Szabó Erika: Elég jó a viszonyom a testemmel

Szabó Erika
Vágólapra másolva!
Az Üvegtigris 3-ban szereplő színésznő szerint ő járt a legjobban a forgatáson, hogy egy szál fehérneműben flangálhatott, és nem tartja magát zavarónak a filmben. Szabó Erika szeptember óta a Színművészeti Egyetem hallgatója, ahol napi 24 órában keresgéli önmagát. Komolyabb alkoholizálásba nem kezdett, és a kollégiumi szobájába se kellett még kihívni az ÁNTSZ-t. Megkérdeztük azt is, jólesett-e neki, hogy sokan dicsérték a fenekét, valamint, hogy milyen élmény volt Rudolf Péterrel csókolózni.
Vágólapra másolva!

- Most, hogy összeomlott a magyar filmszakma, milyen a hangulat a Színművészeti Egyetemen? Mintha lópatkolást tanulnátok 1905-ben?

- Nincs ilyen érzése az embernek, hogy úristen, összeomlott a filmszakma. Én még ilyen beszélgetéseket nem hallottam. Bízom benne, hogy ez úgy van, hogy egy időre összeomlik, aztán majd feláll. Meg az embernek vannak színházi ambíciói is, nem csak filmesek, és az még nem omlott össze. Nincsen kollektív félelem azzal kapcsolatban, hogy most mi lesz velünk. Elsősen szerintem ez természetes is, legkevésbé gondolkodunk ilyesmiken. Az éppen előttünk lévő célokat próbáljuk meg elérni, például hogy sikerüljön az énekvizsgánk.

- Olyan az egyetem, mint vártad?

- Részben igen, részben nem. Azt tudtam, hogy sokat dolgoznak, de hogy ennyire, azt nem. Ez egy kicsit meglepett. Itt tényleg 24 óráig tart egy nap. Amikor szeptemberben azt mondták, hogy karácsonyig nem látjuk a családunkat, akkor nem hittem el, de most látom, hogy tényleg.

- Sikerélményeid vannak?

- Valamikor van, valamikor nincs. Nem mondhatom, hogy folyamatosan sikerélményeim lennének, de azt hiszem, az rossz is lenne, mert azt jelentené, hogy én már mindent tudok, és teljesen feleslegesen vagyok ott. Van egy csomó minden, amit nem tudok, és ezt igyekszem - ha nem is megtanulni, de legalább fejlődni ezekben a dolgokban.

- Az osztályban elfoglalt helyeddel elégedett vagy?

- Igen, abszolút. Nincs komoly hierarchia az osztályban.

- De gondolom, már kialakultak a szerepek, hogy ki a zseni, ki a vicces gyerek és ki az idegesítő arc.

- Érdekes, hogy ez még olyan időszak, amikor zseninek nem lehet lenni. Van olyan, hogy valaki ügyesebb mozgásból, és mindig tőle szoktuk megkérdezni, hogyan van a koreográfia. Ez a valaki nem én vagyok. Mindenki ugyanúgy küzd - illetve másképp küzd, de mindenki küzd. Senkire nem lehet azt mondani, hogy semmilyen problémája nincsen, és minden akadályt gördülékenyen vesz. Nincs olyan, mint az iskolában, hogy van a jó tanuló, meg akik a szamárpadban ülnek.


- Mennyiben változtatott meg az egyetem eddig?

- Erről a környezetemet kellene megkérdezned, de ha arra gondolsz, hogy van-e olyan dolog, amelyről már másképp gondolkodom, akkor van. Ha például megnézek egy előadást, akkor jobban látom mögötte a munkát. De nem lettem kritikusabb.

- Kollégiumban laksz?

- Igen. Hárman vagyunk egy szobában, három csaj. Szerintem jól megtaláltuk a közös hangot, abszolút csajos szoba vagyunk. Fontos, hogy akikkel együtt élsz, azokkal jó legyen a viszony. Egy kis kommunában élünk, minden egy kicsit közös, de mégse. Sohasem laktam kollégiumban, ezért nekem ez ilyen szempontból érdekes élmény. Meg hát amennyi időt a kollégiumi szobában töltünk, az gyakorlatilag annyi, hogy megfürdöm, és lefekszem aludni. Komoly súrlódási felületek nincsenek, általában valaki mindig elmosogat előbb-utóbb. Szerintem azonos szinten vagyunk rendesek és rendetlenek, tehát ha pár ruha szanaszét van, attól senki sem lesz rosszul, de azért nem jutunk el olyan szintre, hogy ki kelljen hívni az ÁNTSZ-t.

- Jól bírod, hogy nincs magánszférád?

- Azért próbálok magamnak teremteni. Ha úgy érzem, hogy kell, akkor elmegyek, egy nagyot sétálok, alszom a barátomnál. Vannak olyan pillanatok, amikor az embernek az kell, hogy ne legyen ott.


- Tartasz attól, hogy mit fognak mondani az osztálytársaid, amikor megnézik az Üvegtigris 3-at?

- Nem. Nagyon hiszem, hogy az osztálytársaim, bármit lássanak is, nagyon fognak örülni, és büszkék lesznek. Nem tartok attól, hogy majd megkapom, hogy abban a jelenetben milyen rossz voltam. Ez nem erről szól, sem nekik, sem nekem.

- Mindig mondják a Színművészetiről, hogy ott lebontják a hallgatók személyiségét, és újra felépítik. Ebben a folyamatban hol tartotok?

- Amit az emberből lebontanak, azt nem is biztos, hogy olyan nagy baj, hogy lebontják. Sajnos bennem is vannak olyan klisék vagy rosszul értelmezett megoldások, amelyekkel kapcsolatban szólnak, hogy ne csináljam. Ez ennyi. Nem biztos, hogy az az út a helyes, és próbáld máshogy. Az ember nagyon keresgéli önmagát, és az első félév témája, hogy ki vagyok én, milyen vagyok én, melyek a lehetőségeim, a korlátaim, és amikor az ember keresgéli magában az élményeket és a dolgokat, amelyekhez hozzá lehet nyúlni, akkor az nem mindig fájdalommentes. De ez nem a tanáraink gonoszságából adódik, hanem abból, hogy magadból kell elkezdeni felépíteni valamit. Nekem azt volt nagyon jó élmény felfedezni, hogy ezek az emberek kérnek tőlem egy csomó olyasmit, amit eddig sosem kértek tőlem, és sosem kérdezték, hogy tudom-e. És egy csomószor nem tudom, és próbálom, és remélem, egyszer majd fogom tudni.

- Tudsz erre példát mondani?

- Egyszer azt mondta nekem a tanárom, törekedjek arra, hogy mindig másmilyen akarjak lenni egy jelenetben. Eddig próbáltam olyan lenni, amilyen vagyok, és nem valamilyen elrajzolt maszkot felvenni. Nyilván ő sem ezt kéri, hanem azt, hogy mutassak több nőt abból, ami bennem van, és ezt találjam ki sokszor szélsőségesen. Lehet, hogy ezt nem fogom tudni megvalósítani, de ha az ember dolgozik rajta, az szerintem pozitív.


- Mennyire csaptatok már bele a kemény éjszakai életbe, a mértéktelen alkohol- és kábítószer-fogyasztásba, ahogy azt a színészekkel kapcsolatban szoktuk hallani?

- A mi osztályunk nem nagyon él éjszakai életet. Pillanatnyilag próbálunk, elfáradunk, alszunk, felkelünk. Nem mondom, hogy esetenként nem iszunk meg egy pohár bort a büfében, de ez ennyi. Én szerintem szeptember óta nem is voltam részeg. Előtte sem sűrűn, de nincs arról szó, hogy esténként őrületes berúgások lennének.

- Most, hogy már tanultál egy s mást a színészetről, milyennek értékeled az Üvegtigris 3-ban nyújtott alakításodat?

- Látom a hibáimat, de valószínűleg, ha három hónappal ezelőtt nézem meg a filmet, akkor is láttam volna. Amikor ezt a filmet forgattuk, akkor én itt tartottam. Azok a szituációk, amelyekben ezek a jelenetek elkészültek, ezt tudták belőlem kihozni. Nem vagyok abban biztos, hogy most sokkal jobban meg tudnám csinálni, mint akkor. Nem úgy ültem be a moziba, hogy keresgéljem azt, hogy mit rontottam el a filmben. Próbáltam a filmet nézni, és nem azt, hogy milyen rosszul nézek ki, és milyen rosszul csinálok valamit, hanem igyekeztem egyben nézni, hogy az egészből kilógok-e. És szerintem nem vagyok zavaró a filmben, de ezt tényleg döntsék el azok, akik megnézik.

- Egy ikonikusnak szánt piros ruhát hordasz a filmben. Nekem furcsa volt, hogy egy olyan ruhát választottatok, amely nem simult rendesen a testedre. Ebbe volt beleszólásod?

- Nem, ezt a stylist választotta. Úgy tudom, az volt a cél, hogy olyan ruha legyen, ami nem direktben testhez simulós, hanem egy kicsit elegánsabb, de közben meg mégse. Egyszerre legyen egy picit kurvoid, és egy picit elegáns. Nekem tetszett ez a ruha, ha azt kérdezed, hogy felvennék-e ilyet, akkor igen.

Szabó Erika piros ruhája az Üvegtigris 3-ban

- Amikor kijött az előzetes, nagy visszhangot kapott a feneked. Jólesett, amit írtak róla?

- Ha azt mondják, hogy szép a fenekem, akkor az nekem jól szokott esni.

- Apukádnak hogy tetszett az előzetes?

- Tetszett neki. Apukámból elég nehéz nagy féltékenységi rohamokat kiváltani a lányával kapcsolatban. Nem az a típusú apuka, aki nagyon kiakadt azon, hogy miben ment el a lánya diszkóba, és emiatt teljesen fölösleges volt azzal lázadni, hogy az enyém legyen a legrövidebb miniszoknya a világon. Ő ezt teljesen normálisan fogja fel. Nem gondolom, hogy akár a filmben, akár a trailerben bármi olyan jelenet van, ami miatt az apukámnak pironkodnia kéne.

- Mit szóltak a szüleid a filmhez?

- Nagyon élvezték, és széles mosollyal az arcukon jöttek ki a moziból. Nagy pillanat volt számukra, szélesvásznon még nem láttak sűrűn, örültek nagyon.


- Az Üvegtigris-filmekben általában minden figurának csak egy jellemzője van, és azt próbálják folyamatosan kidomborítani a színészek.

- Az én figurámat úgy fogalmazta meg Péter, ne legyen cafka, de egy kicsit mégis legyen az. Ugyan beszáll abba a Bentleybe, de közben legyen egy helyes, mai csaj. Legyenek olyan megnyilvánulásai, amelyek azt mutatják, hogy egy kicsit bele is szeret Laliba, de azért alapvetően az ő határai máshol vannak. Fura, hogy néhányan a sajtóvetítés után kritikaként fogalmazták meg, hogy nem lehet eldönteni erről a lányról, hogy ő most könnyűvérű nő vagy értelmes csaj.

- Nem nagyon lehet megtudni semmit erről a lányról. Honnan jött, mit keresett ott az út szélén, van-e pasija stb. Ezeket kitaláltad magadnak?

- Azt nem találtam ki, hogy ki volt az anyukája, és hogy azért lett modell, mert meghalt a testvére. Ilyen mélyen biztosan nem. Egyébként szerintem nincs pasija. Inkább azzal foglalkoztam, hogy eldöntsem, hogy ha Péterbe beleszeret egy kicsit, akkor mibe szeret bele. Mert az tényleg túl egyszerű, hogy beleszeret a Bentleybe. Szerintem ő pont abba szeret bele, hogy egy ilyen kocsival jön egy ennyire valószínűtlen ember. Egyébként ebbe tényleg bele lehet szeretni, mert elgondolkodtatja az embert, hogy valamit ő nagyon tudhat az életről, ha vesz egy Bentleyt és beleül egy lyukas pólóban.

- Amikor júliusban beszéltünk, mondtad, hogy zseniális színésznek és a példaképednek tartod Rudolf Pétert. Izgultál, amikor csókolóznod kellett vele?

- Izgultam, de a csókolózásnak ez a formája, amikor ott áll körülötted az egész stáb, nem arról szól, hogy az ember enged a gyerekkori vágyainak. Péterrel nem csókolózni volt a legnehezebb, hanem átlépni azon a ponton, hogy mi most egy időre itt kollégák lettünk. Akármennyire is tisztelem Pétert, túl kellett tennem magam ezen, és arra koncentrálnom, hogy van egy feladat, és nekünk együtt kell tudni működni. Mondjuk ülünk egymás mellett egy autóban, és én el tudjak neki mondani egy mondatot, és ne csak nézzem nagy borjú szemekkel, hogy milyen fantasztikusan jó színész, hanem el tudjunk kezdeni együtt dolgozni.

Szabó Erika és Rudolf Péter egyik közös jelenete az Üvegtigris 3-ban

- Az egyik kolléganőm megjegyezte a film után, hogy gyönyörű alakod van, de úgy viszonyulsz a testedhez, mint egy 13 éves kislány. Ez azért van, mert nem bízol a külső vonzerődben, vagy szándékosan próbálod meg csillapítani a hatást?

- Nincs tudatosság ebben, de aláírom, ez olyan dolog, amelyet nekem még meg kell tanulnom. Fontos, hogy egy nő jól tudja használni a testét, és valószínűleg én ebben nem vagyok olyan nagy császár.

- Feszélyezett, hogy egy szál fehérneműben kellett flangálnod?

- Nem. Talán először egy kicsit, de nem volt ebből probléma. Direkt nem sétálgattam fehérneműben a forgatáson, csak azért, hogy mindenki láthassa a testemet. De különösebben nem zavart, mert aki nézni akarta, az láthatta. Ilyenkor a kollégák igyekeznek intelligensen viselkedni ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Nem az volt, hogy amint felvettük a jelenetet, ott állt egy ember egy köntössel, és rám adta. Elég jó a viszonyom a saját testemmel, nincsenek komoly gátlásaim. Meg hát nyár volt, negyven fok, azon a forgatáson szerintem én jártam a legjobban. Ha most le kellene vetkőznöm fehérneműre itt az étteremben, lehet, hogy egy kicsit kellemetlenül érezném magam.

- A tested a Jóisten ajándéka vagy sok Pilates eredménye?

- Tizenhét éves koromig sokat sportoltam, szerintem van egy jó gyerekkori izomzatom, meg valószínűleg örököltem egy szerencsés alkatot.

- Most tudsz egyáltalán mozogni az egyetem mellett?

- Hogyne, heti négyszer van mozgásóránk. Én úgy ítéltem meg, hogy ennyi mozgás elég. Szeptemberben nem nagyon értette a szervezetem, hogy mi történik vele. Mi ez a kemény fizikai munka? Évek teltek el nyugalomban. Az első hónap után azt éreztem, hogy akut fáradtság van rajtam, amely soha nem fog elmúlni. Aztán egyébként elmúlt, már nem annyira jellemző, hogy izomlázzal kelek és fekszem.


- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Nem láttam filmet mostanában. Láttam a Harry Potter-t, de annak sem az új részét, hanem a tévében egy korábbit, amelyet már láttam előtte. Szerepel a hosszú távú terveim között, hogy megnézem a moziban az új részt is, ha addig le nem veszik.

- És előadásokat nézel?

- Egy kezemen meg tudom számolni, hogy szeptember óta hány előadást sikerült megnéznem. De azokat egyébként szerettem.

- Mit láttál például?

- A Ványa bácsi-t a Vígszínházban, láttam a Bárkában a másik osztályfőnököm rendezését, Hát akkor itt fogunk élni a címe, nyíregyházi vendégjáték volt. Láttam a Kalocsá-t ugyancsak a háziszínpadon, és láttam a Túl a Maszat-hegyen-t.

- Milyen a Maszat-hegy?

- Nagyon jó, szuper jók a színészek, Varró Daninak amúgy is nagy rajongója vagyok. Egyszer láttam őt a moziban, és nagyon szerettem volna autogramot kérni tőle. De az akkori barátom azt mondta, hogy ne tegyem, mert akkor lehet, hogy félreértené. Azt hinné, hogy cikizem. Azóta sikerült, kaptam tőle egy dedikált példányt a Bögre azúr-ból. Ha meglátom Varró Danit, azonnal eksztázisba kerülök.

- Ez elég furcsa reakció.

- Zseniálisan jól bánik a nyelvvel, és iszonyúan szellemes.