Tarr Béla úgy felhúzta magát, hogy rendezett valamit

Tarr Béla
Vágólapra másolva!
A 2011-es A torinói ló óta várja a világ filmművészetért rajongó része, hogy Tarr Béla ismét a kamera mögé álljon. A Kossuth-díjas rendező továbbra is tartja magát a visszavonulásról tett fogadalmához, pár hónappal ezelőtt azonban megint mozgóképet forgatott. Némi szépséghibája a dolognak, hogy nem egy új filmről, csak egy új jelenetről van szó, és a mester rajongóinak Amszterdamig kell utazniuk, ha látni szeretnék.
Vágólapra másolva!

Nagy veszteség érte a filmművészetet, amikor Tarr Béla bejelentette, hogy A torinói ló után nem rendez több filmet. A világhírű rendező úgy érezte, hogy utolsó alkotásával egy út végére ért, mindent elmondott, amit akart, és a világ végéről szóló, karrierje leginkább lecsupaszított filmje után már nincs hova továbblépni.

Tarr Béla A torinói lóért elnyert Ezüst Medve-díjjal a 2011-es berlini filmfesztiválon Forrás: AFP/Johannes Eisele

A torinói ló 2011-es bemutatója óta magyar kollégái és világsztárok is hangot adtak abbéli meggyőződésüknek, hogy Tarrnak vissza kellene térnie a rendezéshez. A mester hatvanéves születésnapja alkalmából írt összeállításunkban állandó színésze, Derzsi János, Víg Mihály zeneszerző és Cserhalmi György is arról beszélt, hogy jó lenne, ha jönne egy újabb Tarr-film. Tavaly Juliette Binoche árulta el nekünk, hogy próbálja rávenni a visszatérésre a magyar rendezőt.

A Bélával nem könnyű

Gondos és rátarti, monomániás őrült, egy flamand festő fekete-fehérben. Sok helyütt a világban ő a hungarikum, nem a szegedi nemes paprika. Brad Pitt a filmjeit hajkurássza, Susan Sontag élteti, és az Oktogonon is elég nagy a kultusza. A torinói ló után azt mondta, nem csinál több filmet – de ha ezt a cikket elolvassa, talán meggondolja magát. Tarr Béla ma hatvanéves, olyan embereket kérdeztünk róla, akik dolgoztak vele, vagy szeretik őt. Vagy mindkettő. Olvassa el összeállításunkat!

A Werckmeister harmóniák és a Sátántangó alkotója azonban a mai napig hajthatatlan maradt. „Valójában a filmkészítés olyan, mint a drog. Hiányzik, de erős ember vagyok. Harminc éven át csináltam, de abba kellett hagynom, mert nem akartam ismételni magam, és még kevésbé utánozni valaki mást” – olvasható a L’Observateur Tarr-ral készített interjújában.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nyugdíjba vonult volna, csupán arról van szó, hogy az utóbbi hat évben a tanításra és mások filmjeinek megvalósítására fordította kreatív energiáit. 2013-ban filmiskolát alapított, amely a szarajevói természettudományi és műszaki egyetemen belül talált otthonra.

Tarr meghívására illusztris vendégek egész sora, többek között Tilda Swinton, Gael Garcia Bernal, Juliette Binoche, a cannes-i fődíjas Apichatpong Weerasethakul, a legjobb rendező díját ugyanott elnyert Carlos Reygadas, illetve a Good Will Hunting rendezője, Gus Van Sant is workshopot tartott a bosnyák fővárosban.

Apichatpong Weerasethakul, Tarr Béla és Carlos Reygadas Szarajevóban Forrás: Film.factory

A Film.factory nevű intézmény 2016 végén bezárt. „A pénz miatt – válaszolta Tarr, amikor az okokról kérdezték. – Egy kar volt egy magánegyetemen belül, és túl drága volt a programunk számukra.” Jelenleg új helyszínt keres a filmiskolának

A tanítás mellett producerként is tevékenykedett, a Magyarország 2011 című szkeccsfilm és a Final Cut stáblistáján is feltűnt a neve, a szarajevói filmiskola programja keretében elkészült rövidfilmek közül többet producerként jegyez.

Tarr Béla az egyik szarajevói diákja filmjének forgatásán Forrás: Film.factory

A Film.factory bezárása után vajon mihez fog kezdeni a rendező? Annak még semmi jelét nem adta, hogy egy újabb nagyjátékfilmben gondolkodna, egy új jelenetet azonban leforgatott a Bela Tarr – Till the End of the World (Tarr Béla - A világ végéig) című kiállításhoz, amelyet az amszterdami Eye múzeumban lehet megtekinteni január 21. és május 7. között.

Tizenegy perc hosszú a snitt, Szarajevóban vette fel, de ennél többet nem árul el róla. „Ha meg akarja tudni, mi az, jöjjön el a kiállításra!” – zárta le a témát a francia újság riporterével beszélgetve.

A menekültválság késztette arra Tarrt, hogy kiállítást rendezzen. A Szíriában felvett háborús képsorok Dante Isteni színjátéká-nak a pokolban játszódó részét juttatták az eszébe. Úgy döntött, hiába fogadta meg, hogy nem vesz többé kamerát a kezébe, erről bizony van mondanivalója.

Az amszterdami kiállítás egy film, egy színházi díszlet és egy installáció keresztezése lesz. Tarr háborús képekkel, a saját filmjeiből vett részletekkel, díszletekkel és a kiállítás számára rögzített két új jelenettel akar hangot adni a menekülteknek, és ráirányítani a figyelmet a velük szemben tanúsított embertelen bánásmódra. „Európa, de főleg Magyarország menekültekkel szembeni magatartása bőszítette fel annyira, hogy egy költői, filozófiai és végső soron politikai állásfoglalást tegyen” – áll amúzeum honlapján fellelhető ismertető szövegében.

Tarr Béla a marrakesi filmfesztivál nyitógáláján tavaly decemberben Forrás: AFP/Fadel Senna

Most szombattól tehát négy hónapon keresztül egy Tarr Béla által rendezett új mozgókép fog peregni a hollandiai múzeum vásznán, egyelőre azonban nem tudni, hogy ezt mikor lesz lehetősége megnézni azoknak, akik nem bírnak elzarándokolni Amszterdamba. Bár fogadni mernénk, hogy valaki lekamerázza majd a mobiltelefonjával, és a Kossuth-díjas rendező 11 perces snittje a YouTube-on köt ki napokon belül.