Pénteken jön az új Star Wars előzetese

J. J. Abrams üzenete
Vágólapra másolva!
A Disney terítette a lapjait: november 28-án, pénteken kerül az amerikai mozikba a Star Wars: The Force Awakens előzetese. Az első hírek még arról szóltak, hogy mindössze kilenc helyen fogják vetíteni, azóta kiderült, hogy a hétvégén nyolcvan mozi tűzi műsorára. Köztük van a legtöbb amerikai nagyváros, illetve a kanadai Toronto, illetve Vancouver. A trailert két napon keresztül minden film előtt adni fogják a kijelölt helyeken, utána pedig a világ többi mozijában is vetíteni kezdik.Az már pár napja kiszivárgott, hogy milyen hosszú és hogy körülbelül mit is láthatunk majd az előzetesben. Most maga J. J. Abrams tett pontot a találgatások végére. Kiadott egy papírfecnit, amelyre egy célpontját eltaláló Tie Fightert rajzolt, és amelyen közölte, hogy 88 másodperces lesz a trailer.J. J. Abrams üzeneteForrás: Bad RobotmiddleAhogy az ilyenkor lenni szokott, a filmet beharangozó ízelítő hamar fel fog kerülni az internetre telefonnal felvett verziókban, remélhetőleg a Disney előre menekül majd, és hamar felrakják jó minőségben. A Star Wars: The Force Awakens 2015. december 18-án debütál a világ mozijaiban.
Vágólapra másolva!