hirdetés

Jancsó Miklós: Ha fiatalabb lennék, pofáznék sokat

2011.10.06. 21:00

Ő maga is alig hiszi el, de Jancsó Miklós múlt héten betöltötte a 90-et. A rendezőlegendától megkérdeztük, hogy mázlistának tartja-e magát, melyik évtizedben  volt a legboldogabb, valamint hogy mit gondolt, amikor először látott pornófilmet. Jancsó azt is elárulta, hogy lehet megúszni, hogy egy rendező idős korára elveszítse a fonalat, melyik a kedvenc hollywoodi akciófilmje, miért nem örült a 3D-nek, és fel tudja-e még húzni magát a politikán. Finom lelkű olvasóink figyelmét felhívjuk arra, hogy a mester olykor trágár kifejezésekkel fűszerezi mondandóját.

- Mi a jó az öregségben?

- Hogy rövid ideig tart.

- Melyik évtizedben volt a legboldogabb?

- Most. A jelenben boldog az ember, ha boldog. Ki kell tudni zárni a külső dolgokat. A háború alatt nem olvastam újságot, rádiót meg csak az amerikait hallgattam. '56 után sem olvastam újságot. Ha olyan a helyzet, akkor tudni kell kirekeszteni a külvilágot.

- Amikor Hajdu Szabolcstól kérdeztük, hogy miért csinál filmeket, azt válaszolta, hogy azért, hogy elterelje a gondolatait a lét értelmetlenségéről. Ön miért csinálja?

- Mert elkezdtem csinálni. Egyébként majdnem véletlenül, mert valaha színházi rendező akartam lenni, aztán mégis filmes lettem. Abban az időben, ha az ember nem tudta, hogy mi akart lenni, általában jogásznak ment. Nekem jogi diplomám van, lehetnék ügyvéd. A főiskolára bekerültem a negyvenes évek elején. Meg kellett tanulni ám. Annyit tudtam, hogy elöl van az objektív, és hátul kell belenézni a kamerába. De csak ennyit, mást nem.

- Mondhatjuk azt, hogy a véletlenek szerencsés együttállása miatt?

- Az egész a szerencse. Kilencven évet éltem, ki gondolta ezt? Persze a fehér ember civilizációjában ez már megvan, hosszabbodik az élettartam. Hacsak föl nem robbantja magát, nem lesz annyira ritka. Van egy anekdota, amit el szoktam mesélni. Kassán voltam Haraszty Pista képzőművész kiállításán, amelyet én nyitottam meg. A kiállítás a kétszáz éves megyeháza második emeletén volt. Fel kellett kaptatni a meredek lépcsőkön. Ez nemrég volt, pár évvel ezelőtt, tehát nekem már elég nehéz volt. Mellettem jött a kultúrház igazgatója, kérdeztem tőle, ezek a hülyék miért csináltak annak idején ilyen magas lépcsőket? Mire azt mondta, te, ezek nem érték meg azt a kort, amikor már kifulladtak volna felfelé.

Fotó: Hektor (hlog.hu)

- Viszonylag későn csinálta meg az első filmjét, és még később jött az első siker.

- Csak most tűnik későnek, mert mi sokáig tanultuk a szakmát, most meg gyerekkortól filmeznek. Nyolcéves gyerek már filmet csinál, nem is rosszat, láttam egy ilyet. De későn, már majdnem negyvenéves voltam, amikor megcsináltam az első filmemet. Meg kellett tanulnom, hogy a kamerát ide-oda lehet helyezni, mozgatni, sok mindent.

- Emiatt, hogy már idősebb volt, jobban fel tudta dolgozni a sikert, vagy ugyanúgy megkergült, mint ahogy a sikertől általában szoktak az emberek?

- A siker is véletlen. Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani. Persze annak idején a mondanivaló nagyon lényeges volt. El akartuk mondani, hogy valami szar van. Miután direktbe nem lehetett, áttételesen el kellett mondani, hogy milyen a világ itt. És ez rákényszerítette az embert arra, hogy kitaláljon ezt meg azt. Mindenki a Szegénylegények-et emlegeti. Arról már akkor mindenki érezte, hogy nem egyszerűen arról szól, hogy az 1800-as években mit csináltak a betyárokkal. Mindenki érezte, de azt nem tudtad volna megcsinálni, hogy egy koncentrációs táborban játszódik Kádárék alatt, '56 után. Eszedbe nem juthatott. Még azt sem mondhatnám, hogy ez ennyire bennünk volt, hogy igazából '56-ról szólt. De éreztük, hogy arról is szólt.

