin, Garas Sándor, Gasparik Szilvia, Gódor Tamás, Gulyás Andrea, Gyenes Erzsébet, Gyöngyösi Roland, Hadi Gábor, Hadnagy Dorottya, Hirt Annamária, Holló Bettina, Jakus Ádám, Jelli Márk, Juhász Brigitta, Kajti Zsófia, Kenderes Éva, Kiss Melinda, Knyihár Gabriella, Kónya Balázs, Kő Virág, Laczkó András, Lakatos Gabriella, Liener Márta, Magyar Ferenc, Magyari Csilla, Makkai Attila, Matusz Endre, Messel Balázs, Mester Viktória, Mundy Márton, Nagy István, Némethy Zsolt, Noszlopi András, Orbán Domonkos, Osikóczki Katalin, Palicz Máté, Pap Ferenc, Pikali Petra, Póra Szilárd, Potyondy Valéria, Rácz Dóra, Reggel Norbert, Reitinger Mercédesz, Rucska Péter, Salavecz Botond, Schlaffer Judit, Solti András, Srutek Katalin, Sütő Zoltán, Szabó Ottilia, Szalai Péter Zsolt, Szeiferman János, Székely Dávid, Szelezsán Tanja, Szepesi Ádám, Táskai Kata, Tatár Tamás, Tilly Ildikó, Trencsényi Tamás, Turza Csilla, Vámos Mária, Vanó Lilla, Varga Dávid, Varró Eszter, Veres Ágnes, Vlaszák Gábor, Vrabecz Virág, Zala Péter, Zalán Takács, Ziman Edina

Amennyiben nem látod a nevedet a fenti listában, ne lógasd az orrod, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!