Tóth Orsi: Legalább kétszáz évesnek érzem magam

Két hét múlva Tóth Orsi is végigmegy azon a vörös szőnyegen, amelyen már a világ összes nagy filmsztárja megfordult, ugyanis ő a női főszereplője Mundruczó Kornél Delta című filmjének, amely bekerült a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Orsitól távol áll a díszbemutatók csillogása, legszívesebben farmerben menne mezítláb, de még inkább kihagyná az egészet, és kutyát sétáltatna helyette a gáton. A Szép napok, a Világszám! és a Johanna fiatal színésznőjével beszélgettünk.

Nézd meg nagyban!Tóth Orsi

- Miért ilyen rövid most a hajad?

- Semmi szerelmi csalódás. Kellett egy filmhez, és levágtam.

- Nem volt valami műtéted?

- De. Csak erről nincs mit beszélni, olyan, mint egy fogorvosi kezelés.

- Azokon a helyeken, ahol most nincs haj, ott belenyúltak a fejedbe?

- Igen, de csonton kívül. Nem fúrtunk.

- Ott mit lehet csinálni?

- Kivettünk dolgokat. Megszellőztettem a fejem.

- De most már meggyógyultál?

- Aha.

- Ez az eredeti hajszíned?

- Elvileg szőke. Szerintem ki fog szőkülni nyáron, csak most sokáig volt festve. Kábé az az igazi színe, ami a Szép napok-ban és a Johanná-ban volt. Legalábbis az volt régen, hogy most milyen lesz, majd meglátjuk.

- Hol születtél?

- Békéscsabán születtem, jó régen.

- Hányban?

- Az legyen az én titkom. Megmondhatom, de semmi jelentősége. Sokkal öregebbnek érzem magam néha. Legalább kétszáz évesnek.

- Meddig éltél Békéscsabán?

- Tizennégy évig. Utána elmentem gimnáziumba Debrecenbe, aztán feljöttem Pestre.

- Debrecenben koleszban laktál?

- Két évig koleszban, de azt nagyon utáltam, nem nekem való. Sok ember, csak lányok. Igazi régi lánykollégium. Tízkor központi villanyoltás, kimenőhöz aláírást kérni stb. Addig sosem szólt bele senki, hogy mit csinálok, mindig intéztem a dolgomat. Aztán mondtam, hogy inkább veszek egy lakást és kiköltözöm, mert ezt így nem lehet bírni, én ebben megbolondulok.

- Honnan volt pénzed 16 évesen lakást venni?

- Örököltem.

- Jó társaság volt a gimiben?

- Az osztályban volt pár ember, akit nagyon-nagyon szerettem. Velük a mai napig jóban vagyok. És a koleszban is volt egy lány, aki megmaradt barátomnak. Nem szeretek barátkozni. Akivel kell, azzal úgy is találkozom.

- Úgy érted, hogy haverkodni?

- Igen. Engem nem elégít ki, nekem az kevés.

- Magányos alkat vagy?

- Nem vagyok magányos.

- Szüleiddel jóban voltál?

- Alapvetően mindig jóban voltunk. Vannak nehézségek, amikor tovább tartanak az egymáshoz nem szólások és a haragok, amiket akkor nem tudunk lekommunikálni, de azok ugyanúgy hozzá tartoznak. Mert a lényeg nem változik, csak más az irány.

- Van valamilyen alapvető ellentét köztetek?

- Nagyon fiatalok voltak, amikor én születtem, és rajtam gyakoroltak. De nagyon sokat tanultam tőlük, azt gondolom, hogy jó emberek, és örülök, hogy ők a szüleim.

- Együtt vannak még?

- Édesapám meghalt, de addig együtt voltak.

- Van testvéred?

- Kettő.

- Hány évesek?

- Az öcsém 23, a húgom 16 lesz. Itt laknak Pesten mindketten. A húgom a Bartókba jár, a kiskonziba, hegedül. Az öcsém is zenél. Nagyon szeretem. A húgomat is nagyon szeretem, csak nyilván vele kevesebbet voltam együtt, ezért más a kapcsolatunk. Hároméves volt, amikor eljöttem otthonról, tehát nem együtt nőttünk fel.

- Mit zenél az öcséd?

- Nagyon sokfélét. A barátnőjével szoktak zenéket csinálni, meg bulikat. Berlinben nemrég jelent meg egy maxijuk bakeliten. Alapvetően dj, de azzal nagyon leszűkíteném, ha így jellemezném, mert közben hihetetlenül jól zongorázik, és nagyon jó zenéket ír.

- Milyen néven?

- Ketten együtt Polimorphin néven, de amúgy Andrisnak hívják.

Nézz még több képet Tóth Orsiról! | Fotó: Varga Anna

- A gimiben már érdekelt a film?

- Drámatagozatos gimibe jártam, de annyira nem érdekelt. Nem szerepeltem színházban, de nem is voltunk annyira nyomva, főleg abban nyilvánult meg a dráma jellege, hogy sokkal komplexebben tanultuk a humán részét. Gondolkodtam is, hogy leadom, amikor harmadikban lehetett fakultációt választani, de az a pár barátom, akivel szerettem lenni, mind ottmaradt, tehát ha velük akartam lenni, akkor ott kellett maradnom.

- Tegnap mutattam egy barátomnak a veled készült interjút, ami a Szép napok-DVD-n van, és azt mondta, látszik a tekintetedből, hogy már sokat éltél. Sűrű volt a fiatalkorod?

- Most is sűrű. Sűrű az élet, de attól szép. Nem hiszem, hogy sűrűbb volt, mint másnak, csak másképp élem meg. De erről nem tehetek, ez gyári.

- Tizennyolc éves korodban egyből feljöttél Pestre?

- Igen, de az sem volt tudatos, hanem inkább magától értetődő. Mert a többiek is jöttek, így jöttem én is felvételizni, és felvettek. Tulajdonképpen nem volt álmom, hogy színész legyek, nem gondolkodtam ezen hatéves korom óta. Ugyanúgy beadtam a papírt máshova is. Nem volt nagy elhatározás, és a mai napig azt gondolom, hogy nem kell ezt nekem mindenáron csinálni. Most csinálom, mert jól érzem magam benne. Nem mindig, de zömmel. Nem gondolom, hogy ez bármit meghatároz abból, ami én vagyok. Félre ne értse senki, tök jó ilyeneket csinálni, hálás vagyok, meg szeretem, meg imádom, de ha már nem fogom azt érezni, hogy ez az én feladatom, akkor egyszerűen tovább fogok menni. Legalábbis remélem, hogy lesz hozzá bátorságom. Ha nem érzem azt, hogy így kell elmondanom, amit elmondok, akkor nem kell ezt csinálni. Meghagyom magamnak azt a szabadságot, hogy bármikor kiléphessek. De ebben mégis az a szép, hogy az ember ott marad. Nem tudom ezt jól elmondani.

Nézd meg Mundruczó Kornél Rövid ideig tartó csend című filmjét!

- Anyukádnak tetszenek a filmjeid?

- Biztos büszke rám, de szerintem azért nézi végig őket, hogy ne bántson meg. Nem lennék a helyében.

- Elég nagy sokk lehetett neki az első filmed, a Szép napok.

- Igen. Azt elég sokára vittem le nekik. Bemutatták, és még eltelt úgy egy év, mire levittem DVD-n. Nem biztos, hogy pontosan így történt, de én úgy emlékszem rá, hogy beraktam nekik a filmet otthon a nagyszobában, kimentem a konyhába, elszívtam egy fél doboz cigit, majd már rég vége volt a filmnek, nagyon sok idő eltelt, másfél óra legalább. Nem jöttek ki, és tök csönd volt. Nem értettem, hogy mi van, és nagyon szorongtam, hogy basszus, hát mégiscsak ezt csináltam életemben először, ezen dolgoztam x ideig, beleraktam magamat, mondjatok már rá valamit. Bemerészkedtem, és anyukám és apukám egymás mellett ültek a kanapén, nem néztek egymásra, nem szóltak semmit, csak cigarettáztak. Ültem én is ott egy darabig, aztán megkérdeztem, hogy baj van-e, vagy most mi van. Mondták, hogy semmi, csak nem tudnak erre mit mondani. Na és körülbelül ebben a szellemiségben folytatódott tovább. Nyilván kicsit oldódott, meg most már nem másfél óra múlva megyek be a szobába, hanem fél óra múlva, de szerintem ez így fog maradni. Díjazzák, értik, tudják, de nekik sem könnyű. Nyilván féltenek.

- Gondolom, a Világszám! már olyan volt, amit már nyugodt szívvel meg tudtál mutatni nekik.

- Az volt az első, amit a nagymamámnak is megmutattam. Őt körülbelül három-négy havonta látom fél órára, és az volt mindig, hogy nem vagyok otthon, mert dolgozom, nem tudok húsvétra menni, mert dolgozom. És mindig kérdezte: De hát mit dolgozol?! Miért nem mutatom meg soha? És mindig eltitkoltam a filmeket előlük, hogy nehogy megnézzék, mert abból gáz lesz. A Világszám!-ot levittem neki, és azt mondtam: Mama, tessék, nézd meg, én csináltam! Annyira boldog voltam, és ő is, hogy már csak ezért megérte.

- Az egy meglepő kalandozásod volt a közönségfilmek világába...

- Igazából kíváncsi voltam. Koltai Robira is. Lehet rá mondani ilyet is, olyat is, de én őt jó embernek tartom. Más az útja, meg nyilván nem vagyunk egy hullámhosszon, de nagyon sok mindenen keresztülment, és értékes ember.

Nézz még több képet Tóth Orsiról! | Fotó: Varga Anna

- Első végén majdnem kicsaptak a főiskoláról.

- Annyira el voltam magammal foglalva akkor, hogy így visszanézve már nem is tudom, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Hogy ők szorongattak meg ott annyira, hogy darabjaimra estem szét, vagy magamtól is így történt. De hogy én akkor semmi másra nem tudtam figyelni, az biztos.

- Mi tartott mégis ott?

- Nem volt koncepció, hogy elmenjek onnan, mert akkor már annyira szét voltam zuhanva, hogy bármi megtörténhetett. Nem érdekelt, semmi nem érdekelt. Azért maradtam ott, mert nem rúgtak ki. Aztán megcsináltuk Kornéllal a Szép napok-at, kaptam érte a szemlén egy díjat, és onnantól kezdve nem piszkáltak. Elfogadták, hogy nem nagyon fognak tudni engem megváltoztatni.

- Elég jellemző a magyar színészoktatásra, hogy az első két évben teljesen lebontják az ember személyiségét.

- Rajta vannak az ügyön sokszor. Nem rosszindulatból csinálják, de nagyon veszélyes dolog egy embernek a lelkével játszani. Felelősség.

- Ott az inkább egy módszer.

- Lehet, de én nem vagyok kísérleti patkány.