Szimler Bálint: Jöhet a sokk

2010.05.11. 20:32

Szimler Bálint 23 éves rendező Itt vagyok című rövidfilmje két hónapja megnyerte a Filmszemlét, és több, mint 1500 film közül válogatták be a holnap induló cannes-i filmfesztivál programjába. A Viktor nevű főhős csellengéseit bemutató alkotás valamit nagyon elkapott a korszellemből, mert ilyen figyelem és szeretet már régen nem övezett magyar filmet. A Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója megnyugtatott minket, hogy még nem szállt a fejébe a siker, mesélt a cannes-i szereplés izgalmáról, az Annie Hall és az Így jártam anyátokkal zsenialitásáról, valamint a főszerepet játszó Vida Viktor különleges személyiségéről. A párkapcsolati szerencsétlenkedésekről szóló Egymás mellett című első rövidfilmjéről is szó esett, sőt a teljes film is megtekinthető cikkünkben.

CANNES, NAGYJÁTÉKFILM, KEZDETEK

- Most, hogy hatalmas figyelem irányul rád, észleled már magadon az elszállás jeleit?

- Nem. Ugyanannyi parával jár, mint amennyi pozitívummal. Amikor a következő terveken gondolkodom, akkor zavarba is jövök, hogy volt egy rövidfilmem, ami sok embernek bejött, és megpróbálok visszagondolni, hogy mik voltak azok a pontok, amiket bírtak benne, de közben bennem van, hogy valami teljesen mást csináljak. De mindig olyan emberekkel veszem magam körül, akik nem néznek rám más szemmel, mert történnek ilyen dolgok. Örülnek neki, drukkolnak, de ugyanaz az ember vagyok, és ezt ők tudják. Akik másként néznek rám most azért, mert ez a helyzet előállt, azokkal nem tudok barátkozni. Az biztos, hogy ad valamilyen szintű magabiztosságot, hogy sikerült valami olyat csinálnom, ami tetszik az embereknek, de ugyanakkor rögtön beindul a bizonytalanság is, hogy hogyan fogom megcsinálni egy másik filmmel, egy másik sztorival, egy másik ötlettel. Van rá esély, hogy nagy csalódásokat fogok okozni embereknek.

- Hallottam olyan véleményeket, amiket az osztálytársaidnak tulajdonítanak, hogy ők izzadnak otthon a forgatókönyveikkel, aztán szöszölnek a beállításaikkal, te pedig összeszedsz valami csodabogarat a Gödörben, mész utána a kamerával, és mindenki eldobja az agyát tőled. Hozzád visszajutottak már ezek a vélemények?

- Nem. Sőt, inkább olyanokat hallottam vissza, hogy ők tudják, hogy ez nem arról szól, hogy Viktor megcsinálja a filmet. Követték a folyamatot, tudják, hogy ez hogy működött, és szoktunk is ezzel viccelődni, hogy valószínűleg az emberek nagy része azt gondolja, hogy Viktor csinálta meg ezt a filmet.

- Nagyon el is lehetne rontani egy filmet Viktorral.

- Szerintem is, de ha ebbe belemennék, az önajnározásnak tűnne. Ezt a filmet Viktor is csinálta meg, de nem csak ő csinálta meg. És ezt az osztálytársaim tudják. Ezt azért is gondolom, mert amikor először megnézték, akkor tetszett nekik. Tehát nem az volt, hogy nem tetszett senkinek, és én is mondtam, hogy hát igen, bajok vannak vele, és aztán beütött a siker, és onnantól azt gondoltam, hogy kurvajó. Már az első vetítésen pozitívumokat mondtak, egy-két ember mondott negatívumot is persze, ami nem baj, sőt abban a fázisban kifejezetten jót tesz.

- De mindig ott van a szakmai féltékenység, és ez egy nagyon irigylésre méltó helyzet, amiben most vagy.

- Én el tudom képzelni, hogy valakitől sajnáljak egy ilyen dolgot, bennem is megvan a jó magyar irigység néha, de az biztos, hogy nem az osztálytársam, vagy a barátom lenne. Tőlük semmiképp.

- Szó van arról, hogy nagyjátékfilmmé bővítitek az Itt vagyok-ot. Szükséges ez? Nem lehet, hogy pont azért olyan izgalmas ez a figura, mert ennyit látunk belőle? Ha túl sokat magyaráztok, nem fog didaktikussá válni?

- Magyarázkodásról nem lenne szó. Az, hogy szükséges vagy nem szükséges, most egy őrült nagy kérdés, mert bejött Cannes, és bejött az, hogy valószínűleg körbemegy a világon, és körbemegy minden emberen, aki amúgy megnézné, és ez komoly bonyodalmat okoz. Az eredeti terv az volt, hogy nem mutatjuk be a kisfilmet, csak a Szemlére beadjuk, hogy ott megnézhesse a magyar filmes közönség, aztán úgyse történik semmi. Viszont a Szemlén meg sikere volt, erre fellelkesültünk, és azt mondtuk, hogy na még egy vetítést tartunk a nagyjátékfilm előtt. Ez itt volt a Toldi moziban, és eljöttek rá kilencszázan. Pillanatokkal később meg bejött Cannes. Még az is szóba került, hogy esetleg visszamondjuk Cannes-t, csak az a legnagyobb hülyeség lett volna a világon.

- Arra nyolcvanéves korodban is az életed legnagyobb tévedéseként gondoltál volna vissza.

- Valószínűleg igen. Most kell elkezdeni elgondolkodni rajta megint, hogy mi legyen. Attól nem félek, hogy elrontanám, mert azt gondolom értem az esszenciáját, és a kibővítés nem azt jelentené, hogy ezeket a jeleneteket még jobban kibontjuk, hanem Viktorról árulnánk még el egy-két dolgot. Sok szempontból lehet fejleszteni, és a dramaturgiában is van egy olyan ötlet, ami simán megérne hetvenpercet. Lenne benne még pár vicces jelenet. Amikor korábban gondolkoztam erről, arra jutottam, hogy bármilyen jelenetet találok ki Viktorral, minden jó lesz. Ha Viktor bemegy a kisboltba, az is kurvajó lesz, ha felszáll a buszra, az is.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Szimler Bálint | Fotó: Hajdú D. András

- Igen, de nem pont azzal mutatsz erőt, ha ennek ellenállsz?

- Abszolút. Ebből következett az, hogy ezt szigorúan le kell írni forgatókönyvbe, olyan jelenetekkel, amik egy irányba mutatnak. Nem az lenne a nagyjátékfilm legnagyobb baja, hogy elszúrnánk, és azokat is elrontanánk, amiket eddig jól csináltunk. Inkább arról lenne szó, hogy nagyon sokat nem változna, a mondanivalója ugyanaz maradna, ugyanúgy építkezne, ugyanaz lenne a stílusa is. Csak lenne benne még pár vicces jelenet, és lenne benne egy nagy fordulópont. Viktor is változik, a helyzet is változik, én is elkezdek újabb filmterveken gondolkodni, amíg ez húzódik. Ez most egy bonyolult helyzet.

- Úgy érted, hogy Viktor külsőre változik?

- Nem, most elég sokat változott az élete is. Nem tudom, hogy amúgy pozitív vagy negatív irányban, de változott. Az emberek hozzáállása mindenképpen.

- Viktor nagyon önazonosnak tűnik, de most, hogy már látta magát a vásznon, és hallotta rengeteg ember visszajelzését saját magával kapcsolatban, félő, hogy az új forgatáson majd elkezd viselkedni.

- Nem tudom, hogy ez hogy alakulna. Sok idő eltelt, vagy túl sok minden történt. Az egész úgy szép, hogy ha nem sikerül neki, ahogy a filmben is benne van. Ő szabad, nem veszi figyelembe a konvenciókat, ugyanakkor a többiek rossz beidegződései miatt nem jön létre semmilyen kapcsolat, nem jön létre semmi. Eddig Viktort sok esetben nem vették komolyan, mert azt gondolták, hogy ki ez a fura fiú, aki idejön, nem hallani mit mond, és nem vették komolyan, most meg az van, hogy itt a Viktor, itt van a srác a filmből. Ez az egész életstílus, amit képvisel, úgy szép, hogy ha nem jön össze neki. Ha összejön, az onnantól már egy másik dolog.

- Az hogy nem jön össze neki, itt azt jelentené, hogy nem készülne el a nagyjátékfilm?

- Az biztos, hogy azt az opciót, hogy ez legyen Cannes-ban az első nagyjátékfilmem, nem lehet eljátszani. Akkor hülyének fognak nézni. Meg lehet csinálni a filmet, el lehet tenni a polcra, ez a mostani terv.

- Biztos nehéz eltenni a polcra, mert ha elkészül, akkor már mutogatni szeretné az ember.

- Igen. Vagy előjövünk egy következő nagyjátékfilmmel és közvetlen mellette benyomjuk ezt, mint egy kísérőfilmet. Ha le is forgatjuk, óvatosan kell vele bánni, és azt a lehetőséget meg kell hagyni, hogy kisjátékfilmként megmaradjon.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Szimler Bálint | Fotó: Hajdú D. András

- A nagyjátékfilmé bővítés ellen azt hoztad fel érvként, hogy az nem fog kelleni Cannes-ban. Meglepő ez a karrierista hozzáállás.

- Karrierista nem vagyok, de most az a helyzet van, hogy ledobtam a pelenkámat, mert kiokosítottak arról, hogy ez hogy működik. Nem úgy látom magamat, hogy kifejezetten fesztiválra csináljak filmeket. Olyan filmeket akarok csinálni, amik érdekelnek, és úgy, ahogy érdekelnek. Nem fogok kétségbe esni, ha nem megyek többet Cannes-ba, de most sok olyan emberrel beszéltem, akik a jövőre vonatkozó tanácsokat adtak. Ez nem karrierkérdés, hogy mi lesz a nagyjátékfilmmel, mert itthon is bármelyik néző úgy viselkedhet, hogy ezt már láttam, miért akarnám újra megnézni.

- Akiknek tetszett az Itt vagyok, lehet, hogy pont az új részeket nem fogják szeretni benne. Ugyanúgy, mint amikor folytatnak egy olyan filmet, amit nem kéne folytatni.

- De néha összejön egy olyan második rész, ami talán még jobb is, mint az első. Én szívesen megcsinálom, meg jó is az ötlet szerintem, amin elindultam, de hogy mennyire érdekel ez valakit is rajtam kívül, azt nem tudom. Ugyanakkor lehet, hogy sok mindenkihez eljut, akik kisfilmként soha nem néznék meg. Azt hiszem kisfilmként lefutotta az összes kört, amire számíthattunk.

- De még csak most fogják látni külföldön, és Cannes után meghívhatják egy csomó fesztiválra.

- Igen, de az már abból következik, Cannes a csúcs. Nyilván Európa felé a fesztiválokon keresztül lehet eljutni, és nagyfilmként csak egy film lenne Magyarországról. Úgy sokkal nehezebb bekerülni, sokkal több film és sokkal több nagy név van, ráadásul első filmes lennék.

- Kifaggattad Mundruczó Kornélt és Kocsis Ágit, akik korábban részt vettek a Cinefondation szekcióban?

- Nem különösebben. Nem tudom, hogy mire számítsak, kérdezősködtem már, hogy mi lesz a programunk, de alapvetően nem mentem nagyon utána még. Meglepetésként fog érni, nem érzem azt át, hogy mindjárt megyek Cannes-ba. Egy interjú előtt sem az van, hogy átgondolom, hogy mit fogok mondani, hanem az utolsó pillanatig megpróbálok teljesen mással foglalkozni, hogy aztán spontán tudjak reagálni. Ugyanez van Cannes-nal is. Megpróbálok egyelőre nem rágondolni, és még a kocsiban is az lesz, ahogy megyünk lefelé, hogy ez milyen jó, hogy itt a part mellett kocsikázunk, és amikor megérkezünk, jöhet a sokk.

- Akkor azt a kérdést, hogy optimális esetben mit szeretnél ha Cannes-ban történne, ne is tegyem fel?

- Erre nem tudnék válaszolni. Találkozni Brad Pitt-tel.

- Ő most nem lesz ott.

- Johnny Depp is jó lesz.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Szimler Bálint | Fotó: Hajdú D. András

- Gyerekkorodban több évet éltél Amerikában. Ez mennyiben hatott a személyiségfejlődésedre?

- Azt gondolom nagyon sokat. Két és fél éves voltam, amikor kimentünk, és kilenc, amikor visszajöttünk. Egy másfajta környezetben és szociális rétegben kezdtem el felnőni, és ez sokban segít kívülről látni a dolgokat. Dél- Amerikában is jártunk, és bár nagyon pici voltam szerintem sokat jelentett. Amerikában nagyon nyitottak az emberek, nagyon barátságosak, mindenki mosolyog, ugyanakkor valamivel felszinesebbek is. Az iskolában az osztálytársaim csak jöttek-mentek, mert mindenki bevándorló volt, igazi barátokat nem találtam magamnak. Aztán hazajöttem és érdekes voltam az ittenieknek, mert Amerikából jöttem, furcsa akcentusom volt, és rögtön kialakult egy olyan kapcsolat a magyar diákokkal, ami sokkal szorosabb volt, mint az amerikai kapcsolatok.

- Azok, akik sok időt töltenek külföldön, mindig vissza szoktak vágyni. Benned is van ilyen?

- Mi New Jerseyben éltünk és én New York-fanatikus vagyok, nagyon kedvelem azt a hangulatot meg azt a várost. Oda visszamennék egy időre. Nem azt mondom, hogy leélném ott az életemet, itthon akarok maradni egyelőre, de élnék ott egy darabig szívesen, mert elég érdekes hely.

- Hogyan kattantál rá a filmekre?

- Nagyjából gimnáziumban kezdődött. Fölvettek a József Attila Gimnáziumba, és nem akartam ottmaradni, azt gondoltam, hogy ott semmi nem történik. Át akartam menni az AKG-ba, mert, hogy az mennyire liberális, és nagyon jó fejek ott az emberek. Aztán az osztályfőnököm meggyőzött, hogy ne menjek át, és akkor azt gondoltam, hogy mindent megcsinálok, amiért átmentem volna az AKG-ba. Én lettem a DÖK-alelnök, csináltunk együttest, szerveztünk színjátszó kört, írtam, rendeztem és játszottam is színdarabokban, az egyikkel meg is nyertük az országos angol drámafesztivál első helyét, ami akkor óriási dolog volt nekem. Csináltunk iskolaújságot, amibe ki más írt volna, mint én. Mindig is a film érdekelt a legjobban, de az olyan személyes dolog volt. Minden másba megpróbáltam a többieket is minél jobban bevonni, de a filmnél mindig az volt, hogy kitaláltam valamit, és arra hívtam be a barátaimat szereplőként vagy vágóként. A gimnáziumban nem volt komoly a filmezés, éreztem, hogy érdekel, de a felvételire úgy mentem el, hogy semmi esély nincs rá, hogy sikerüljön. Csuklóból leírtam, amit gondoltam, és továbbjutottam.

Goliards: Karóval jöttél - Szimler Bálint (balszélen, gitárral) gimnáziumi zenekara

- Sokat néztél filmeket vagy inkább csinálni akartad őket?

- Sokat néztem. A gimnáziumban minden nap megnéztem a Pesti Estben, hogy mi van ma és mi van holnap, és elmentem a színházba, kiállításokra, vagy akárhova. Akkor sokkal inkább művészmoziba járó arc voltam. A felvételi előtt volt egy olyan időszak, amikor megpróbáltam bepótolni azokat a klasszikusokat, amik addig kimaradtak, és minden nap megnéztem régi nagyobb filmet. Ez elég tömör is volt, mert egy csomó minden nem maradt meg különösebben. Előtte csak úgy kényemre-kedvemre jártam moziba, egy-két javasolt jó filmet megnéztem.

- A kortárs rendezők közül kivel érzel lelki rokonságot?

- Lukas Moodysonnak láttam egypár filmjét, és több bejött nagyon. Az Együtt című filmje kilenc év után most jött be Magyarországra, meg a Kurva Amal című filmje kifejezetten tetszett. Gondryt nagyon szeretem, Roy Anderssont is, még mindig bírom Woody Allent, bár inkább a régebbi dolgait.

EGYMÁS MELLETT

- Egyik barátom mesélte, hogy Jancsi nevű öccsét megláttad valahol és elhívtad egy casting-szerűségre, ahol Tóth Orsival kellett improvizálnia. Mondhatjuk, hogy ez a módszered, hogy kinézel valakit a pesti éjszakában, és azt levadászod?

- Nem tudom, hogy ez módszer-e, de ha meglátok valakit, akkor beindul egy gondolkodás, hogy ő jó lenne. Lehet ez a Jancsi, vagy a Viktor is, de akár egy 11 éves kislány, vagy egy 60 éves nagymama. Ez egy érzés. Jancsit a Kamrában láttam először, és nagyon szimpatikus volt a feje, intelligens volt a tekintete, szelíd és visszafogott fiúnak tűnt. Valamilyen biztonság sugárzott belőle, de ugyanakkor megingathatóság. Akkor azt gondoltam, hogy az Egymás mellett-ben a főszereplő fiúra ő kifejezetten jó irány lenne. Ez emberismeret casting, meglátsz valakit, és belövöd, hogy nagyjából milyen lehet ez a figura, eldöntöd, hogy szerinted ő milyen. Ilyen volt Tóth Orsival is. Előtte nem is nagyon néztem Kornél filmjeit, tudtam ki az a Tóth Orsi, láttam a Szép napok-at, de nem volt az bennem, hogy ő már egy felkapottabb sztár. Megjelent, és azt gondoltam, hogy ő kurvajó lenne. Elég sokszor szoktam megérzésekbe belemenni, az Itt vagyok mellékszereplőgárdáját is mind valami sajátos megérzés útján választottam ki.

- Végül miért Czukor Balázs játszott az Egymás mellett-ben és nem Jancsi?

- Mert nem voltam elég felkészült ahhoz, hogy egy amatőrszereplőt biztonságban tudjak tartani, és ne sérüljön nagyon, illetve olyan volt a téma, ami több munkát igényelt volna egy amatőrszereplővel, mint egy színésszel. Czukor Balázs, bár néha azt hiszem húzogatta a száját, mert szerintem azt gondolta, hogy fogalmam sincs, hogy mit csinálok, mégis ő egy olyan színész, aki fél mondat után azt mondja, hogy "persze, persze, sima", és utána viszont megcsinálja elég jól, kiteszi magát, és nem jön zavarba az improvizációs helyzettől. Orsiban biztos voltam, és kérdeztem tőle, hogy kit tudna ajánlani, és köztük volt Balázs is.

Szimler Bálint: Egymás mellett (2008)

- Mi volt az alapötlet az Egymás mellett-nél? Miről akartál beszélni?

- Volt egy bonyolultabb kapcsolatom korábban, az is mozgott bennem, de igazából az első ötlet az Egymás mellett-nél ennél sokkal humorosabb lett volna, nem lett volna ilyen drámai. Olyanokkal dobálóztam, hogy Annie Hall, meg Az álom tudománya Gondrytól, hogy egy könnyed, laza, de ugyanakkor mégis drámai film legyen. Aztán nem olyan lett, mint ahogy elterveztem.

- Van a filmben ez a szeszélyes szivatgatás, amit Orsi csinál, de mintha ezt kiterjesztetted volna a többi kapcsolatra is. Mindenki vágyik valakire, az meg vágyik valaki másra...

- Még többet is akartam ezzel játszani, hogy ez a kapcsolatrendszer kijöjjön, viszont annyira nem láttam kívülről azt a témát akkor, csak nagyon izgatott. Még most is izgat, csak nem tudom, képes lennék-e rákattanni, hogy egy jó filmet csináljak belőle. A humorát nem értettem, a forgatókönyvben nem tudtam rendesen leírni. Ez azért volt, mert túl közel volt hozzám ez a téma akkor több szempontból, de továbbra is hasonló véleménnyel vagyok a kapcsolatok nagy részéről itt Magyarországon. Hogy van ez a hisztéria, meg van ez a keresztbe-kasul csalás, egymásba való kapaszkodás, és sok esetben felesleges ragaszkodás. Legalábbis az én korosztályomban.

- Miért nem tudnál most rákattanni erre a témára?

- Mindig olyan dolgokkal kezdek el foglalkozni, amik intenzíven hatnak rám. Talán a kelleténél is intenzívebben. A párkapcsolat az egyik legbonyolultabb és legkomplexebb dolog, amiről lehetne beszélni, de nem tudom, milyen oldalról kéne megfogni. Rettenetesen komplex, hogy miért kerül össze két ember, hogyan bízzák rá egymásra pillanatok alatt mindenüket, és hogyan ragaszkodnak egymáshoz, vagy hogyan nem ragaszkodnak, hogyan oldja meg egyik-másik azt, hogy most szakít, vagy nem szakít, ami számomra felfoghatatlan, és olyan bonyolult. Ilyen komplex sokrétű gondolatról nem lehet filmet csinálni, valamilyen irány kell neki. Az Egymás mellett-ben az volt, hogy a fiú megy a lány után, a lány pedig játszik a fiúval, de közben meg a lánynak is fontos ez, csak nem veszi észre, hogy ez a játék túlmegy a határon. Az ősklasszikus akkor is az Annie Hall ezek közül a filmek közül, olyan pillanatok vannak benne, amik fantasztikusan vannak végiggondolva és megcsinálva, finom jelzések mögött ott van az egész történetük.
 
- Látszólag szinte csak improvizáció van a filmjeidben. Mi a módszered? Hogyan dolgozol a szereplőkkel?

- Az Itt vagyok-nál és nagyjából az Egymás mellett-nél is megvolt a kerek jelenet, hogy mit kell csinálni, és mi fog történni. Volt olyan, ahol szabadabban működött, például Dalmával az Itt vagyok-ban. Dalma képtelen volt kétszer ugyanazt elmondani, bejött és elkezdett teljesen különböző dolgokról beszélgetni, ez hozzátartozik a figurájához, nagyon karakán csaj. Máskor témákat is adtunk. Az Egymás mellett-nél ugyanakkor az volt az őrült nagy különbség, és azért volt kevésbé koordináltabb a dolog, mert ott azzal is játszottam, hogy színészeket meglepjük. Félrehívtam Balázst, és bedobtam egy olyan dolgot, ami meglepően hat a másikra a szituációban. És Orsival ugyanígy. A jelenetek nagy fordulópontjait mindig megtartottam az adott szituációra. Persze, utána felvettük többször, csak kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálnak elsőre. Nagyon fontos volt, hogy kameramozgás ki legyen találva, fontos volt, hogy lássuk ezeket a pillanatokat. Az Itt vagyok-nál meg tudtuk, hogy mi fog történni, és azt kell majd felvenni. Az Egymás mellett-nél nem tudtam, hogy mi fog történni, mondtam is, hogy játszanak nyugodtan, oda mennek, ahova akarnak, és ami érzés elsőre jön, azt vigyék végig. Aztán ahhoz képest folytattuk, és vettük fel újra a jeleneteket. Ezért is volt, hogy a végeredményt kevésbé tudtam koordinálni, és ezért lett drámaibb, mint eredetileg akartam.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Szimler Bálint-interjú a Toldi mozi előtt | Fotó: Hajdú D. András

- Hány százalékban használod az első felvételt?

- Az Itt vagyok-nál sokszor használtuk az elsőket, az Egymás mellett-nél már nem emlékszem pontosan.

- Pedig az egymás mellett-ben vannak olyan jelenetek, amikről nem tudom elképzelni, hogy többedik felvétel lenne. Például a Kuplungban, amikor Czukor Balázs többször is visszakérdez, hogy "micsoda?", mert nem hallja, hogy mit mond Orsi. Nekem úgy tűnik, hogy azt nem lehet eljátszani.

- Nekem ezzel szokott lenni a legnagyobb bajom. Hogy ne azzal kelljen küszködni egy forgatáson a rendezőnek, hogy jó legyen a szöveg. Ne az legyen az első szempont, hogy végre mondd már ki rendesen, úgy, mintha élnél. Ennek kéne az alapnak lennie, és akkor azon felül a rendező még hozzá tud toldani gondolatokat vagy irányokat. Egyrészt szerintem nagyon fontos a nyelv. Az, hogy írott nyelv és a beszélt nyelv elképesztően különböző. Másrészt pedig annyira bonyolult és összetett a magyar nyelv, hogy rengetegféleképpen lehet rosszul mondani valamit. Ráadásul a beszélt nyelv sokkal hümmögősebb, tele van mellékszavakkal, és szófordulatokkal amiket leírva sehol nem látsz. Például a mai magyar párkapcsolatokban szerintem kb. 18 milliószor elhangzik az a kérdés, hogy "micsoda?" Közben meg egy forgatókönyvbe nem írják le ezeket, mert snassz leírni. A színészeken is múlik, a színészek oktatásán is múlik, rendezőkön is múlik. Szerintem érdekes, hogy mind a három magyar filmnek, amik most Cannes-ba mennek, amatőrök a főszereplői. Angolul azt mondod, hogy "what the fuck, man?!", akkor azt mindenki érti, itt meg annyi féleképpen lehet rosszul mondani, és az egyből kihallatszik, ha valaki a magyar nyelvben nem a saját szavait mondja.

- Rögtön feltűnik, hogy ezt valaki otthon lepötyögte, pedig ilyet élő ember nem mondana abban a szituációban.

- Nézem az How I Met Your Mother (Így jártam anyátokkal) valamelyik részét, és látom, hogy játszanak, elsőre zavar is, de mégis azzal sosincs gond, hogy azt az egyszerű szöveget átvezessék magukon. Amikor megszólal, azt ő mondja, és nem egy leírt szöveget hallasz, mint mondjuk a Barátok közt-ben. És közben meg élvezik, néha elcsípsz igazi nevetéseket. Mond valamit, és a másik nem szerepből nevet, hanem tényleg nevet, és az egy olyan szint, hogy már teljesen átment rajtad a szöveg. Semmi visszamondás nincs, hanem bennük van, és csak mondják válaszképpen. Ez egy nagy rejtély számomra, hogy hogyan lehet elérni, hogy embereket lássál a filmben, és ne színészeket, akik elmondanak valamit. Ha jól is vannak vezetve a színészek, és jók is, akkor is mindig van egy-egy mondat vagy szó, ami rettenetesen hangzik, és pont a legfontosabb mondatok azok. Ez nem miattuk van vagy a rendező miatt feltétlen. Ez egy nagyon összetett dolog szerintem.

- Tóth Orsi nagyon zárkózott ember, mégis ebben a filmben meglepően sok mindent megmutat önmagából. Például, ahogy az iPodot dugdossa a fülébe, vagy, ahogy jégkrémet eszik, miközben nézi a rajzfilmet. Hogyan tudod megteremteni azt a meghittséget, hogy ilyeneket ki tudjál hozni emberekből?

- Ez vagy sikerül, vagy nem. Általában az első az, hogy beszélgetünk, és nem a filmről, hanem megtudni, hogy ők milyenek, kicsodák, mit gondolnak. Tóth Orsi nagyon érdekes ember, közel is kerültünk egymáshoz, megvolt a bizalom. De hasonló van Wéber Katával is. Őt egyből megszerettem. Az első filmben, amiben láttam, még nem is annyira tetszett, aztán találkoztam vele, és rájöttem, hogy nagyon szimpatikus nekem, és szívesen dolgoznék vele. És tudunk is együtt dolgozni, mert ő nem ijed meg sem az improvizációtól, sem attól, hogy közösen beszéljünk át bizonyos dolgokat. Kata olyan, ha idejönne, meg akarnám ölelni, mint egy ezeréves ismerőst, pedig nem régóta ismerjük egymást, és nem szoktunk amúgy összefutni beszélgetni. Orsi szerintem be van egy kicsit zárva egy kategóriába, amit az Egymás mellett sem kerül ki száz százalékig, mert azért sok mindent hoz a saját életéből az arcával, és egyáltalán a megjelenésével. De azt gondolom, hogy belőle még rengeteg mindent lehetne kihozni, sok olyan oldala van, amit az emberek nem ismernek. Az egyik legjobb színésznőnek tartom Magyarországon, csak valahogy be van egy burokba téve, és most ahogy tudom, nem nagyon van munkája például. Cél volt az Egymás mellett-nél, hogy az Orsinak mutassunk meg egy másik oldalát. A kis királylányt, a kis tündérkét, aki mosolyog és mesét néz. Ez szintén benne van Orsiban, és nem csak az agyonnyúzott Mundruczó-adaptáció. Külföldre is ilyen filmekbe szokták meghívni, amikben megerőszakolják és megverik.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Szimler Bálint cipője | Fotó: Hajdú D. András

- Mi a filozófia amögött, hogy mindenki a saját nevén szerepel a filmjeidben?

- Sokat hoznak magukból. Például az Egymás mellett-nél nem volt, hogy te ilyen figura vagy, te meg olyan. Orsinak mondtam, hogy azt az oldalát kéne kihozni, amit amúgy ismerek, és Viktornál is ugyanez volt. Tudtam, hogy ő nagyon jókat mond, és ezt akartam hallani tőle. Orsival és Bazsival beszéltünk erről, és Bazsi mondta, hogy ő nem akar Peti lenni, és akkor mondtam, hogy akkor legyél Bazsi.

- A forgatókönyvbe bele szoktad írni a neveket?

- Van ahol igen, van ahol nem. Nekem néha azzal is bajom van, ha a Cserhalmi azt mondja, hogy Igor Ivanovics vagyok. De hát tudom, hogy te a Cserhalmi vagy. Közben meg erről szól a professzionális színészet, de magyar filmen néha szokott zavarni. Persze nem azt mondom hogy amit én csinálok az az egyetlen irány, vagy, hogy a  klasszikus színészet és színészvezetés már halott, minden filmnél más más módszerrel kell dolgozni, attól függ milyen hatást akarsz elérni.

- Abban nem hiszel, hogy a névvel is sokat el lehet árulni egy figuráról?

- Biztos, hogy működik ez is, de ezzel a részével kevésbé foglalkoztam eddig. Sosem a sztoriból szoktam kiindulni, mindig sokkal fontosabb a hangulat, vagy az ember, vagy valami olyan intenzív érzet, ami elindít, és aztán ahhoz találok sztorit. De az sosem működik, hogy van egy sztorim, amit el akarok mesélni, és azt elkezdem írni. Most is vannak kisjátékfilm és nagyjátékfilm terveim, írogatok, de még mindig nem találtam meg azt a nagyon vonzó erőt, ami az Itt vagyok-nál Viktor volt. Különben csak sztori marad, és nincs meg az a szikra, amitől lángra gyullad.

Forrás: [origo]
Itt vagyok | Vida Viktor

ITT VAGYOK

- Miért gondoltad Vida Viktorról, hogy jól fog működni főszereplőként?

- Megérzés. Hat éve találkoztam vele először. Odajött hozzánk, mondott valamit, és nem értettem, hogy mit mond, és talán a barátaim még be is szóltak neki, hogy miért álldogál itt az asztalunknál. Rögtön megtetszett a figurája, és akkor még nem is dolgoztam filmmel, csak hobbiszinten, de már akkor felmerült bennem, hogy lehetne vele valamit csinálni, mert annyira jó fizimiskája van. Aztán, amikor kiadták a feladatot, hogy kell majd vizsgafilm az év végén, akkor egyből eszembe jutott. Pont bemutattak minket egymásnak azon a nyáron, és akkor felhívtam. Kiderült, hogy azért érdekes az arca, mert érdekes belül a személyisége is. Sokkal érdekesebb volt, mint amilyennek eredetileg gondoltam. Volt egy csomó dolog, amit nagyon fontosnak tartok emberi és szociális szempontból, abban, ahogy ő viselkedik, vagy ahogy ő él, és azt gondoltam, hogy az lenne a legjobb, ha őt mutatnánk meg. Vannak ezek a nagyon érdekes arcok, akik fake-ek. És ő nem az. Az mindig nagyon jó, amikor egy igazi érdekes embert találsz, nem pedig olyat, aki csak eljátssza, hogy érdekes.

- Meg tudod fogalmazni, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jól működjön filmen?

- Nagyon fontos, hogy hogy néz ki. Hogy a megjelenése mit árul el. Ilyen volt Hans is. Neki könyörögtem is volna, hogyha nem vállalja el, olyan kisugárzása van, hogy látod, hogy ez egy igazi ember, aki sok mindenen átment, akinek története van, aki, ha elmegy melletted az utcán, akkor feltűnik. Ezek az emberek azért nem okoznak sosem csalódást, mert amit mondanak, azt elhiszed. Egy-két színésznek is van olyan periódusa az életében, amikor mindent elhiszel nekik.

Forrás: [origo]
Itt vagyok | Hans Van Villet és Vida Viktor

- Ez mindenkinél máshogy működik. Biztos sokan vannak, akik nem hiszik el Viktort.

- Az elejétől fogva azt gondoltam, hogy ha valakinek Viktor nem lesz szimpatikus, akkor semmilyen szinten nem fogja élvezni a filmet. Volt egy fekete-fehér film a Titanicon kábé négy éve (Kölcsönös megbecsülés), és abban is olyan fiú volt a főszerepben, akit valaki vagy nagyon nem bír, vagy elkapja, és engem elkapott. Emlékszem, amikor Viktorral elkezdtem dolgozni, akkor eszembe jutott ez a film. Érdekes kérdés, hogy Viktor pályája hogy fog alakulni ezután, mert a Szemlén egyből megtalálták többen is, hogy esetleg valamit csináljanak együtt, kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle.

- Hogy reagált, amikor megkerested?

- Először azt hitte, hogy buzi vagyok. A Szigeten félrészegen összefutottam vele, és mondtam, hogy figyelj add meg a számodat, mert beszélni akarok veled. Szerintem nem is emlékezett, hogy mi már találkoztunk, de megadta a számát, és akkor felhívtam. Nem akartam először ellőni ezt a film-dolgot, ezért úgy kezdtem, hogy "Szimler Bálint vagyok és találkozzunk, mert nagyon szeretnélek megismerni". Összefutottunk, eleinte nem értette, hogy miről van szó, de aztán meséltem az Egymás mellett-ről, és hogy milyen gondolatom van vele kapcsolatban. Akkor már rámentünk arra, hogy ez egy film lesz, és hogy megnézném őt. Pálfinak volt akkoriban egy kurzusa, amit a Nem vagyok a barátod mintájára csinált az osztályommal. Mindenkinek kellett vinnie valami szereplőt, és én Viktort vittem magammal. Már az első megbeszélésen tisztában voltam vele, hogy elképesztő figura. Egyszerűen, ahogy beszél, ahogy hétköznapi szituációkban reagál a válaszaival, abban hihetetlen tartalmak tudnak megfogalmazódni. Elmesélt egy sztorit a Pálfi-kurzus elején, és olyan fantasztikusan adta elő, hogy mindenki végignevette az egészet. Éreztem, hogy sokaknak tetszeni fog, de hogy ekkora sikere lesz, azt nem tudtam. Azt gondoltam, hogy az a rajongás, ami bennem beindult Viktorral kapcsolatban, az elegendő ahhoz, hogy mások is érezzék egy kicsit legalább.

- Miért lett a film címe Itt vagyok?

- Eredetileg Viktor volt a címe, viszont azt több szempontból sem akartuk. Így is mindenki azt gondolja, hogy ez Viktor, és ő egy az egyben olyan, mint a filmben, és ezt messze el akartuk kerülni, mert ez nem ő. Ő is, nyilván, de egy szerepet játszik. Nagyon sokszor ő már rég otthagyta volna a szituációkat, nem érdekelték azok az emberek, de én mégis arra kértem, hogy maradjon, és próbálja meg ezeket az embereket magával hívni. Ezért nem ő maga reagál, és nem ő tesz úgy, mint ahogy a film megkívánta. Dalmánál rég eljött volna, a házaspárnál be se ment volna. Aztán gondolkoztunk, hogy mi legyen a cím, bedobtam még egy másikat is.

- Az mi volt?

- Pozitív hatalom. Nagyon jó, hogy nem az maradt végül, pedig az is egy Viktor-féle gondolat. A pozitív hatalom egy paradoxon, de ő mégis erre törekszik. Aztán pedig az "itt vagyok"-ot mondja a filmben köszönés helyett. Akkor azt gondoltam, hogy erről van szó, hogy ő most itt van.

Az Itt vagyok nyitójelenete

- Miért lett fekete-fehér?

- Egyrészt, mert Viktornak annyira jó kisugárzása, és karakteres feje van, ami fekete-fehérben sokkal jobban átjön, mint színesben. A másik pedig ez a világ volt, amibe beletettük, ez a szürke betontelep. Ha tehettük volna, akkor végig esőben forgatunk, vagy legalább borús időben.

- Amikor először láttam a filmet, már a második jelenetnél azt gondoltam, hogy Viktor egy angyal és később sem történt olyan dolog, ami ennek ellentmondott volna. Nincsenek hátsó szándékai, mindenkinek csak jót akar, nem eszik, furcsa helyeken tűnik fel, olyanokat tud az emberekről, amiket elvileg nem kéne tudnia, kimászik egy lakótelepi lakás ablakán, és az utolsó jelenetben még mond is valami olyat, hogy próbál segíteni az embereken. Ez az angyal-dolog megfordult a fejetekben?

- Az, hogy ő angyal lenne, nem került papírra, de nagyon sok olyan dolog van aközött, amit mondasz, amit én nagyon érdekesnek találtam Viktor személyiségében. Elképesztő emberszeretet sugárzik belőle, mert nem látod, hogy ítélkezik az emberek felett, hanem csak úgy menne velük, meg csinálna valamit, meg valami nagy célt elérne. Csináljunk valamit nagyon, hogy valami nagyon megtörténjen - ezt szeretné. És vannak transzcendens vágyai. Nemrég megnéztem újra a Doors-filmet, és abban is az volt, hogy felépítenek egy misztikus fantázialényt Jim Morrison személyében, és ez azzal jár, hogy nem magyaráznak túl sokat róla, hogy honnan jött, miért jött, mit csinált, hanem az a fontos, hogy nem ugyanolyan, mint a többi. Viktorban is az az érdekes, hogy hogyan létezik az emberek között, akik körülveszik, és hogy meddig megy el, miket csinál meg, és hogy ezek a szociális beidegződések nem hatnak rá. Aki az alapján ítéli meg őt, hogy ő ezt nem hajlandó figyelembe venni, az vessen magára.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Szimler Bálint

- Az ő különbözőségére még ráerősítetek azzal, ahogy mindenki más viselkedik. Például soha nem mozdul rá a csajokra, viszont több olyan fickót is mutattok, aki ellenben éhes szemmel vizslatja a lányokat.

- Igen, ő más szinten mozog. A Dalmás résznél merült fel, hogy ott van egy lány lakásán, de nem csak a szex a célja, nem azt akarja, hogy elkezdjék döngölni egymást, de még ha az is akkor is valami magasztosabb módon, igazi értékekkel, amikhez amúgy az átlagember nincs hozzászokva.

- Egyik kolléganőm a lelkemre kötötte, hogy kérdezzem meg tőled, hogy nem akarsz-e modellkedni. Szerinte tökre hasonlítasz Keira Knightley-ra.

- De az egy csaj! Egyszer, amikor New Yorkban voltam, odajött hozzám egy fekete csávó, és azt mondta: you have a beautiful face, és hogy menjek el a modellügynökségéhez, ami valamelyik kurvanagy modellügynökség volt. El is mentem, küldtek is egy szerződést, kibaszott sok pénzt kerestem volna, de nem érdekelt különösképpen. Akkor már filmmel akartam foglalkozni, és azt gondoltam, hogy amilyen helyekre eljuthatnék az arcommal, amit nem magamnak köszönhetek, azokra a helyekre inkább úgy jussak el, hogy tényleg megérdemlem. Most már elmennék modellkedni, most már érdekel. De ez a sörhas és a karikás szemek nem annyira illenek a képbe. Lehet, hogy egy hét után abbahagynám, mert idegesítene, de izgat, hogy milyen lehet ott abban a világban lenni.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Az Akaratlanul című svéd film nem volt rossz. Hiteles, a szereplők emberek, közben meg úgy van megírva, mint az állat. Van benne egy kisebbfajta erőltetett képi koncepció, de ezzel együtt is megállja a helyét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK