Jason Schwartzman: Nem vágunk övszíjakat egymáshoz

2008.06.09. 12:22

Jason Schwartzmannal a tavalyi velencei filmfesztiválon beszélgettünk az Utazás Darjeelingbe című filmje kapcsán, amelynek nemcsak az egyik főszereplője, hanem a forgatókönyvét is társszerzőként jegyzi (Wes Andersonnal és Roman Coppolával közösen). Az Okostojás és az I Heart Huckabees sztárja kirobbanó jókedvvel érkezik a kerekasztalos beszélgetésre, az összes újságíróval kezet fog, marháskodik az asztalra kitett diktafonokkal ("tisztára, mintha egy műszaki boltban lennék... tehát azt mondjátok, hogy a Sonyra kevesebb fér rá, de jobb minőségben?"), pedig bevallja, hogy nincs túl jól, mert egy órája telezabálta magát süteménnyel ("nagyon szeretném visszakapni ezt az órát"). A huszonöt perces beszélgetés alatt Schwartzman mesél az Utazás Darjeelingbe indiai forgatásáról, a rituálék fontosságáról, valamint azt is megtudjuk, hogy iszonyatosan mocskos lesz az ember lába, ha cipő nélkül színészkedik.

- Miért van bajszod a filmben?

- Ez az én idióta ötletem volt. Írás közben, amikor arról beszélgettünk, hogy hogy néznek ki a figurák, bedobtam, hogy nem lehetne-e bajszom.

- Most jártál először Indiában?

- Igen. Korábban csak annyit tudtam Indiáról, amennyi abból a Beatles-dokumentumfilmből kiderült számomra, ami Risikesben készült a Fehér Album időszakában, ahol George Harrison és a többiek történeteket mesélnek Indiáról. Meg láttam a Gandhi-t is, de ezen kívül csak a legalapvetőbb tényekkel voltam tisztában. De Wes (Wes Anderson, a film rendezője - a szerk.), Roman (Roman Coppola, a film társírója - a szerk.) és én márciusban, amikor már egy éve dolgoztunk a forgatókönyvön, odautaztunk négy hétre, és utána kezdtünk forgatni.

- Sokan kultúrsokkot élnek át, amikor először odautaznak.

- Azt hiszem, kultúrsokk akkor éri az embert, amikor hazautazik Indiából. Az utazás elején annyira izgatott voltam, próbáltam megérteni a közeget és megérteni West a közegben. Ő ugyanis imádja Indiát, és egyszer már járt ott korábban, úgyhogy ő volt a csapatvezető, holott igazából ő sem ismerte azt a környéket, ahol voltunk. De mindig ő állt elő ilyenekkel, hogy "ott van az és az a templom, amelyet muszáj megnéznünk!", mi meg mentünk utána. Nagyon fel volt pörögve, és persze mi is, de számomra különösen izgalmas volt látni, hogy milyen odaadással vetette bele magát az egészbe. Számomra minden új volt, de ez nem sokkolt, csak izgalmas volt. Amikor viszont hazaértem Los Angelesbe, az fejbe vágott, mert olyan üresnek tűnt, mintha nem is élnének ott emberek.

- Az utazás során átlényegültetek a filmbeli figurákká?

- Nem. Roman és köztem mindig hamar kialakul egy bizonyos dinamika, de ez egyáltalán nem olyan, mint a filmbeli. Először is sosem veszekszünk. Persze a dolgok megvitatása közben előfordul, hogy nem értünk egyet, de nem kiabálunk és nem vágunk övszíjakat egymáshoz. Én nem is hordok övet. Most mondjuk pont van rajtam, de ez kivétel. Amikor elpróbáltunk egy jelenetet, Wes mindig Francist játszotta (Owen Wilson figurája a filmben - a szerk.), Roman Petert (Adrien Brody figurája - a szerk.), én meg Jacket (Schwartzman figurája - a szerk.).

- Indiából hazatérve megváltozott valami az életedben?

- Nem is tudom. Anyukám szerint megváltoztam, de én csalódnék magamban, ha azt olvasnám egy velem készült interjúban, hogy spirituálisan megváltoztam az út hatására. Ha ilyet mondanék, az azt jelentené, hogy egész biztosan nem változtam meg spirituálisan, csak spirituálisan hülye vagyok.

Forrás: [origo]
Wes Anderson, Adrien Brody, Owen Wilson, Jason Schwartzman és Roman Coppola az Utazás Darjeelingbe forgatásán


- Mi lepett meg Indiában a legjobban?

- Szeretem Indiát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy rengeteg autó van az utakon, amelyek mindig egy hajszálnyira vannak attól, hogy összeütközzenek. Azt hiszem, ez az egyetlen ország a világon, ahol biztos nem tudnék vezetni. Valamilyen őrületes rendszer szerint vezetnek, amit én egyáltalán nem értek. Amit a legjobban szerettem, az viszont az, hogy ha az ember bárhol becsukja a szemét, egy csomó helyről zenét hall. Hatalmas "audio-táj" veszi körül az embert, amiről senki nem mesélt nekem előre. De abban biztos vagyok, hogy a megérkezésem után a reptér és a hotel közt ötszázszor majdnem meghaltam, és erre sem készített fel senki. Aztán annyira hozzászoktam a halál közelségéhez, hogy hazatérve megdöbbentő volt a Los Angeles-i rend, hogy az autók megállnak a pirosban, mindenki a saját sávjában halad, minden békés és kikozmetikázott.

- A forgatáson beszélgettetek a halálról?

- A fivérekkel kapcsolatban? Mindhárman gyászolják az apjukat, gyászolják azt, amilyen a családjuk volt, és próbálják újradefiniálni saját magukat, egymást és az anyjukat. A halál kibillentette őket az egyensúlyukból.

- Megtapasztaltátok valamilyen módon, hogy az indiai kultúrában mit jelent a halál?

- Amikor a forgatókönyvet írtuk, láttunk egy folyóparti temetést, már nem emlékszem, melyik városban. Számomra nagyon érdekes az indiaiak hozzáállása a halálhoz és a valláshoz, az, hogy a halál az élet körforgásának a része, és minden napjukban jelen van. Sokat gondolnak a karmára, arra, hogy jónak kell lenni másokhoz. Korábban ennek csak a nyálas Los Angeles-i változatait ismertem, az ilyen new age-es dolgokat, és nagyon érdekes volt látni, hogy egy egész ország ebben hisz.

Forrás: [origo]
Jason Schwartzman és Amara Karan az Utazás Darjeelingbe című filmben


- A fivéreknek talán azért is esik nehezükre a gyászolás, mert nincsenek megfelelő rituáléik, és ezeket találják meg Indiában. Szerinted a nyugati társadalmakban több rituáléra lenne szükségünk?

- Nem is tudom, nehéz erre válaszolni. Nehezemre esik általánosítani ilyesmivel kapcsolatban, mert én magam is annyiféle embert ismerek, olyanokat is, akiknek vannak rituáléik és olyanokat is, akiknek nincsenek. Nehéz ilyen nagy kijelentéseket tenni, de azt hiszem, a rituálék hasznosak, különösen azok számára, akik vadak, kreatívan gondolkodnak és érzelmi hullámzásokra hajlamosak. Hasznos, ha van valami struktúra az ember életében. Én szeretem a rendszeres dolgokat, például amikor forgatok, élvezem, hogy minden nap fel kell kelnem egy bizonyos időben, minden nap előre meg van tervezve. Jó, amikor a kreativitásnak vannak bizonyos keretei. Előfordul, hogy felébredek és nem tudom, mit kezdjek magammal, kicsit elveszett vagyok. Ilyenkor mindig kitalálok magamnak valami szabályt, mondjuk, hogy a következő hónapban minden nap fel fogok kelni egy adott időben és zongorát gyakorlok, aztán x órakor elolvasok egy novellát, stb. Az ilyen struktúrákat vagy rituálékat én nagyon bírom.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK