Till Attila: Műanyag az egész

Vágólapra másolva!
Till Attiláról eddig azt tudtuk, hogy mindig pörög, hadonászik, egy szórakoztató személyiség, aki még a legcikibb tévéműsorokat is képes szinte elviselhetővé tenni. Most az is kiderült róla, hogy egy ösztönösen tehetséges filmrendező. A magát vásári bohócként aposztrofáló multitalentum mesélt nekünk Pánik című első filmjéről, homoszexuális rendőrökről, Bánsági Ildikó vibrátoráról, westernfilmek iránti rajongásáról, valamint arról, hogy a nők a szerelmeiken keresztül emlékeznek a múltra. Csütörtök óta fut a mozikban a Pánik, aki már rég lemondott a magyar filmről, az is nézze meg!
Vágólapra másolva!

- Egyik gazdasági rovatos kollegám mondta, hogy a Pánik valós történeten alapul, mert egy nagy magyarországi bank PR főnökével tényleg megtörténtek ezek a dolgok. Igaz?

- Ez a kis városi legenda nem igaz. Abszolút fikció a film, az összes figurát én találtam ki. Mindenféleképpen gyűjtemény, mint általában a legtöbb a történet, a legtöbb film. Tehát az Ónodi Eszter által játszott kismamától elkezdve - azt például a konditeremben gyűjtöttem. Nem olyan típusú lányok beszélgettek erről, mint amilyet Ónodi Eszter játszik, hanem tipikus gengszterfeleségek. Mindig szórakoztat, hogy a pánik, a bármitől való szorongás nincs társadalmi ranghoz, anyagi helyzethez vagy nemhez kötve. Mindegy, hogy férfi vagy vagy nő, szegény vagy gazdag. Úgyhogy nem igaz a sztori, de gyűjtemény.

-Tehát nem egy konkrét személyen alapult.

-Nem. Ilyen a "Zsuzsi vagyok" is, amit a Totalcar műsorvezetőjétől, Winkler Robitól gyűjtöttem. Ő mesélte, hogy bizonyos szórakozóhelyeken így működnek a beengedők. Nem akarják, hogy külsérelmi nyom maradjon egy emberen, aki mondjuk beszól nekik, ezért nem verhetik agyon, csak kicsit fojtogatják, és elmondatják vele, hogy "kislány vagyok". Ez ilyen férfi extra brutál-metál humor. Ezek bennem megragadnak. Járok-kelek a városban, hallok valami jó szöveget, akár családon belül, haveroktól, leírok mondatokat, azok beépülnek dialógusokba, és a végén az ember mindent újra összerak, összeragasztgat és abból lesz egy film.

- Akkor az tudatos volt, hogy ez a "Zsuzsi vagyok" mondat öszeköti a rendőrök történetét a főhősnőjével.

-Hát hogyne. Amikor összerakod a különböző gyűjteménydarabjaidat meg kitalálsz még hozzá egyéb dolgokat, akkor jön a szerkesztői munka. Nagyon szeretem az elcseszett, fura, irreális humort, és nagyon szeretem az irreálist a reálissal keverni, plusz egy olyan verbális szintet is beiktatok ebbe a történetbe, ami teljes hülyeség, de nagyon szórakoztató szerintem. Ez a film más logikával indul, mint a legtöbb film. Tehát megjön egy nő, azt mondja "Zsuzsi vagyok", majd megjön egy rendőr aki agyonver egy másik embert és arra kényszeríti, hogy az is azt mondja, "Zsuzsi vagyok". Extrém esetekben, néha azt szokták a nézők kérdezni tőlem, hogy ez egy szürreális álom? Ennyire nem bonyolult azért, ez egy nagyon egyszerű film, csak bonyolultan van előadva. Nekem tetszett, hogy Zsuzsinak hívom a főszereplő lányt, mert én archetipikus neveket akartam adni. A legtipikusabb női név a Zsuzsi. Bánsági Ildikó azért Elli, mert neki valami nagyasszonyos eleganciát akartam adni. Az Ilona egy régebbi korra jellemző, az a barátnő neve. A Kálmán pedig egy zakkant név, bár lehet hogy csak számomra. Egyébként egy családon belül ennyire nagyon különböző nevek nem szoktak lenni, sokkal hasonlóbb neveket adunk a családtagjainknak, de engem ez nem érdekelt. Óbudán nőttem föl, és azt mondják, hogy minden idők két legjobb nyomozókutyáját Dicknek és Dínónak hívták. A régi típusú rendőrség úgy működött, hogy Dick meg Dínó kapott egy tömör fém szájkosarat, bementek a tömegbe, torokharapásra voltak beidomítva, ezért elkezdtek felugrálni az emberekre, leütötték őket. Dick és Dínó 2-3 ezer embert 15 percen belül szétoszlatott. E miatt a legenda miatt lettek a rendőrök Dick és Dínó. Lehet, hogy nem igaz. Lehet, hogy csak olyan, mint az én igazgatónőm.

- A szexshopos jelenet honnan jött?

- Gyűjtés. Bánsági Ildikó saját sztorija, csak én kicsit gatyába ráztam. De az a mondat, hogy "Jó napot kívánok, egy férfi nemi szervet szeretnék!" az tényleg elhangzott. Ezt dagasztottam föl és hozzáragasztottam egy másik legendát, miszerint használt szexuális cikkeket is árulnak. Itthon még nincs ilyen, de Amszterdamban már van. Ahol harminc-negyvenéves a szexipar, ott már előkerülnek a lejárt szavatosságú műfaszok és gazdát cserélnek.

- Tehát Bánsági Ildikó bement egy szexshopba és kért egy műfaszt?

- Egyszer. De nem magának kellett. Legalábbis ezt állítja.

- Persze, ajándékba.

- Jópofa premierajándékot akart venni valakinek.


- A magyar filmekben mindig idegesítően sok és feltűnő a reklám. Úgy tűnt, hogy a Pánik-ban próbáltátok ezt elkerülni, és olyan helyeken, ahol elhelyezhettetek volna felismerhető terméket (a pezsgőbontós jelenetben, vagy amikor a film vége felé Zsuzsi egy bulvárlapot olvas), ott sem szerepelt. De például az egyik kereskedelmi rádió szignálja elég bántó volt.

- Az olyan típusú közönségfilmek, mint a Pánik, nincsenek egyszerű helyzetben. Az állami büdzséből nem kapnak elég pénzt, ezért kénytelenek szponzorpénzeket használni. A szponzor pedig nem ad pénzt, ha nem jelenik meg rendesen. Ezért szerepel nálunk például az óriás kaparós sorsjegy, ami szerintem ötletes, mert teljes idiotizmusba megy át.

- És önironikus.

- Igen. Kérték, hogy szerepeljek én is, és mondtam, hogy boldogan. Az a jelenet egy plázában játszódik, és a plázába egy esztrádsztár illik. Végtére is, itt vadkeleten, ki vagyok én? Akárhogy is vesszük, egy vásári bohóc.

- Úgy tűnik, a szponzorok nem értik meg: nem biztos, hogy az a legjobb, ha ennyire otrombán, direktben felcsendül, mondjuk annak a rádiónak a szignálja, mert kiveszi a nézőt egy pillanatra a film világából, és csak dühös lesz arra a rádióra.

- Beraktam először szolidabban, és külön vita alakult ki erről, e-mailek jöttek-mentek, hogy az úgy nem jó.