Michael Haneke: A cipész maradjon a kaptafánál

A fehér szakállas osztrák rendező, aki francia filmeket készít, Magyarországra látogatott Rejtély című filmje bemutatójának alkalmából. Az [origo] filmklub munkatársa megkísérelte kifaggatni a rendezőt, aki utálja saját filmjeit magyarázni.

Michael Haneke

Michael Haneke 1942-ben született Németországban, és Ausztriában nőtt fel. Pályája elején tévéfilmeket és színházi produkciókat rendezett, majd 1989-ben debütált első nagyjátékfilmjével, A hetedik kontinens-sel. Mára az európai film egyik legellentmondásosabb alkotójává vált; filmjei hírhedtek könyörtelen, explicit erőszakábrázolásukról. A 2000-ben bemutatott Az ismeretlen kód-tól kezdve francia koprodukcióban készíti filmjeit, nagynevű francia színészek közreműködésével. Most hozzánk érkező Rejtély című filmjét a tavalyi cannes-i filmfesztiválon mutatták be, ahol elnyerte a legjobb rendezés díját. A rendező a film magyarországi bemutatója alkalmából villámlátogatást tett nálunk, és néhány percet szánt arra is, hogy válaszoljon az [origo] filmklub kérdéseire.

- Úgy tűnik, filmjeiben mindig az ember sötét oldalával foglalkozik; mi motiválja arra, hogy mindig erről készítsen filmet?

- Hát mi motiválta a régi világban a drámaírókat...?

- Vajon általában annyira nehezen nézünk szembe a múlttal egyéni és történelmi szinten is, ahogy a Rejtély mutatja?

- Összességében igen, mert különben a szőnyeg, ami alá sok mindent besöprünk, nem mozogna annyira.

- Azért ön szerint képesek vagyunk arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal? Ez vajon idő kérdése?

- Az embernek meg kell próbálnia. Hogy sikerül-e, az a bátorságunktól függ, és attól, hogy hogyan bánunk a saját félelmeinkkel.

- El tudja-e képzelni, hogy valaha fog vidámabb hangvételű filmet is rendezni?

- Elképzelni sok mindent lehet, de nem hinném. A cipész maradjon a kaptafánál.

A Rejtély forgatása, középen Binoche és Haneke

- Hogyan dolgozik a színészeivel, mekkora szabadságot ad nekik?

- Nem sokat beszélünk. Mindannyian profik, elmondom nekik, hogy hova álljanak, hova üljenek, mikor álljanak fel, és ha nem tetszik, amit csinálnak, akkor beleszólok. Nem vitatkozunk sokat szakmai kérdésekről, mert az unalmas lenne. Miután jól ismerjük egymást, nincs is szükség sok szóra. Azért is dolgozom gyakran ugyanazokkal a színészekkel, mert jól megértjük egymást, és megvan köztünk a bizalom.

- Már kezdettől fogva Auteuil-t és Binoche-t képzelte el a főszerepben?

- Kifejezetten nekik írtam ezt a két szerepet.

- A színészei tudják a megoldást a filmbeli rejtélyre, vagy őket is sötétségben hagyta, akárcsak a közönséget?

- A két gyerek, aki a film végén beszélget, természetesen megírt szöveget mond, de megkértem őket, hogy ne árulják el senkinek, mit mondanak. A két főszereplő viszont nem tudja a megoldást. Nem jó, ha a színész többet tud, mint amennyit a figura, hiszen a szerepének megfelelően kell hogy reagáljon. Ha többet tud, akkor fennáll annak a veszélye, hogy kommentálja az eseményeket, a kommentárt játssza el, és nem a szerepet. Engem pedig nem érdekel a színész véleménye, csak maga a színész.

Diouc Koma, Juliette Binoche, Daniel Auteuil és Michael Haneke (kamerába néz) a Rejtély forgatásán

- Elképzelhető-e, hogy ez a házaspár visszatér a normális kerékvágásba a film története után, hogy ugyanúgy folytatják az életüket, mint előtte?

- Nem tudhatom, ezt mindenki döntse el maga.

- Úgy véli, hogy az emberek általában ilyen rosszul állnak a bizalom terén?

- Azt hiszem. Mindig van bizalom, de nagymértékű a bizalmatlanság is. Persze mindenki bízik ebben meg abban az emberben, de itt nem erről van szó. Hogyha egy filmet készítek az éjszakáról, és valaki odajön, hogy "jó, de holnap megint felkel a nap", az nem változtat az éjszakán.

Daniel Auteuil és Juliette Binoche a filmben

- Én úgy érzem, hogy a filmjei bizonyos szempontból nagyon hasonlítanak Bergman alkotásaira, tudna-e mondani olyan alkotókat, akik nagy hatással voltak önre?

- Számtalan ilyen van. A filmtörténet minden nagyjától lehet tanulni. Mindig azt mondom a hallgatóimnak is, hogy ha az embernek van szeme, amivel lát, és van füle, amivel hall, akkor mindig tanulhat valamit. De fontos, hogy tanulni más, mint példaképet utánozni, a példaképek veszélyesek is lehetnek, ha utánozzák őket. Legjobb az, hogyha nagyon ellentétes példaképeket választunk ki magunknak, és akkor az egyik hatása kioltja a másikét.

- A filmjeiben visszatérő elem a videó és az erőszak, a Rejtély forgatókönyvének is ez volt a kiindulópontja?

- Nem. Minden filmemben megpróbálom a kép iránti, illetve a film iránti bizalmatlanságot fokozni a nézőkben, de nem ez volt a főtéma.

- Milyen filmet látott mostanában, amelyik tetszett önnek?

- Nagyon nehéz kérdés. A sajátjaim nem tetszenek, mert csak a hibákat látom bennük. Sok olyan film van, amelyben találok valami jót, legutóbb a Requiem című volt ilyen (Hans-Christian Schmid filmje, a főszerepben Sandra Hüllerrel - a szerk.), amelyben nem a történet vagy a film elkészítési módja tetszett, hanem a színésznő alakítása, ami szenzációs volt. Az az igazság, hogy ha valaki filmeket rendez, akkor nagyon rossz közönség lesz belőle.

Bujdosó Bori