"Nekem elég ennyi világhírnév" - interjú Jankovics Marcellel

2011.12.06. 12:56

Csütörtökön kerül a mozikba Jankovics Marcell huszonnyolc éven át készülő, két és félórás animációs filmje, Az ember tragédiája. A János Vitéz, a Magyar Népmesék, a Fehérlófia és az Ének a csodaszarvasról című rajzfilmek Oscar-díjra jelölt, Arany Pálma-díjas rendezője elmesélte nekünk, miért nem tudja komolyan venni az olyan műszőrmés rajzfilmeket, mint a Csizmás, a kandúr, hogy miért akart mindenáron megszabadulni a Gusztáv-sorozattól. Szóba került még az Orbán Viktorra emlékeztető Danton, valamint az is, hogy miért lenne rettenetesen unalmas egy jachton koktélt szopogatni.

- Az ember tragédiájá-nak díszbemutatója után csak annyit mondott a közönségnek, hogy megérte. Milyen érzelmek kavarogtak önben akkor, és hogy érzi magát most?

- Ha a díszbemutató után, abban a megható pillanatban többet mondok, akkor valószínűleg elsírom magam. Most úgy érzem, hogy ez így rendben van, ennek így kellett történnie. Ez alatt a huszonnyolc év alatt meghalhattam volna, elfogyhatott volna a türelmem vagy a kedvem. Nem feltétlenül gondoltam, hogy képes leszek rá, nincsenek olyan tulajdonságaim, amelyekből arra lehetne következtetni, hogy egy nagy harcos vagyok.

- Borzasztó nehéz lehet egy huszonnyolc éven át készülő művet befejezettnek nyilvánítani és elengedni. Hogy-hogy épp most jött el ez a pillanat?

- Idén tizenkilenc és fél millió forintot kaptunk Szőcs Gézától és ezzel együtt egy határidőt. Június huszonhatodikán át kellett adnom száz angol feliratos DVD-t, amit a magyar uniós elnökség záróünnepségén akart a külföldi meghívottaknak ajándékozni. A filmmel kapcsolatban az volt a legfontosabb, hogy az új hangfelvétel megszülessék. Nagyon izgatott, hogy lássam végre összevágva az egészet és fontos volt, hogy kijöjjön a befejezés, amit megálmodtam. A film végére odaragasztottam Lucifer és Ádám két-két korábban elhangzott, a küzdéssel kapcsolatos mondatát, hogy értelemmel telítődjön Isten mondata, a "Küzdj, és bízva bízzál!" Amikor visszahallgattam az utolsó hangfelvételt, éreztem, hogy megvan.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

- A küzdelmekről szólva, a pályáján végigtekintve úgy tűnik, mintha direkt választaná folyton a nehezebb utat. Nem lett volna például könnyebb és nem hozott volna nagyobb nemzetközi elismerést, ha ez alatt a huszonnyolc év alatt Az ember tragédiája, a nagy mű helyett inkább több egészestés animációt készít?

- Az a helyzet, hogy teljesen elégedett vagyok azzal a világhírnév mennyiséggel, amellyel rendelkezem. A rajzfilmrendezők egyébként is csak a szakmán belül ismertek. Ki tudja például, hogy ezt a Csizmás, a kandúr-t ki rendezte? Senki. Több egészestés filmre pedig egyébként sem lett volna elég pénz. Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg van is pénz, de valami olyasmin kell dolgoznom, ami nem az én világom, abból egészen biztosan nincs nemzetközi siker. Van a pályámon pár olyan film, amit nem én akartam, csak megkértek rá. Ezek nem rossz filmek, csak épp nem én vagyok teljesen. Számomra pedig nagyon fontos, hogy saját magam legyek, miközben azért igyekszem empatikus lenni a közönséggel, és olyan filmeket készíteni, amelyek nem lógnak le a vászonról.

- Az Oscar-díjra jelölt rövid animációjában, a Sisyphus-ban, és a cannes-i Arany Pálma-díjas Küzdők-ben egészen személyes és közvetlen módon jelenik meg a küzdelem.

- Nekem nagyon imponál a küzdő. De ezek a filmek arról is szólnak, ahogyan rámegy az életünk arra, hogy létrehozzunk valamit. Az álmok erősen foglalkoztatnak, és az én esetemben az, hogy az álmaim valóra válnak, nem olyan, mint egy giccses amerikai film, hanem azt jelenti, hogy huszonnyolc év után megvalósul egy film. Ami hatalmas elégtétel, azért is, mert sokan drukkoltak, hogy ne sikerüljön.

