Nyomják a szánkba a szétnyesett csirkét

2014.12.01. 13:55

Múlt hét csütörtöktől minden egyes film előtt levetítik a mozikban a Nemzeti Filmalap reklámszpotját, amelyben öt új magyar mozgóképes alkotás legbombasztikusabb pillanatait vágták össze egy közös előzetesbe. A magyar filmeket népszerűsítő kampány első részeként vetített szpot nyúlfarknyi ugyan, viszont először itt láthatunk jeleneteket a rég várt Argo 2-ből, amelyben rögtön látványosan felrobban egy ház, valamint a Mancs című kutyás családi filmből is, amelyben éppen Trill Zsolt trenírozza a címszereplő, édes pofájú németjuhászt.

És ez semmi, mert a leglátványosabb részleteket a Liza, a rókatündér-ből kapjuk. Ujj-Mészáros Károly abszurd meséjéről eddig is lehetett tudni, hogy fantasztikusan ötletes a képi világa. Ráadásnak mutatnak most egy teljesen pucér nőt a karosszékben, és mellé egy szamuráj módra szétnyisszantott, töltenivaló csirkét, amitől csak még jobban meg akarjuk nézni ezt a filmet.

A Dumapárbaj-ból inkább a pofonokat válogatták ki, a Swing-ben szereplő Tőröcsik Mari sajnos alig bukkan fel, a dizőz Ónodi Eszter szeretnivaló kis grimasza viszont még belefért abba a pár másodpercbe. A reklámszpot nyilvánvaló módon az akcióra van kihegyezve, de nem nélkülözi az öniróniát sem, legalábbis nem lehet máshogy értelmezni Csákányi Eszter a helyi profizmust kommentáló zárópoénját.

Leghamarabb a zenés Swing-et láthatjuk a mozikban, már e hét csütörtöktől (december 4.) vetítik. Utána 2015. január 15-én érkezik a Dumapárbaj Kiss Ádámmal és Hadházi Lászlóval a főszerepben. A film egy kiöregedő humorista és egy trónkövetelő, fiatal kolléga rivalizálását meséli el, állítólag sok poénnal. Január 29-től láthatjuk a Mancs-ot, majd végre-valahára február 19-én megérkezik a mozikba a Liza, a rókatündér is. Az Argo 2 március 12-től látható.

Kíváncsiak vagyunk az Origo Filmklub olvasóit melyik film izgatta fel a legjobban.