Az igazi filmőrültek itt nyomulnak

Rendezők kéthete, Kritikusok hete
Vágólapra másolva!
Kihirdették a cannes-i párhuzamos szekciók, a Rendezők kéthete és a Kritikusok hete programját. Sajnos idén nem került magyar film a válogatásba, de ott lesz Az Ezeregyéjszaka meséi hat és félórás újraértelmezése, a kőkemény Blue Ruin rendezőjének új thrillerje, illetve az is kiderült, hogy az Isten Brüsszelben lakik. 
Vágólapra másolva!

A cannes-i versenyprogram múlt heti ismertetése után pár nappal a két párhuzamos szekcióba (Rendezők kéthete - Quinzaine des réalisateurs, Kritikusok hete - Semaine de la critique) beválogatott filmek listáját is bejelentették. Sok filmről még semmit nem tudunk, és majd csak miután Cannes-ban berobbannak, kezdik meg világhódításukat, de vannak olyan rendezők is, akiket mindenki a versenyprogramba várt, ám végül be kell érniük a mellékszekciókkal.

Ilyen például a korábban többször is versenybe került Philippe Garrel, aki naná, hogy ismét egymást megcsaló szerelmesekről forgatott filmet, a L'ombre des femmes a Rendezők kéthete nyitófilmje lett. A film szereplői között ezúttal nincs ott Garrel fia, Louis, mivel ő is éppen rendezőként volt elfoglalva az utóbbi időben, első egész estés filmjét a Les deux amis-t a Kritikusok hete programjába válogatták be.

L'ombre des femmes Forrás: Rendezők kéthete

Arnaud Desplechin is nagy kedvenc Cannes-ban, és az utóbbi időben minden filmje automatikusan meghívást kapott a versenybe, bár legutóbb a Jimmy P. című angol nyelvű próbálkozása rémes volt. Talán ezért is jó döntés volt, hogy idén más francia rendezőket hagynak érvényesülni a fő programban, Desplechin új filmjét, a nagyon személyes Trois souvenirs de ma jeunesse-t pedig örömmel bemutatja a Quinzaine.

Versenybe szánták a Tabu (kritikánk) rendezőjének, Miguel Gomesnek a hat és fél órás Az Ezeregyéjszaka meséi-újraértelmezését, az Arabian Nights-t is, de amikor a hivatalos programban csak az Un Certain Regard mellékszekcióban kínáltak neki helyet, az alkotók inkább a Quinzaine-t választották. Jó lenne megnézni, de kérdés, hogy ki tudunk-e fél napot szorítani neki az iszonyatosan sűrű programban.

Arabian Nights Forrás: Rendezők kéthete

Két izgalmas amerikai film is bekerült a Rendezők kéthete programjába: a fekete kívülálló kamaszokról szóló, vicces Dope már megjárta a Sundance filmfesztivált és parádés kritikákat kapott, a Green Room pedig a két évvel ezelőtt pont Cannes-ban berobbant, kőkemény Blue Ruin rendezőjének, Jeremy Saulniernek az új filmje, amelyben Patrick Stewart neonáci bandavezért alakít.

Green Room Forrás: Rendezők kéthete

Érdekes lehet még a Mr. Nobody belga rendezőjének Jaco Van Dormaelnek az új filmje, a Legújabb testamentum (Le tout nouveau testament), amely a Brüsszelben lakó Istenről szól, és állítólag nagyon vicces. A szereplői között ott van Catherine Deneuve is. Biztosan megnézzük A próféta és a Rozsda és csont forgatókönyvírójának (Thomas Bidegain) rendezését, a The Cowboys-t is, amelyben John C. Reilly egy bérgyilkost alakít.

A Kritikusok hetére ritkán jutunk el a fesztivál alatt, de a Les Anarchistes című nyitófilmért talán érdemes lesz, elvégre két főszereplője Adèle Exarchopoulos (Adele élete) és Tahar Rahim (A próféta).

Les Anarchistes Forrás: Kritikusok hete

Magyar film sajnos egyik mellékszekcióba se került be, de ne legyünk telhetetlenek, a fő versenyprogramban ott lesz a Saul fia, pedig az elsőfilmes rendezők már akkor is a mennyországban érzik magukat, ha a Quinzaine vagy a Semaine programjába bekerülnek.

A Rendezők kéthete és a Kritikusok hete szekciók a cannes-i filmfesztivállal párhuzamosan futnak május 14-től 24-ig. Az Origo Filmklub újságírói az idén is a helyszínről tudósítanak.

Bogarásznivaló: A Rendezők kéthete teljes programja
Bogarásznivaló: A Kritikusok hete teljes programja