Jancsó Miklós válaszol a pszichiátriában használt Eysenck-féle személyiségteszt kérdéseire

- A generációjából hova helyezte magát spílerségben? Ön is mágusként nézett mondjuk Fellinire, Antonionira és Bressonra, vagy egynek tartotta magát a legnagyobb rendezők közül?

- Ők mind óriási fickók voltak, hihetetlen palik. Engem leginkább Antonioni vonzott, mert ő semlegesnek tűnt, visszafogott volt. Fellinit pont kevésbé szeretem. Sokáig éltem Olaszországban, és Fellinit olyan csinált olasznak tartottam. Ők italiotának hívják az ilyet, olyan, mintha azt mondanánk, hogy magyarkodó. A franciák közül mindenki érdekes volt. Abban az időben ők voltak azok, akik döngették a falakat. Nagy mesterek voltak, persze az ember labdába nem rúg mellettük.

- Magát nem érezte soha magyarkodónak?

- Nem. Rengeteget használok a magyarságból, de nem érzem magam magyarkodónak, én magyar vagyok. Mást érzek magyarkodónak. Szoktam Adyt idézni: "Félig-élőknek, habzó-szájuaknak, / Magyarkodóknak, köd-evőknek, / Svábokból jött magyaroknak / Én nem vagyok magyar?" Általában azok a nagy magyarkodók, akik friss magyarok.

- Önnek egy jól sikerült film után volt könnyebb menni a következőre, vagy inkább egy olyan film után, ami annyira nem jött össze?

- Abszolút nem érdekelt engem, hogy milyen a film. Elkészült, nem érdekelt tovább. Egy darabig, amíg újdonság voltam a világban, addig rajongtak értem, aztán elkezdtek piszkozni, mondván, hogy ezt már ismerjük. Mindig nehéz volt. Hernádival mindig az volt a problémánk, hogy na, akkor most milyen újdonságot találjunk ki.

Fotó: Hektor (hlog.hu)

- Ha szóba jönnek a filmjei, szinte mindenkinek két dolog jut eszébe először: a meztelen nők és a lovak.

- Annak idején ez volt a parasztvakítás. Meztelenség Magyarországon? Óriási dolog volt. Radványi Géza, mielőtt disszidált, tanított minket, vagyis sokat dumált velünk erről-arról. Ő mondta, hogy négy dolog kell a jó filmhez: gyerek, kutya, fóka és meztelen nő.

- A filmjeiben a szex legtöbbször nyugtalanító, fenyegető dologként jelenik meg.

- A Magánbűnök, közerkölcsök-ben megpróbáltunk effektív dugást felvenni, de nem sikerült. Nem állt fel a farka a gyereknek. Manapság ez már nem lenne érdekes, de akkoriban még újdonság lett volna.

Részlet a Magánbűnök, közerkölcsök című filmből

- Mit gondolt akkor, amikor először látott pornófilmet?

- Normálisnak tartottam, az élethez hozzátartozik. Persze nem ebben nevelkedtünk. Ez a magyar társadalom mindig is - hogy finoman fogalmazzak - konzervatív volt, ezért különös volt. De nem volt annyira izgató, mint amilyennek szánják. Az utolsó filmem producerének nemzetközi kapcsolatai vannak, volt benne osztrák pénz meg lengyel, és német pénzt is keresett. Egy magyarországi német bankhoz is fordult, és azok Berlinbe utasították, hogy ott érdeklődjön. Elvitte a forgatókönyvet Berlinbe, és a német bank vezérkara a következőt döntötte: nem adunk pénzt, mert a magyarok ne ilyen filmeket csináljanak. A magyarok csináljanak pornót, mert abban jók.

- Ön szerint 2011-ben a mozifilm még érvényes megszólalási forma?

- Szerintem már nem az. A mozifilm arra készült, hogy tele legyen a háromszáz fős nézőtér. Most hárman ülnek bent, az már nem mozi többet. Régebben, amikor mi kezdtünk, akkor ez egy különös dolog volt, mert kevesen csinálták. Ma már egy kis kamerával meg tudsz csinálni bármit. Felveszed azt, ami történik. Az már mozi. Astruc mondta, hogy a film akkor lesz művészet, ha a kamera olyan lesz, mint a töltőtoll. És most már olyan. Mondjuk a töltőtoll is hiába volt, mert nem tudott mindenki József Attila lenni.

- Akkor nem is kell filmet csinálni?

- Ez személyes döntés kérdése. Van, aki nem tud szabadulni attól, hogy ezt csinálja. De a mostaniak nincsenek olyan könnyű helyzetben, mint mi voltunk. Ugyan szar helyzet volt, mert elnyomó gépezetben éltünk, de annyiban könnyű volt, hogy ha elvégezted a főiskolát, akkor biztos, hogy csinálhattál filmet. Ma meg nem. Mundruczónak körbe kell járni a világot, és Fliegauf sem magyar pénzekből forgat. Nekem nem kellett elmenni hajbókolni valaki előtt, hogy légy szíves, adjál öt milkót.

Fotó: Hektor (hlog.hu)

- Mondhatjuk, hogy ön mázlista?

- Igen, legalábbis eddig mázlista voltam. Ami marha nagy dolog, mert tényleg az kell az élethez.

- Tarantino megfogadta, hogy 60 éves korában abbahagyja a filmezést. Nehéz megúszni a rendezőknek azt, hogy idős korukra elveszítsék a fonalat?

- Ez egy szar szakma. Ha az ember festő, százéves korában is odamázol valamit. Ha költő, akkor leírja azt, hogy szülőföldem szép határa. Profi filmet csinálni fizikai munka is. Mondjuk könnyebb, mint régebben volt, mert valaha állandóan a kamera mellett kellett mennem, ma meg ülök egy sátorban és nézem a képet, és onnan diktálom, hogy mi legyen. Egyfelől fizikai megterhelés is, másfelől frissnek kell lenni. Legalábbis abban a fajta filmcsinálásban, amit itt Európában preferáltunk. Nevezzük szerzői filmnek. Ha olyan filmes vagy, hogy csinálod a sablonokat: közeli, közeli, gegen, közeli, totál, satöbbi, az egyszerűbb. De ha mindig valami érdekeset, újat kell kitalálnod, az már nehezebb. Tarr Béla is azt mondja, hogy nem csinál többet filmet. A torinói ló tényleg majdnem a határa annak, amit eddig összehozott. Innen nagyon nehéz továbblépni, biztos váltania kéne. Ez velem is előfordult már többször, hogy váltottam. Voltak az ún. klasszikus filmek a hosszú snittekkel, sok statisztával, aztán a nyolcvanas években másfélét csináltam, aztán meg Kapa-Pepe-filmek, olyanok, mintha nem is én csináltam volna őket. Hogy egy amerikai hogyan dolgozza ezt fel, nem tudom. Tarantino is zseni. Hát olyat kitalálni, mint a Ponyvaregény, olyan nincs.

- Ingmar Bergman imádta a Drágán add az életed-et. Önnek melyik a kedvenc hollywoodi akciófilmje?

- Rodrigueznek láttam egy filmjét, amelyben Tarantino is játszott. Alkonyattól pirkadatig, az nagyon jó film. Szeretem az akciófilmeket, de azok is általában egy kaptafára készülnek. Ez különös film volt.

Fotó: Hektor (hlog.hu)

- Mennyire követi az újdonságokat?

- Moziba nemigen járok. A magyar filmeket elhozzák a barátaim DVD-n, úgy látom őket. Engem különben idegesítenek ezek az elbeszélő filmek. Elmondanak egy történetet. Na, és akkor mi van? Elmondtál egy történetet. Én a különös filmeket szeretem, amelyek átlépnek egy-két határt.

- Melyik volt izgalmas mostanában ilyen szempontból?

- Ami máig is bennem van, az Tarr Béla filmje. Azt kétszer is megnéztem moziban.

- Szereti a 3D-s filmeket?

- Szeretem, de engem nem nagyon örvendeztetnek meg, mert néhány éve megvakultam a bal szememre, tehát nem látok 3D-ben.

- Melyiket nézte meg?

- Láttam azt a meselófaszt, az Avatar-t.

Fotó: Hektor (hlog.hu)

- Mit tart a mai színészgenerációról?

- Nem nagyon ismerem őket. Nem tudok színházba járni, mert olyan gyógyszert szedek, amitől állandóan pisálnom kell. Ha felállok a sor közepén, és kimegyek, mindenki megkérdezné, hogy hova a francba megy már megint ez a hülye Jancsó.

- Beszéltünk arról, hogy már mindennel lehet filmet csinálni. Ön szokott mobiltelefonnal vagy fényképezőgéppel felvenni egy-egy snittet csak a filmezés öröméért?

- Képek maradtak bennem. Néha mérges voltam, hogy nincs nálam kamera, vagy nincs velünk operatőr. Rettenetes szakma. Olyan, mint a méz: elkezdi az ember nyalni, és tényleg isteni. De nagykanállal enni nem jó. Ha nincs más, csak a méz, akkor baszhatod.

- Sok rendező szokott bűntudattal beszélni arról, hogy a munka miatt nem tudtak elég időt tölteni a családjukkal. Ön részt tudott venni a gyerekei életében?

- Nem nagyon, mert akkor hú, de fontos volt a karrier. Mészáros Mártával 58-ban kerültünk össze, nekem már két gyerekem volt, a harmadik gyerekemet ő hozta, a negyedik pedig Zsuzsitól van. Akkor Mártának és nekem is a film volt a legfontosabb. Nem az, hogy valakik legyünk, csak, hogy csináljuk. Amikor Olaszországban éltem, Márta gondozta a gyerekeket. Kicsi korától gyerekkel csak Dáviddal voltam együtt, aki most már 30 éves. Kilenc unokám van, közülük az egyik kilenc hónapos, egy másik tíz hónapos, és néha ránk vannak lőcsölve. Megállapíthatom, hogy nem véletlen, hogy a fiataloknak van gyerekük. Mert annál fárasztóbb dolgot, mint egy kisgyerek után rohangálni, el sem tudok képzelni.

Fotó: Hektor (hlog.hu)

- Hogy érzi magát mostanában?

- Nem tudom, mi a struktúrája ennek a mai világnak. Mert az egy elég érthető struktúra, hogy állnak előtted géppisztollyal, és te a másik oldalon vagy. De most? Nemcsak nálunk, hanem az egész világban. Hogy lehet elérni azt, hogy a hülye ember saját maga ellen döntsön? Mi a trükkje? Már nem tudom, melyik afrikai országban történt. Diktátor volt, jöttek a demokratikus választások. Megjegyeztem, hogy mi volt a plakátra írva, amit a diktátor hívei ragasztottak ki: "Az apámat is ő ölte meg, az anyámat is ő ölte meg, én mégis rá szavazok." Hogy van ez? Az ember mindig hülye volt, tudom.

- Biszku Béla is nemrég volt 90 éves. Van olyan ember, aki idegesítené, ha túlélné önt?

- Nincs. Sokan túl fognak élni. Olyanok, akik most idegesítenek, és sokkal fiatalabbak, mint én.

- A legtöbb filmje grandiózus parabola, amelyben az emberek közötti mikroviszonyok, mikrodrámák és mikroérzelmek nulla szerepet játszanak. Miért van ez?

- A mikroérzelmek minden körülmények között léteznek, de az, hogy szuronyokkal állsz szembe, az nem tart örökké. Erről szólt az egész, hogy lehetőleg ne tartson örökké. Kádárékban az volt a fantasztikus, hogy végül megszoktad őket. Elkezdtek puhítani, és kurva jól érezték magukat az emberek. Nem kell gondolkodni, kenyered van, jobban élsz, mint az oláhok meg a lengyelek. Nemzeti öntudatod is volt, és nem kellett hozzá felragasztani a Nagy-Magyarországot a kocsira, mert azt érezted, hogy mi vagyunk a legfaszább gyerekek ebben a buliban. Mi a mikro? Hogy Ili szereti Józsit, de Janit is szereti. Vagy, hogy Jani még gyilkolászik is néha, belemélyedünk a lelke mélységébe, és kiderül, hogy a mama csúnyán nézett rá, amikor négyéves volt? Megmondom őszintén, ez nem nagyon érdekelt soha. Az ilyenektől ma is a falnak tudok rohanni.

- Irodalomban sem?

- Nem. Van most ez a felkapott orosz lány. Fecseg. A bolsi időkről meg a mai időkről. Ebből összefecseg néhány könyvet. Hát borzalmas.

Fotó: Hektor (hlog.hu)

- Fel tudja még húzni magát a politikán?

- Már régen nem, csak röhögök rajta. Gyerekkorában az ember egyfelől azt hiszi, hogy örökké él, másfelől pedig, hogy meg lehet változtatni a világot. A művészek mindig azt hiszik, hogy jelentősen bele tudnak szólni a dolgokba, de lassan rájöttem, hogy semmi közöm semmihez. Imádkozhatsz bárkinek bármiről, egyik fülén be, másikon ki.

- Ha egy filmje maradhatna csak fent, melyiket választaná?

- A következőt. Valamelyik este ment az Utolsó  vacsora az Arabs Szürkénél a tévében, elkezdtem nézni. Hú, az anyámat! Nem éreztem jónak, konzerv. De nem tudsz vele mit csinálni, az már így marad.

- Ebben a nagy helyzetben miért nem állt ki határozottabban a filmesek mellett?

- Először is már öreg vagyok. A kiállás szervezője Tarr Béla. Amikor ő szervez valamit, persze hogy mellé állok. De már régen nem foglalkozom azzal, hogy szaladgálok ide-oda, mert már nem tudok szaladgálni. Ha fiatalabb lennék, biztos pofáznék sokat, mert olyan természet is vagyok.

- Mikor találkozott először Andy Vajnával?

- Valamikor, amikor hazajött. De csak ilyen szervusz-szervusz alapon, nem beszélgettünk akkor. Aztán az elmúlt télen megtisztelt azzal még, hogy feljött hozzánk dumálni. Más világból érkezett, az a filmes világ nem azonos a miénkkel. Két dolgot mondtam neki. Először is, hogy végiggondolta-e, mit vállal. A másik, hogy a film terjesztését kell megszervezni, mert a gyártás az megy.

Fotó: Hektor (hlog.hu)

- Ön szerint lehet olyan filmeket csinálni, amilyeneket ő szeretne? Amelyek művészileg is értékesek, és gazdaságilag is sikeresek.

- Mi az, hogy művészileg értékes és gazdaságilag sikeres? Volt egy filmem a kilencvenes évek elején, amelyet egy amerikai fiú finanszírozott. Cambridge-ben ismerkedtem vele össze, leültünk egy kávézóban beszélgetni. Cambridge egyetemi város, a kiszolgálók is diákok. Odajött hozzánk egy gyerek, felvette a rendelést. A pincér megkérdezte, "ugye, maga Jancsó?" Akcentussal beszélt. Kérdezem, hogy hova való, azt mondta, Tel-Avivból jött, és hogy neki ott tanították a filmjeimet. Erre azt mondta az amerikai fickó: nem az a rendező, akit tanítanak, hanem akit néznek. A profi film mindenképpen közönségnek készül.

- Arról nem beszélt Vajnával, hogy ön is csinálna még filmet?

- Á, nem. Nem is tudnám hirtelen, mit csinálnék. (gondolkodik) De, tudnám, persze. A születésnapomon felköszöntött Szabó Pista az Urániában, és a végén megkérdezte, hogy a következő filmem mi lesz? A feleségem nem hagyta, hogy felmenjek, és elmondjam a következő filmem témáját. (elővesz egy matematikai könyvet, és belelapoz) Ezért most felolvasom nektek: A többdimenziós kockák poláris zonoéder modelljeit körszimmetrikusan elrendezett alapélek sugárnyalábjaira vagy csavarvonalakra illeszkedő rúdláncok csoportjaira alapozva hozhatjuk létre.

---------------

Köszönet: Bánkuti Zsuzsi, Dömötör Ági, Gyárfás Eszter, Gyenge Zsolt, Frank Rizzo, Hevesi Nándor, Kisjuhász Zoltán, Klág Dávid, Libor Anita, Magyari Péter, Mesterházy Lili, Plankó Gergő, Sós Judit, Szedlák Ádám, Szimler Bálint, Varga Éva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Nézd meg premier előtt!
Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat