Makk Károly: Szíveskedjenek engem kellemesen elszórakoztatni

2010.12.25. 21:00

Makk Károly csütörtökön ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját. Ötvenhat évvel ezelőtt forgatta első nagyjátékfilmjét, tavaly pedig a huszonharmadikat Így, ahogy vagytok címmel. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miért csak húsz évvel a rendszerváltás után csinált politikai krimit, és ennyi tapasztalattal a háta mögött hogyan értékeli a szakma mai helyzetét. A Kossuth-díjas filmrendező elmesélte, miért nem emigrált Amerikába, hány könyvet olvas egyszerre, melyik fiatal rendezőt tartja nagyra, a régi tanítványai közül kikkel jár még össze, illetve hogyan ismerkedett meg Francis Ford Coppolával és Fenyő Ivánnal. Azt is elárulta, hogy jó vígjátékot nagyon nehéz csinálni, valamint igenis számít a forgatókönyv.

- Az Így, ahogy vagytok társadalmi problémákkal foglalkozó politikai krimi. Hogyhogy csak most, a rendszerváltás után húsz évvel nyúlt ehhez a támához?

- A rendszerváltásról el kell mondanom, hogy mi nem tudtuk, mi vár ránk. Mindannyian optimisták és idealisták voltunk. Elhittük, hogy létezik egy jobb társadalom, ahol az ember élhet. A szocializmus utolsó tíz éve már flexibilis volt, nem voltak nagy konfliktusok. Majd iszonyatosan nagy küzdelem ment, hogy a hatalom hogyan tudna mindent átültetni. Az ember mindeközben megszokta, hogy időnként partnernek tekintették, amikor nekik volt szükségük valamire, és többé-kevésbé hagytak bennünket dolgozni.

Rájöttek, ha engednek minket dolgozni, ha az jó és sikeres külföldön, az nekik is jól jön, mert Magyarország ún. demokratizálódó országnak tűnik majd. Ezért úgy gondoltuk, hogy ha itt lesz valami, az egy lépéssel majd előrevisz. De azok, akik akkor a társadalmat vitték, mégiscsak az előző rendszerben szocializálódtak, onnan származtak az elképzeléseik a demokráciáról, ez pedig nyomot hagyott. A rendszerváltás utáni első öt évben volt egy furcsa érzésem: ez csak ennyi?! Aztán, ahogy mentünk bele a dolgokba, egyre inkább kiderült, hogy ez tényleg csak ennyi. Nyílván ezzel is lehetett volna valamit kezdeni, ha nem lett volna négyévenként egy újabb fordulat. Ezzel a ti-mi játékkal óhatatlanul megásták azt a gödröt, amelyet én történelmi képtelenségnek érzek.

- Honnan jött a film ötlete?

- Részt vettem egy vacsorán, ahol két-három nagyon komoly politikus ült, és arról beszéltek, hogy miért nem jó, ha XY képviselőt berakják egy magasabb székbe. Sok dolog fut pénzügyileg azon az emberen keresztül, és ha nincs ott, akkor befullad egy nagyon fontos, fizetőképes csatorna. Kiderült, arról van szó, hogy a nagy megrendelések egy bizonyos része bekerül az első emberhez, majd azt a két párt elosztja egymás között, nyílván heves vitákkal. Ültem ott, és azt gondoltam: hogy a jóistenbe kerülök én ide?! Biztos, hogy egyetlenegy ludas lesz itt, és az én leszek. Meg sem mertem szólalni, képzelheti! Lényeg, hogy ez rendkívül sokkolt, mert ugyan már sokan beszéltek ilyesmikről, de én eddig a pontig hihetetlennek tartottam. A filmben ez a történet ihlette a két képviselő alakját, illetve ez indította el magát a film ötletét. Aztán kicsit később még egy magasabb pozíciójú pártemberrel sikerült beszélnem, aki elmondta az összes részletet. Hozzá kell tennem, hogy amikor én meglehetősen ravasz módon ezt a forgatókönyvet elkezdtem csinálni, akkor már volt a zsebemben egy forgatási engedély egy másik könyvre, amelyről azt mondtuk, hogy átírjuk, meg ezt-azt csinálunk vele, miközben már az Így ahogy vagytok forgatókönyvét raktam össze. Ekkor már az egész médiából dőlt ez a téma, mindennap megjelent három ördögi cikk, amelyet elolvastam, eldobtam, de soha nem történt semmi. Azt gondoltam, hogy ha csinálok egy ilyen filmet, annak lesz visszhangja, még ha rizikós is, hogy mi sül ki ebből a témából. A régi filmjeimre gondolva - mindegyiknél volt valami reakció.

- Ennél milyen volt a reakció?

- Egy légy nem repült át a szobán.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Mennyire volt tudatos választás az ön részéről, hogy a mai problémákra reflektáló filmet készítsen?

- Nem volt ez igazán tudatos, de azért már régóta vitáztam az alapítvány belső köreivel, akik szerint csinálni kell harminc-negyven filmet, nem kell foglalkozni a politikával, mert ebből már elég, senkit nem érdekel, vígjáték kell. Ez rendben is van, de ha valaki itt Magyarországon mutat nekem tíz jó vígjátékra tíz jó rendezőt, annak én megszorítom a kezét. Egy vígjátékot normálisan meg kell csinálni. Kell egy jó forgatókönyv, rendező, meg kell teremteni egy komplett kis világot, kellenek színészek, akik érzik, hogy miről van szó. Ez nem olyan egyszerű, hogy akkor most csak nevettetünk. Egyszóval hosszú vitáim voltak, de végül az alapítvány belement a filmembe, akkor, amikor látszott, hogy itt már úgyis dől a ház. Rábólintottak, azon az alapon, hogy oké, legyen akkor egy ilyen film is, csak csináljam gyorsan.

- Mit gondol, szükség lenne még ilyen filmekre?

- Szerintem olyan filmekre lenne szükség, ahol a magyar néző úgy érzi, hogy a moziban otthon ül. Ez az ő országa. Tehát azért ül be, hogy olyan dolgokat adjanak elő neki, amelyeket ha ő nem is látott vagy élt meg, mégis hozzátartoznak az életéhez. Információ, életérzés, egy olyan katarzis lehetősége, amely időnként jó, ha elfogja az embert.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Több generáció színészei játszanak együtt a filmben, tapasztalt közöttük valamilyen markáns különbséget?

- A színész szerencsére mindenütt egyforma. Fenyő Ivánt soha nem láttam filmen. Egy társaságban voltam, és egy rokonszenves srác ült az asztal túloldalán. Aztán mikor elköszöntem, hívni akartam taxit, akkor odaszólt ez a srác, hogy ne tessék taxit hívni, majd én elviszem. Jó. Ülünk a kocsiban, megkérdeztem tőle: te is a filmszakmában ügyködsz? Igen-igen.  Na, gondoltam, első kérdés megvan, nem is beszélgettünk sokat, elrebegtük a végén egymásnak a nevünket, de bennem valahogy nem ragadt meg az övé. Másnap felhívtam a házigazdát: te, ki ült melletted az asztalnál? Hát a Fenyő Iván. Nem láttam sohase, de azt tudtam, hogy a fiatalok bálványa, imádják, sztár. Megyek a produceremhez, ahol épp szereposztottunk. Mondom, hogy összeismerkedtem ezzel a fiúval, de elkövettem egy baklövést, nem ismertem meg az egyik legnagyobb magyar fiatal filmsztárt. Pedig milyen fantasztikus lenne, ha be tudnánk venni a filmbe, mondja erre a producer.  Néztük a szerepeket, ott volt az újságíróé, három-négy napot kellene csak forgatni. Küldtünk neki egy forgatókönyvet. Erre jött a válasz, hogy szeretne kicsit leülni velem, lehetséges-e? Mondom, persze. Leültünk, és azt mondja ez a rokonszenves fiú, hogy beszéljünk a szerepről. Elmondtam neki, hogy ez egy ilyen meg olyan figura, és ha van kedve, akkor csináljuk meg. Megkérdezte: hát hogy? Ivánkám, te megtanulod a szöveget, eljössz, én meg kipasszírozom belőled, amit gondolok. Na de ő hozzászólhat ehhez? Persze, hogyne szólhatnál hozzá. És elképzelhető, hogy az ő véleménye is érvényesül? Persze, minden elképzelhető. Tudniillik hozzá volt szokva, hogy van egy presztízse, státusza, amit én megértek, és nem szeretne elnyomva lenni. Végigcsinálta példaszerűen a munkát, minden szöveget tudott, és második nap, mikor belefektettük a betonba, jobbra-balra mozgattuk, belenyomtuk egy félig megásott gödörbe fél napra, arcizma nem rezzent. A végén ott volt a premieren, meghajolt, és nagyon boldog volt. Meg is állapodtunk, hogy ez egy szerencsés kezdet. Úgy gondolom, ez a generáció nagyon tehetséges, és nem kell hozzá nagy munka, hogy a legjobbat kihozza belőlük az ember. Kicsit meg kell fogni őket, hogy ne csak hűbelebalázs módjára elmondják a szöveget, mert ők néha úgy beszélnek, hogy nem lehet őket érteni. Csányival már csináltam egy próbafelvételt, mert valaha készültem egy Beethoven-filmre. Ugyanerre csináltam a Szabó Győzővel is - szándékosan gondoltam erre a két gazemberre. Egy forgatásnak megvan az atmoszférája, és úgy néz ki, ahogy azt a rendező igényli. Ezeket a fiúkat már rögtön, az első órában megfogta, hogy itt csend van, figyelem van.

- Törőcsik Mari hogyan került a filmbe?

- Úgy, mint Pilátus a krédóba. Ezt a szerepet tulajdonképpen nem őrá osztottuk, hanem Sinkó Lacira, aki évek óta nem filmezett, mi pedig szerettük volna előhalászni, mert nagyon eredeti színész. El is vállalta a szerepet, aláírta a szerződést, és a forgatás előtt két nappal felhívta a producert, hogy elnézést kér, de színházban sem játszott már rég, és most elvállalt egy szerepet a Törőcsikkel, és persze nem a Mari hibájából, de nagyon betegnek, fáradtnak érzi magát, nem tud kikelni az ágyból. Holnapután forgatunk. Felhívtam Marit, mondom neki: édes Szívem, maga tönkretette az én szereposztásomat, mert ez történt Sinkó Lacival. Arra gondoltam, hogy maga itt most jóváteheti a bűnöket, játssza el ezt a szerepet. Óóóó, nagyon komplikált? Nem nagyon komplikált! Nagyon nehéz a szöveg? Nem, nem nagyon nehéz. Nagyon sok idő? Nem, Szívem. Kááároly, küldje el a szöveget. Este telefonált, hogy boldogan elvállalja, de lenn van az Őrségben, és a jó kalapja, jó cipője, mindene Pesten van. Hogy lesz ez? Hát mondom neki, Szívem, megmondja, melyik kalap, melyik cipő, elmegyünk érte Pestre, és elhozzuk. Eljött Székesfehérvár mellé, ahol ezt a filmet forgattuk, és mérhetetlen öröm volt benne, mert már nem filmezett mióta volt ez a malőrje. A fiatalok meg úgy ragadtak rá, hogy öröm volt nézni őket. Amikor éppen nem forgattunk, megállás nélkül trécseltek. Persze Mari vitte a prímet, ők meg borzasztóan élvezték, hogy együtt lehetnek a Mariskával.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- A mai fiatal rendezők közül kiknek követi nyomon a pályáját?

- A maiak egy részét jól ismerem a főiskoláról, tanítottam őket. Néhányukat egészen kiválónak és tehetségesnek tartom. Már eljött az ideje, hogy minél több filmre lehetőséget kapjanak. Hajdu Szabolcsra gondolok, Török Ferire, meg Pálfi Gyurira például. Számukra a legnagyobb csapás ez a helyzet, mert nem tudnak labdába rúgni, és előbb-utóbb el fognak menni. Most kellene megcsinálniuk a filmjeiket, amikor formában vannak, megvan már a presztízsük hozzá. Csak elkeseredés kérdése, hogy mikor fogják magukat, és lépnek le. Ennek a sok fiatalnak kéne adni három-négy filmre való pénzt, és rájuk bízni a témát, csináljanak azt, amit akarnak. Mert, ha nekikezdünk vitatkozni, hogy hány film és kuratórium, ha szakmai szervezetek olvassák a forgatókönyveket és fúrják egymást folyamatosan, abből az ég világon nem jöhet ki semmi jó. Ehelyett annyit kellene mondani, tessék, csináljatok filmeket. Akkor jönnének a többiek is, akik eltűntek, Gothár és mások, akik rendkívül tehetségesek. Pont az ilyen gesztusok hiányoznak. Ha elkezdünk megint rágódni, hogy mi legyen, meg hogy semmire nem megyünk. Ennek kapcsán írtuk meg a deklarációt is november 19-én. Itt nem politikáról, nem világnézeti kérdésekről van szó. Ezek tények, és valamit villám gyorsan csinálni kellene. Ha a család éhezik, és van otthon egy kis liszt meg víz, gyorsan sütni kell pogácsát.

- Mit szól ahhoz, ami a Filmszemle körül folyik? Az ideit sokan a legrosszabbnak titulálták, jövőre pedig már lehet, hogy meg sem rendezik.

- Az igazat megvallva én már csak olyan filmekre megyek, amelyekre elvisz az egyik rendező kollégám, mert kíváncsi a véleményemre.  Beültet egy székbe, vagy ha az általa választott film nem egyezik azzal, amit én szeretnék nézni, akkor én még hozzáteszem azokat, és együtt megnézzük őket. Évek óta Radnóti volt talán a legegyenesebb és érthetőbb mint zsűrielnök, ez nem tudom hány éve volt (Radnóti Sándor esztéta 2003-ban volt zsűrielnök - a szerk.). Felmerült, hogy nem elég erős ezeknek a filmeknek a dramaturgiai váza, ezt ő mindig elmondta. Múltkor, mikor egy német fiú volt az elnök, ő is kiállt, és elmondta, hogy ez mind szép és jó, de míg ti azt hiszitek, hogy ezért majd mindenki odalesz, mikor külföldre kiviszitek, a kutyának nem kell. Itt az évek alatt lassan egy olyan mechanizmus alakult ki, hogy a forgatókönyv nem számít annyira, majd úgyis lesz belőle valami. A producerek egy része pedig nincs arra felkészülve, hogy egy forgatókönyvről a rendezővel beszélni tudjon. A világon mindenütt ül a producerek mellett egy rakás tanácsadó, akik elvileg tudják, hogy működnek ezek a dolgok, itthon ez nincs.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Milyen magyar filmek kellenének a mostaniak helyett külföldre?

- Az elmúlt tizenöt év szolgált erre egyértelmű tanulsággal. Az összes környékbeli véres konfliktus, amelyek élet-halál küdzelmekről szólnak. Amelyek nem cicóznak. Az ilyen típusú alkotások mindent elvittek az elmúlt időben, de ugyanez van a távol-keleti filmeknél is. Most azért már van egy-két ilyen itthon is. Nem láttam még a Pál Adrienn-t, amelyet mindenki nagyon dicsér. A lényeg, hogy legyen valami rendkívüli téma, ha pedig az nincs, akkor szíveskedjenek engem kellemesen elszórakoztatni. De akkor az legyen igényes, elegáns, finom, kulturált szórakoztatás. Lényeg, hogy ne azon bosszankodjak, hova kerültem, hanem örüljek, hogy beültem egy moziba.

- Ön szerint itthon mennyire lennének vevők ezekre a filmekre? Rengetegen szinte csak amerikai filmeket néznek.

- Igen, de ehhez hozzá kell tenni, hogy már mikor hirtelen bejöttek az amerikai filmek, akkor is rögtön több példa született rá - nemcsak ebben az országban, hanem Európában  sok helyen -, hogy ötven százalékban amerikai filmeket játszottak a mozik. Ennyi elég is volt, ki lettünk rúgva egyből. Most, amikor pedig már újra lehetne talán jó filmeket csinálni, csak ilyen-olyan törvényeket hoznak. Megint nincs átgondolva, hogyan lehetne előkészíteni a terepet annak a magyar filmnek, amely kialakulhatna. Csak megy a huzavona, van főnök, nincs főnök, van pénz, nincs pénz. Előbb vagy utóbb lesz valami, vagy az ember elvárná, hogy azt mondják: uraim, a magyar filmet bezárjuk öt évre. A nagy struktúrák, elképzelések mellett jó lenne, ha egy-két lényeges konkrétum ott szerepelne a programban.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Tudtommal nagyon szeret olvasni. Miket olvas mostanában?

- Négy-öt könyvet olvasok egyszerre, ebből kettő mindig régi olvasmányélmény, a többi pedig változó. A feleségem minden héten vesz tíz könyvet. Ő sokáig Kanadában élt, és az amerikai-angol irodalom iránt érdeklődik, de a magyar irodalomra is felkapta a fejét. Most Bächer Ivánért vagyunk oda, az ő könyveit olvasom, kettőt-hármat egyszerre. Újságot olvasok még ezeken kívül. Mindent, ami megjelenik, hogy ez a napi méreg feltámadjon.

- Arra sohasem gondolt, hogy kortárs irodalomból készítsen filmet?

- Nagyon nagy a lemaradásom, és most elvagyok a barátaim könyvével. Elolvasom a Konrádot, a Nádast, az Esterházyt, ugyan már gondolkoztam rajta, de igazán jobban kellene ahhoz ismernem a többieket is, hogy film legyen belőle.

- Kérem, meséljen egy kicsit a tanítványairól, barátairól. Kikkel tartja a kapcsolatot?

- A tanítványaim egy része nem szakadt el, ők szervezetten megkerestek, és bizonyos időközönként paprikás krumplit főzünk itt, a konyhában. Mindenki meg van hívva, aki akar, betér. A kör pedig egyre nő. Minél nagyobb a baj, annál inkább kell az embernek valami. Xantus, Mész, Sopsits Árpi rendszeresen jönnek. Időnként Szász Jani is jelentkezik, hogy jönne, de ő nagyon be van fogva. Elhülyéskedünk, főleg régi iskolai történeteket mesélünk. Akikkel aztán még találkozom, például az Almási Tomival, jóízűen el tudunk beszélgetni. Szóval van sok jó kapcsolat.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Van valaki aki szokott öntől szakmai dolgokban véleményt, tanácsokat kérni, akivel megbeszéli a terveket, mint régen Bacsó Péterrel?

- Ilyen szempontból van egy balatoni klub. Kovács Andris arácsi házával szemben Jancsó Miki felesége örökölt egy házat. Ott ez a két ember, hozzám külön-külön el szoktak jönni kora délután. Jövünk-megyünk, eszünk-iszunk, éjjelig dumálunk. Másnap délben felcihelődnek, elmennek. Az a vicces, hogy őket kettejüket nem tudom összehozni, nem mennek át egymáshoz, mert nincs kapcsolat. Bacsó más volt. Vele tényleg napi kapcsolatunk volt. Ő minden könyvét, novelláját ideadta, én minden ötletem elhebegtem neki. Minden nap tízszer felhívtuk egymást. Ő ilyen volt. Andris a mai helyzetben terápiaként forgatókönyveket ír magának. Azt mondja, ez megnyugtatja. Emellett van egy szőlője.

- Beszéltünk arról, hogy mennyire reménytelen itthon a filmkészítők helyzete. Ez nyílván nem csak most, hanem harminc-negyven évvel ezelőtt is így volt. Önben sosem merült fel, hogy külföldre költözzön, ott próbáljon meg karriert csinálni?

- Régen engem a külföldi élet nem is érdekelt, mert annyira hülye vagyok. Mikor az Oscar-nevezésem (a Macskajáték 1975-ben a legjobb idegennyelvű film kategóriában - a szerk.) után kinn voltam Amerikában, a barátaim - például Zsigmond Vili - nagyon győzködtek. Ráadásul akkor tényleg sikerrel mentek a filmjeim. Ott volt egy ember, aki a Szerelmet megvette anno Amerikába, és felcsípett, San Franciscóba hívott magához. Egy hatalmas, elegáns szállodában foglalt nekem szobát, és jöttünk-mentünk. Aztán megkérdeztem, hogy milyen lenne az én életem itt egy hétig? Hát megyünk Vegasba kicsit, meg a Coppolához. Jó. Elmentünk hozzá, szenzációs házban élt, és a pasi maga nagyon kedves fickó. Vetített nekünk, például Korda-filmeket mutatott. Oké, eltelt egy-két nap, hívom a fickót, hogy akkor most mit csinálunk? Mondta, hogy ő nagyon berúgott, két napig otthon lesz, meg hát a feleségének is alkalmat kell adni, hogy ez okból megdorgálja. A probléma ismerős volt, megértettem. Aztán újra átmentünk Coppolához, elkezdtünk tárgyalni. Ez a kör négyszögesítése volt. Egy olyan filmet akartunk, amely mindhármunknak tetszik - Coppolának, George-nak, aki a pénzt hozta volna, és nekem is, akit az üzlet nem érdekel. Agyaltunk hármasban, mindenféle ötlet felmerült, Molnár Ferenc, Isten haragja, nagy amerikai krimiírók, nagy amerikai klasszikusok, de mindig oda jutottunk, hogy hát a film nem lesz igazán jó. Na, most én egy balfácán vagyok, mert így is lehet filmet csinálni. De én elmenekültem. Visszajöttem azzal a mottóval, hogy hazamegyek Pestre, csinálok egy filmet.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- És most, van már következő filmterve?

- Most olyan ádáz a helyzet itthon, hogy nem látom át. Ez az egész fel is zaklat. Mennek a nyilatkozatok, hogy a pénzzel mi történt - mintha egy bűnöző társadalomnak kellene vezekelnie és várnia méltó büntetését. Reméljük, ezen majd túl leszünk.

--------------

Köszönet Danyi Orsinak a segítségért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK