"Ne kamuzzunk végre!"

Vágólapra másolva!
Mozikban az első magyar 3D-s animációs film, az Egon és Dönci. Majdnem úgy néz ki, mint az utóbbi évek hollywoodi sikerfilmjei, csak épp tiztenkét egri srác készítette, akik valamit mondani is akartak. Gál Gergely és Magyar Dániel ugyan nehezen határozza meg, hogy pontosan milyen poszton működtek a stábban, de az elmúlt két évük történetéből úgyis kiderül minden.
Vágólapra másolva!

- Sikerült elhintenetek azt a pletykát Budapesten, hogy pékek vagytok.

Gál Gergely: Nem vagyunk pékek, de ha kevesen nézik meg a filmet, akkor még lehetünk.

Magyar Dániel: Viszont érdekes, hogy még a saját stúdiónkban is elkezdték kérdezgetni a srácok, hogy figyeljetek, ki volt itt pék?! Ezt igazából én mondtam egy interjúban, de csak arra, hogy mi lesz velünk, ha nem lesz sikeres a film.

- De akkor kik vagytok? Teljesen váratlanul és ismeretlenül törtetek be a magyar filmbe.

G.G.: Egy egri alkotó közösség és baráti társaság, aminek a tagjaiban - úgy éreztük - elég nagy dolgok lapultak, és ezt el kellett kezdeni kiadni magunkból, különben szétszakadunk.

M. D.: Igazából a testvérem, Ádám és én már régóta ebbe az irányba tendáltunk, Ádám sokat dolgozott a médiának. Reklámokat, reklámgrafikákat csináltunk, szóval mindent, ami a számítógépes grafikával összefügg. És lassan magunk köré gyűjtöttünk egy társaságot, amibe mindenféle ismerősöket hívtunk. Aztán feltérképeztük, hogy ki mihez ért.

G. G.: Én is úgy kerültem bele, hogy középiskolai barátok voltunk, tizenéves korunk óta ismerjük egymást. Azóta vendéglátós lettem, és különböző helyeken dolgoztam. És mivel hobbiból zenéltem, és a film készülését kezdettől fogva figyelemmel kísértem, végül a zenei aláfestésben is részt vettem, mert ugye azt is majdnem teljes egészében mi csináltuk. De alapvetően a gyártásvezető szerepét töltöttem be.

M. D.: Azért a társaság nagy részének a munkájából kifolyólag is köze volt a számítógéphez. A hangmérnökünk például azelőtt rendszergazda volt, az úgymond szinkronrendező és zeneszerző pedig egy nyomdában dolgozott, ezért nagy szerepe volt a plakát kialakításában is.

- És a targoncás fiú a szupermarketből csak mese volt?

M. D.: Nem, két srác is van a csapatban, aki korábban egy multinacionális szupermarketben dolgozott. Az egyikük tényleg targoncás volt, aztán ő fejlesztette a weboldalunkat, mert kiderült, hogy hobbiszinten űzi a webdizájnerkedést. A másik srác pedig egy ideig pénztáros volt, most meg programozó animátor.

- Ez tisztára úgy hangzik, mint az amerikai álom.

M. D.: Én inkább azt gondolom erről, hogy talán csak körül kellene néznie az embereknek maguk körül. Meg kellene ismerniük egymást, beszélgetniük kellene egymással, többet kellene kommunikálniuk. A tehetség amúgy tényleg kint hever a porban. Csak fel kellene emelni és lehetőséget adni neki. De nem mindegyik álomszerű história, mert az is igaz, hogy három sráctól a munka során meg kellett, hogy vájunk, mert nem tudtak velünk fejlődni. Nem emberi, hanem szakmai okokból, de hozzá kell tennem, hogy az emberi tényező is ugyanennyit számított nekünk, és rengeteget beszélgettünk mindenkivel, hogy kiderüljön, emberileg is beleillik-e a csapatba.


- Kitől jött az ötlet, hogy Egon és Dönci?

M. D.: Ádámtól származik az öltet, mert lassan kezdett elege lenni a média-megrendelésekből, és abból, hogy alapvetően kevés beleszólása van a munkába, mert mindenről a megrendelő dönt. Szerette volna megcsinálni végre a magáét. Mindenkinek van egy szunnyadó terve, nincsen ebben semmi fura. Először Egont találta ki, kezdetben még csak egyedül volt. És akkor egy jóbarátja szólt neki, hogy figyelj már, annyira egyedül van ez a srác, tegyél már melléje valakit! De kit? Dönci egy létező macska volt, egy valós személy. De tényleg komoly személyisége volt, nagyon közel állt az emberekhez. Volt olyan, hogy felült Ádám mellé az asztalra, amikor ő számítógépezett, és nézett hosszan a szemébe. Nem tágított, beszélgetni akart. Így figyelt fel rá Balázs, ez a jóbarát, és rábökött: legyen Dönci!

- És mi történt először velük?

M. D.: Született két előtanulmány, amivel elkezdtünk házalni. Az első epizódnak az volt a címe, hogy Az első ember a Marson - ebben szerepelt először Dönci, fején a befőttes üveggel (réggeben egy üvegbúra volt), és az, hogy jönnek érte az ufók. A másik pedig Az utolsó ember a Földön címmel futott, és azt mesélte el, ahogy Egon víz után kutat, és rátalál az oázisra. Végül mindkét epizód bekerült a nagy filmbe, de az akkori színvonaluk messze nem érte el a film mostani minőségét. Akkoriban egyébként még azt terveztük, hogy a két szereplő beutazza az egész Naprendszert, és minden bolygón lennének kalandjaik, de végül más irányt vett a sztori.

- Mit csináltatok ezzel a két rövidfilmmel?

M. D.: Felkerestünk velük minden létező producert, médiaszakembert, és mindenhol azt a választ kaptuk, hogy nagyon szép, nagyon kedves, de képtelenség, hogy ebből tíz ember egy egészestés filmet tudjon csinálni. Mindenki abból indul ki, hogy egy amerikai animációs film stáblistája percekig tart, és legalább 500 munkatárs nevét sorolja föl. Erre mi meg azt állítjuk, hogy meg lehet csinálni tizenötből is. Amikor kiderült, hogy azok az emberek, akik a filmért tudtak volna tenni valamit, nem tesznek semmit, az elég rossz érzés volt. Persze nem haragszunk rájuk, mert sokan mondták, hogy ehhez ők nem értenek, megmutatják szakembernek. És szerintem a szakemberek beszélték le őket rólunk.

- És tényleg azt állítjátok, hogy fölösleges az az 500 ember, aki egy Pixar vagy egy Disney-filmen dolgozik?

G. G.: Nem, nem fölösleges, ha nem akarják magukat hülyére dolgozni. Az Egon és Dönci valóban tizenkét ember közreműködésével készült, de hihetetlen munka van mögötte, éjjel-nappal dolgoztunk két éven át, szombat-vasárnap és ünnepnapokon is. Egy ember kb. három ember munkáját végezte. Dehát mindenkiben munkált a bizonyítási vágy. Nyilván az az 500 ember kényelmesebben dolgozik, és nem feltétlenül mindegyik tehetséges, nem is kell mindegyiknek annak lennie. Mi ezt nem engedhettük meg magunknak.

- Ha a filmesek és a médiaguruk mind elutasítottak, akkor végül ki állt mögétek?

M. D.: A privát szféra. Konkrétan Gálicza Andrea. Ő egy családanya gyerekekkel, egyébként meg könyvelő. Ádámot régről ismerte, és hazavitte a DVD-t a két kisfilmmel. Egyszer csak azt vette észre, hogy három hete nem tudja kivenni a lejátszóból, mert akkor a srácai balhézni kezdenek. Így aztán ő indított minket az úton. Végre meg tudtuk csinálni az első 10-12 percet, és végre egyszer jó helyen voltunk, jó időben. Kálomista Gáborhoz kerültünk, akinél ugyan jártunk korábban is, de akkor nem született belőle együttműködés. Ez a 12 perc viszont meggyőzte őt, és betette a Cannes-i katalógusába. Ott aztán elkezdte árulni külföldi partnereknek, és az történt, hogy 17 ország figyelt fe rá, és jelezte, hogy érdekli a történet. Olyan országok, mint pl. Brazília, Venezuela, és az egész keleti blokk. Ekkor már látta mindenki, hogy innen nincs visszaút.


- Én a 8 éves öcsémmel láttam a filmet, és nem volt számunkra egyértelmű, hogy pontosan mi is történt benne. Elmondanátok egy mondatban?

G. G.: Egon és Dönci kapnak egy üzenetet a Földről, és meg akarják keresni a Földet.

M. D.: Egon és Dönci él egy idillikus világban, és... Nem tudom elmondani, nem is akarom.

- Nem a mondanivalóját kérdeztem, hanem a sztorit.

M. D.: Kapnak egy üzenetet a Földről, amit megnéznek. De épp amikor elkezdődik a vetítés, Dönci romba dönti a kamrát, és ezért csak az derül ki az üzenetből, hogy az ő Naprendendszerükből érkezett.

- Mi az üzenet? Az a hullócsillag?

M. D.: Nem hullócsillag, hanem a Voyager 3-as űrszonda. Ebből tudjuk, hogy a sztori a jövőben játszódik. Mert a valóságban tényleg elküdte az emberiség a Voyager 2-es űrszondát azzal a céllal, hogy báhol is érkezik meg az univerzumban, megtudhatják belőle, mi alakult ki a Földön. Mi ezt gondoltuk tovább, és alkottuk meg a Voyager 3-as űrszondát, ami Egon háza mellett csapódik be. És mivel ő amúgy is csillagász, elkezdi megfejteni. És elindul Döncivel, hogy megkeresse ezt a bolygót, de nem tudja, hogy pontosan melyik lehet az. Bejárja az univerzumot és megpróbálkozik néhány bolygóval, amíg meg nem találja, amit keresett. Illetve kiderül, hogy addigra a Földön már nincs élet. Ahogy egy 8 éves pécsi kisfiú szépen összefoglalta a szüleinek a premier után: "Papa, ha így folytatjuk, nem lesz Földünk." Tehát neki lejött. És ha már itt tartunk, akkor a film másik mondanivalója szerintem a kapcsolatkeresés. Az, hogy kezdjünk el végre beszélgetni egymással, mindenféle előítéletek nélkül. Meg, hogy ne kamuzzunk végre. Én annak örülök, hogy ebben a filmben nincs semmi hazugság. Megoldást nem tudunk adni a problémára, de legalább szembesítjük az embereket azzal, ami van.

Gyárfás Dóra