Téved, aki azt hiszi, hogy az Alkonyat csak bakfisoknak való: világszerte rengeteg anyuka versenyt rajong a lányával, ha Robert Pattinson tűnik fel a képernyőn. Kifaggattunk néhány magyar Alkonyat-anyukát arról, hogy mitől cuppantak rá a vámpírmesére, és hogyan zajlik a családban a közös rajongás.

Alkonyat-rajongók egy díjkiosztón
- 52% szokott vámpírokkal álmodni
- 22% anya-lánya, akik együtt tervezik megnézni a filmet
- 10% tervezi, hogy a film valamelyik figurájának öltözve jelenik meg a moziban
"Általában nem szoktam többször megnézni egy filmet. Összesen három-négy olyan film lehet, amit háromszor láttam. Ciki, de az Alkonyat-nál ezeket a számokat össze kell szorozni" - aki arra tippel, hogy ezek a szavak egy lelkes tizenéves lány szájából hangzottak el, téved. A "ciki" vezethet nyomra: a fenti nyilatkozat egy rajongását némiképp szégyellő, négygyermekes szülőtől származik.
Amikor tavaly ilyenkor bemutatták Stephenie Meyer sikerregényének filmadaptációját, még azt lehetett hinni, hogy az Alkonyat-mánia csak a bakfisok körében terjed vámpírharapásszerűen. Mi magunk is "serdületlen lánykák" figyelmébe ajánlottuk a filmet, de időközben kiderült, hogy mekkorát tévedtünk. A több mint százéves, de tizenhétnek kinéző vámpírfiú, Edward és a tizennyolc éves emberlány, Bella szerelmi sztorija nem csak a kamaszkor küszöbén álló kislányokat varázsolja el, hanem gyakran anyukáikat (sőt, mint kiderült, néha apukáikat) is elbűvöli. Erről tanúskodik a Fandango nevű mozijegy-árusító oldal statisztikája is, mely szerint a film folytatására, a ma mozikba kerülő Újhold-ra jegyet vásárlók 22%-a anya-lánya páros. A fő bizonyítékot viszont azok az anyukák szolgáltatják, akik a TwilightMoms.com oldalon eresztik szabadon az Alkonyat-sorozat iránti rajongásukat.
Ha beleolvasunk például a "Tudod, hogy megszállott rajongó vagy, amikor..." című topicba, általában vicces, de néha már-már aggasztó sztorikat olvashatunk háziasszonyokról és anyákról, akik enyhébb esetben mosogatás helyett bújják sokadszorra is az Alkonyat-könyveket, súlyosabb esetben televásárolják a lakást "twilated stuff"-fal, azaz alkonyatos cuccokkal, mint pl. az olyan rúzs, amilyennel az Edwardot alakító Robert Pattinsont festették ki a filmben. Az anyukák intenzív társasági életet élnek, és nem csak a neten: találkozókat szerveznek, alkonyatos emléktárgyakat készítenek egymásnak és együtt mennek moziba.
![]() |
| Anyukakorú rajongók az Újhold Los Angeles-i premierjén |
Elkezdtünk kérdezősködni magyar Alkonyat-rajongók körében, és hamar kiderült, hogy nálunk is bőven akadnak alkonyatos anyukák, sőt, egy apukának is a nyomára bukkantunk. Telefonon beszéltünk négy szülővel és egy huszonéves lánnyal, akinek az anyukája is rajongó, és megpróbáltuk kiszedni belőlük, hogy mi az Alkonyat-univerzumnak az a különleges tulajdonsága, amelynek nem képesek ellenállni. Két olyan tényező volt, amit többen is említettek. Az egyik, hogy az Alkonyat-ban a szerelem és az udvarlás olyan "régimódi", a lányregények leírásaira emlékeztető módon jelenik meg, ami megfogja a szülőket, mert itt a szex helyett a ragaszkodás, az ártatlanság, a kitartás és türelem áll a középpontban. Ahogy az egyik szülő megfogalmazta: "miért is ne lehetne így szeretni? Ha nem lövünk ilyen magasra, akkor az egészet megette a fene." Szóval egyrészt a szülőket is elvarázsolja a rózsaszín romantika, másrészt örülnek annak, hogy gyermekük olyan könyvet olvas/filmet néz, ami a (szinte teljesen) szexmentes, de tartós szerelem értékeit hangsúlyozza.
A másik erősen vonzó vonása az Alkonyat-sztorinak, hogy általa az anyák újra átélhetik azt a heves kamaszkori szerelmet, amit már rég nem éreztek, de még nem felejtettek el. Az egyik, középkorú anyuka ezt úgy summázta, hogy "nem vagyok még százéves. Nem rossz felidézni, hogy az ember mit érzett", egy fiatalabb válaszadónk pedig azt emelte ki, hogy "egy kisgyerekes anyuka ki van éhezve a nagy otthon ülésben. Egy harmincas csaj még nem feltétlenül akarja elfogadni, hogy most már örökre ugyanazzal a pasival lesz, ezért a fantáziasztorikban újraéli ezt a tinis vágyát."
| Az Újhold előzetese |
Érdekes, hogy az öt esetből csak kettőben volt a gyerek a kezdeményező, három interjúalany maga fedezte fel az Alkonyat-ot, és fertőzte meg a mániával a gyerekét. Rajongó apukánk is az utóbbi csoportba tartozik: egy hosszú repülőútra vette meg olvasnivalónak az Alkonyat-ot, és mire földet ért, már menthetetlenül elcsábult. Aztán "a gyerekeknek is feltűnt, hogy nem látok, nem hallok, éjjel-nappal bújom a könyvet". Gyermekei közül a legidősebb tizenegy éves lány, úgyhogy először csak neki engedte meg, hogy elmerüljön a vámpírvilágban (később nyolcéves kisfiát sem tudta elzárni előle), de nem volt biztos benne, hogy neki való. Meglepődött lánya reakcióján: "azt gondoltam, hogy ő még ott tart, hogy a fiúk mind hülyék, de amikor elkezdtünk róla beszélgetni, kiderült, hogy nem. Megkérdezte például, hogy 'honnan fogom észrevenni, ha egy fiú udvarol nekem?' és a szexről is szót ejtettünk a maga szintjén, hogy ne legyenek teljesen téves elképzelései."
Egy másik szülő akkor kattant rá a könyvre, amikor tizenegy éves kislánya elkezdett érdeklődni iránta, és ő "előolvasta", hogy eldönthesse, megengedje-e a lányának, hogy elolvassa. Nem csak ez az anyuka, hanem a fent említett apuka is nagyon figyelt arra, hogy a gyerekei ne sérülhessenek attól, amit olvasnak vagy látnak. Amikor kiderült, hogy nyolcéves kisfia félt a film végén, az apuka gondosan elmagyarázta neki, hogy ez csak kitaláció, és együtt megnézték a werkfilmet, hogy a kisfiú meg is bizonyosodhasson erről.
![]() |
| Robert Pattinson Alkonyat-rajongókkal fotózkodik |
Úgy tűnik, az Alkonyat iránti közös rajongás erős kapocs is lehet szülő és gyerek között. Az egyik családban, ahol a két huszonéves lány már egy ideje hevesen bújta a könyveket, az anyuka "elirigyelte" a szórakozásukat, és maga is kézbe vette az Alkonyat-ot. Az eredmény: az első filmet már hárman együtt nézték meg DVD-n, az Újhold-at pedig akkor fogják megnézni, amint találnak egy időpontot, amely mindhármuknak alkalmas a mozizásra. Persze nem csak felnőtt gyerekekkel lehet jó buli az alkonyatozás: az apuka egész kis hadműveletet eszelt ki arra, hogy hogyan nézze meg lányával az éj leple alatt a filmet akkor, amikor a kistesók már alszanak. Az Újhold-nál már egyszerűbb dolga lesz, a díszbemutatóra kettesben mennek kislányával.
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.