Jankovics Marcell: Küzdők

- Mi volt az oka annak, hogy letért a nemzetközi és anyagi sikereket is jelentő Sisyphus és Küzdők által kijelölt útról, miközben az összes egészestés filmjének megvalósulásáért kemény harcot vívott?

- Dargay Attila - akivel egy szobában dolgoztunk évekig - jött nekem mindig ezzel. De én nem akartam egymás után több hasonló filmet készíteni. Vannak egyébként filmesek, akik mindig ugyanazt csinálják, csak egy kicsit variálva és sikeresek is. A Gusztáv-sorozattól például, amelyen keresztül kitanultam a szakmát, úgy akartam szabadulni, mintha tetvem lett volna, mert nem ilyen filmeket vágytam készíteni. Azt akkor még nem tudtam, hogy milyet, csak azt, hogy mást. Nem nevettetni akartam, mert azt meg tudom tenni egy társaságban is, nem nagy dolog. Én azt szerettem volna, hogy a közönség borzongjon, sírjon, rendüljön meg, nézzen üveges szemmel maga elé és gondolkozzon el egy kicsit azon, hogy az élet nem olyan, ahogyan ő elképzeli. A saját nagy filmélményeim mind ilyen katartikusak. A humor pedig nem katarzis, hanem megkönnyebbülés, amire persze szintén szükség van, de én ezt a Gusztáv-val letudtam.

- Azért az összes filmjében, ahogy Az ember tragédiája egyes jeleneteiben is, ott bujkál a humor valamilyen formában.

- Az ember tragédiája tulajdonképpen egy szatíra, csak a magyar úgy áll hozzá, hogy vigyázzba áll rögtön és könnybe lábad a szeme. Főleg Luciferé ez a szatirikus él, de ha valaki elég érzékeny, akkor időnként Ádámban is megérezheti a nevetségességet. Sőt, Éva néhány mondata is nagyon szellemes, például amikor Ádámnak hosszasan kifejti, hogy miért érdemes almát enni. A díszbemutatón ezzel együtt nem hallottam senkit sem nevetni. Egyébként önmérséklet nélkül könnyen elmehetett volna az egész egy bohózati irányba, amit nem akartam.

- Elmeséli, hogy a Kossuth-díj után miért szorult ki egy időre az animációs filmes szakmából?

- Akkoriban némi alázattal vettem tudomásul, hogy nem kapok az ambícióimnak megfelelő mennyiségű lehetőséget. Elfogadtam, hogy másnak is kell a hely. Amikor elnyertem az Arany Pálmát, a főnököm azt mondta, hogy nagyon örül, ugyanakkor el is szomorítja, hogy mindig csak én nyerek, mert neki rajtam kívül volt még tizennyolc-húsz másik rajzfilmrendezője. Ez bántó volt ugyan, de megértettem őt, hiszen nem azért nevelt ki egy istállóra való remek versenyparipát, hogy mindig csak az egyik nyerjen. Mindenesetre akkor elkezdtem kiélni azokat az ambícióimat, amelyek emellett is éltek bennem. Például az írás, a tanítás, a televíziós ismeretterjesztés, a meseillusztráció.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

- Gondolja, hogy ha annak idején nem kezdik el mellőzni, akkor rejtve maradnak az egyéb ambíciói, például az írás is?

- Ezek a mi lett volna ha kérdések. Például, ha született volna gyerekünk, akkor egészen másképp alakult volna az életem, hiszen akkor az anyagi kényszer afelé hajtott volna, hogy ne válogassak. De valaki, valahol úgy egyengette az életemet, hogy ilyen legyen. Én pedig nem morfondírozom azon, hogy miről maradtam le. Elég korán elkezdtem több vágányon haladni, aminek az lehet az oka, hogy eredetileg nem rajzfilmes akartam lenni, hanem építész. Sosem korlátoztam volna az életemet a rajzfilmre, úgyhogy ez a mellőzés számomra jó ürügy volt. Különben lehet, hogy bezápultam volna és gyártottam volna sorban az ugyanolyan filmeket. Az szörnyű, mikor egy rendezőnek az első filmje a legjobb, és arra emlékszik és hivatkozik mindenki.

- Animációs filmjeinek világa, a mesékhez hasonlóan, inkább az érzelmekre hat, mégis megtalálható bennük az ismeretterjesztő szándék is. Hogy fér meg ez a kettő egymás mellett?

- Szokták mondani, hogy a filmjeim nem valók gyerekeknek. Ők mégis vevők rájuk, mert érzelmileg fogják a lényeget. Talán nem értik a fontos mondatokat, esetleg az Ének a csodaszarvasról esetében a történelmi összefüggéseket, de érzelmileg hat rájuk a zene, a duruzsoló hang, a színek, a kavalkád, és a finom átúszások. Engem is ez fog meg egy műalkotásban. Elmarad ugyan az aha-élmény, de szerintem nincs rosszabb, mint az aha-élmény. Macskássy Gyula, a nagy alapító rajzfilmes mesterünk például borzasztó rosszul mesélt viccet és mindig megmagyarázta a poént. Pedig mi, a vicc hallgatósága nem vágyunk az ahára, inkább nevetni szeretnénk. A nevetés is akkor jó, ha még azelőtt felcsattan, hogy megértenénk a poént. Én az ilyen hatásra utazom.
 
- És az ismeretterjesztő, oktató szándék?

- Az ismeretterjesztés Az ember tragédiája esetében hordozó anyag, ami rákényszerített arra, hogy az adott koron és színen belül találjam meg a jelképeimet, amelyeket használok. Hogy tudok elmondani dolgokat például a görög vázákkal? És akkor eszembe jut a repedezés, mint lehetőség. A francia forradalom maga a lobogás, mindenki romantikus. Aztán metszetbe merevedik, mert ez a dolgok rendje. Nagyon izgalmas feladat.

Az ember tragédiája előzetese

- Az ember tragédiája alatt néha annyira elmerültem a képekben, hogy elfelejtettem a szövegre figyelni. Olyankor elszégyelltem magam, hogy miért nem tudok kompletten az egészre koncentrálni.

- Pedig arra ügyeltem, hogy ahol a szövegnek súlya van, ott a kép ne legyen előtérben. Igyekszem olyankor nem elterelni a figyelmet. Ezt meg azok nehezményezik, akik szeretnének ilyenkor is képeket látni. Valami baj mindig van.

- Igaz, hogy mielőtt meghúzta az eredeti szöveget, hangosan felolvasta és eljátszotta magának az egész művet?

- Igen. Van bennem némi színészi hajlam, ami családi örökség, és amit nem akartam soha kiélni, mert én szeretem a magamét mondani, a színész pedig kénytelen a másét. De ez a módszer alkalmas arra, hogy lássam, milyen cselekmény-szinteket kell elképzelnem. Így derült ki, hogy két és fél óra lesz a film, ami animációban elviselhetetlen hosszúság, ezért megy szünettel, és ezért lesz értelme a DVD forgalmazásnak.

- A szöveg meghúzásakor mennyire volt fontos szempont, hogy feszes legyen a cselekmény tempója?

- Abszolút fontos volt. A műben mindenki folyton hosszú monológokban beszél. Ezekből csak azokat hagytam meg, amelyek a legfontosabbak, és amelyek valamilyen módon engem is megérintenek. Ilyen értelemben ez a vállalkozás nagyon szubjektív és személyes.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

- Azt nyilatkozta, hogy néhány kiemelt mondattal direkt a ma politikusainak kívánt üzenni.

- Mondok erre egy példát. A filmet nézve döbbenten vettem észre, hogy bizonyos jelenetekben Danton a negyvennyolc éves Orbán Viktorra emlékeztet. De amikor a francia forradalmat rajzoltam, akkor Orbán Viktor még fiatalember volt szakállal. Ez a hasonlóság tehát véletlen. A politikai üzenet inkább abban nyilvánul meg, hogy nézve a filmet, észreveszem, hogy Madách a mai politikai helyzethez hasonló szituációt ír le. A bizánci színben Ádám értetlenkedik azon, hogy miért égeti meg egyik keresztény a másikat. És amit akkor mond Lucifer, annak az a lényege, hogy ha nagy a győzelem, akkor belül keletkezik az ellenzék, mert rengeteg embernek kell pozíciót adni, és aki nem kap, az megsértődik és harcolni kezd, szóval elindul egy belső harc. Amióta ember él a Földön ez ismétlődik. Madách azért zseniális, mert minden korban beválik, pedig csak a múltban és a jelenében gondolkodott, de amiről beszélt, az bejön a jövőben is, hiszen az ember sajnos nem változik.

- Az ember tragédiájá-nak animációs technikája szembemegy a ma általánosan elismert és közkedvelt animációs technikákkal.

- A technika csak egy eszköz. A zseni mindig felismeri, hogy egy adott technikában mi az, amitől a műve zseniális lehet. De már ez is az emberen múlik. Azt gondolom, hogy egy animáció, amit 1989-ben kezdtek el gyártani, ma is hathat, mert a lényeges dolgokban a világ nem változott sokat. Ketyerékben persze igen.

- Miért gondolja, hogy a 3D tilos a rajzfilmekben?

- Mert az egy kamu, ami úgy csinál, mintha térhatású lenne, pedig csak illúzió. A művészetet egy betű választja el a bűvészettől, és a bűvészkedés már nem művészet. A művészetnek nem az a feladata, hogy illúziót keltsen. Megnéztem én a Jégkorszak-ot és jókat nevettem rajta, de egy percig sem éreztem, hogy valamiről lemaradtam volna, vagy hogy az életem rossz útra tévedt volna. Ezeket a műszőrmés, rajzfilmnek nevezett dolgokat, mint ez a Csizmás, a kandúr, nem veszem komolyan.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

- M.Tóth Géza animációit, az Ergó-t és a Mamá-t viszont nagyra értékeli, a 3D ellenére is.

- Őt egy kivételes  tehetségű, művelt és okos fickónak tartom, és neki azért szabad a 3D, mert olyan szinten műveli. Azt gondolom, hogy ő a jövő embere, aki ráadásul képes nagyobb csoportot összefogni, és ahhoz is van érzéke, hogy pénzt szerezzen.

- Bár mindegyik filmjének témájával érez személyes kapcsolódást, de ezek mégsem közvetlenül szólnak önről. Sohasem gondolt arra, hogy önéletrajzi animációt készítsen?

- Írtam én Lékiratok címmel egy elég személyes kétkötetes emlékiratot, és úgy gondolom, hogy ez inkább az írás feladata. Extrovertált vagyok ugyan, de csak egy bizonyos határig. Ha filmen csinálnám ezt, úgy érezném magam, mint egy mutogatós bácsi. De valamilyen formában a Tragédia is önleleplező, hiszen azokat a mondatokat emelem ki, amelyek a szívemből szólnak. Ez így épp elég. Vagy például írok most egy könyvet az álmokról, és elég nagy kitárulkozásnak tartom, hogy az álmaimat közzé teszem. A film esetében egyébként az is probléma, hogy közös munka, én pedig világ életemben individuálisabb típus voltam.

- Egy interjúban említette, hogy a halálfélelem elől a munkába menekül, mert úgy érzi, hogy az alkotásaival kis halhatatlanságokat teremt maga körül.

- Igen, amíg dolgozom, addig nem félek a haláltól. Most például ez egy versenyfutás volt az idővel, mert nem volt biztos, hogy élni fogok, mikor a filmem elkészül. Ez egyáltalán nem volt mindegy, ezért aztán vigyáztam magamra és tudatosan odafigyeltem sok mindenre.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

- Egy ekkora cél megszűnésével nem keletkezik hatalmas űr?

- Vannak új céljaim. Két könyvet írok párhuzamosan, van egy ismeretterjesztő tévésorozat-tervem a magyar szentekről, egy rövid rajzfilmtervem, és a nagy könyvem, a Mese, film és álom, ami talán jövő karácsonyra elkészül. A tarsolyomban pedig még ott van a Biblia-sorozat. Ezek lekötnek. Ezen kívül továbbra is érdekel a kultúra a politikában és a gyakorlatban, amit most ott kellett hagynom. Még ebből is kisülhet valami, ha nem is hivatalban, inkább az elméleti munkákban.

- Azok után, hogy úgy érzi, nem volt más választása, mint otthagyni az NKA bizottságának elnöki posztját még mindig nem ment el a kedve attól, hogy ezzel foglalkozzon?

- Azért nem megy el a kedvem tőle, mert számomra ez nem politikai kérdés. Ez az ország rettenetes állapotban van, ami a műveltségi szintet illeti. Még a Tragédia is arra épül, hogy rákényszerítsem a nézőmet, hogy többet tudjon a dolgokról. Tanítok, és sokat adok elő közönségnek, eközben sok sikerélmény ér és foglalkoztat, hogy hogyan lehet kedvet csinálni a kultúrához. Ez egy olyan feladat, olyan kihívás, amit élvezek. Az lenne a borzalmas, ha egy yachton kellene állandóan koktélt szopogatnom és néznem egy borzas kutyát magam körül, miközben egy átoperált nő sétálna fel-alá az orrom előtt. Ezt rettenetesen unnám. Én pedig, amíg élek, nem szeretnék unatkozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK