Mundruczó Kornél: Fölragasztom a bajszot azért, hogy megmutassam magam

2010.04.30. 19:55

Az elmúlt huszonkét évben összesen három magyar film került be a cannes-i versenyprogramban, ezek közül kettő Mundruczó Kornél alkotása. A Delta után két évvel, Mundruczó idén a Szelíd teremtés - A Frankenstein-tervvel harcol meg az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A 35 éves rendező elmesélte az [origo] riporterének, hogy mennyire nyúlt vissza a klasszikus Frankenstein-regényhez, tudathasadásos élmény volt-e saját magát rendezni, milyen számára az ideális néző, zavarja-e, ha Tarr Bélához hasonlítják, és, hogy fog-e valaha vígjátékot csinálni. Azt is megtudtuk, hogy Kelet-Európából, a román mellett csak a magyar filmet jegyzik, valamint, hogy az intézetis gyerekeknek már van sorsuk.

- Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy bekerült a filmed a cannes-i versenyprogramba?

- Hát... gondolhatod. Legutóbb is azt mondtuk, hogy nem számítottunk rá, és ez így is van, de most sokkal mélyebben nem számítottunk rá. Nézve a tendenciákat, elég ritka, hogy rögtön a következő filmmel visszakerülsz. Már önmagában az nagyon megtisztelő volt, hogy azt mondták, gondolkodnak rajta.

- Te is múlt hét pénteken tudtad meg?

- Múlt csütörtökön tudtuk meg. Azt a hírt már korábban megkaptuk, hogy komolyan felmerült a versenyprogram lehetősége is, de mert van ez a tendencia, amit említettem, megnézették még egy bizottsággal.

- Egymás után két filmeddel is bekerültél a versenyprogramba. Ez nem vetít elő egy olyat, hogy most már mindig csalódott leszel, ha nem kerülsz be?

- Nehéz kérdés, mert csalódott most sem lettem volna. Inkább azt mondom, hogy talán ezután kevésbé lesz fontos, hogy bekerülök-e vagy sem. Piaci értelemben is kevésbé lesz fontos, mert az, hogy kétszer visszajutottam, egy olyan üzenet, ami remélem kitart az elkövetkezendő 5-6 évben. Olyan bizalmi helyzet, hogy akármi van, oda fognak figyelni a következő filmre is. Ez az érzésem. Megbukni persze mindig lehet, Cannes nem garantál automatikus sikert. A Bajnokok Ligájában mindenkitől kikapni is jó érzés, de akkor inkább a KEK-et hadd nyerjük meg. Ez a film még most egy lopakodó bombázó, kevesen tudnak róla. A Deltá-nál meg volt nagyon ágyazva a filmnek, szegény Lajos halála miatt. Marhára ismerték a válogatók a történetet, mindenki tudta, hogy hány és hány kör után került az a film finisbe. A Szelíd teremtés meg inkább kézimunka volt az utóbbi két évben.

- Mondtad, hogy nagyon személyes ez a film számodra. Hogyan személyes?

- Sok minden miatt. A Delta után nagyon nehéz volt, hogy milyen úton-módon menjek tovább. A Delta irányába vagy valami más utat válasszak. A Delta adott egy formai lezárást, amire rá is lehetett volna ülni, lehetett volna azon a vonalon tovább menni. Amikor úgy döntesz, hogy nem ezt teszed, az már önmagában egy nagyon személyes döntés. Amikor azt mondod, hogy nem az első tíz évvel akarsz foglalkozni tovább, hanem meg akarsz nyitni következő ajtókat, lássuk mi van azok mögött. Ilyen értelemben ez a film az első lenyomata annak, hogy más korszak kezdődött velem. Ez egy csomó magánéleti dologhoz is kapcsolódott, például, hogy gyerekeim lettek. Az a habzsoló alkotói attitűd, hogy én, én, én vagyok, legalábbis finomodott és differenciálódott. Persze az ember nem tud kibújni a bőréből, de a gyerek ezt az egó-dolgot nagyon helyrevágja. Ez a könyv ezzel is foglalkozik, ilyen értelemben is megszólított. Továbbá úgy önálló munka, ami azt hiszem, lezárja az én iskolás éveimet. Ez lehet, hogy hülyén hangzik, de ez az első olyan film, amit önállóan csináltam, az első mondattól az utolsó hangvágásig, természetesen a régi társ, Bíró Yvette segítségével. Ettől is nagyon személyes: ennyit tudok, ez vagyok, ez így van. Nem mutattuk meg ezt a filmet senkinek, csak a cannes-i bizottságnak. A Johanna és a Delta még egy bizonytalanabb, körbemutogatottabb munka volt, ez valahogy műhelymagányban készült, és ez, azt hiszem, jót tett az önállóságának.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Mundruczó Kornélról! | Fotó: Pályi Zsófia

- A Frankenstein-terv egy horrorfilm?

- Játszik a műfajjal. A probléma az volt, hogyan tudok három dolgot szintézisbe hozni. Egyrészt ott van ez a nagyon dokumentarista, majdnem sprőd megmutatása helyzeteknek. Nem színészek és színészek játsszák, de mégis magunkat vállalva adjuk elő az egészet. Aztán van egy nagyon erős egzisztencialista szelete, a saját magaddal való találkozásban, az énkeresében, az önmagad megismerésében. És van a harmadik, a zsáner, hogyan tudod ezt az egészet úgy ketyegtetni, hogy izgalmas legyen és a félelem mozgatórugója működtesse. Hogy tud összeállni ez a három, és kiadni valami kevercset. Az útkeresés nagyon nehéz a filmesek körében, mert azt mondják, hogy ne keress utat, csináld meg, amit már megcsináltál, csak másképpen. Ebben van egy kicsi útkereső jelleg, nem nagyon lehet besorolni, de azt hiszem, működnie kell. (Lekopogja.)

- Mennyire nyúltál vissza Mary Shelley könyvéhez? Mennyire tekinthető regényadaptációnak?

- Szerintem nagyon, szellemében, fordulataiban teljesen abból indultam ki, de azért adaptációnak talán túlzás lenne nevezni. Nagyon kevesen ismerik a regényt, eleve mindenki azt hiszi, hogy Frankenstein a szörny, és csak kevesen tudják, hogy a feltalálót hívják Frankensteinnek és ez az ő története. Az alapkonfliktusait átvettük: a teremtés, a vétlen gyilkosság, a találkozás, az újratalálkozás igénye, teremts nekem nőt, akkor békén foglak hagyni, stb. ezeknek mind-mind megvannak a pontos helyei a filmben. Ha akarom, az egész könyv a szeretet lehetőségéről és felelősségéről szól.

- Az elején ki lesz írva, hogy Mary Shelley regénye alapján készült?

- "Inspired by": ez lett a megoldás. Egy klasszikus adaptáción nagyon sok minden számon kérhető, mondjuk, hogy miért nem egy ember teremti a villámmal, hogy hol van a halott részekből újjászülető szörnyeteg. Ilyen értelemben nem klasszikus adaptáció. Hétmilliárd Frankenstein-film van, a miénk nagyon szabad megközelítés, de lényegében igazán a regény ihlette.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Mundruczó Kornélról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Ismered a többi filmadaptációt?

- Sokat megnézegettem, szerintem a nagy klasszikus a legjobb közülük, a Karloff-féle. A Warhol még érdekes, de az meg nagyon az ő világába teszi, és ezért inkább gúnynak hat. Ezért is változtattuk meg a címet. Ez a film nem kívánja meg közvetlenül a Frankenstein-referenciát, az elejétől a végéig egy önálló, sajátságos valami, de mivel a címadáshoz érve, már nem tudtuk/akartuk eltűntetni belőle az utalásokat, az alcímben meghagytuk a referenciát.

- A Kenneth Branagh-féle azért megölte kicsit ezt a témát egy időre, ugye?

- Igen, az szörnyű. Az a döbbenetes, hogy ezt a történetet nem bírják annyira elrontani, hogy valami az alján ne lüktessen szépen. Az elsőben is gyilkosok és bolondok agyát rakták bele a szörnybe, pedig a regényben ez nem így van. Ott normális hullákat ragaszt össze Frankenstein, és ő is egy elég megkérdőjelezhető figura. Hollywood ezt egyből széthúzza a jó emberre és a nagyon rossz gonoszra. Mégis, nézed a filmet és csak a szörnnyel tudsz egyetérteni és azonosulni, csak azt érzed, hogy vele vagy, az ő kitaszítottságával, szeretetlenségével. Akármi történik, ő nem ezt akarta. Nem ő akart szörnnyé lenni, ez mások döntése volt.

- Jellemző rád, hogy mintha mindig előtanulmányokat csinálnál a filmjeidhez. A Szép napok-hoz az Aftá-t, a Johanná-hoz A 78-as szent Johannájá-t, a Deltá-hoz a Kis Apokrif No. 2-t, ehhez pedig ott volt a színdarab. Ezek valóban előtanulmányok, vagy csak nem hagy nyugodni a téma addig, amíg nem lesz belőle nagyjátékfilm?

- Ez így van, de nem tudom, miért. Én is furcsállom.

- Amikor a kicsit csinálod, már akkor tudod, hogy ebből nagy lesz később?

- Aki látta a színházi előadást, majd észreveszi, hogy van hozzá köze a filmnek, de nem egy az egyben. Nem az előadás lett lefilmezve,  a fordulatok sem azonosak, szinte semmi. Nyilván vannak olyan témák a filmben és az irodalomban, amik megadják a lehetőséget, hogy többször használd őket. A Frankenstein is kicsit olyan, mint a népmese. Nagyon sok mindent rejt, mint egy kút, emiatt hozzá lehet nyúlni újra és újra. Valami biztonságérzetből biztos szükségem van rá, hogy egy anyaggal előbb egy kisebb konstrukcióban ismerkedjek össze. A film-színház kettősség bennem egységben működik, a lélekben ez egy helyen van. Közben az előadások nagyon másmilyenek, mint a filmek, mert nem is lehetnek ugyanolyanok, de az ember ugyanonnan dolgozik, ugyanazt az érzést próbálja előhívni egy színházi nézőből is, mint egy mozinézőből. Véleményem szerint a műfajok átjárhatatlanok, minden szintetizálni próbáló alkotó elvérzik. A színházszerű film és a filmszerű színház hibás elképzelések, ezek mind rosszul működnek.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Mundruczó Kornélról! | Fotó: Pályi Zsófia

- A Deltá-t már a cannes-i premier előtt bemutattátok a Filmszemlén, és még lehetett bütykölni rajta. A Frankenstein-terv-et pedig pár hónapja még forgattátok. Mennyire érzed befejezettnek?

- Most befejezettnek érzem, de volt egy olyan szakasza a vágásnak, amikor megint és egyben utoljára kivágtunk belőle. Nálam ez megy általában, hogy összerakom, és aztán kivágok belőle. Furcsa, mert a Deltá-nál igényeltük az időt, de most nem igényeltük. Volt egy első forgatási etap tavaly tavasszal, utána ősszel volt egy nagyon hosszú időszak, amikor újra forgattunk, és közte összevágtuk a filmet Jancsó Dáviddal. Tehát igaz, hogy pár hónappal ezelőtt még forgattunk (akkor vettük fel a végét), de ezt már csak be kellett illeszteni egy olyan szerkezetbe, amit nagyon ismertem. Addigra már annyira szépen felszínre jött, hogy milyen akar lenni ez a film. Azt hiszem, már nem is mernék egyben leforgatni valamit, nekem nagyon sokat segít, ha szünetek vannak, és tanulni lehet az anyagról az egyes szakaszok közben is.

- Most rendezted először magadat. Tudathasadásos élmény volt?

- Nem volt könnyű, de aztán utána úgy megbékéltem vele. A legvégére már meg is szerettem, de közben nagyon idegesítő volt. Eleinte azt csináltam, hogy visszanéztem, utána már nem néztem vissza, akkor már elmagyaráztam Vikinek (Petrányi Viktória, Mundruczó Kornél állandó producere és alkotótársa - a szerk.), hogy mit nézzen, és aztán az utolsó etapot már úgy forgattuk. Felvettük hatszor-hétszer, és akkor a vágószobában láttam, hogy mi van.

- Meg vagy elégedve az alakításoddal?

- Franc tudja. Ez tényleg a legnehezebb része. Inkább azt mondom, hogy nagyon nehéz lenne mást odaképzelni, ez a vállalás része volt. Az egész logika arra volt felfűzve, hogy ez én vagyok. Nem az önazonosság miatt, hanem mert gyáva és hiteltelen dolog lett volna a tükörhelyzetbe mást ültetni. Ez a vállalás talán az értelmezésben is kinyit még egy ajtót, miközben az első pillanatban deklarálja magát, hogy ez nem én vagyok, de mégis van egy chaplini effektus benne. Fölragasztom a bajszot azért, hogy megmutassam magam.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Mundruczó Kornélról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Már nem először használsz intézetis srácot főszereplőnek. A te világodba miért passzol jobban egy intézetis srác, mint valaki, aki jó családi körülmények között nőtt fel?

- Azt keresem, hogy valakinek sorsa legyen a vásznon. Ők már gyerekkorukban túlesnek azokon a problémákon, amin egy ember papíron tinédzserkorában, de tulajdonképpen sokkal később. Lesz sorsunk. A Szép napok-nál csináltam gimnáziumokban castingot, de az nem működött. Egy gimnazistának se lenne jó, ha működne. Az a jó a gyermekben, hogy még nincsen sorsa. Azok a súlyos gyermekek, akiknek lett sorsuk, azoknak ez sokkal nehezebb. A vásznon az én történeteimben ezt látni, mert többet jelentenek ezek a srácok maguknál. Hoznak egy csomó olyan arcon lévő dolgot, ami a sorsukból következett. De Kitty (Csíkos Kitty, a film másik főszereplője - a szerk.) például egy tökéletes családból és gimnáziumból jött. Szóval nincs szabály.

- Kevesebb pénz lesz idén a cannes-i szereplésre?

- Ma derül ki, de nem valószínű, hogy annyi lenne mint 2008-ban.

- Számít, hogy most zajlik a kormányváltás?

- Persze. Ex-lex helyzet van, kicsit szerencsétlen pillanatban jött ez. Valószínűleg más helyeken a dolgok rezsimváltáskor is mennek tovább.

- A cannes-i Delta-buli óriási élmény volt minden résztvevő számára. Idén is lesz buli?

- Nem tudjuk, de félünk attól, hogy nem lesz. Pedig idén nagyobb a jelenlét.

- Tarantino mondta tavaly, hogy az a nagyszerű Cannes-ban, hogy mindenki ott van, és egyből az egész világnak meg lehet mutatni a filmet. Te ezt hogy látod?

- Ugyanígy. A Filmszemle-premier egy ilyen helyzetben inkább hátrány lenne, mert már valamennyire hírül ad a filmről, és nem a teljes sötétségből lehet előlépni. Biztos most  nagyon érdekes lesz, hogy a Screen vagy a Variety akkor fog először írni róla, amikor a cannes-i bemutató van, és nem úgy, hogy már látták korábban. Tudja mindenki rólam, de azért elmondom megint: szemleellenes vagyok. Sajnos nem lehet kihagyni, mert, mint egy monolit áll, és a nézői tudatban egy fontosabb helyet tölt be, mint mondjuk a cannes-i vagy a berlini filmfesztivál. Fontos látni egymás filmjeit, de szomorú, hogy sokan csak ilyenkor járnak moziba, kampányszerűen. Olyan jó lenne a Titanicnak és Szemlének valami ötvözetét létrehozni, hogy a magyar filmek is egy kevésbé köldöknéző közegben kerüljenek bemutatásra.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Mundruczó Kornélról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Számodra milyen egy első vetítés élménye?

- Nagyon kevés ilyen élményem van, és azok mind a Filmszemléhez kötődnek. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz nem a nagyjából tudott véleményekkel szembesülni. Mindig hatalmas izgalom persze...

- Ilyenkor beülsz és nézed?

- Kilencvenkilenc százalékban igen, sőt egész sokáig nézem, mondjuk 10-15 vetítésig, és akkor van egy pont, ami után meg soha, akkor már azt érzem, hogy konzerv. Az első tíz vetítésen nagyon akarom érezni, hogy pontosan hogy működik.

- Mondtad egy interjúban, hogy lesz neked szélesebb közönséged is. Lehet, hogy pont ezzel a filmmel lesz? Ez egy könnyebben befogadható, neadjisten populáris film lesz?

- Nem hiszem. Nem arra gondoltam, hogy egy konkrét filmmel lesz egy olyan áttörés, hogy akkor odabaszunk a popkultúrának egy nagyot. Ha valaki folyamatosan dolgozik, akkor az a világ, amit képvisel, egyre átláthatóbb és érthetőbb lesz, és talán eljön egy olyan idő, hogy elkezdik újranézni a filmeket. Ezek remélem nem olyan filmek, amelyek gyorsan elmúlnak. A Deltá-nak is nagyon jó nézettsége volt világszinten. Ezeket  nehéz kimondani, mert idegesítő az a diskurzus, hogy most akkor mi számít sikernek. Mindenki a közönségnek dolgozik, én is a közönségnek dolgozom. Nem őrültem meg, kinek dolgoznék. Ez egy ilyen műfaj. A színházi sikerek tényleg nagy sikerek, de töredékei nézőszámban, mint amit a filmek elérnek. Ráadásul, ha résztvevőjévé válsz ennek a diskurzusnak, akkor az olyan, mintha lenne megoldása. A megoldásnak valami minőségelvű dolognak kéne lenni. A gatyaletolóstól a jó komédiát szét lehetne választani, és ugyanígy a szar művészfilmet a jótól.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Mundruczó Kornélról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Meg tudod ítélni egy alkotásodról, hogy az mennyire könnyen befogadható az átlagember számára?

- Őszintén szólva nem, mindig meglepődök. Ez egy érzéki műfaj. Egyáltalán nem bonyolultak a filmjeim, sőt, azt hiszem, hogy a nagyon naiv néző meg a vájtszemű néző, az én legjobb nézőim. Az a középréteg nem fekszik, aki azt kérdezi, hogy most akkor mire kell gondolnom? Bármilyen naiv közegben a film nagyon szépen megszólal a maga egyszerűségében. Nekem van egy naiv művészi részem, nem is tudatosan naiv, hanem így látok helyzeteket. Lebontom addig, hogy már naivnak hassanak, és tiszta figurák legyenek benne. Semmilyen módon nem realisták a filmjeim, ez is egy nagy félreértés sokszor. Eleve, hogy a realizmus az egyetlen út. A Delta kiköpött úgy néz ki, mintha realista lenne, mert valódi nád van benne, de inkább egy modell, ami a valóság köntösét öltötte fel. Egyébként, ha nézőszámról van szó, amit én egy kicsit máshogy látok, mivel nem tudom az embereket egyszerűen darabra számolni, egyre többen nézik a filmjeimet, minden egyes filmmel előbbre léptünk. Jobban mondva nem, mert a Nincsen nekem vágyam semmi-vel nagyon jól indultuk, mert azt 15 ezren látták akkor, egy kópiával a Művész moziban, négy hónap alatt. De onnantól kezdve minden filmemet többen nézték, mint az előzőt. Ki tudja, hogy ezzel mi lesz?

- A most készülő darabodról mondta az egyik kolléganőd, hogy az is ultralehangoló lesz. Érzed, hogy van benned egy vígjáték?

- Én folyamatosan azt érzem, hogy vígjátékokat csinálok, sajnálom, ha bárkit lehangol ez a humor. Egyébként a külföldi közönség sokkal többet mer nevetni a cuccaimon. De most már kapunk néha olyan közönséget is, amelyik A jég első felvonásában mer ezeken a túlzásokon nevetni. Ezek direkt túlzások, és azért vannak, hogy ne is emlékeztessenek arra, ami a valóság.

- Azért mondhatjuk, hogy tendálsz a kilátástalanság irányába.

- Pont az ellenkező irányba tendálok az elmúlt nyolc évben. Az első filmben még szerelem se születik, a másodikban már valami módon benne van ez is, a harmadik meg egy szerelmesfilm. Ez is az, hogy ha akarom. Változik az ember. És nem szeretem már, ha egy film nem nyújt kiutat, vagy nem kelt reményt, csak elvesz tőled. Szóval hívjuk, ahogy akarjuk, lehet még ez is lehangoló.

- Szóval egy Másnaposok-típusú film nincs benned.

- Őszintén szólva nincs. Nem is tudnám megcsinálni, nem értem annak a humorát.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Mundruczó Kornélról! | Fotó: Pályi Zsófia

- Ha filmjeidről írnak, szinte mindig felemlegetik Tarr Béla nevét. Ez zavar téged?

- A magyar kultúra nagyjából stigmatizációs módon épül. Azt mondják, virítsál valamit, és utána nagyon sokáig azt az egyet szeretnék viszontlátni tőled, és utána meg az a baj, ha viszontlátják. Én ettől mindig feszülök. Eleve, mert egy olyan alkotó vagyok, akinek soha nem igazán a forma a fontos, minden film valamilyen módon tök más formát kezd el ölteni, ami nem egy tudatos döntés, csak nem tudok ugyanúgy megcsinálni dolgokat. Ez nagyon ellentmond ennek a stigmatizációs gyakorlatnak és irritáló hatással tud lenni egy kulturális közegre, pedig ez máshol, akár a szabadság fenoménja lenne. Így vagyok egy kicsit Bélával is. Erről sem ő, sem én nem tehetünk. Persze sokat kaptam tőle, de nem az ő alkotói útját járom.

- Szeretnél tőle egy kicsit most eltávolodni?

- Nem. Se közel nem akartam kerülni, se eltávolodni. Élem az életem, úgy, ahogy tudom. A Deltá-nál sokat adott az, hogy ő kezdte el nyomni, hogy nem ugyanazt kell folytatni, hanem egy új filmet kell csinálni, mert amiben meghalt a főszereplő, azt nem lehet folytatni. Az akkor nagyon sokat jelentett.

- A te filmed mellett még ott lesz Cannes-ban a Pál Adrienn és az Itt vagyok is. Ez azt jelenti, hogy most topon van a magyar film?

- Az biztos, hogy a román mellett a magyar filmet jegyzik még Kelet-Európából. Se a lengyel, se a cseh, se a szlovák, se a szerb, se az ukrán nincs jegyezve. A románok tényleg kiváló dolgokat tettek le az asztalra, ráadásul egy olyan kódrendszer alapján, amin a magyar filmművészet túljutott a hetvenes-nyolcvanas években. A leleplező realizmuson. Mert nekünk előbb ért véget az a nagyon sötét diktatúra, ezek pedig végülis a diktatúrára reflektáló, vagy az új éra kezdetét feldolgozó filmek. De szuper filmekről beszélünk. A magyar film tök máshol tart, ezeken a filmeken bőven túl van. Felesleges az az újságírói elvárás, ami meg szokott jelenni, hogy miért nincsenek meg nálunk is most ezek a román típusú filmek. Az nagyon nagy baj lenne, azt jelentené, hogy vissza kéne lépni  a BBS-es feltáró mozikhoz. Ezek nagyon szépen megvoltak a saját korukban, és nagyon nagy sikerrel megvoltak. De az, hogy jó magyar filmesnek lenni, az biztos. Aki utánunk jön, azon ez a generáció nagyot húzott. És nagyon remélem, hogy nem fogják elfojtani az összes fiatal kezdeményezést. A sokszor szidott Grunwalsky-érára lehet, majd később aranykorként fogunk emlékezni. Egy ekkora nemzethez képest elképesztő mennyiségben készülhettek itt filmek, aminek persze megvolt a kevésbé áldásos hatása is. Magam sem vagyok feltétlenül híve a mennyiség hajszolásának, de ettől függetlenül kijöttek belőle értékes filmek is, a mennyiség-minőség elv alapján. Meg kell nézni, hogy hány ország van Cannes-ban három filmmel.

- Gondolom, a Pál Adrienn-t még te se láttad, de mit gondoltál az Itt vagyok-ról?

- Hogy jó. Nagyon sok olyat tud, amit nem biztos, hogy tudatosan tud, ami nagyon filmbarát. Nem azért jó, mert civil a főszereplő, hanem mert ebben a srácban van egy csomó olyan sors, ami megcsinálja ezt a filmet. Nélküle ez a film nem lenne, az ő történetei is kellenek hozzá, mert azok igaz történetek. Szimler ösztönösen tud valamit arról, hogy nem kell erőltetnie.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória | Nézz még több képet! | Fotó: Pályi Zsófia

- Fliegauf Benedek már külföldön dolgozik, Hajdu Szabolcs is távozni készül, te még maradsz Magyarországon?

- Nagyon rossz lenne teljesen eltűnni itthonról, azt nem tervezem. Fontos lenne nekem, hogy itthon dolgozzam. Például a Frankenstein ezért is van, hogy még egy magyar filmet csináljak. A Delta után volt egy nyomás, hogy a következő filmem már külföldi legyen. Biztos, egy ponton majd ezt meg kell lépnem valahogy okosan, de próbáltam kicsit késleltetni, és ebből a szabadságból kamatozni még. De a külföldi munka szükségszerű lépés lesz, már ha nem akarok ugyanennyi pénzből dolgozni, hasonló konstrukciókkal. Ez egy idő után kifulladna. Biztos, hogy kell utakat nyitnom. Színházon belül is nagyon sok utat megnyitott, hogy elkezdtem dolgozni külföldön, igyekszem minél több meghívást elfogadni. De közben meg itt vagyok itthon. Itt tudok valami olyat megcsinálni, amit aztán nem ismételek külföldön. És miután nem vagyok se német, se orosz, nem tudom tökéletesen érteni és értelmezni, hogy ott mi van. Én Magyarországon tudok táplálkozni.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- A Paper Soldiers-t, ifjabb Alexei German filmjét. Kicsit olyan, mintha régen csinálták volna, talán ez az egyetlen baja. A próféta is tetszett, A fehér szalag nem igazán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK