Addig akadékoskodott, míg életben nem hagyták

2016.04.01. 13:13

Április 5-én adják ki Amerikában a Star Wars: Az ébredő Erőt DVD-n és Blu-rayen, és ahogy pár hónapja a filmet, úgy most ezeket az extrákkal teli kiadványokat is teljes erőbedobással reklámozzák. Pár napja a törölt jelenetekbe pillanthatott bele, most pedig Oscar Isaac drámai következményekkel járó akadékoskodásáról szerezhet tudomást, illetve Daisy Ridley meghallgatásán ámuldozhat.

A Han Solóról mintázott tökös vadászpilótát játszó Oscar Isaac még egy olyan verziót kapott a Star Wars: Az ébredő Erő forgatókönyvéből, amelyben Poe Dameron a történet korai szakaszában meghal. Ezzel komoly problémája volt, mivel már csomó olyan filmben szerepelt, amelynek az elején fűbe harap, többek között a Drive-ban is jóval a stáblista legördülése előtt távozott az élők sorából.

Oscar Isaac a Star Wars: Az ébredő Erő-benForrás: Fórum Hungary

Isaac a való életben is tökös fickó lehet: a legtöbb színész összetette volna a két kezét, ha felajánlanak neki bármekkora szerepet a Star Wars-ban, ő azonban alkudozni kezdett. A merészsége kifizetődőtt, egy héttel később már egy olyan forgatókönyvet küldött el neki Abrams, amelyben Poe életben marad. Eredetileg nem élte volna túl a kényszerleszállást a Yakku bolygón.

Egy másik kiadott videóban arról beszél J.J. Abrams , hogy milyen típusú színészt kerestek Rey szerepére: legyen ismeretlen, egyszerre tudjon sérülékeny és kemény lenni.  A felvezetés után már a lényeg jön, egy elképesztően hatásos próbafelvételt tanúsága szerint Daisy Ridley annyira beleélte magát a játékba, hogy könnycseppek csurogtak végig az arcán.

A fiatal színésznő az egyik legnehezebb jelenetet játssza el a felvételen, azt, amikor Reyt Kylo Ren kínozza, és a lány próbál neki ellenállni. J.J. Abramst teljesen lenyűgözte a színésznő érzelemdús játéka, elmondása szerint azt sem jelentett problémát Ridley-nek, hogy néhány módosítással, néhány perc múlva újból előhozza magából ezt a zaklatott lelkiállapotot.

Daisy Ridley a Star Wars: Az ébredő Erő című filmbenForrás: Fórum Hungary

Még decemberben írtam arról, hogy ugyan a nosztalgia vitt be a moziterembe, és a múltidézésre maga a film is komolyan rájátszott, de a film végén úgy keltem fel, hogy immáron az újonnan bemutatott karakterek további sorsa is érdekel. A generációváltás útján sikeresen indult el a Star Wars: Az ébredő Erő, és ebben nagy szerepe volt Daisy Ridley-nek és Oscar Isaac-nak. Az utóbbiról most már elmondható, hogy isteni szerencse, hogy életben hagyták a karakterét. Most már csak annyi kérésem van, hogy legközelebb adjanak neki nagyobb szerepet.

A fentebb látható próbafelvételek a hetedik epizód elkészítését végigkövető dokumentumfilmbe lesznek beépítve, amely a DVD-n lesz rajta teljes hosszában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK