Danis Tanovic: A mozi egy nagy hazugság

Vágólapra másolva!
A 38 éves bosnyák rendező Senkiföldje című feketekomédiája több mint 42 nemzetközi díjat söpört be 2001-ben, köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscart, amelyet az Amélie csodálatos élete orra elől happolt el. Pokol című második filmjét Krzysztof Kieslowski forgatókönyvéből készítette, és olyan gyönyörű francia színésznők szerepelnek benne, mint Emmanuelle Béart, Marie Gillain, Karin Viard és Carole Bouquet. Danis Tanovic tavalyi nyáron a Francia filmnapok kapcsán járt Magyarországon, interjúnk aktualitását az adja, hogy végre itthon is megjelent DVD-n a Pokol, amelyet öt szerencsés olvasónk most meg is nyerhet.
Vágólapra másolva!

- Képzelem, hogy miután megnyerted az Oscar-díjat bármilyen filmtervet megvalósíthattál volna. Miért pont ezt választottad?

- Először két évig nem is választottam, nem csináltam semmit. Vagyis egy csomó mindent csináltam: apáskodtam. A Senkiföldje idején született meg az első lányom, aztán jött a második lányom, úgyhogy két évig otthon voltam. Szlovéniában forgattam a Senkiföldjé-t, aztán Olaszországban vágtam, majd jött Cannes, a film berobbant és olyan őrület kezdődött el, amilyenre egyáltalán nem számítottam. Egy év alatt bejártam a világot, egyik filmfesztiválról a másikra mentem, és mindenütt a politikáról, Boszniáról meg a háborúról beszéltem. Az Oscar után meg hazamentem, kikapcsoltam a telefont, és azt mondtam, na szevasztok. Utána írtam egy forgatókönyvet, egy Tangerben játszódó kémtörténetet, amit már éppen kezdtünk volna forgatni, amikor a főszerepet játszó színésznő terhes lett, és így széthullott a projekt.

- Ki volt ez a színésznő?

- Monica Bellucci. És abban az időben megint elővettem ezt a Kieslowski-trilógiát. Egyik este elolvastam és reggel felhívtam a produceremet, hogy nagyon tetszik a forgatókönyv, és mit szólna ahhoz, ha ezt csinálnám meg következőnek. Ahogy a Monty Pythonban mondják: "És most következzék valami egészen más!"

- Sokat változtattál a forgatókönyvön vagy hagytad ahogy volt?

- Nem sokat. Természetesen mindig megváltoztatsz ezt-azt, amikor megnézed a helyszínt, és eszedbe jut róla valami, de nagyjából úgy forgattuk le, ahogy meg volt írva. Egy pár dolgot azért hozzáírtam. Például nem volt benne az a jelenet, amikor Anne elmegy a szeretője házába és találkozik a családdal. És még pár dolgot beleszőttem a forgatókönyvbe a korábbi Kieslowski-filmekből.

- Például Anne kezét a fán (ez a Veronika kettős élete című Kieslowski-filmre utal - a szerk.), meg amikor az öreg hölgy kidobja az üveget?

- Jaja, meg van még benne egy pár. Valamint én találtam ki a vonatellenőr figuráját is, aki kívülről figyeli az eseményeket. Ő se szerepelt a forgatókönyvben. És pont az ilyeneket szeretem Kieslowskiban, hogy tudtukon kívül figyelik a főhősöket ezek a marginális karakterek. Próbáltam úgy csinálni a dolgokat, ahogy Kieslowski csinálta volna, de anélkül, hogy másolnám őt. Persze nem vagyok Kieslowski, de úgy gondolom, azok akik szeretik a filmjeit, a Pokol-ban is felfedezik a szívüknek kedves elemeket. Kicsit olyan ez a film, mint egy kirakós.

- Szerintem az öregasszony az üveggel már kicsit túlzás volt. Mert az egy annyira felismerhető momentum a Három szín-ből...

- Az eredeti forgatókönyv szerint Anne ül a ház előtt, várja a szeretőjét, és elbóbiskol. Gondoltam hihetőbb lenne, ha alvás helyett inkább valami elterelné a figyelmét. És ez az öreg hölgy az üveggel kábé a legoptimistább képsor volt, amit valaha Kieslowski-filmben láttam. Kieslowski nem volt egy mókás pali, nem volt valami optimista. És úgy gondoltam, miért ne idézzük meg ezt a pillanatot.

Forrás: [origo]
Marie Gillain a Pokol című filmben


- Engeded a színészeknek, hogy improvizáljanak? Mert volt benne néhány jelenet, ami nagyon spontánnak tűnt. Például amikor Emmanuelle Béart...


- Az volt az egyetlen improvizált jelenet!

- Melyik?

- A konyhás. Ától cettig kitalom előre a filmjeimet, úgyhogy nem sok lehetőség marad az improvizációra. Úgy forgatom le őket, ahogy megírtam, aztán meg nagyon gyorsan vágok. Ezt a filmet például 12 nap alatt vágtam, a Senkiföldjé-t pedig egy hét alatt. Vannak jelenetek, amikben van helye az improvizációnak, és a konyhás jelenet egy ilyen volt. Az egy "színész-jelenet". A filmekben vannak színész-jelenetek és rendező-jelenetek. Például amikor hazajön az apuka és belehajítja anyukát a tükörbe, ott nincs mit improvizálni. Az technikailag nagyon precíz. Ahogy fel van építve, ahogy vágva van. De egy olyan jelenetbe, mint a konyhás, amit kézikamerával vettünk fel, jó színészek különleges dolgokat tudnak belevinni. Ismerni kell a színészeket, mert vannak olyanok, akik nem tudnak mit kezdeni egy ilyen jelenettel. Más színészek meg élnek a lehetőséggel, és egy 5 másodperces kis jelentből csinálnak egy fantasztikus 50 másodperceset, mert annyira tehetségesek.

- Igazából nem is konyhás jelenetet akartam megemlíteni, hanem azt, amikor Emmanuelle Béart férje próbálja betörni az ajtót, és a nőt meg jól fejbevágja a szekrény, amit az ajtó elé húzott. Az tök spontánnak tűnt...

- Nem, az direkt úgy volt kitalálva. A mozi egy nagy hazugság, hidd el!

- És a párbeszédeken hagyod, hogy változtassanak?

- Amikor a színészekkel dolgozom, a szavak jelentése számít, és nem annyira az, hogy konkrétan melyik szavakat használják. Nem mindig persze, néha fontos, hogy pontosan kövessék a leírt szöveget. De gyakran bizonyos szavak nem hangzanak természetesnek egy adott színész szájából. Ahhoz, hogy bízzon benned egy színész, kényelmesen kell éreznie magát a szövegével. Csomószor láttam már olyat, hogy egy színész csak mondja a szövegét, de nincs mögötte érzés. Mint valami régi színházi előadásban. Ezt megérzi az ember.

Forrás: [origo]
Karin Viard a Pokol című filmben

- Te választottad ki a színészeket?



- Az első filmedhez sikerült olyan szuper színészeket megnyerned, mint Katrin Caltridge és Simon Callow, a Pokol-ban meg benne van kábé az összes jelenlegi ismert francia színész. Hogy veszed rá ezeket az embereket, hogy benne legyenek a filmedben? Elbűvölő csávó lehetsz...



- Jézusmária! Szóval van ez a három nő a filmben. Fiatalok, gazdagok, szépek, de mégis mindhárman boldogtalanok. Miért van ez?



Forrás: [origo]
Maryam d'Abo és Emmanuelle Béart a Pokol című filmben


- De a film vége mégis optimista...


- Attól függ, kit kérdezel. Például az előtted levő újságíró azt mondta, hogy ez volt a legpesszimistább befejezés, amit életében látott. De igazából nincs is befejezés...

- Mégis elindul egy változás a főhősnőkben, amelyből arra lehet következtetni, hogy nem fogják ugyanazokat az önsanyargató köröket futni a továbbiakban.

- Én is így érzem, de látod, nem mindenki értelmezi így. De ezzel nincs baj, mert nem olyan filmeket csinálok, amik valami "üzenetet" akarnának közvetíteni. A Senkiföldjé-nek sem volt klasszikus értelemben vett befejezése, mert sosem lehet tudni, hogy mi lesz később. Nem vagyok messiás, hogy üzeneteket szórjak a nép közé, inkább csak megfigyelni szeretek.

- A végzetben hiszel vagy a véletlenben?

- Vannak napok, mikor felkelek, és úgy érzem, hogy minden rendben van a világgal. Máskor meg éhező afrikai gyerekekről olvasok, és nem tudom mire vélni az egészet. De nincsenek válaszaim, senkinek sincsenek. Például ma azt érzem, hogy van remény. Süt a nap, jót aludtam az este, és haladtam a forgatókönyvemmel is. Most minden a helyén van.

- Min dolgozol éppen?

- Most egy bosnyák regény adaptációján dolgozom. Más, mint amiket eddig csináltam, amolyan Fellini-szerű történet.

- És azt Bosznia-Hercegovinában fogod leforgatni?

- Az még a jövő zenéje. Először be kell fejeznem az írást, pénzt szerezni rá, színészeket keresni... Erre a történetre nem lesz könnyű befektetőket találni. Ha Hollywoodba mennék, két hét múlva már csinálhatnék is egy filmet, de az ilyen típusú filmekre legalább két év kell.

- Tervezel Franciaországban dolgozni a jövőben is?

- Franciaországban nem. Van egy projektem Angliában, egy másik New Yorkban, holnap pedig Pakisztánba megyek egy harmadik filmtervet előkészíteni.

- Hogyan fogod ezeket mind megvalósítani?

- Egyiket a másik után. Sokszor van az, hogy dolgozol valamin, aztán végül nem lesz belőle semmi. Ilyenek a játékszabályok.

Forrás: [origo]
Marie Gillain a Pokol című filmben


- Hollywoodban is szerencsét próbálsz majd?


- Nem. Mi az a Hollywood? A pénzen kívül semmi izgalmas nincs ott. Festett szőke nők plasztikázott mellekkel.

- Viszont New Yorkban szívesen dolgoznál...

- Igen, de ott minden teljesen más, mint a nyugati parton. Két különböző világ. Egy kisköltségvetésű vígjátékot csinálnánk ott. Két éve olvastam egy forgatókönyvet, amit egy svéd lány írt, és nagyon viccesnek találtam.

- És abban kik fognak játszani?

- Még nem tudom. Jópár színésszel tárgyalunk, de nem publikus még. Ha neveket mondanék, utána meg kéne, hogy öljelek. Mert ha leírnád egy színész nevét, aki aztán mégse vállalná el, a következő színész látná, hogy eredetileg nem rá gondoltam, és akkor szarban lennék. Egy amerikai színésznek csak azt szabad mondani, hogy ő a kiválasztott, és csak vele csinálnád meg azt a filmet. Emlékszem, egyszer írattak velem egy levelet egy amerikai színésznek, és olyasmit írtam, hogy "Szevasz haver! Itt a forgatókönyv, remélem tetszik majd, hívj fel, ha elolvastad!" És akkor megtudtam, hogy ilyet nem lehet írni, csak olyanokat, hogy "Gyermekkorom óta csodálom a művészetedet", de ez nekem nem ment, ezért valaki más írta meg a nevemben a levelet, amin jól fel is húztam magamat.

- Pedig lehet, hogy értékelnék az őszinteségedet.

- Hát nem tudom. Eddig csak New Yorkban voltam, és például Soderbegh-gel lógtam a stúdiójában. Iszogattunk és a filmekről dumáltunk. Jó találkozni olyan intelligens emberrel, mint ő, aki tényleg azt csinálhatja, amit csak akar. És vannak színészek is, akikre felnézek. Tavaly együtt vacsorázhattam Dustin Hoffmannal, és ő például teljesen olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. A vacsora végére már egyenesen bele voltam zúgva. (nevet) Egy igazán bámulatos ember. De a másik oldalon meg ott van az összes amerikai baromság, az ügynökökkel meg a menedzserekkel...

- Az utóbbi időben bevett szokássá vált, hogy fiatal európai rendezők csinálnak egy jó filmet a hazájukban, aztán kimennek Amerikába és csinálnak valami borzalmat vagy remake-elik a korábbi filmjüket.

- Azt a kérdést kell feltenned magadnak, hogy miért csinálsz filmeket. Vagy pénzért csinálod, vagy szórakoztatni akarsz, vagy van valami mondanivalód. Annyira látszik egy filmen, ha csak a pénzért csinálták. Nincs benne lélek. Persze, ha fizetnek neked egymillió dollárt, vagy 2-3-at, arra nehéz nemet mondani. Elképzeled azt a sok Ferrarit, amit majd beparkolhatsz a házad elé. De nekem már van két kocsim és két motorom, ami bőven elég számomra.

Forrás: [origo]
Danis Tanovic és Emmanuelle Béart a Pokol forgatásán

- Láttál valami jó filmet mostanában?

Darwin rémálmaAlice már nem lakik itt

- Lehet, hogy túl nagy a nyomás azért, mert ritkán jutsz el moziba a gyerekek miatt...

A belső ember

- Nekem is hasonló élményem volt a te filmeddel kapcsolatban. Szinte az összes kritikus nullára húzta, nekem meg tökre tetszett.

Szex, hazugság, videó

- Vagy inkább a következő három filmjét...

Senkiföldje 2

Varga Ferenc

Köszönet Danyi Orsinak a cikk elkészüléséhez nyújtott segítségéért.