Amos Gitai: A filmek sosem fogják megváltoztatni a történelmet

Amos Gitai, az izraeli filmművészet nemzetközileg legismertebb alakja, Natalie Portman és Juliette Binoche után a legendás francia színésznőt, Jeanne Moreau-t rendezte. A Szabad övezet és a Kadosh rendezője elkísérte Budapestre a Plus tard tu comprendras (Később majd megérted) című filmjét, amelyben egy felnőtt férfi megszállottan kutatja zsidó gyökereit a lyoni mészáros perének árnyékában. Amos Gitaijal egy belvárosi szálloda halljában beszélgettünk, a rövid interjúba Tarr Béla celluloidmániájától kezdve Jeanne Moreau humorán át a közel-keleti konfliktusig sok minden belefért.

- Egyik filmje (Alila) főcíme alatt elég szokatlan módon ön kíván kellemes szórakozást a közönségnek.

- Szeretem a közönségemet. Különösen akkor, ha értelmes emberekből áll. Hol láttad az Alilá-t? A velencei filmfesztiválon?

- Nem, DVD-n.

- Ma reggel beszélgettem Tarr Bélával, és említettem neki, hogy a fiam teljesen odavan a munkáiért. Aztán kiderült, hogy nem kópiáról látta a filmjeit, hanem DVD-ről. Ennek nagyon nem örült.

- Ön sem szereti, ha DVD-ről nézik a filmjeit?

- Nekem ezzel nincs problémám. Nézzék csak, ahogy jólesik.

- A Plus tard tu comprendras egy önéletrajzi regény adaptációja. Mi fogta meg önt a könyvben?

- Az érdekelt, hogy milyen módon hat a múlt a jelenre. Nem kedvelem azokat a nagyszabású, kosztümös filmeket, amelyek a történelmet lezárt korszakként ábrázolják. Ha egy adott történelmi epizódról mesélünk, akkor a jelenről is mondanunk kell valamit. Hozzám Rossellini és Fassbinder hozzáállása áll a legközelebb, ők mindig reflektáltak az aktuális állapotokra. Rosselliniben megvolt a bátorság, hogy a Németország, nulla év-ben, a háború után nem sokkal megmutassa, hogyan tették tönkre a németek a saját országukat. Persze a filmek sosem fogják megváltoztatni a történelmet, viszont nagyon is alkalmasak arra, hogy nyugtalanító kérdéseket tegyenek fel.

- Hogyan lehet ítélkezés nélkül megmutatni azokat az ellentmondásos és súlyos témákat, amelyekkel ön foglalkozik?

- Állandó egyensúlyozással és nagy érzékenységgel. Szerintem csak így lehet hozzányúlni a kemény és égető kérdésekhez. Közben szeretném, ha a filmjeim olyanok lennének, mint a jó versek. Ébresszenek gondolatokat és érzéseket, de olyan asszociatív, nyitott és finom módon, ahogyan azt a költészet teszi. Egyébként is jobban szeretem a költészetet a prózánál.

Amos Gitai | Fotó: Hektor

- A filmjeinek ugyanúgy megvan a saját, önre jellemző ritmusuk, mint a verseknek.

- Pontosan. Fogok egy nagyon törékeny, bármikor robbanásra kész alaptémát, és lelassítva bontom ki. Így a nézőnek van ideje, hogy újrarendezze és újraalakítsa önmagában, amit látott. A Plus tard- ra például a francia tévénél azt mondták, hogy túl lassú, és félnek, hogy a közönség majd átkapcsol. A nézettségi adatok pont az ellenkezőjét igazolták. Persze ezt nem lehetett előre látni, de nagyon örültem, hogy így alakult.

- Jeanne Moreau csodálatos a filmben. Milyen egy valódi színésznő-legendát rendezni?

- Nagyszerű. Jeanne Moreau tényleg varázslatos. Minden, amit magában hordoz, amit hozzátesz a szerepekhez. Elképesztően igényes a munkájában, és sokkal többre értékeli a kihívásokat, mint az üres hízelgést vagy mikor hasra esnek az életműve és a tehetsége előtt. A filmjeimben sok a hosszú beállítás, és ezekhez szükség van a szereplőkkel és az operatőrrel közösen megtervezett koreográfiára, amit ő nagyon élvezett, és végig együtt élt a stábbal. Nyolcvanegy éves, és egyszerűen lenyűgöző játék közben. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk, amire büszke vagyok.

- Azt hallottam, hogy remek a humorérzéke.

- Ó, igen. Nagyon szeretem a humorát. Egészen különleges, keveredik benne az angol és a francia humor, mivel a mamája angol, az édesapja pedig francia. Szóval egyrészt csipkelődő és ironikus, de mögötte ott van a francia elegancia.

Amos Gitai | Fotó: Hektor

- Eredetileg építésznek tanult, és egy tragikus háborús élmény (lelőtték a helikopterét és hat társával együtt lezuhant - a szerk.) hatására kezdett el rendezni. Gondolja, hogy építészeti tanulmányai befolyásolták a filmes látásmódját?

- Néha meghívnak filmes iskolákba, és olyankor a diákok megkérdezik, mit tanácsolok, hogyan lehetnek jó rendezők. Általában azt javaslom, hogy filmes iskola helyett inkább menjenek el építészetet tanulni. Tényleg úgy érzem, hogy nagyon sokat köszönhetek az építészetnek, ami édesapám hivatása is volt (Munio Weinraub, Bauhaus-építész). Tőle formai érzékenységet kaptam, édesanyámtól pedig a történetmesélés képességét és a történelmi, politikai kérdések iránti érdeklődést. Mikor elkezdtem rendezni, mindennél fontosabbnak tartottam a formát, amivel a történetet elhelyezem a térben. A folytonosság megteremtését, a térkompozíciókat, és ez biztosan az építészet hatása. Csak később kezdtek el érdekelni a színészek.

- Ha jól tudom, a pályája elején dokumentumfilmeket rendezett.

- Igen, de nem ez volt az oka, hogy mikor játékfilmezni kezdtem, a színészvezetés nem túlságosan foglalkoztatott. Nálam az átmenetek mindig lassan és természetesen zajlottak, először a kisfilmekből a dokumentumfilmezésbe, aztán a játékfilmbe. Pontosan akkor váltam filmrendezővé, amikor annak eljött az ideje. Mivel sosem végeztem filmes iskolát, minden lépcsőfok fontos volt. És rengeteget tanultam az első operatőrömtől, Henri Alekantól, aki olyan rendezőkkel dolgozott korábban, mint Wim Wenders, William Wyler és Jean Cocteau. Nagyon élvezem a kreatív párbeszédet, a véleménycserét, ami kialakul a forgatások alatt.

Amos Gitai | Fotó: Hektor

- Ön volt az első izraeli rendező, aki arab országban forgatott teljesen vegyes nemzetiségű stábbal. Gondolja, hogy a film képes arra, hogy megszüntesse a határokat és hozzájáruljon a békéhez?

- Legalábbis meg kell próbálnia. Szerintem a film nagyon jó médium arra, hogy felépítse ezeket a keskeny hidakat, még ha nem tudja is megváltoztatni a valóságot. Ennyi gonoszság, félelem és ellentét közepette, ha összefogunk és megmutatjuk, hogy képesek vagyunk együtt kreatív dolgokat létrehozni, az egy jó kezdet lehet.

- Mit lehet tudni legújabb filmjéről, a Carmel-ről?

- Önéletrajzi darab lesz, egyes részeit édesanyám levelei alapján írjuk, és még dolgozunk rajta.