Tom Hanks fejtágítót tartott magyar színészeknek

Tom Hanks, Inferno
Vágólapra másolva!
A kétszeres Oscar-díjas színész jelenleg Budapesten forgatja az Inferno című misztikus thrillert, de közben időt szakított arra, hogy fejtágítót tartson mintegy kétszáz magyar színésznek. A mesterkurzust vasárnap este tartották a Thália Színházban, Hanks három órán át beszélt, és „valósággal lenyűgözte hazai kollé­gáit” – írta a Blikk.Tom Hanks az Angyalok és démonok című filmbenForrás: InterCommiddleon28001866A Forrest Gump, A Da Vinci-Kód és sok más sikerfilm főszereplője először karrierjének kezdetéről mesélt a színészekből álló közönség előtt. „Kezdő színészként pedig képtelen voltam bármire is nemet mondani. Mindent elvállaltam!” Később már megválogatta, mire mond igent: fontossá vált, hogy „minden szereppel kapcsolatban legyen egy gondolata, amit csak ő tehet hozzá, és amitől megismételhetetlenné válik az átváltozása”. Mesélt legfontosabb filmjeiről, színészi hitvallásának három sarokkövéről, dicsérte Budapestet, és ő sem hagyhatta ki, hogy szóba hozza a magyar nyelv megfejthetetlenségét. A Blikk információi alapján a közönség soraiban ült Anger Zsolt, Ónodi Eszter, Dobó Kata, Törőcsik Franciska, Kern András, Csányi Sándor, Nagy Ervin, Szervét Tibor és Simon Kornél.Az Inferno Dan Brown azonos című regényének az adaptációja, szerepel benne  Felicity Jones (A mindenség elmélete), Omar Sy (Életrevalók), Ben Foster (A túlélő), Irrfan Khan (Gettómilliomos) és Sidse Babett Knudsen (The Duke of Burgundy). A film amerikai premierje 2016. október 14-én lesz, a magyar mozikba is akkortájt várható. Tom Hanks az Inferno című film forgatásán a budapesti Gutenberg téren.Forrás: MTI/Kallos Beamiddleon39492636Hanks június elején a Gutenberg téren szaladgált kórházi ingben, a film egyik első jelenetét vehették fel, melyben a fejsérüléssel ébredő Robert Langdon egy rá vadászó bérgyilkos miatt  menekülni kényszerül a kórházból.A színészt legközelebb a The Bridge of Spies című hidegháborús kémfilmben láthatjuk a magyar moziban, amihez nemrég kiadták az első előzetest.  A Bridge of Spies október 16-án nyit Amerikában, a magyar premier dátumát még jelentették be, de feltehetően még idén láthatjuk Tom Hanks és Steven Spielberg negyedik közös munkáját.Tom Hanks csak úgy kapkodja a fejéthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150606-tom-hanks-csak-ugy-kapkodja-a-fejet-bridge-of-spies-elozetes-steven-spielberg.htmlTom Hanks kórházi hálóingben szaladgált Pestenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150604-tom-hanks-korhazi-haloingben-szaladgalt-pesten-inferno-felicity-jones-ron-howard.htmlTom Hanks Budapesten forgatja A Da Vinci-kód folytatásáthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150117-tom-hanks-budapesten-forgatja-a-da-vinci-kod-folytatasat-inferno-ron-howard-felicity-jones.html
Vágólapra másolva!