A magyar filmesnek csak bajt hozott az Oscar-díj

Deák Kristóf és Udvardy Anna a 89. Oscar-gálán
Deák Kristóf és Udvardy Anna a 89. Oscar-gálán
Vágólapra másolva!
Az Oscar korántsem jelenti azt, hogy a díjazott onnantól kezdve hátradőlhet, mert onnantól minden ajtó megnyílik előtte, és sikert sikerre fog halmozni. Halle Berry tudna erről mesélni. Az Oscarral jutalmazott magyar rövidfilm, a Mindenki producerét csupa csalódás érte a díj átvétele óta, egy elkeseredett Facebook-bejegyzésben mesélt arról, hogy sok barátot elveszített és hogy a szobor nem változtatott a helyzetén.
Vágólapra másolva!

A Mindenki február 26-án nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Oscart. A díjat Deák Kristóf rendező, a felesége és a film koreográfusa, Nina Kov, Szamosi Zsófia színésznő és Udvardy Anna producer vette át a színpadon. A figyelemből mindannyiuknak kijutott a gálán, és a többségüknek a karrierje is ígéretesen folytatódott.

Nina Kov, Deák Kristóf, Udvardy Anna és Szamosi Zsófia a 2017-es Oscar-gálán Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevin Winter

Deák Kristóf már le is forgatta a következő rövidfilmjét A legjobb játék címmel, és már lecsapott rá egy nagy hollywoodi ügynökség, ami remélhetőleg azt jelenti, hogy hamarosan az álomgyárban is lehetőséghez jut.

Szamosi Zsófia az Oscar-gála után egy másik díjkiosztóra is hivatalos volt, A martfűi rém-ben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplőnek választották meg a magyar filmdíjon, majd leforgatta az Egy nap című filmet, amelyben főszerepet játszik.

Udvardy Annát viszont csupa baj érte azóta, hogy szobrot kapott Los Angelesben. Erről egy Facebook-posztban számolt be, amelyet a Nők Lapja Cafénak köszönhetően fedeztünk fel, és először a Bors hozta le. Az elkeseredett vallomást teljes egészében közöljük:

„Elgondolkoztam, hogy érdemes volt-e harcolni és mindent megtenni, hogy ide jussak. Amióta hazajöttem az Oscarommal, bajt, bajra halmozok. Rengeteg ember utál, sokan irigyelnek, pedig nincs mit. Nem kaptam mást, csak ezt a szobrot. Ez csak akkor ér valamit, ha kint maradok. Már a repülőn éreztem, hogy nem jó ez így. Senki nem hitte el, hogy egy Oscar-díjjal a kezemben turistaosztályon utaztam 13 órán át. Azt hitték, hogy szuvenír.

David Oyelowo, Udvardy Anna, Deák Kristóf és Salma Hayek a hiatalos Oscar-portréfotón Forrás: Academy Awards

Teltek-múltak a napok – igen, sokan gratuláltak –, és sok barátot elvesztettem. Igen, sokról kiderült, hogy nagyon jó barát. Magam és a helyzetem nem változott, csak itt áll egy szobor a szobámban. Azóta elvesztettem egy pert is, ami addig úgy nézett ki, hogy rendben volt. Mindenki azt hiszi, milliomos lettem, még az ismerőseim is, pedig nem. Ha kint maradtam volna, akkor igen, de én ilyen lökött vagyok, és a hazámat választottam. Számomra kiderült, nem jó ez így. De hogyan tovább?”