Spielberg már Nemes Jelesen keresztül üzenget

Steven Spielberg
Vágólapra másolva!
Amikor a Saul fia cannes-i díszbemutatója után egy nappal arról kérdeztük Nemes Jeles Lászlót, hogy kinek a véleménye jelenti neki a legtöbbet, először a Soá című monumentális holokausztról szóló dokumentumfilm rendezőjét, Claude Lanzmannt említette. A világpremier óta eltelt egy évben barátság szövődött a két rendező között. A kilencvenéves francia rendező Cannes-ban az anti-Schindler listájá-nak nevezte a Saul fiá-t, nemrég pedig a Hollywood Reporternek adott interjújában vallott a filmről és alkotójáról: „Nagyon szeretem. Szeretem Lászlót, és szeretem a filmjét is.” Claude Lanzmann és Nemes Jeles LászlóForrás: Thierry Frémaux.- Twittermiddleoff666661 Majd megosztott egy kedves történetet arról, hogy Nemes Jelesen keresztül oldja meg a kommunikációt egy másik Oscar-díjas rendezővel: „Éppen tegnap kaptam egy levelet Steven Spielbergtől, amelyet László kézbesített nekem. Írogatni kezdtünk egymásnak, már majdnem tíz levélváltásnál tartunk. »Te vagy az én hősöm, te vagy az én inspirációm, te vagy az én múzsám és a barátom is vagy« – írta nekem Spielberg, aki Lászlónak adta a levelét, ő pedig továbbította nekem." Lanzmann aztán - egy újabb kérdésre felelve – hosszas fejtegetésbe kezdett a holokauszt ábrázolásáról, és hogy ez miképpen valósul meg a Saul fiá-ban: „Ez a film a Sonderkommandóról szól, és nem a gázkamrákról. Tanúvallomások kellenének a gázkamrákról, de nincsenek olyan tanúk, akik beszámolhatnának arról, mi is történt a gázkamrákban. A Sonderkommando életéről szóló filmként én nagyon jónak tartom a Saul fiá-t.” A Soá rendezője később a fikció és a dokumentumfilm különbségéről elmélkedik, és arra jut, hogy ő nem hívná fikciós műnek a Saul fiá-t: „A fikció és a dokumentumfilm közti határt újra kell gondolni. Sok szempontból a Saul fia fikció, de ebben az esetben a fikció maga az igazság.” Leonardo DiCaprio, Arnon Milchan producer és Steven Spielberg a 88. Oscar-gálánForrás: AFP/2016 Getty Images/Kevork Djansezianmiddleon25261680 Az Oscar-gála után arról mesélt nekünk Nemes Jeles, hogy Lanzmannt váltotta a jelöltek számára fenn tartott páholyban, mert a francia rendezőről szóló Claude Lanzmann: Spectres of the Shoah című dokumentumfilmet is Oscarra jelölték, és a két kategória egymás után következett. „Sajnos ők nem nyertek. Claude Lanzmann-nal jó barátságban vagyok, előtte két nappal együtt vacsoráztunk. Furcsa figura, de egy fontos ember.” A Saul fia az anti-Schindler listájahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150525-a-saul-fia-az-anti-schindler-listaja-claude-lanzmann-nemes-jeles-laszlo-steven-spielberg.htmlHa Spielberg szarnak tartaná, az fájnaww.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20150518-ha-spielberg-szarnak-tartana-az-fajna-nemes-jeles-laszlo-interju-saul-fia-cannes-2015.htmlSpielberg hálálkodott, Scorsese ajándékot adott Nemes Jeles Lászlónakhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160425-spielberg-halalkodott-scorsese-ajandekot-adott-nemes-jeles-laszlo-interju-saul-fia-sunset.html
Vágólapra másolva!