Olivier Assayas: A tévézés elemészti az emberek életét

A múlt pénteken a Francia Intézet előadótermében még a falról is lógtak az emberek, akkora volt az érdeklődés a 18 világhírű rendező öt-öt perces etűdjeiből összeállított, Párizs, szeretlek! című filmcsokor iránt. A filmet elkísérte az egyik epizód alkotója, Olivier Assayas is, akit Franciaországban generációja egyik legtehetségesebb filmrendezőjeként tartanak számon.

Assayas az Örökmozgóban

- Az édesanyja magyar származású. Huszonegy éves korában magyar tolmácsként dolgozott egy filmen, amit itt forgattak.

Olivier Assayas: Egy amerikai filmben dolgoztam gyakornokként. Az egyik felét Angliában forgatták, a másikat pedig Budapesten. Richard Fleischer rendezte, a címe Crossed Swords volt, és Mark Twain Koldus és királyfi című regénye alapján készült.

- Ezek szerint beszél magyarul?

- Akkor még beszéltem. Azóta nem igazán volt alkalmam gyakorolni, érteni értem, de sokat felejtettem. Ha mondjuk két hetet itt töltenék, akkor valószínűleg megint menne, de jelenleg elég bizonytalan a magyartudásom.

- Volt bármilyen hatással önre a magyar származása?

- Nehéz megmondani. Mindkét szülőm idegen kultúrából jött. Édesapám olasz zsidó, anyukám magyar, én Párizsban születtem, és ott is nevelkedtem. Természetesen hatással van az emberre, ha a szüleinek a családja máshol él. Különösen Magyarország esetében, amely anyám számára nem egy elveszett paradicsom volt. Édesanyám 1946-ban hagyta el Magyarországot, amikor a kommunisták átvették a hatalmat. Anyám akkori férjét Károlyi Istvánnak hívták, aki Károlyi Mihály unokaöccse volt, tehát mindketten a magyar arisztokráciához tartoztak. És amikor Párizsba jött, úgy érezte, hogy a világ, amelyben addig élt, mindörökre megszűnt létezni, és új életet kezdett Franciaországban. Feltételezhető, hogy a tudat, hogy egy letűnt kultúrából származom, hatással volt rám, de hogy pontosan milyen hatással, azt nem tudnám megmondani.

- Érintkezett a magyar kultúrával? Olvasott magyar könyveket, nézett magyar filmeket?

- Nem. Ez amiatt is lehet, hogy a féltestvérem a Károlyi-vonalról volt az, aki sokat foglalkozott a magyar kultúrával, neki ez sokat jelentett. Tökéletesen beszél magyarul, azóta a családi kastélyt is visszakapta, és ideje nagy részét Magyarországon tölti.

- A többrendezős szkeccsfilmek általában érdekesnek tűnnek papíron, mégis legtöbbször borzalmasan sülnek el. A Párizs, szeretlek! ezzel szemben tök jól sikerült. Mit gondol, miért működik a Párizs, szeretlek!, és a többi miért nem?

- Talán nem kéne ilyen durván fogalmaznom, de nem vagyok elájulva a Párizs, szeretlek!-től. Szerintem a nagy része végtelenül konvencionális, és nem tetszik, hogy ezt a képeslapszerű oldalt mutatja be Párizsból. Nem bánom, hogy részt vettem benne, de nem nevezném a filmet egy lenyűgöző teljesítménynek.

Olivier Assayas a budapesti Örökmozgó mozi kávézójában

- Honnan jött a Párizs, szeretlek! ötlete és ön hogyan kapcsolódott a munkába?

- Egy fiatal producer, Emmanuel Benbihy, már jó ideje dolgozott rajta. Először körülbelül hat évvel ezelőtt keresett meg, mert Maggie Cheungot (híres hongkongi színésznő, Olivier Assayas volt felesége - a szerk.) akarta felkérni, hogy rendezze meg az egyik epizódot. Összehoztam Maggie-vel, őt nem érdekelte a feladat, úgyhogy akkor ennyiben is maradtunk. De aztán évekkel később megint jelentkezett, és engem kért fel. Rengeteget változott a projekt, rendezők jöttek mentek, aztán egy ponton véglegesítette a névsort, és szerzett hozzá pénzt. Akkoriban fejeztem be a Tiszta című filmemet, és pont ráértem, így igent mondtam. Akkor azt gondoltam, hogy ebből soha nem lesz semmi, de aztán mégis összejött valahogy. De a többi alkotóval nem sok kapcsolatom volt, nem beszélgettünk egymás közt. Amiről szó esett Emmanuellel, az elég félrevezetőnek bizonyult, ugyanis az átfogó koncepció végül teljesen megváltozott.

- Min változtattak?

- Volt egy olyan elképzelése, hogy az egész film egy nagy történetet mesélne el. Minden egyes rendezőnek teljes szabadságot adott, hogy elkészítsék a saját kis történetüket, de volt egy átfogó történet egy lányról, aki nem is tudom mit keresett, talán valami zenészt, és ő fel-felbukkant volna a különböző epizódokban. Tehát az egyes részek a lány történetén keresztül kapcsolódtak volna egymáshoz. Persze nem is hittem el igazán, hogy így lesz, mert elég értelmetlennek tűnt számomra. Nem sok esélyt adtam annak, hogy egy nagy történetként is működne. A lényeg, hogy fogalmam sem volt arról, hogy milyen lesz majd a teljes film. A többiek közül csak Alexander Payne-nel és Vincenzo Natalival beszélgettünk. Payne ugyanakkor forgatott, mint én és Denis Lenoir volt az operatőrje, aki az összes korai filmemet fényképezte.

- Két részt ki is vágtak. Miért?

- Igen, két leforgatott epizód nem került be a végleges verzióba, ha jól tudom, azért, mert aggódtak, hogy 110 percnél hosszabb lesz a film.

- Ön számára különös jelentősséggel bír az a kerület, ahol az epizódját forgatta?

- Örültem, hogy alkalmam nyílt újra ismerős környezetben dolgozni. Mert az utolsó pár filmemet, a Tisztá-t, a Démoni szerető-t és a Érzelmek útvesztői-t mind vagy külföldön forgattam, vagy - például a Tiszta esetében - Párizs olyan részeiben, ahol korábban nem sokat jártam. A korai filmjeimet mind ismerős környéken forgattam, tehát ez a rövidfilm egyfajta visszatérés volt ahhoz, ahogy régen dolgoztam. Egy rövidfilm keretein belül működött is számomra a dolog, de nem hinném, hogy játékfilmet is szeretnék még így forgatni.

- Miért amerikai színésznőt választott a főszerepre, és miért pont Maggie Gyllenhaalt?

- Sofia Coppola pont a környékemen forgatta a Marie Antoinette-et, amikor próbáltam kitalálni, hogy milyen történetet akarok elmesélni. Mikor mentem haza esténként, ott álltak a hatalmas kamionok a lezárt utcákon, folyt a nagy filmkészítési cirkusz. Magától jött az ötlet, hogy egy hasonló forgatás köré készítsek vígjátékot. Maggie Gyllenhaal egy olyan színésznő, akit már régóta kedvelek. Használhattam volna Kirsten Dunstot is a Marie Antoinette-kapcsolat miatt... Ami azt illeti, fel is kértem Kirsten Dunstot a szerepre, de ő nem tudta elvállalni. És amikor Kirsten kiesett, az egyik kedvenc fiatal színésznőmet választottam, így jött Maggie a képbe.

Assayas és Maggie Gyllenhaal a Párizs, szeretlek! forgatásán

- A partijelenet életszerűsége nagyon jellemző a filmjeire. Hogyan teremti meg azt a hangulatot a forgatáson, ami ilyen realisztikus végeredményt produkál?

- Az egyik módszerem, hogy egy ilyen jelenetet nem próbálunk el előtte egyáltalán. Elérem, hogy bízzanak bennem a színészek, hogy hajlandóak legyenek olyan dolgokat is megtenni, amelyek adott helyzetben akár furcsának is tűnhetnek. Általában ilyenkor hosszú beállításokkal dolgozunk, és van lehetőség az improvizációra. A lényeg, hogy elkerüljük, hogy túl merev legyen az egész.

- Statisztákat használt ebben a jelenetben, vagy a barátai szerepeltek benne?

- Főleg statisztákat, mert a barátait nem teszi ki az ember ilyen megpróbáltatásoknak... Egy ilyen jelenetnél nagyon ügyesen kell kiválasztani a statisztákat. Erre nagy gondot fordítok, gyakran a stábból is használok embereket, mert ők nem jönnek zavarba, nekik amúgy is ott van dolguk, és nem olyan manírosak, mint némely statiszta tud lenni.

- A hagyományos aláfestő zene helyett az ön filmjeiben inkább menő számok csendülnek fel. Hogyan választja ki az adott jelenethez leginkább megfelelő dalokat?

- Sok zenét ki szoktam próbálni. Gyakran az a dal, amelyet előre kiválasztok, nem működik, egy olyan szám, amire meg nem is gondoltam volna tökéletesen passzol. Furcsa ez. Néha a képek teljesen magukba szívják a zenét, alárakod, és olyan, mintha mindig ott lett volna. Máskor meg egyenesen taszítják. Nehéz előre látni. Nem szeretek zenészekkel dolgozni, mert akkor nagyon kötötté válik a dolog. Amikor dalokat használok, kipróbálok tízet, és a tizenegyedik lesz a jó. Egy zenésszel nem tehetem meg ugyanezt, nem utasíthatok vissza tíz kompozíciót. A színészekkel is úgy van, hogy kitalálod előre a jelenetet, megírod a dialógust, a színész meg egész máshogy adja elő, és rájössz, hogy így sokkal jobb, mint ahogy azt elképzelted. Ugyanígy van a zenével is. Ahogy kapcsolatba kerül a képekkel, egész más színezetet tud adni egy adott pillantnak.

- Tehát mindig a vágás alatt választja ki a zenéket?

- Általában igen. Előfordult már, hogy egy konkrét számot írtam bele a forgatókönyvbe, mint például a Sonic Youth-dalt az Irma Vep-ben. Tudtam, hogy annál az adott jelenetnél pont arra a számra van szükségem, dramaturgiai célt szolgált. A Hideg víz című filmnél is tudtam, hogy melyik számokat fogom használni, mert minden egyes jelenet ritmusa és hangulata egy-egy dalhoz kapcsolódott.

 

Virginie Ledoyen a Hideg víz című filmben

- Mostanában milyen zenéket hallgat? Benne lesznek az új filmjében?

- Nem tudom, mert nagyon sok és nagyon különféle zenéket hallgatok. Az utóbbi pár hónapban megint elővettem egy csomó hetvenes évekbeli angol folkrockot, amiket tinikoromban szerettem, de kétlem, hogy ezek bekerülnek az új filmembe. Persze, ki tudja...

- Mesélne egy kicsit a Boarding Gate című, most készülő filmjéről?

- Thrillernek nevezném, bár nem az a klasszikus thriller, de azért megmarad a műfaj keretei között. Asia Argento és Michael Madsen játssza benne a főszerepeket. Ez lesz az első filmem, amelyben végig angolul beszélnek. Felét Párizsban, felét Hongkongban forgattuk, és most a vágás közepén tartok.

- Sok filmterve hever a fiókban, vagy mindig azzal foglalkozik, amihez éppen kedve szottyan?

- Általában egyszerre egy filmre koncentrálok, de például most több tervem is van.

- Tudja, mi lesz a következő filmje?

- Remélhetőleg igen. Volt ez a film, amit még a Boarding Gate előtt kellett volna megcsinálnom, de anyagi okok miatt fel kellett cserélnem a sorrendet. Most úgy néz ki, hogy megoldódott a finanszírozása és tavasszal forgathatjuk. Hosszú idő óta a legfranciább filmem lesz, Juliette Binoche szerepel majd benne.