Koltai Lajos: Minden jó volt benne, de valami mégse

2010.08.10. 20:02

Koltai Lajos 1987 és 2002 között tizenkét nagyjátékfilmet fényképezett Amerikában, olyan sztárokkal forgatott, mint Liv Ullmann, Holly Hunter, Robert Duvall, Whoopi Goldberg és Anthony Quinn. Az Oscar-jelölt operatőrrel végigvettük az amerikai munkáit, elmesélte, hogyan nyerte el Susan Sarandon és Meg Ryan bizalmát, mennyire szerette egymást Jack Lemmon és Walter Matthau, milyen volt együtt dolgozni a pályakezdő Sandra Bullockkal és Scarlett Johanssonnal, valamint a heroinfüggő Robert Downey Jr.-ral. Arról az esetről is beszámolt, amikor Sean Connery majdnem kirúgatta egy filmből.

Gaby - Egy csodálatos élet (Luis Mandoki, 1987)

A Filmgyár büféjében egyszer csak jött szembe egy fiú, aki az Interkoncertnél dolgozott. Ez a cég adta el a filmjeinket külföldre. "Hú, de jó, hogy látlak, valakik keresnek téged Mexikóból." Felhívtam egy óra múlva állati izgatottan, hogy mi van, azt mondta, nem találja a papírt, pedig ott volt az asztalon. Azt hittem, megőrülök. Úgy volt írva a telex, hogy az Angi Vera című film operatőrjét keresik, nem tudták a nevemet. Az is ott volt, hogy egy olyan produkcióról van szó, amelyben a Liv Ullman a főszereplő, Robert Loggia és Norma Aleandro szerepel még benne. Visszaírtunk rögtön, hogy Koltai Lajosról van szó, egyébként ő csinálta a Mephistó-t és a Megáll az idő-t is. Az Angi Vera rengeteg fesztiválon vett részt, és így történt, hogy látta Mandoki, akinek az ereiben magyar vér csordogál, de egy büdös szót nem beszél magyarul. Négy évvel korábban látta, de a fejében tartotta, hogy neki egy ilyen pasas kellene, aki azt fényképezte. Elkezdődött egy tárgyalás, hivatalossá vált a dolog, és találkoztunk először az életünkben Mexikóban egy VIP-klubban.

A probléma az volt, hogy akkor még nem beszéltem angolul, csak németül. Szerencsére volt egy hölgy, egy igazi arisztokrata, aki ott élt Mexico Cityben. A svájci-olasz határon született, beszélt öt nyelvet, és odavitte az élet Mexikóba. Ő fordított engem németről spanyolra, és így mentünk végig a forgatókönyvön. A Szabó-féle iskolában azt tanultam, hogy mindennek meg kell keresni az értelmét, mi miért van egy filmben. Ők nem is értették, hogy mit akarok. Mondom, le kéne ülni, hogy végigbeszéljük. Miért? Nem hallottak még ilyet. Mandokinak ez aztán nagyon megtetszett, mert mindig a színészekkel találkozott délután, és akkor már nyeregben volt, tudta nekik azt mondani, amit megbeszéltünk délelőtt.

Mexikóban forgattuk, mexikói történet volt. Egy tolókocsiba kényszerült lányról szólt, és a körülötte felbomló családról. Ezt a regényt amúgy valóban egy mozgássérült hölgy írta, egy lábujjával. Volt egy ábécétáblája, amin tudta mutatni a betűt, azt összeolvasták, és így lett a regény. Ő is ott volt, sőt volt olyan kegyetlen pillanat, hogy amikor visszanéztük a musztert, olyan erős volt az anyag, hogy rosszul lett közben.

Nagyon szép történet, és az volt a jó benne, hogy mindegy, hol csináljuk meg, bárhol működik. Amikor ezt egyszer mondtam egy sajtótájékoztatón, kaptam is érte fejmosást. Pedig ha az ember ilyen helyzetbe kényszerül, teljesen mindegy, hogy hol van az a tolókocsi. Fontos dologról szólt, megmutatta a szabadságnak azt a lehetőségét, hogy annak ellenére, hogy az ember ilyen körülmények között él, mégis joga van egy csomó dologhoz, például a szerelemhez is. Csináltunk egy olyan szerelmi jelenetet, amilyet soha addig még senki. Tolókocsiból tolókocsiba. Reveláció volt bizonyos értelemben. A film gyakorlatilag megnyitotta előttem az összes hollywoodi kaput.

+ + +

Homer és Eddie (Andrei Konchalovsky, 1989)

Konchalovskyval teljesen véletlenül találkoztunk előtte privátban. Ismerte ezeket az alapfilmeket, mint például a Mephistó és a Megáll az idő. Vizuálisan a kedvencei közé tartoztak. Akkor éppen képviseletet kerestem Amerikában, Zsigmond Vili jött velem, és segített. Akkor csak egy-egy filmre kaptam munkavállalási engedélyt, az Interkoncert intézett mindent, ők tudtak szerezni útlevelet és vízumot. Ha valakit elengedtek, azt csak így engedték el.


Vittem magammal az asszisztensemet, aki egyébként itt lakik egy sarokra, és 26 évig volt mellettem. Óriási dolog volt, mert ott nem láttak még ilyen szakembert soha, aki úgy tudott mindent, hogy nem tudott téveszteni élességben. Rengeteget tanultak tőle, isteni csapatom volt, mexikóiak mind. A mai napig iszonyú nagy mexikói sztárok tisztelnek úgy, mint a tanárukat. Olyanok, akik most első számú hollywoodi rendezők. Például aki az egyik Harry Potter-t rendezte (Alfonso Cuaron), ő volt az első asszisztens a Gaby-ban. Szintén tőlem tanult Guillermo Navarro, akiből meg az egyik legnagyobb operatőr lett, három éve kapott Oscar-díjat a Pán labirintusá-ért. Adott nekem kölcsön kamerafelszerelést, és azt használtuk.

A Homer és Eddie egy road movie. Nagy vállalkozás volt, mert Konchalovsky nem egy könnyű fiú. Az egyik legkellemetlenebb ember a világon, de tehetséges, bár a nagyobb tehetség a féltestvére, Nyikita Mihalkov. Az ő apjuk írta a szovjet himnuszt, ezért mindig arisztokrataként kezelték őket. Először mehettek ki külföldre, körbeutazták az egész világot, de főleg Konchalovsky. Mihalkovot ez nem nagyon érdekelte, ő mindig otthon csinálta meg a legnagyobb filmeket. Konchalovsky meg ment, és nagyon tudott viselkedni. A végén úgy volt, hogy vagy Peter Biziou lesz az operatőr, vagy én. Végül én lettem.

Iszonyatos igénybevétel volt, mert a történet miatt gyakorlatilag minden nap egy másik városban, egy másik szállodában laktunk. Elmentünk forgatni, és amikor visszajöttünk, már egy másik szállodában voltak a csomagjaink. És ez több mint 50 napig ment.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Koltai Lajosról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Nem volt egy rossz film, csak nélkülözte azt a bájt, ami miatt Amerikában a kedvenc filmek közé számíthatott volna. Már az is gond volt, hogy hogyan fogják forgalmazni, és akkor elhozták Európába a San Sebastián-i filmfesztiválra, ahol megnyerte a fődíjat. Ezzel vitték vissza Amerikába, és így tudták egyáltalán bemutatni. Lehangoló, de szép film. A kitett emberekről szól, akik az isten ege alatt élnek, és mindig az történik velük, ahogy éppen a sors rendelkezik felőlük.

Akkor találtam egy ügyvédet, aki annyira szerette a Megáll az idő-t és a Gaby-t, hogy elintézte nekem a munkavállalási engedélyt, és akkor már hosszabb időszakra is kiadtak. Akár egy évre is. És akkor jött a következő film, meg az azutáni.

+ + +

A gyönyör rabjai (Luis Mandoki, 1990)

Szerintem érzelmileg és vizuálisan is az egyik legszebb film, amit otthagytam Amerikában. Még mindig nagyon boldogan nézem és mutatom meg bárkinek. Emlékszem, Szabónak úgy mutattam meg, hogy Londonban voltunk együtt, és éppen játszották egy moziban. Beültünk, és talán még ketten nézték rajtunk kívül. De véletlenül hibátlan kópia volt, nagyon örültem, hogy Szabó így láthatta.

Rendkívül közel állt hozzám a gondolkodásmódja annak a filmnek. A magára hagyott emberek, a rossz helyre került emberek, akik próbálnak összetartani, de nem megy, mert Amerikában soha nem lehetett megoldani az osztálykérdést.


Különleges kapcsolat épült ki Susan Sarandonnal. Vele két szép történetem volt. Hajnalt világítottam, és azt vettem észre, hogy figyel. Ez az a hajnal volt, amikor odamegy James Spaderhez, és megtörténik az első nagy szeretkezés. Azt akartam, hogy olyan legyen ez a reggel, mint egy angyali üdvözlet. Elkezdtem úgy világítani, hogy valahonnan beszökjön egy hajnali napsugár, és nem vettem észre, hogy Susan mögöttem áll, és nézi, mit csinálok. Amikor befejeztem, odalépett hozzám, és azt mondta, hogy ő az élete végéig bízni fog bennem.

Jött ez a szerelmi jelenet, és ő szülésből jött vissza, és még meg volt ereszkedve. Mondta, hogy neki ez most nagyon rossz, és kért, hogy vigyázzak rá. Csak hárman voltunk bent a szerelmi jelenet alatt, mindenki más ki volt tiltva. Aztán az olyan intenzívre sikerült, hogy lett is belőle konfliktus. Spader teljesen beleszeretett a nőbe, és ez látszik is a jeleneten. Amikor Susan élettársa (Tim Robbins) meglátta, kérdezte, hogy mi volt itt, mert itt volt valami, az biztos.

Volt a filmben egy rész a vége felé, amikor együtt vannak, és a fiú megkérdezi tőle, hogy ugye, szeretsz, és azt mondja rá, hogy igen, de abszolút hazudik. Nagyon fontos pillanat volt érzelmileg, hogy hogy néznek egymásra, és emlékszem, tőlem kérdezte Mandoki, hogy most mit mondjon neki. Ilyen szinten ment a közös munka, hogy sokszor én mondtam meg, hogy mit mondjon a színésznek.

Fel kellett vennünk egy camera operatort, aki a papírjai alapján isteni filmeket csinált. Addig minden filmben végig én voltam a kamera mögött is. Kiderült, hogy a pacák eszméletlen rossz, nem is értettem, mit csinált. Volt, hogy felállt a székből Susan, az ürge meg elkezdte venni a mennyezetet. Azt mondta, hogy az a baj velem, hogy túl igényes vagyok. Én? Az már igényesség, hogy a színész benne legyen a képben?

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Koltai Lajosról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Jött ez a közeli, ami nagyon fontos volt, mert itt eldőlnek dolgok. Egy ilyen közelinél nem tud mást nézni a színész, mint engem. Konkrétan a becsukott szememet, mert a másikkal nézek bele a kamerába. Azt mondta Susan, hogy ő ezt a pillanatot nem tudja megcsinálni annak a másik embernek, csak nekem. Még ha a lecsukott szememet kell is néznie. Na, erre jött James Spader, hogy ő is csak nekem tudja megcsinálni. A pacák megsértődött, kivonult.

+ + +

Négykezes géppisztolyra (Michael Karbelnikoff, 1991)

Úgy nézett ki, hogy tudnék Mandokival rögtön kezdeni egy nagyon nagy gengszterfilmet, de ő megijedt. Pedig mindent megbeszéltünk, fantasztikus szereposztás volt, és akkor egy huszonvalahány millió dolláros költségvetés nagyon nagy dolog volt. Mandoki visszatáncolt.

A film díszlettervezője, Richard Sylbert (akit összesen hatszor jelöltek Oscar-díjra, és kétszer meg is kapta) nagyon szeretett engem. Korábban bejártam hozzá díszleteket nézni. Amikor Mandoki kiesett a képből, felhívtak, hogy Sylbert azt kéri, maradjak velük, mert nagyon kipróbálna egy filmet velem.


Rendezőnek egy orosz származású fiú jött be, aki azelőtt reklámfilmeket csinált. Michael Karbelnikoffnak hívták, és egy Konchalovsky-szerű kellemetlen szörnyeteg volt. Először örült nekem, aztán elkezdett szórakozni velem, amiből lett egy olyan veszekedés, aminek a végén szó szerint letérdelt elém, hogy ne hagyjam ott. Mert azt mondtam, elmegyek a fenébe. Végig feszültségben dolgoztunk.

Szépeket csináltunk, mert hagyta, hogy tegyem a dolgomat, és világításban meg aztán abszolút uraltam a menetet. Mindig is akartam csinálni egy igazi gengszterfilmet, és itt meg az Anthony Quinntől kezdve Michael Gambonon keresztül mindenki ott ült velem szemben. Amikor bevittek bemutatni F. Murray Abrahamnek, ült a tükör előtt a sminkben, mondták neki, hogy itt a Koltai, és amikor meglátott, nem azt mondta, hogy jó napot, hanem azzal kezdte, hogy mondjam meg neki, hogy csináltam a Mephisto végén azt a jelenetet. Amikor mennek a pászták. Na, most ez egy olyan nyitás, ha az embernek egy ilyen kérdést tesznek fel, és ezzel rögtön meg is tisztelik, hogy ettől kezdve rögtön más volt a helyzet. Állati nagy barátságban voltunk, Anthony Quinn-nel is, mindenkivel.

- Ezek a legendás színészek mennyire hallgattak erre a kezdő rendezőre?

Anthony Quinn azt mondta neki, hogy ide figyelj, csináltam eddig kétezer filmet, de ez a te filmet, mondd meg, hogy mit akarsz, és akkor azt fogom csinálni. A rendező srácnak nem volt túl nagy gyakorlata a színészvezetésben, és ebből is lett a gond. A stúdió először meg volt elégedve, aztán nem, és belekergették egy olyan helyzetbe, hogy szinte egyszerre jött ki az összes gengszterfilm Amerikában. A nagyon nagyok is, amik szerintem csapnivalóak voltak. Például a Bugsy. Borzalmas film, borzasztó rossz volt benne mindenki. Annak ellenére, hogy a mi filmünkben is nagy sztárok voltak, a stúdió hagyta, hogy belenyomják a földbe. Eltűnt a süllyesztőben, mert egy stúdió erre képes. Sajnos ez máskor is megtörtént velem, és mindig a fontos pillanatokban, amikor akár nagy dolog is történhetett volna. Ennél, mondjuk, nem, de azt megérdemelte volna, hogy rendesen játsszák moziban.

Forrás: [origo]
Anthony Quinn és Christian Slater a Négykezes géppisztolyra című filmben

Ez a rendező utána nem is nagyon kapott filmet, még egy nagyon rosszat csinált Mickey Rourke-kal. Odaadott nekem egy könyvet, hogy minden vágya, hogy azt megcsinálja, ez pedig az In the Skin of a Lion volt Michael Ondaatjétől. Ő írta Az angol beteg-et is, és nagyon érdekes, hogy vele később engem összehozott a sors. Meghívtak a torontói filmfőiskolára, hogy elemezzem a Redl ezredes-t. Akkor még ott tanított Magyar Dezső, akivel együtt diplomáztam itthon. Szinte kockáról kockára elemeztem a Redl ezredes-t három és fél órán át, hogy mi miért van benne. És a végén odajött Ondaatje, hogy miattam jött, mert a Megáll az idő-t nagyon szerette. Barátok lettünk, rendszeresen küldte a könyveit. Aztán ez elmaradt, de volt egy nagyon szép kapcsolat.

+ + +

Most jövök a falvédőről (Luis Mandoki, 1993)

Mandokival maradt a jó viszony, és jött ez a film, ami egy teljesen más műfaj. A vígjátékot az amerikaiak találták ki, és a mai napig ők tudják a legjobban csinálni. Volt egy eszméletlen jó struktúrájuk arra, hogy hogyan kell vígjátékot építeni, hogy minden, amit kitaláltak, érvényesüljön.


Ott volt Melanie Griffith szépsége, Don Johnson sármja, meg John Goodman, valamint belevitték a napi politikát. Azt gondolták, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy sikeres legyen. Nem lett elég.

Nekem az volt a feladatom, hogy Melanie Griffith-t úgy fényképezzem, hogy minden pillanatban fantasztikusan nézzen ki. Elkezdtük csinálni. Ez a Disney stúdió volt, és az egyik nagy ember onnan a stúdióból azt mondta, hogy velem akar ebédelni. Azt mondta nekem, hogy irtó boldogok vagyunk, Lajos, minden pontosan úgy néz ki, ahogy elképzeltük, de nekünk ez a három szereplő belekerül 7 és fél millió dollárba, és szeretnénk őket látni. Ez egy óriási mondat, mert megértette velem, hogy mi a dolgom.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Koltai Lajosról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Egyszer ültem Zsigmond Viliéknél este, ahol tésztavacsora volt, mert meghívta Vittorio Storarót (legendás operatőr - a szerk.) és egy barátját, aki nagyon híres zenész volt. Storaro egy ponton mondja, hogy jöttem a repülőn idefelé, és nézem ezt a filmet, hogy mi az isten ez, jól néz ki... ja, hogy ez a Lajos. "Teljesen rendben volt minden, csak tudod, mi hiányzott belőle? Te." - mondta. Ez is egy nagyon megjegyezendő mondat volt az életemben. A film ilyen is volt, hogy minden jó volt benne, de valami mégse.

+ + +

Hemingway és én (Randa Haines, 1993)

Hallottam, hogy van egy film, amelyhez nem tudnak operatőrt találni, mert egy egész különleges világról van szó, és hezitálnak. Ez is stúdiófilm volt, a Paramountnál készült. Mandoki meghallotta, hogy szívesen csinálnám, mert ugye miről szól? Hogy az öregségben milyen jogok vannak még. Teljesen mindegy, hogy hány éves vagy, jogod van a barátságra, a szerelemre, ha az igazi és őszinte.


Teljesen véletlenül kiderült, hogy Mandoki jóban van a nővel, aki rendezte. Randa Hainesnek hívták, és ő csinálta korábban az Egy kisebb Isten gyermekei című filmet, amely hasonló témáról szólt, mint a Gaby. Egy ilyen filmeket bemutató fesztiválon ismerkedtek meg, és nagyon összekötötte őket a két film kvalitása, és barátok lettek.

Mandoki felhívta Randát, hogy most dolgozik egy palival, akinek ez kell, és másnap már ott ült nálam a szállodában a producer és Randa. Az első beszélgetés után elhívtak a stúdióba, és másnap már úgy fogadtak, hogy rakták elém a könyveket, hogy milyen ötletek vannak.

Elkezdtük csinálni ezekkel a fantasztikus színészekkel, mint Robert Duvall, Shirley MacLaine és Richard Harris. Önmagában egy csoda volt együtt lenni velük. Látni Richard Harrisnek a bohócságát. Ő egy igazi bohóc volt. Jöttek a régi szerelmei, a feleségei, mindenkit odarendelt. Két tökéletesen különböző ember Duvall és ő, nemcsak a filmben, de a valóságban is.

Duvallhoz nehéz volt közel kerülni. Felvette reggel azt a sapkát és a vastag keretes szemüveget, amitől én majdnem megőrültem, mert fényképezhetetlen és világíthatatlan volt a szeme. Kitalálta azt a figurát, leült egy padra reggel, és estig úgy volt. Nem lehetett hozzáérni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Koltai Lajosról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Ez megint egy olyan film volt, amely nem oda jutott el, ahova el kellett volna jutnia. Reménykedtem abban, hogy a színészek Oscar-díjat fognak kapni, de legalább jelölést. Szerintem Duvall is azért csinálta ilyen elszántan, mert hitt abban, hogy ezért jelölni fogják. Nem így lett. Egyébként ebben a filmben mutatkozott be először a lány, akiből később nagy sztár lett.

- Sandra Bullock. Már akkor látszott rajta, hogy lehet belőle valami?

Nem, egyáltalán nem látszott rajta. De Duvallnak nagyon tetszett, udvarolt neki.

Egyszer forgattunk egy moziban, és Duvall ugyanúgy bent maradt, mint ahogy Susan. Nézni azt, ahogy dolgozom. Ezután kérhettem tőle bármit. Senki más. A rendezőnőt szó szerint kicsinálta. Duvall olyan ember, aki soha semmiért nem kér bocsánatot. Richard Harris azt mondja, hogy ne haragudj rám, én egy hülye fasz vagyok, de emez napokig hozzá sem szólt. Olyanokat mondott a zokogó rendezőnőnek, hogy "Becsaptál, te rohadt kurva". Ilyen szinten ment, és megesküdött, hogy egy jó szót nem fog mondani a filmről soha. És ha a színész azt megcsinálja, akkor vége a filmnek.

+ + +

Ha a férfi igazán szeret... (Luis Mandoki, 1994)

Ezt a filmet gyakorlatilag mindenki ismeri Magyarországon. Összetalálkoztunk Meg Ryannel, és vele is volt egy kis konfliktusom. Az ilyen sztárok mindig magukkal hozzák a sminkesüket, mert fontos, hogy hogyan néznek ki. Ryan itt valami nagyot vállalt, mert egy alkoholista nőt játszik, aki annyira rosszul lesz az alkoholtól, hogy összeesik. És nem fröccsözik, hanem vodkát iszik, ami a legnagyobb ágyú. És ő ennek ellenére úgy akart kinézni, ahogy megszokták a nézők.


Állandóan kérdezgette a sminkesét, aki egy szemét angol pasi volt. Egyszer nyilvánosan összevesztünk, előtte életemben nem csináltam ilyet. Elkezdtem hazudni neki, mert mindig jött megnézni a szűrőt, mert megállapodtunk egy bizonyos szűrőben, ami lágyít. Megbeszéltem a segédoperatőrrel, hogy mindig egy nagyobb számot írjunk ki, mint ami benne van a kamerában. Nézte, hogy a kettes van benne, holott csak az egyes volt.

Stúdióban forgattunk, és a nyakamon éreztem a pacák leheletét. És mondta, hogy ott van egy árnyék. Akkor elvesztettem a hidegvéremet. Mondtam, hogy mondd meg neki, hogy álljon egy helyben, és akkor soha nem lesz árnyék. Válaszolt valamit, és akkor elkezdtem ordítani angolul, hogy azonnal menjen a fenébe, és meg ne lássam még egyszer a hátam mögött. Azt gondoltam, hogy vége a filmnek, most fognak kirúgni, mert Meg Ryan majd azt mondja, hogy velem nem tud együtt dolgozni, mert neki egy olyan ember kell, aki vigyáz rá.

Forrás: [origo]
Meg Ryan és Andy Garcia a Ha a férfi igazán szeret... című filmben

Mindenki kiment a teremből. Én ott maradtam, világítottam tovább a következő jelenethez. Egyszer csak visszajön a producer. Várom, hogy mondja, hogy eljött a keserű pillanat, mert ilyenkor ezt szokták mondani. Erre azt mondta, hogy megbeszélték, hogy az az ember többet nem jöhet be a műterembe, amikor dolgozom. Elvégzi előtte a munkáját, és utána vissza kell mennie egy sarokba, és csak a monitoron nézheti, hogy mi történik.
 
Azt hittem, hogy elájulok. Azt vártam, hogy Meg Ryan meg fogja ezt torolni, de nem. Sőt, amikor visszajöttem Magyarországra, kaptam egy telefont, hogy Meg Ryan egy japán céggel reklámot csinál Los Angelesben egy kozmetikai készítménynek. Egy ilyet milliókért csinálnak, és ilyenkor a sztárt kérdezik meg, hogy kit akar. És ő azt mondta, hogy a Koltait. Visszavittek Budapestről, és a nyakamba borult, mert közben látta a filmet, és rájött, hogy azt csináltam vele, amit kellett, és szép maradt, szerethető maradt, és eljátszotta a szerepét is.

+ + +

Szédült hétvége (Jodie Foster, 1995)

Kiderült, hogy Jodie Foster közben figyelte, hogy miket csinálok. Én is néztem a filmjeit, és majdnem én fényképeztem abban a filmben, amelyikben néma lányt játszott (Nell, a remetelány, 1994). Úgy volt, hogy Dante Spinotti mégsem ér rá, és be kell ugranom. Majd nem így lett, és megcsinálta.


Viszont az én amerikai fővilágosítóm is dolgozott a Nell-ben, és Jodie állandóan kérdezgette tőle, hogy ki ez a Koltai, mondjon még valamit rólam. Majd jött ez a forgatókönyv, és hallom, hogy Jodie akar velem találkozni. Elmentünk a Sunset Boulevardon egy kávéházba. Emlékszem, hogy végignézett rajtam, hogy áhá, te vagy az a Koltai. Leült, vizslatott, és beszéltünk mindenről. Történelemről, filmről, magyar filmről, európai filmről. Majdnem megszégyenítően többet tudott nálam Wajdáékról, minden filmet ismert. Kiderült, hogy két európai nyelvet is beszél anyanyelvi szinten. Isteni volt beszélgetni, és azt mondta, hogy nincs kérdés, ezt ő velem akarja megcsinálni.

Az is egy emberközeli történet volt, olyan, ami bárhol történhetne a világon. Csak ott a hálaadás napján van, nálunk meg karácsonykor. Mindenki vár egész évben, puttonyában viszi a saját gondjait, és akkor kiönti az asztalra. És alig várjuk, hogy ez a pillanat eljöjjön és valakin elverhessük a port.

Forrás: [origo]
Holly Hunter és Robert Downey Jr. a Szédült hétvége című filmben


Nagy szeretettel voltunk végig, az a film is csupa fantasztikus színésszel készült. Robert Downey Jr., Holly Hunter, Anne Bancroft, Geraldine Chaplin. Nemrég találkoztam Robert Downey Jr.-ral, olyan jól néz, olyan jó karakter lett, most kéne vele filmet csinálni.

- Robert Downey Jr. nyilatkozta, hogy a Szédült hétvége idején volt a heroinfüggősége csúcsán. Ez szembetűnő volt?

Volt olyan, hogy három órát késett. Elképesztő dolgokat engedett meg magának. Szertelen és bolond volt. De Jodie ráhagyta, mert nagyon szerette őt.

+ + +

Egy igaz ügy (Arne Glimcher, 1995)

Úgy kaptam meg a munkát, hogy előző nap mondta le egy egyébként nagyon jó kolléga (Stephen Goldblatt), és nem lehetett tudni, hogy lesz-e a film, vagy nem. Sean Conneryn múlott. El akart menni szabadságra golfozni, ez volt neki a legfontosabb.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Koltai Lajosról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Felépítették Floridában a díszletet, aztán megint azt mondták, hogy nem lesz, de két nappal később Sean Connery azt mondta, hogy mégis megcsinálja. De addigra már kiköltöztek az irodákból, és mindenkit hazaküldtek. Akkor kapott négy napot a producer arra, hogy újra felépítsenek mindent, és azonnal el kellett kezdeni, mert aztán Sean tényleg elmegy.

A pacák, aki a rendező volt, a legnagyobb New York-i galéria tulajdonosa. Képzőművészeten nevelkedett, ahogy én is. Volt egy találkozónk, amin gyakorlatilag döntést is kellett neki hozni, mert indult a film. Tetszettem neki, tíz perc után mondta, hogy velem akar dolgozni. Később kiderült, hogy volt ott is egy konfliktus, mert a producer szerette volna a vejét behozni operatőrnek, aki amúgy egy jónevű operatőr volt (Robbie Greenberg). És ez nem sikerült neki, mert úgy született meg a döntés, hogy nem volt kérdés.

Úgy kezdtük, hogy lementünk Sean Conneryhez a szigetre, ahol él, hogy ne fizessen adót. Reszketett tőle a stúdió. Tízmillió dolláros gázsija volt, és mindenkinek az volt a legfontosabb, hogy Sean jól érezze magát. Odamentünk a házába próbálni, hogy délután mehessen golfozni.

Elkezdődött a forgatás, nehéz volt, Sean mindig panaszkodott. Főleg a meleg miatt. Vannak hőháztartási gondjai, ez egy kádjelenetnél derült ki, amikor rosszul lett. Hiperventilláció lépett fel, le kellett állni, berakni Seant egy szobába, letakarni. Ilyen előfordul.

Egyszer hallottam, hogy Seannak gondja van velem. Gondoltam, hogy ennyi elég is, olyan filmben vagyunk, aminél több sem kell a keserű pillanathoz. Az első általában, hogy az operatőrt leváltják. Aztán jön még három operatőr, és rájönnek, hogy a rendezővel van a baj, de akkor már mindegy, le van forgatva a film. Volt ilyen Konchalovskyval is. A Tango és Cash-ben az utolsó héten váltották le, addigra már három operatőrt elfogyasztott.

Forrás: [origo]
Sean Connery az Egy igaz ügy című filmben

Szóval hallom, hogy Seannak valami baja van, és hív a rendező. A producer persze rögtön kapott rajta, hogy itt most kéne egy váltás. Kérdeztem, hogy mi a probléma, azt mondták, hogy nem dolgozunk elég gyorsan. "Minek nekünk egy ilyen kibaszott európai művész?" - kérdezte állítólag Sean Connery. Na, ez voltam én.

Mivel a rendező is úgy gondolta, hogy ez egy krimitörténet, de azért a képek legyenek megkomponálva. Az volt a döntés, hogy forgatunk tovább, nincs csere. Mentünk tovább, és azt mondtam a csapatomnak, hogy most egy olyan napot kellene produkálnunk, hogy ne tudjon Sean semmit se mondani. Meg is csináltuk, egy isteni nap volt. Mielőtt este beértünk a vetítőbe, Sean már látta az anyagot egyedül. Teljesen odavolt tőle. Odamentem hozzá, és azt mondtam:

Koltai: Hallom, Sean, valami problémád van velem.

Connery: Nekem? Veled? Micsoda? Dehogy van!

Koltai: Hallom, azt mondtad, hogy nem haladunk elég gyorsan.

Connery: Dehogy. Én csak gondoltam, hogy az lenne a jó, ha te lennél a motorja az egésznek.

Koltai: Miért, mi vagyok? Ez a rendező nem is ért a filmezéshez, ez egy galériatulajdonos. Csak azért kapta meg a melót, mert sok képet eladott a stúdióvezetőknek. Én csinálom a filmet, nem vetted észre?

Akkora balhét csinált utána, hogy ki volt az az állat, aki nekem szólt. Onnantól barátság volt köztünk. Még jobban beindultunk, és a tervezettnél négy nappal hamarabb befejeztük a filmet. Egy színpadon voltunk Bostonban, Sean Connery odajött hozzám, megkérdezte, hogy akarok-e még valamit csinálni. Mondtam, hogy nem, erre kiment a színpadról. Senkinek nem köszönte meg a munkát, se a rendezőnek, se a stábnak. Visszamentem a szobába, és ott volt egy pezsgő a fényképével. Négy nappal hamarabb mehetett el golfozni.

Sean Connery és Scarlett Johansson telefonbeszélgetése az Egy igaz ügy című filmben

Ilyen pali ő. Nem érdekelte senki. Mindenkit gyűlölt. A feketét, a fehéret, a gyereket, mindenkit. Én ilyet még nem láttam.

- A gyereket Scarlett Johannsson játszotta abban a filmben.

Igen, pici volt, tizenegy éves. Már akkor is nagyon helyes volt. Most szerettem volna egy filmbe, de akkora sztár lett, hogy nem lehet hozzá most már eljutni.

+ + +

Anya (Albert Brooks, 1996)

Albert Brooks különös pali. A nyugati part Woody Allenjének tartják őt, szeretik is, de nem akkora szám. A Paramount stúdióban volt irodája, bementem hozzá, és azt mondta, hogy azért akar velem dolgozni, mert nálam soha nem látott árnyékot. Ez a mániája, gyűlöli az árnyékot.


Úgy kellett elolvasnom a könyvet, hogy estére vihettem csak el, reggel már vissza kellett adnom. Nem volt akkora a történet, nem értettem, mire föl ez a baromi nagy titkolózás. Láttam benne a szépséget, hogy van egy fiú, van egy anya, és kiderül, hogy sokkal mélyebb a kapcsolat közöttük, mint lehetne.

Brooks magát rendezi, ami rettenetes. A musztereken úgy hahotázott, hogy a térdét csapkodta. Saját magán, hogy milyen marha jó. Azt hiszi magáról, hogy zseni. De nem volt vele gond, olyan gyorsan dolgoztunk, hogy minden nap délután négykor mentünk is haza. Szorongatta az összes stábtag a kezemet, hogy köszönöm, Lajos, az életemben nem láttam a gyerekeimet, nem láttam a híradót, most meg megyek haza, mint egy normális ember. A producer pedig őrjöngött, hogy azonnal forgassunk még valamit.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Koltai Lajosról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Albert úgy nézett helyszínt, hogy ha valami már kívülről nem tetszett neki, akkor csak benézett a küszöbön és azt mondta, viszlát, és elment. Pedig bent kellett volna megnézni. Nem tudtunk vele mit csinálni, mert ő volt az erős fiú.

Saját magának mindig kért még egy felvételt, az öregasszonyt (Debbie Reynolds, a film női főszereplője - a szerk.) meg letarolta. Ő elfogadta, mert marhára régen filmezett, szerette, hogy anyát játszhat, jól érezte magát. Elfogadta, hogy az a lényeg, hogy Albert megvan. Így ment le a film.

+ + +

Tengerre, tata! (Martha Coolidge, 1997)

A Gaby-ból jöttem vissza, odajött Martha Coolidge, hogy szeretne egy 56-os filmet csinálni, és hogy rám gondolt. Soha nem lett belőle semmi, nem is olvastam forgatókönyvet. Ennyi volt a viszonyom Martha Coolidge-dzsal.

Tíz évvel később mondta az ügynököm, hogy van ez a film, és Martha találkozna velem. Ez a Fox stúdiónál volt, bejött John Davis, aki nagyon nagy úr ott, toronyháza van a Fox mellett, egy baromi nagy cég tulajdonosa. Ő volt a producer, az apukájáé volt az egész föld, amin a Fox stúdió elterült. Megkaptam a munkát.


Ez egy vígjáték volt, és valaki mondta nekem, akinek hiszek, hogy az a baj a vígjátékkal, hogy nem csinál veled semmit. Lehet még egyet csinálni, és lehet ilyen zsenikkel, mint Walter Matthau és Jack Lemon, de a nevemmel semmit nem csinál. Megnézik, szeretik, de senki nem fogja tudni, hogy én csináltam.

Úgy éreztem akkor, hogy nem akarok ilyet csinálni többet, de a két öreggel lenni, az maga volt a csoda. Mindketten szerettek, elfogadtak, és bíztak bennem. Ők is nagyon különböző emberek, annak ellenére, hogy negyvenakárhány évig voltak barátok. Két olyan különböző karakter, hogy elképesztő, mégis nagyon tisztelték egymást. Főleg Jack Lemmon tisztelte Matthaut.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz még több képet Koltai Lajosról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Egyszer azt vettem észre, hogy a kamera elkezd remegni. Ott állt mellette Jack, Walternek őrá kellett nézni, és Lemmon úgy elkezdett röhögni, hogy a kamera elkezdett lebegni, nem tudtam megfogni. Mondom, mi van? Azt mondta, hogy nézd meg ezt a marhát, több mint negyven éve ismerem, ránézek és nem bírom ki röhögés nélkül.

+ + +

A császárok klubja (Michael Hoffman, 2002)

Akartam még csinálni egy amerikai filmet, de nem éreztem jól magam, nem maradt bennem egy jó élmény. Annak örülök, hogy megismertem Kevin Kline-t. Ő egy olyan európai érzékenységű színházi színész, aki Shakespeare-en nevelkedett. Azonnal tudta, hogy ki vagyok, mert eljár a Modern Művészetek Múzeumába megnézni európai filmeket. Elment megnézni a nyolcórás Sátántangó-t is. Azt mondta nekem, hogy Bela Tarr, nem is értettem, hogy mit beszél. "Ismered-e Bela Tarrt?" Ja, hogy Tarr Bélát, persze. Ilyen pali, akit érdekel egy ilyen film.


Nagyon jó barátok voltak Michael Hoffmannal (a film rendezője - a szerk.), de valahogy a film alatt nem szerették egymást. Mindegy, végül tisztességes film lett, fontos dologról szól. Amerikának fontos. Arról, hogy hogyan nevelik az állam nagy vezetőit.

- Ebben a filmben tűnt fel Jesse Eisenberg és Paul Dano is.

Paul Dano is ott volt?

- Ő volt a srác, aki nem jutott be a vetélkedőn a három közé.

Tényleg. Elfelejtettem, hogy ő is ott. A múltkor felmerült egy filmnél, hogy hívjuk el Paul Danót valamire, de nekem nagyon nem tetszett a Vérző olaj-ban. Különösen a végejelenetben. De ott Daniel Day-Lewis is szörnyű. Az ötlet is hülyeség, röhejes az a jelenet.

Forrás: [origo]
Rishi Mehta, Emile Hirsch, Jesse Eisenberg és Paul Dano A császárok klubjá-ban


- Egy operatőr számára fontos, hogy mennyire sikeres egy film? Az ő munkáját is az alapján ítélik meg?

A pályája elején az ember mindig azt hiszi, hogy nem baj, ha letapossák a filmet a sárga földig, de ha róla megjelenik három jó sor, akkor a dolog el van intézve. Olyanokat hall az ember, hogy láttam a filmet, borzalmas, de te azért jó voltál. Ezek a mondatok kezdtek visszakerülni a helyükre, és számomra tökéletesen elkoptak. Abszolút nem számít. Semmit nem csinál velem az a három mondat. Akkor vagyok én is helyzetben, ha a film arat, és jól fogadják. Ha az egész film hat, akkor annak én is a részese vagyok. Borzasztó sokára jutottam el én is odáig, hogy rájöttem, hogy nem kell az a pár mondat rólam, hanem szeressék azt a filmet úgy, ahogy van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK