Tarr Béla: Hát megjött a hajó

Tarr Bélával kapcsolatban két tévhit él a köztudatban. Az egyik, hogy nézhetetlen filmeket csinál, a másik, hogy egy kibírhatatlan fráter. Kiderült, hogy egyik sem igaz. A hétvégén megnéztük számos filmjét, és mind egészen kiváló volt. Aztán ellátogattunk az irodájába, hogy A londoni férfi című új filmje kapcsán kérdezgessük, és egy elbűvölő palinak bizonyult. Ismét bebizonyosodott, hogy sosem szabad bedőlni a szóbeszédnek.

- Hogyan dolgoznak együtt Krasznahorkai Lászlóval?

- Balassa Péter hozott össze minket. Egyszer találkoztunk, miközben az Andrássy úton cipelte a táskájában a Sátántangó kefelevonatát, és azt mondta, hogy ez egy nekem való pali és egy nagyon jó regény. Odaadta, én még aznap éjjel elolvastam, és igaza volt: tényleg nagyon jó regény. Utána találkoztunk, és elkezdődött a közös gondolkodás. Laci egy olyan irodalmi nyelven ír, ami gyakorlatilag megfilmesíthetetlen. Bármelyik mondatát veszed ki a regénynek, képtelenség megfilmesíteni. Viszont ha mi is megtaláljuk azt a szellemiséget és azt a pontot, ahonnan ő nézi a világot, rögtön van átjárás. A regény a világ egyfajta transzferálása, letükrözése annak, ami Krasznahorkai személyiségén átmegy. Nagyon nagy hibát követtünk volna el, ha ezt a tükrözést akartuk volna átfordítani. Ahhoz, hogy mi is meg tudjuk találni a legautentikusabb nyelvet, nekünk ugyanúgy meg kellett ismernünk azt a valóságot, azt a világot, amiről ő írt. Emiatt gyakorlatilag nem írunk együtt, hanem valahogy közösen gondolkozunk, beszélgetünk a világ dolgairól, beszélgetünk a világ állapotáról, és soha nem szoktunk művészetről beszélni, az biztos.

- Az hogy nem írnak együtt, azt is jelenti, hogy nincs olyan, hogy konkrétan egy szobában ülnek és dolgoznak?

- De, van egy végső szakasz, amikor papírra kerül a dolog, és akkor együtt dolgozunk.

- Milyen önök között a munkamegosztás?

- Beszélgetünk: én beszélek a szituációról, a karakterről, ő is elmondja, hogy mit gondol, és kialakul, hogy hogyan lehet ezt leírni. Ami természetesen nem azonos azzal, hogy hogyan lehet ezt lefilmezni. Az két különböző dolog.

- Ilyenkor írnak valamit, ami még nem is hasonlít egy forgatókönyvhöz, csak néhány gondolat lejegyezve?

- De, azért ezek többnyire forgatókönyvek. Forgatókönyv szerintem azért van, hogy meg lehessen szerezni a pénzt a filmre. Oda kell adni alapítványoknak, producereknek, különböző helyekre, ahonnan a pénzt várjuk. Hogy mégis legyen valami fogalmuk a film hangulatáról, a világáról.

- Tegnap olvastam egy interjút Krasznahorkai Lászlóval, és meglepett, hogy abban is olyan iszonyatosan hosszú mondatokban beszélt, mint amilyeneket a regényeiben használ. Ő mindig így beszél?

- Miután nagyon okos ember, szereti árnyalni a gondolatait. Semmilyen sommás kijelentés nem illik a szájába. Amikor elkezd mondani valamit, egy gondolat mindjárt a születéstől a halálig tart.

Nézz gyönyörű fényképeket Tarr Béláról! | Fotó: Hajdú D. András

- Azt szokták mondani, hogy a jelenlegi filmezési stílusa a Kárhozat-tal kristályosodott ki. Nem érzi néha lekorlátozónak ezt a stílust? Úgy érzi, hogy mindent ki tud még fejezni vele?

- Először is, nincs olyan, hogy a Kárhozat-tól, mert ha nagyon figyelmesen megnézed, már a Családi tűzfészek-ben megtalálhatóak a hosszú monológok és ugyanazok az emberi állapotok. Inkább egy folyamatnak nevezném, amelyben a dolgok összetartoznak, és az egyik dologból születik és jön létre a másik. Mert amikor megcsinálsz valamit, a készítés során felmerülnek új problémák, új kihívások, és akkor csinálsz egy másikat. Kiprovokál egy újabb nekifutást. Én nem érzem, hogy határvonalat lehetne vonni a Kárhozat-nál, mert például az egész Macbeth egy snittben történik, 63 perc alatt. Nem látok ilyen fordulópontot, a stílus meg mindig változik egy kicsit. Lehet, hogy egyszerűsödik, lehet, hogy egyre inkább világossá válik. Nem érzem, hogy ez a stílus ellentmondana annak, amiről filmet készítek.

- Ha úgy ítélné meg, hogy egy adott jelenetet kézikamerával lenne a legjobb felvenni, akkor akár azt is bevállalná?

- A kézikamerának abszolút lehet létjogosultsága, de most hogy már öregszem, nem szeretem a pongyolaságot. Már idegesít, ha remeg egy kép. A perfekció és a pontos megfogalmazás már nekem is egyre fontosabb.

- Mostanában több elismert filmes elkezdett videóra dolgozni (Lynch, Greenaway). Az ön filmjében a hosszú snitteket jóval problémásabb filmre venni, mert minden beállításhoz egy új tekercset kell felhasználni. El tudja képzelni, hogy a jövőben ön is váltana videóra?

- Nem. A videó számomra olyan matéria, aminek van valami mulandósága, és ez engem zavar.

- De a celluloidnak is van.

- A celluloid talán jobban megmarad. Nekem egyébként ma már az egy mániám, hogy amit csinálok, valamennyire fontos és időtálló. És ha az, akkor legyen időtálló anyagból.

- Tehát ez az anyaggal van összefüggésben és nem azzal, hogy, mondjuk, nem szereti a videó képét?

- Az is igaz, hogy nem szeretem: kásás, van valami rendetlen benne. Nem éri el a kívánt képminőséget.

- Hallottam, hogy az Aranyváros című filmet arra a nyersanyagra forgatták, ami a Werckmeister harmóniák-nál maradt a snittek végén. A londoni férfi forgatásáról is maradtak ilyen resztlik?

- Igen, itt vannak kint, és pont most adjuk oda ajándékba a főiskolának, hogy dolgozzanak rajta a fiúk.

- Mit tanácsol annak, aki most akarna elkezdeni megismerkedni az ön művészetével? Hol kezdje?

- Hát ahol én kezdtem, az elejétől a végéig.

- A legtöbb ember tévében vagy DVD-n látja az ön filmjeit...

- Elég baj az!

- És erről mit gondol?

- Azt, hogy hülyeség, hogy nem látják be, ez így pszeudoélmény. A film: kép, hang, ritmus, emberi tekintetek; iszonyatos mennyiségű részlet van egy vásznon, és mindegyiknek funkciója van. Semmi sem véletlenül van ott.

- A londoni férfi egy nagyon hosszú snittel kezdődik, amin nagyon sokáig csak egy hajó orrát látjuk. Ez arra szolgál, hogy szinte transzba ejtse a nézőket?

- Nem kell ezt annyira túlmisztifikálni: hát megjött a hajó. Végül is én szeretek mindig alkut kötni a nézővel, rögtön egy film elején. Közölni vele, hogy ez most ilyen lesz, és ha nem vagy rá vevő, akkor jobb, ha most mész el, mert nem baszod tovább az idődet. A Sátántangó elején hét percig vonulnak a tehenek és az ég adta világon nem történik más, csak le van téve valami nagyon nagy alap. Az, hogy itt miről lesz szó. Milyen logikával, milyen módon van valami elbeszélve.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=4oByX1f35FTBemgF

A Sátántangó nyitójelenete

- Hogyan dől el, hogy pontosan mennyi ideig mutassanak egy ilyen kezdőképet? Mintha egyre hosszabbak lennének ezek a nézőszűrő beállítások a filmek elején.

- Ez nem nézőszűrés, belehúzlak téged egy történetbe. Belehúzlak egy állapotba, egy film világába. Nyilván a filmek egyre nehezebbek, hogy úgy mondjam. Például a Kárhozat-ban látjuk ahogy a csillék vonulnak, csúszunk hátra, meglátjuk egy férfi tarkóját, ő megszívja a cigarettát. Rögtön megérezzük, hogy van egy ember, akinek van egy viszonya az időhöz, amelyet a csilléknek a monoton, végtelen vonulása és kiszámíthatósága jelent.

- Ez az első filmje, ami úgy készült, hogy közben már EU-tag volt Magyarország. Ez jelentett valami könnyebbséget az elkészítésben? Máshogy működik a rendszer EU-tagként?

- Praktikusan nem jelent különbséget. Azt tudnod kell, hogy a nemzeti filmgyártás mindenhol nagyon is erős bástyákat épít a saját pozíciói védelmére. Ha arra gondolsz, hogy könnyebben lehetett-e pénzt szerezni, a válaszom: nem. Nem változtak a pénzszerzési kondíciók. Annyiban volt különbség csak, hogy nem kellett elvámoltatni azt a sok szart, amit kivittünk és aztán visszahoztunk.

- Hamarabb kellett befejezni A londoni férfi-t amiatt, hogy tavaly beválasztották a cannes-i versenyszekcióba, vagy addigra már teljesen kész volt?

- Dehogyis volt kész. Iszonyatos meló volt két hónap alatt lezavarni az utómunkát. És csak úgy tudtuk megcsinálni, hogy először leszinkronizáltuk magyarra, és utána csináltuk meg a francia és angol nyelvű változatot. Egyébként ez számít az eredeti változatnak, mert az alaphelyzet nagyon fontos aspektusa, hogy ez a két ember nem érti egymást. Az egyik francia, a másik angol. Hiába van azonos sorsuk, hiába van ugyanolyan nyomoruk, e miatt a bábeli helyzet miatt mégsem számít.

Nézz gyönyörű fényképeket Tarr Béláról! | Fotó: Hajdú D. András

- Felbátorodtak azon az európai producerek, hogy most egy francia regényből forgatott filmet? Megkeresték esetleg más könyvekkel?

- Nem. Egyrészt mindenki tudta, hogy ebből egy Tarr-film lesz, ez nem volt kétséges senki számára. Ez egy súlyos, nehéz emberi sorsokkal teletömött proletárdráma, amiről egy francia nyelven író belga írt egy regényt. Mi ebből annyit használtunk, amennyit igazán fontosnak és lényegesnek tartottunk. Hirhedten a világ filmgyártásának fekete báránya vagyok, senki nem gondol arra álmában sem, hogy engem bármivel be tudna fírolni.

- Emiatt nem is szoktak jönni megkeresések?

- Életemben egyetlenegyszer volt ilyen. A Sátántangó után megkeresett egy amerikai producer, az teljes tévedés volt. Elküldött egy forgatókönyvet, amiből kemény tíz oldalt bírtam elolvasni.

- Mi volt az?

- Nem érdemes foglalkozni vele, talált rá valakit, aki megrendezte. Nem vagyok az a fajta ember, aki képes lenne rendelt filmet csinálni. Ha nem belőlem jön, nem valami olyan, amihez közöm van, akkor abból a büdös életben nem lesz film.

- A Kárhozat után elment egy évre Berlinbe tanítani...

- Nem, a Kárhozat után kaptunk egy DAAD-ösztöndíjat, ami egy egyéves meghívás volt az akkori Nyugat-Berlinbe. Azzal járt, hogy pont ott voltunk, amikor a Falon egyszer csak átszakadt a gát. De nem tanítani mentem, hanem a berlini Künstlerprogrammban vettem részt. Többnyire írókat és képzőművészeket szoktak a programba meghívni, de néha meghívnak egy-két filmest is. Ez rossz nyelvek szerint a föllazítás politikájához tartozott annak idején, mert jól tartottak egy évig, aztán meg azt mondták, na menjél haza, és nézd meg, ott mi van. De semmi kötelezettség nem volt, egyetlenegy dolog volt fontos, hogy lásd a világot. Aztán tanítottam néhányszor a nyugat-berlini filmfőiskolán. A Deutsche Film- und Fernsehakademie vendégdocense vagyok, bár most már régóta nem volt időm rá, de néha csinálok egy-egy workshopot.

Nézz gyönyörű fényképeket Tarr Béláról! | Fotó: Hajdú D. András

- Magyarországon nem tanított soha?

- Nem kértek meg rá.

- De nem lenne ellenére?

- Egyrészt azt gondolom, hogy a filmezést tanítani nem lehet. Ez nekem meggyőződésem. A filmezést csinálni kell: csinálod, egyre jobban rájössz arra, hogy mit rontottál el, és a következőben meg kijavítod. Így tudsz a saját hülyeséged árán megtanulni filmezni. Abban nem hiszek, hogy jön egy tanár és azt mondja: "drága fiam, itt van a bölcsek köve, ha ezt megtanulod, akkor tudsz filmet csinálni". Nem hiszek az ilyen autokratikus elveken működő tanításban. Művészetnél ez így nem megy. Sokkal inkább hiszek abban, hogy van egy úgynevezett mester, és hozzá csatlakoznak a tanítványok. És nem a mester választja a tanítványt, hanem a tanítvány dönt úgy, hogy ennél a palinál akarok dolgozni, meg akarok ismerkedni vele, mert el akarok valamit lesni tőle. A reneszánszban a tanítványok elmentek Leonardo mellé színezni a képeket, utána átmentek a Michelangelóhoz, meg átmentek a franctudjakihez, és szépen elloptak tőlük mindent. Ez így van rendjén. Ezért van az, hogy a mi stábunkban mindig találsz olyan fiatal embereket, akik filmesek vagy filmmel akarnak foglalkozni. Én mindig azt mondom: gyerekek, csináljuk. És akkor vagy megtanulnak valamit, vagy nem, ez alkat kérdése.

- Valami ilyesmi volt Fred Kelemennel is, ugye?

- Igen, ő annak idején a tanítványom volt. 1990-ben találkoztunk először, akkor volt elsőéves a főiskolán. Aztán megcsinálta az első játékfilmjét, ami nagyon nagy siker volt Németországban, és egy csapásra filmrendező lett. Ezek aztán barátságokká válnak.

- Miért ő lett A londoni férfi operatőre? Elsősorban ő mégiscsak rendező.

- De operatőr szakot is végzett, a saját filmjeit is maga fényképezi. Korábban együtt csináltuk az Utazás az Alföldön című filmet, amelyben Víg Mihály Petőfi-verseket szaval.

- Úgy gondolnám, hogy operatőrnek lenni egy Tarr Béla-filmben...

- ... nem egy leányálom. Kőkemény, vért izzadós munka. Nagy koncentrációt, jó fizikai erőnlétet és érzékenységet igényel, az biztos.

- Az önmegvalósításnak azért marad tere egy operatőr számára?

- Én nem sokat látok, de ezt tőlük kell megkérdezni.

- Magát a forgatást hogyan éli meg? Akkor van elemében, vagy az inkább egy szorongósabb időszak?

- A forgatáson születik meg a dolog, az a legfontosabb. Maga az aktus, nagyon észnél kell lenni, mert ugye kurva drága is. Nem tudom, hogy szorongok-e vagy sem. Azt gondolom egyébként, hogy normális ember, amikor csinál valamit, akkor tele van kételkedéssel. Tehát nem nagyképű magabiztossággal megy az ember dolgozni, hanem mindig kételkedik abban, hogy jó, hogy kitaláltam valamit, de az egyáltalán nem biztos, hogy működik. És mindig csak a színész szemén veszem észre, hogy működik vagy nem működik. Mert ha ő benne van, ha él abban a helyzetben, akkor az nincs rosszul kitalálva. De ha meglátom a szemén, hogy játszik, és kívül van ezen a szituáción, akkor azonnal résen kell lenni, meg kell állni, végig kell gondolni, ki kell találni rendesen. Ilyen módon alakul a dolog a forgatás alatt.

- Pár éve cikkeztek arról, hogy meghívta Mundruczó Kornélt és Hajdu Szabolcsot ide a TT Filmműhelybe, hogy dolgozzanak önnel. Ebből lett valami?

- Kornéllal gyakorlatilag mind a mai napig megvan a munkakapcsolatunk. Van is egy terve a TT Filmműhelyben, és csináltunk már közösen filmet, a Johanná-t. A Deltá-ból azért maradtunk ki mint producerek, mert itt volt a nyakunkon A londoni férfi, és nem mertük még azt is bevállalni. Ez becstelenség lett volna. De azért figyelemmel kísértük annak a filmnek is a sorsát. Szabi pedig a Fehér tenyér-rel elment Pataki Ágiékhoz, és úgy látszik, hogy ott jól érzi magát. De rajtuk kívül még van jó pár ember, aki a környékünkön tesz-vesz, dolgozik.

Nézz gyönyörű fényképeket Tarr Béláról! | Fotó: Hajdú D. András

- Látott valami jó filmet mostanában?

- Mi volt az, amit utoljára láttam és jó volt?! Múltkor láttam egy Hitchcockot, de a címekkel mindig bajban vagyok. Az egyik a fekete-fehér dobozos filmek közül.

- Mi történt benne?

- Nem tudom, hogy mi történt benne, arra emlékszem, hogy van egy lámpa, ott áll a pali jobbra. Nem az az érdekes, hogy mi történik benne!

- De tetszett?

- Jó volt, persze. Szabotázs, vagy mi volt a címe, már nem tudom.

Hálás köszönet Danyi Orsinak a segítségért.