Jancsó Miklós: Nekem ez az egyetlen szórakozásom

Vágólapra másolva!
Jancsó '99-es Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjével a közönségre szabadította Kapát és Pepét, a vicces párost, akik megtestesítik, és egyben rezonőrként kommentálják a magyar társadalom aktuális állapotát. Miki bácsi idén töltötte be 85. életévét, de szakadatlan lendülettel dolgozik, ma került a mozikba hatodik Kapa-Pepe filmje, az Ede megevé ebédem. A film díszbemutatója előtt beszélgettünk a Mesterrel, próbáltuk kideríteni, hogyan születnek a pörgős, sokszor improvizatívnak tűnő párbeszédek, kérdeztük a jövőről, és nagy nehezen kisajtoltuk belőle néhány kedvenc filmjét is.
Vágólapra másolva!

- Ennyi év után tartogat még meglepetéseket vagy nehézségeket a forgatás?

- Nézd, mindig meglepetés, miután nincs olyan sok pénzünk, hogy mindent meg tudjunk csinálni. Tehát állandóan kell járjon idebent valami az agyadban, hogy meg tudd oldani ennyi pénzből. Ezt viszonylag gyorsan csináltuk, tizenöt nap alatt készült a film (később a producer helyesbít: volt az 21 is - a szerk.). Arra már nem is tudok gondolni, hogy annyi pénzem lenne, hogy nyugodtan végiggondolnék egy filmet. Persze minden film végig van gondolva, ez is, nem így értem, hanem, hogy mondjuk huszonöt nap alatt lehessen megcsinálni, arra már nem is tudok gondolni, mert az sokba kerül.

- Nézőként a filmjeid, a Lámpás-tól kezdve összeállnak egy füzérré, neked ez mennyire egy láncolat? Gondolsz az előzőre, amikor az újat elkezded írni?

- Hát, nem nagyon. Szoktak figyelmeztetni, akár a Mucsi, meg a Scherer is, hogy "ilyesmi volt már!", bár azért azt tudom, hogy nem ismétlem meg önmagam. Ez most a hatodik, amit csináltunk együtt, és azért nem ismétlődnek benne a dolgok, nem nagyon. (nevet)

- Hogyan dolgozol? Van menet közben sok improvizáció?

- Mitikus szó ez az improvizáció... ezek meg vannak írva. Mondjuk ebből készült egyszer egy forgatókönyv, mert arra adtak pénzt. Annak semmi köze ehhez. Annyira nem, hogy valamelyik internetes újságban, a mai hírek közt benne van, hogy ez a film mozikba fog kerülni, és leírják a film sztoriját. És azt a sztorit írják le, amit a forgatókönyvből olvastak annak idején. Annak a világon semmi köze a filmhez.

- Hogy alakult át az anyag?

- Nem tudom, hogy alakult. Fogalmam sincs. De velem mindig ez történik, már nagyon régóta. Mindig forgatókönyvet írtunk, mert arra adták a pénzt. Egyszer egy filmünknek a forgatókönyve nyomtatásban is megjelent, ez volt a Magyar rapszódia - Allegro Barbaro. És akkor elhatároztam, hogy meg fogom csinálni azt a forgatókönyvet, amit leírtunk a Hernádival. És képtelen voltam megcsinálni! A Csákány Zsuzsi már akkor a vágóm és feleségem volt, mondtam neki, hogy "mondd meg, hogy kell megcsinálni egy forgatókönyvből egy filmet!". Mert ő csinált már, a Szabónak a vágója volt, meg a Rózsa Jancsinak. Tehát értette ezt a klasszikus filmcsinálást. De én képtelen voltam megcsinálni azt, amit leírtam, mást csináltam belőle.

Forrás: [origo]
Jancsó Kapával és Pepével | Nézz még több képet a bemutatóról!

- És ez mindig abban a pillanatban változik meg, amikor ott állsz a kamerával?

- Nem, azért az nehéz lenne a stábnak, azt nem lehet megcsinálni. Inkább az előző napokban, hetekben. De van úgy, mikor előző este írom meg a másnapi sztorit vagy dialógusokat, de mindig ahhoz képest, amilyen lehetőségünk van.

- Lesz még folytatása a Kapa-Pepe sztorinak?

- Hát, nem csak rajtam múlik. A Mucsi meg a Scherer nagyon szeretné. Nem tudom. Krisztus koporsóját se őrizték ingyen - ez elhangzik ebben a filmben is. Pénzbe kerül, és összeszedni ennyi pénzt... Bár ezek nem túl drágák, valamivel kevesebbe kerülnek, mint a magyar filmek általában. De mégis sok pénz.

- Akkor most nincs tervbe véve egy következő?

- Állandóan van, mert igazából nekem ez az egyetlen szórakozásom, azon kívül, hogy olvasok, tulajdonképpen csak ezzel foglalkozok. Nem pecázok, nem vadászok, nem gyűjtök bélyeget.

- Mennyire nehéz az, hogy Hernádi Gyula már nincsen melletted?

- Igazi nagy barát volt. Persze, hogy nehéz. De hát ugye mi külön-külön is egymás szellemét őriztük mindig. A külföldi filmjeim egy részében Gyula nem volt benne, de akkor is lényegében ugyanúgy csináltam. A Hernádi mindig azt mondta, hogy mi egypetéjű ikrek vagyunk. Tehát ugyanaz a gondolkodásmódunk volt mindig. Úgyhogy, ez ennyi. Egyébként neki, meg a Halász Péternek ajánlottam ezt a filmet.

- A fiatal magyar rendezők filmjeiről mit gondolsz, melyiket szereted?

- Nem fogom megmondani. Nem fogok egy névsort elétek tárni, mert kurva jók, fantasztikusak. Különben is, ez az a szakma, ahol a fiatalok hozzák mindig az újdonságot. Ők az újítók, ők az érdekesek. Ők tudnak mást, mint a vénemberek. Magyarországon rengeteg nagyon jó fiatal filmes van. De az amatőrök között is, nem csak a hivatásosok között.

- És a külföldi filmeket mennyire követed, mennyire nézed?

- Azokat követem, akiket szeretek.

- Azok kicsodák?

- Azt sem akarom megmondani... Van egy amerikai, több amerikai is van... El tudod találni?

- Jaj, ne, annyi rendező van!

- Sok van... van angol, van amerikai. Van a Lars von Trier például. Őt nagyon-nagyon-nagyon.

- Mit láttál legutóbb, ami nagyon tetszett?

- Magyar filmet.

- Melyik volt az?

- Nem mondom meg, nem mondom meg. (szünet) A második filmje valakinek.

- Hajdu Szabolcsé? Ja nem, az nem második volt, hanem harmadik. Akkor a Taxidermia?

- Muszáj válaszolni? Akkor a Taxidermia például. De tetszett a Szabolcs filmje is. Tényleg kurva jók ezek a gyerekek.

Forrás: [origo]
Jancsó Miklós és alkotótársai | Nézz még több képet a bemutatóról!

- Az új zenéket hogyan fedezed fel? Ebben a filmben van aktuális felfedezetted?

- Ebben most a főcímzenét a Sub Bass Monster énekli, pontosabban rappeli. És a László Boldizsár játszik és énekel benne.

- Ezek hogy jutnak el hozzád?

- Olvasok ilyen lapokat, a Wan2-t például.

- Internetezel egyébként?

- Nem. Amikor elkezdődött, nagyon rossz volt a szemem, és nem tudtam foglalkozni vele, aztán túllépett rajtam.

- Akarsz még mondani valamit a filmről így elöljáróban?

- Ha kedvetek van, nézzétek meg!

Bujdosó Bori