Pasolini filmjének forgatási fotói a Római Magyar Akadémián

Pasolini
Vágólapra másolva!
Pier Paolo Pasolini Medea című filmjének forgatásán készült, eddig soha nem látott fotókból és a görög mítoszt újraértelmező két fiatal magyar kortárs fotóművész munkáiból nyílik kiállítás október 20-án a Római Magyar Akadémián - közölte a Balassi Intézet kedden az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A Római Magyar Akadémia 90 éves ünnepi programsorozata keretében nyíló Medea című fotókiállítás fókuszában Pier Paolo Pasolini olasz rendező 1969-es, azonos - Medea - című filmjének forgatásán készült fotók lesznek.

Pasolini Forrás: Venice Film Festival

Mint írják,

Medea a nyugati kultúra egyik ikonikus nőalakja, történetének értelmezése koronként változott, figurája magában sűríti a nők társadalomban betöltött szerepének változásait.

A mítoszban elmélyülve (Sprofondare nel mito) című szekcióban Mario Tursi, világhírű római fotóművész több mint 120, többnyire fekete-fehér, közepes méretű képe látható. A felvételek a film főszereplőjét, Maria Callast, valamint Pasolinit örökítik meg. A szekció érdekessége, hogy Tursi felvételei az elmúlt csaknem 40 évben mindezidáig nem kerültek nyilvánosságra, így az olasz közönség most először láthatja azokat.

A 2008-ban elhunyt fotográfus együtt dolgozott többek között Renato Castellani, Luchino Visconti, Pier Paolo Pasolini, Elio Petri, Francesco Rosi, Alberto Lattuada, Ettore Scola, Giuseppe Bertolucci, Roberto Benigni, Giuseppe Tornatore és Massimo Troisi rendezőkkel, de Martin Scorsese és Roman Polanski is igényt tartott a munkájára.

A Cannes-i filmfesztiválon 1989-ben a Krisztus utolsó megkísértése című film forgatásán készült felvételeivel elnyerte a filmes fotós nagydíjat. A kiállításon látható képek Giuseppe Garrera magángyűjteményéből származnak.

A kiállítás második, A mítosz újraértelmezése (Reinterpretare il mito) című szekciója, Gőbölyös Luca és Herczeg Eszter képeit mutatja be. A két fiatal művész újraértelmezte és kortárs kontextusba helyezte Medea mítoszát.