Christopher Hampton: Egyből láttam a Vágy és vezeklésben a film lehetőségét

Christopher Hampton a Budapest Transzfer nemzetközi irodalmi fesztivál díszvendége volt a hétvégén. A világhírű angol drámaíró és műfordító olyan nagysikerű filmek forgatókönyvéért is felelős, mint a Vágy és vezeklés és a Veszedelmes viszonyok. Ez utóbbiért Oscar-díjat kapot 1989-ben. A Petőfi Irodalmi Múzeum egyik patinás termében beszélgettünk az úriemberrel, aki minden idők leggyilkosabb szakítós mondatát ("Nem vagyok a magam ura") adta John Malkovich szájába.

Christopher Hampton

- Hogy néz ki egy munkanapja? Felkel és egyből írni kezd? Vagy este dolgozik inkább?

- Általában délután írok, ami szokatlan. Reggel átnézem az előző napi termést, jegyzeteket készítek, és kettőtől hatig vagy hétig szoktam írni. Azok a jó óráim, és hiányzik, ha abban az időszakban nem tudok dolgozni. Idén nem tudtam annyit írni, amennyit szerettem volna, mert dolgoztam egy filmen, és sok színházi produkcióban is részt vettem.

- Hol tud a legjobban írni? Van egy kedvenc íróasztala otthon?

- Nem, hotelekben szeretek írni. Két éve vettem egy kis vidéki házat az erdőben, nem messze Londontól, és most először tudok úgy eltűnni és dolgozni, hogy nem kell repülőre szállnom és egy idegen országban bújkálnom.

- Pár évvel ezelőtt írt egy színdarabot Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényéből. Akkor emlegettek egy esetleges filmváltozatot is Sean Conneryvel a főszerepben. Ahhoz volt valami köze?

- Először Milos Forman készült filmet csinálni A gyertyák csonkig égnek-ből, aztán írtam meg én a színdarabot, majd Forman projektje dugába dőlt, és nemrég megkerestek engem, hogy írjak egy forgatókönyvet belőle. Ezt meg is írtam, de még nem találtunk hozzá rendezőt.

- Többször nyilatkozta, hogy legalább 20 olyan forgatókönyvet írt, amelyből még nem készült film. Ez mennyire frusztráló önnek?

- Ha az ember forgatókönyvírással foglalkozik, hamar megtanulja, hogy ez a szakma olyan, mint amikor ülsz a kaszinóban, berakod a tétet, a másik meg fogja magát, feláll és elmegy. Természetesen érnek csalódások, de ilyen a dolog természete. Inkább úgy nézem, hogy írtam körülbelül 40 forgatókönyvet, és ezek közül 14-ből készült is film, ami nem rossz arány.

- Ezeket a forgatókönyveket mindig felkérésre írja, vagy néha csak úgy magának?

- Hármat-négyet csak úgy magamnak írtam, ezek arra várnak, hogy valaki fantáziát lásson bennük és finanszírozza őket. 15 évvel ezelőtt írtam A fehér kaméleon című színdarabot az Egyiptomban töltött gyermekkoromról. Ebből nemrég írtam egy forgatókönyvet is, és most próbálunk pénzt keríteni hozzá, hogy jövőre leforgathassuk. Azt én is szeretném rendezni. Pár hete voltam is Egyiptomban helyszíneket keresni.

- Beavatna abba a folyamatba, amikor forgatókönyvet ír egy regényből? Hogyan lát neki?

- Számos alkalommal elolvasom. Annyiszor, hogy már oda-vissza ismerem az egészet. Ezután előveszek egy füzetet, az egyik oldalra elkezdem írni a történetet vázlatos formában, a szemben lévő oldalra pedig lehetséges képi megoldásokat írok, vagy ötleteket arra, hogyan lehetne dramatizálni egyes jeleneteket. A végére lesz úgy 40-50 oldalnyi jegyzetem, és kialakul a történet szerkezete. Ez tart a legtöbb ideig, utána már gyorsan meg tudom írni magát a forgatókönyvet. De addig nem tudom elkezdeni, amíg nem áll össze az egész a fejemben.

- Ebben az időszakban el szokott utazni azokra a helyekre, ahol a történet játszódik? Például amikor A csendes amerikai-t írta, elment Vietnamba?

- Igen. Nem megyek el mindenhova, de néha fontos. Ha Vietnamról írsz, nem rossz ötlet el is menni Vietnamba. De ha mondjuk egy Bécsben játszódó filmen dolgozom, akkor nincs értelme Bécsbe menni, mert már ott úgyis voltam elégszer.

- Részt szokott venni a forgatásokon?

- Ez a rendezőn múlik. Például Stephen Frears ragaszkodik hozzá, hogy végig ott legyek. Idén csináltunk együtt egy filmet Colette Cheri című regényéből. Biarritzben, Párizsban és Kölnben forgattuk, és minden nap ott voltam. Más rendezők meg azt szeretik, ha nem vagyok ott.

- Amikor kint van a forgatásokon, konkrétan mit csinál?

- A Cheri forgatása alatt például 22-szer kellett átírnom a forgatókönyvet. Nézem a musztereket, és ha valamin változtatni kell, akkor újraírom. Stephen Frears szeret a forgatás közben is dolgozni a forgatókönyvön.

- Ön azt szereti jobban, ha kint lehet a forgatáson?

- Igen, de azt is megértem, hogy némelyik rendező nem szeretné, ha ott lennék.

- Korábban ön akarta megrendezni a Cheri-t. Végül miért nem tette?

- Mert Stephen elolvasta, tetszett neki, és úgy gondoltam, jobb lesz, ha ő rendezi inkább. Mert ő egy nagyon jó rendező. De ez így szokott menni. Például nagyon sokáig úgy volt, hogy A titkosügynök-öt Bob Hoskins rendezi meg, és egész későn kérdezte meg tőlem, hogy nem akarnám-e inkább én megrendezni. Furcsa, hogy ezek a nagyon fontos döntések néha milyen kevésen múlnak.

- Ezek szerint nem tudatosan választja ki, hogy melyik filmet rendezi meg ön?

- Néhány film nagyon személyes számomra, például a Carrington-t én akartam rendezni. És ezt az Egyiptomban játszódó filmet sem engedném át másnak, mert én ismerem a legjobban a témát, hiszen a saját gyerekkoromról szól. De más filmet nagyon szívesen átengedek. Például egy olyan nagyszabású filmet, mint a Vágy és vezeklés, nem szerettem volna felvállalni.

- Amikor olvas egy regényt, nehéz nem a filmet keresni benne?

- Nem, de néha az történik. A Vágy és vezeklés-t például nyaralás alatt olvastam Thaiföldön, és egyből tudtam, hogy abból szuper filmet lehetne csinálni. Ahogy hazaértem, azonnal jeleztem, hogy szeretném megcsinálni, de sok pályázó volt rá, ezért találkoztam Ian McEwannel, és ő engem választott.

- Mindig így szokott lenni, hogy az írónak is rá kell bólintani?

- Nem, de McEwan beleíratta a szerződésébe, hogy ha film készül a regényből, akkor vétójoga van a forgatókönyvíró személyét illetően.

- A regényírók, akiknek a műveit adaptálta, általában elégedettek az eredményel?

- Amennyire tudom, igen. Az első Graham Green-adaptációmat a Tiszteletbeli konzul-ból írtam, és az állítólag nagyon nem tetszett neki. De aztán kiderült, hogy előtte ő is írt belőle egy forgatókönyvet, de kirúgták. Tehát nem csoda, hogy nem szerette az enyémet. Michael Caine mesélte, hogy pár évvel később Graham Green azt mondta neki, hogy nem is volt olyan rossz az a film. (nevet)

- És milyen a viszonya azokkal a rendezőkkel, akik az ön műveit dolgozták fel?

- Nagyon jó kapcsolatban vagyok velük. Még Agnieszka Hollanddal is jóban vagyok, aki a Teljes napfogyatkozás-t rendezte, holott azt a filmet nem igazán szerettem, de őt magát nagyon kedvelem és tisztelem.

- Egyes filmjeit nagyon lelkesen fogadták, más filmjeit pedig kedvezőtlenül. Kíváncsi vagyok, hogy ön hogy ítéli meg a saját alkotásainak az értékét. Ugyanazokat tartja jónak, mint a kritikusok vagy a közönség?

- Nem. Persze néha megegyezik a véleményem, mint például a Veszedelmes viszonyok esetében, amit nagyon szeretek, és úgy tűnt, hogy mindenki másnak is tetszett. De például nagyon meglepett az Álmaimban Argentína negatív fogadtatása. Nem tudtam mire vélni, hogy az honnan jött és miért volt. És ez nyugtalanító, mert jó volna érteni, hogy miért nem tetszik az embereknek valami, amit csináltam.

- És mondjuk A gonosz csábításá-t milyennek tartja?

- Szeretem A gonosz csábításá-t. Stephen Frears nincs oda érte, de szerintem egy nagyszerű film. Rossz tapasztalatunk volt a stúdióval, egy ponton elvették a filmet Stephentől és újravágták, de végül visszadták neki, és beleegyeztek, hogy úgy fejezze be, ahogy neki tetszik.

- Ön szerint létezik megfilmesíthetetlen regény?

- Biztos vagyok benne, hogy igen. Tudom, hogy megpróbáltak filmet csinálni az Ulysses-ből, de annak nem sok értelme volt. Ha jobban belegondolok, az Alexandriai négyes-ből sem lehetne jó filmet csinálni. Nehéz ezt megítélni, számomra ösztönösen jön. Például egy csomóan mondták, hogy a Vágy és vezeklés-t is lehetetlen megfilmesíteni, de én ahogy olvastam, egyből láttam benne a film lehetőségét.

Részlet a Veszedelmes viszonyok című filmből

Vicomte de Valmont: Olykor azt kérdezem magamtól, hogy tudta magát ilyennek kitalálni?

Marquise de Merteuil: Nem volt más választásom. Nő vagyok. A nőknek sokkal ügyesebbnek kell lenniük a férfiaknál. Maguk néhány, jól megválasztott szóval tönkretehetik hírünket és az életünket. Nemcsak saját magamat kellett
megterveznem, hanem olyan egérutakat is, amelyek még senkinek sem jutottak eszébe. Sikerrel jártam, mert tudtam, arra születtem, hogy uralkodjak az ön neme fölött, és megbosszuljam az enyém.

Vicomte de Valmont: Igen, de én azt kérdeztem, hogyan?

Marquise de Merteuil: 15 évesen kerültem a társasági életbe. Már akkor tudtam, hogy az a szerep, amelyre ítéltek, tehát az, hogy csendben legyek és engedelmeskedjek... nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy hallgassak és figyeljek. Nem arra, amit az emberek mondtak, az természetesen nem érdekelt, hanem arra, amit megpróbáltak elrejteni. Gyakoroltam az eltávolodást. Megtanultam mosolyogni, miközben az asztal alatt a tenyeremet egy villával szurkáltam. Hamarosan a megtévesztés mesterévé váltam. Nem a kéj, hanem a tudás után vágytam. A legszigorúbb moralistáktól megtanultam viselkedni. A filozófusoktól pedig gondolkodni. Az íróktól azt, hogy meddig mehetek el. A végén, mindent egy csodálatosan egyszerű elvben foglaltam össze: győzni vagy meghalni.

Vicomte de Valmont: Tehát ön csalhatatlan, ugye?

Marquise de Merteuil: Ha kell egy férfi, megszerzem. De kérkedni nem lehet velem. Ez lenne a történetem.

Vicomte de Valmont: Ez volt a mi történetünk is?

Marquise de Merteuil: Még nem is ismertem magát, már meg akartam kapni. Az önérzetem követelte. Aztán elkezdett utánam járni és én szenvedélyesen kívántam. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy nem tudtam fékezni a vágyamat. Páratlan küzdelem volt.

- Melyikek a legjobban sikerült regényadaptációk?

- Joseph Losey The Go-Between című filmje szerintem egy mestermű, ahogy a regény is. Sok jó van. A svindler is egy nagyon jó adaptáció.

- Legutoljára a Revolutionary Road című könyvet olvastam, ami szerintem zseniális, de nem tudom elképzelni, hogy filmként működhetne. Ön mit gondol arról?

- Azt tényleg nehéz lehet átültetni, de majd meglátjuk. Richard Yates nagyon jó író, úgyhogy örülök annak, hogy most talán felfedezik a műveit. Amíg élt, nem sok elismerést kapott. Egy film kapcsán el szoktak kezdeni érdeklődni a regényíró munkái iránt is, ami szerencsés.

- Láttam, hogy a Coco Chanel életéből készült filmnél ön társíróként van feltűntetve. Milyen élmény másokkal együtt írni forgatókönyvet?

- Igazából csak konzultánsként veszek részt abban a filmben. A rendező, Anne Fontaine - aki a barátom - egy fiatal íróval együtt írta meg a forgatókönyvet, és engem arra kért fel, hogy nézzem át a könyvet és mondjam el az észrevételeimet. Kellemes munka volt, mert nem kellett konkrétan hazamennem és megírnom, csak leültünk és elmondtam a véleményemet.

- Volt már olyan, hogy valakivel közösen írt valamit?

- Két musicalt írtam egy szövegíróval (Don Black) együtt. Azt nagyon élveztem, de máskor nem fordult elő ilyen.

- Forgatókönyv-lektorálási (script doctor) munkákat szokott vállalni?

- Nem igazán, de párszor előfordult. A nagy Gatsby-n futottam egy kört például. Jack Clayton, aki a filmet rendezte, engem akart felkérni a forgatókönyv megírására, de akkor még nagyon fiatal voltam, és a stúdió egy amerikai írót akart a munkára. Francis Ford Coppola írta meg végül, de később már nem ért rá, hogy foglalkozzon vele, és így kerültem én a képbe. Amúgy nem igazán értem, hogy miért annyira elterjedt a script doctorkodás. Az biztos, hogy sok pénzt lehet vele keresni, de nem tartom különösebben egészséges folyamatnak.

- Mennyire dolgozik terv szerint? Látja évekre előre, hogy miket fog csinálni?

- Most már igen. Ez nem volt mindig így, de rájöttem, hogy véges az időm, ezért megpróbálom megvalósítani a következő tíz évben azokat a dolgokat, amiket még feltétlen szeretnék. Sok különböző projektem van jelenleg.

- Mesélne párról?

- David Cronenberg számára dolgozom egy forgatókönyvön a The Talking Cure című színművem alapján, ami Jung és Freud kapcsolatáról szól. Abból két verziót írtam már, a forgatás jövőre kezdődhet. Aztán ott van A gyertyák csonkig égnek-adaptációm, az egyiptomi filmem és sok színházi munka is.

- Tizenhárom évvel ezelőtt azt mondta, hogy a televízióra készült filmeknek nincs utóéletük. Ez mintha megváltozott volna azóta, egy csomó sorozat jelenik meg DVD-n, és olyan nagyformátumú forgatókönyvírók dolgoznak tévésorozatokban, mint például Richard Price (Drót). Milyennek látja most a helyzetet?

- Úgy tűnik, Amerikában jó irányba mennek a dolgok, de mintha mi még mindig az alagútban lennénk. Például a hetvenes években a brit tévé nagyon hasznos tudott lenni egy író számára. Volt olyan év, hogy 3-4 munkám is műsorra került. Ez megváltozott, és a tévédráma - ahogy azt ismertük a hatvanas-hetvenes években - már nem létezik. Azt is gondolom, hogy a televízió egy hálátlan médium. Az én időmben Dennis Potter és David Mercer voltak a legjobb írók, akik a tévében dolgoztak. David Mercert kifejezetten szerettem, és mostanra teljesen feledésbe merültek a munkái. Harmincöt csodálatos tévéjátékot írt, és ezeket már senki nem ismeri, eltűntek egy nagy lyukban. Tehát mielőtt túl sok energiát fektetne bele az ember, jó tudni, hogy elég brutális tud lenni a tévé.

- Nem ért egyet azzal, hogy nagyon jól megírt tévésorozatokat tűznek műsorra mostanában?

- Most megint Amerikáról beszél és sorozatokról. Ami nekem hiányzik, az a tévéjáték, ami korábban minden héten ment és hatalmas közönséghez eljutott. Például ha Ken Loach tévés munkáit nézzük, azok valóban hatással voltak az emberek életére. Sokkal inkább, mint a filmjei, mert azok nem értek el annyi emberhez. A tévében viszont egy este alatt milliók gondolkodását tudta befolyásolni egy adott aktuális témával kapcsolatban. Ez hiányzik nekem, és nagy szomorúság, hogy már nem létezik Angliában. Te tévésorozatokra gondolsz, amelyekben sok író dolgozik csapatokban. Amerikában csúcsra járatták ezt a műfajt, briliáns dolgok születnek, és mindenki tanulhat belőle. De ott nem fog egy új Utazás az éjszakába születni, csak még több rendőrsorozat.

- Úgy gondolja, hogy a Sírhant művek, a Maffiózók vagy a Drót nem képvisel olyan értéket, mint az Utazás az éjszakába?

-  Nem, csak az egy más típusú dolog. Briliánsnak tartom a Maffiózók-at és a Sírhant művek-et is. A Drót-ot még nem láttam, de azt mondják, hogy az is fantasztikus. Szóval ezekkel nincs semmi baj, de mégis úgy érzem, hogy nem váltják be a korai tévédrámák ígéretét.

- Látott valami jó filmet mostanában?

- Utoljára Woody Allen Vicky Cristina Barcelona című filmjét láttam, ami nagyon tetszett, de mostanában keveset voltam moziban. Tavaly év végén több nagyon jó film is volt, például a Coen testvérek és Paul Thomas Anderson filmjei.

- Szokott kedvtelésből olvasni?

- Próbálok. Most fejeztem be Orhan Pamuktól a My Name Is Red című könyvet. Előtte pedig a Netherland címűt olvastam, ami egy ír szerző munkája, de Amerikában adták ki. Philip Rothnak is jött ki most új könyve, ő mindig érdekes.

---

Hálásan köszönjük a segítséget Hektornak, aki a cikkben szereplő fotókat készítette.