Mucsi Zoltán: Nem nézek James Bondot

Mucsi Zoltán, színész, interjú
Vágólapra másolva!
Csuja Imre csak életlen alak, Kálloy Molnár Péter szótlanul verítékezik, Mucsi Zoltánnak azonban megadatott, hogy egy vajaskenyér fölött rejtélyes, többmondatos beszélgetésbe bonyolódjon egy brit filmsztárral a Suszter, szabó, baka, kém című erősen Oscar-gyanús kémfilmben, amelyben olyan filmcsillagokkal osztozik a játékidőn, mint Gary Oldman és Colin Firth. Mucsi Zoltánt a nemzetközi forgatáson ért tapasztalatairól kérdeztük. Színészbüszkeségünk azt is elárulta, hogyan változtak dohányzási szokásai a szigorítás óta.
Vágólapra másolva!

- Néztem a filmográfiádat az IMDb-n, és mintha a Suszter, szabó, baka, kém lenne az első külföldi film, amiben játszottál. Dühített, hogy eddig Scherer vitte el a zsíros külföldi melókat?

- Ez nem teljesen így működik. Inkább a különbség dühít aközött, amennyit Brad Pitt kap egy filmért, és amennyit én kapok.

- Próbálkoztál már korábban is bekerülni külföldi filmekbe?

- Úgy volt, hogy játszom majd a Diótörő-ben, amit itt forgattak, de akkor készült az 1 című film is. Kicsit másként történnek az ottani szerződések, mert ugyan csak öt napot kellett volna forgatnom abban a filmben, de azt kérték, hogy június 1-től szeptember 31-ig álljak rendelkezésre. Úgy éreztem, hogy az 1-gyel szemben nem tehetem meg azt, hogy le kelljen állniuk, csak azért, mert engem elhívnak.

- Hogy találtak meg erre a szerepre a Suszter, szabó, baka, kém-ben?

- Felhívott az Open Casting ügynökség, hogy szívesen csinálnának rólam fotókat, és ajánlanának engem. Nem telt el három hét, és mondták, hogy jön egy angol film, lenne egy szerep, menjek be. Ott volt a rendező, beszélgettünk tíz percet, elmondta, hogy mi lenne a feladat, és hogy majd értesítenek. Három nap múlva szóltak, hogy kiválasztották a Csuját, Kálloy Molnár Pétert és engem.

Mucsi Zoltán egyik jelenete a Suszter, szabó, baka, kém című filmben

- Amikor külföldi filmekben magyarul beszélnek, általában nyakatekert, magyartalan mondatokat mondanak, még akkor is, ha ezeket magyar színészek mondják. Itt nem ez a helyzet. Volt beleszólásod a szövegedbe?

- Ez pontosan így volt megírva. Nem kellett változtatni semmin, nekem sem jutott eszembe szólni, hogy ezt nem így mondjuk. Nyilván kint megnézették egy magyarral a szöveget.

- Mark Strongnak segítettél abban, hogyan kell kimondani a magyar mondatokat?

- Kérdezett dolgokat, a "cs" és a "j" hanggal voltak problémái. Annyira nem volt fontos, hogy jól mondja ki, szerintem Amerikában nem fognak felszisszeni, hogy gond van a magyar kiejtéssel. Annyira meg mondja jól, hogy lehet érteni.

- Szerinted Csuja mérges lesz, hogy ő nem éles a filmben?

- Kellene várni harminc évet, mielőtt megtudja, mert teljesen ki fog bukni.

Fotó: Mudra László [origo]
Mucsi Zoltán | Fotó: Mudra László

- Más volt ebben dolgozni, mint egy magyar filmben?

- A filmkészítésben olyan jelentős különbségek nem lehetnek, de azt azért észrevettem, hogy itt adtak rendesen a vágónak anyagot. A Párizsi udvarban játszódó jelenetet két napig forgattuk. Amennyi anyagot felvettek, abból hat filmet lehetett volna vágni. De hat különböző filmet. Nyilván vicces vígjátékot nem, de nagyon el is lehetett volna rontani. Persze az is különbség, hogy egy ilyen filmben mindenre van idő és pénz. Mesélte egy barátom, hogy egyszer márciusban szóltak neki, hogy holnap jönni fog egy amerikai lóidomár, mert jövő márciustól Banderas forgatja a Zorró-t. Kellene három különböző ló, amiken megnézné a fickó, hogy lovagol a Banderas. Ezért ideutaztak Amerikából, felvették kamerával, és utána Banderas áprilistól novemberig mindennap lovaglóedzést tartott.

- Amikor először mutatnak a filmben, egy iszonyatosan jól berendezett utcán mész. Például látszik mögötted egy kocsma, aminek Búfelejtő a neve. Azt a részt hol vettétek fel?

- A Keleti pályaudvar mögött egy utcát teljesen lezártak, levették a táblákat a házakról, és ott volt körülbelül 250 statiszta és 200 darab hetvenes évekbeli autó, farmotoros Ikaruszok, meg minden. Ahhoz a jelenethez, amikor megyünk az utcán, felépítettek egy 250 méter hosszú fahrtsínt. Az egyik oldalon volt először, amikor közeliben van Mark Strong, és messzebb én. Ez volt délelőtt kilenctől tizenegyig. Aztán átrakták az egész fahrtsínt, és a másik oldalról vettük. A filmben ez a rész körülbelül 12 másodperc.

Fotó: Mudra László [origo]
Mucsi Zoltán | Fotó: Mudra László

- Jött már valami visszajelzés a szerepléseddel kapcsolatban?

- Elég sokan hívnak, magyar filmnél nem szoktam ennyi interjút adni. Ebben a filmben lehet, hogy dramaturgiailag fontos ez a rész, de mint szerep nem volt akkora kihívás. Nem Hamletet kellett eljátszani, mégis rendes feladat volt. Nem kétszáz ember között álltam egy buszmegállóban.

- Meg voltál elégedve azzal, ahogyan bántak veled?

- Megegyeztünk egy összegben, és nagyon kedvesek voltak. Háromnapos volt a forgatás, és egy nap ruhapróba. Én akkor már próbáltam színházban, a ruhapróba ütközött a próbaidőszakkal, és ötnél tovább nem tudtam maradni. Öt óra két perckor lett vége, és azért a két percért nagyon sokszor elnézést kértek.

- Volt valami viszonyulásod előtte ahhoz a John le Carré-regényhez, amiből a film készült?

- Nem, a forgatókönyvet sem olvastam el. Annyit tudtam csak, amennyit a rendező elmondott.

- A kémfilmeket szereted?

- Nem tudom, mikor volt a Tű a szénakazalban, de azt még szívesen megnéztem. Nem biztos, hogy most elmennék moziba egy ilyenre, hacsak nem mondja valaki, hogy nagyon-nagyon jó. De ebben az is benne van, hogy annyi más dolgot is kellene csinálnom, és azokra sincs időm. Be vagyok szűkülve: előadás, próba, előadás, próba stb. Ezt megnézném, de nem tudom, hogy mikor fogom.

Fotó: Mudra László [origo]
Mucsi Zoltán | Fotó: Mudra László

- Téged kikapcsol, ha könnyed filmet nézel? Mondjuk egy James Bondot?

- Nem nézek James Bondot. Annyi mindent kellene megnézni, elolvasni, hogy ha van időm évad közben, akkor inkább azokból próbálok szemezgetni. Kevésnek tűnik a 24 óra, vagy én osztom be nagyon rosszul az időt.

- Az elmúlt 13 évben minden évben több filmet is forgattál, bosszantó, hogy ez tavaly kimaradt?

- Szerintem már tavalyelőtt sem voltam játékfilmben, de ezt nem így fogja fel az ember. Harminchárom éve vagyok a pályán, és az első tíz évben csak egy filmben szerepeltem, a Hatásvadászok-ban, amiben nem játszottam, hanem látszódtam. Utána legközelebb hat évvel később voltam a Tutajosok-ban, majd jött a Roncsfilm és az Édes Emma, drága Böbe, valamint a Gengszterfilm, és onnantól lett rendszeres. Engem a színházi feladataim mindig kielégítettek, akkor azt gondoltam, hogy nekem ebből a tortából ez a szelet jutott. A filmezős időszakról meg azt gondolom, hogy nagyon szerencsés voltam, mert nagyon sok színész alig forgathat a pályája során. Nyilván nem örülnék, ha a hátralévő időben soha többet nem állhatnék kamera elé, de valószínűleg nem fogok idegösszeroppanást kapni, ha mégis így alakul.

- Van egyáltalán Magyarországon olyan színész, aki filmkarriert tud építeni?

- Ötven fölött van a filmek száma, amikben szerepeltem, ezek közül kettő volt cinkes, és egyre tudom biztosan azt mondani, hogy nem kellett volna elvállalni.

Fotó: Mudra László [origo]
Mucsi Zoltán | Fotó: Mudra László

- Az melyik? A Szuperbojz?

- Nem mondom meg. Szóval nincs olyan, hogy filmkarrier. Az amerikai és angol színészek sem maguknak építik, hanem mögöttük egy gyár van. Nyilván van, aki megpróbál leválni erről a gyárról, és megtartani önmagát, de ott sokkal inkább áru vagy. Ha készül egy produkció, ami Oscar-esélyes, vagy amitől nagy bevételt remélnek, akkor sokan dolgoznak azon, hogy kialakuljon rólad egy isten-, vagy legalább félisten-kép, amire bemennek az emberek. Egy amerikai film, ha kevesebb, mint 2000 kópiával jön ki, az buktára van ítélve. Ehhez képest a Kontroll-nál azon vitatkoztak, hogy jöjjön ki hattal. Antal Nimród tizennyolcat akart, és azt hiszem, végül tizenkettő kópia lett.

- Talán a Kontroll volt az utolsó meglepetéssiker Magyarországon. Azóta nem volt olyan film, amitől kevesebbet vártak, és többet teljesített. Már csak meglepetésbukások vannak, mint például A nyomozó.

- Igen, ez nagyon fura, mert szerintem A nyomozó az utóbbi évek egyik legjobb filmje. Arra azt mondom, hogy fájdalmas, mert az a film többet érdemelt volna harmincezer nézőnél. Ha A nyomozó harminckét kópiával jön ki, és meg lett volna turbózva egy húszmilliós reklámkampánnyal, akkor biztosan sokkal több nézőt el lehetett volna érni. Most az a kérdés, hogy ha ráköltik a húszmilliót, annyival több néző lesz-e, hogy ez megérje nekik.

- Nagyon izgalmas dolgok történnek mostanában a magyar közéletben. Mármint izgalmas alatt azt értem, hogy baromira idegesítő. Nem beszélgettek Jancsó Miklóssal arról, hogy fel kellene támasztani a Pepe-Kapa párost, és reflektálni ezekre a dolgokra?

- Nyilván jó volna. Ő azok közé a rendezők közé tartozik, aki ha jön egy ajánlattal, nem mondom neki, hogy előbb elolvasnám a forgatókönyvet. Ha azt mondja, hogy holnap menni kell, akkor menni kell. Amikor a Lámpás-t megcsináltuk, elkészült egy film, és lehetett volna, hogy többet nem is találkozunk. Utána Miki bácsi szólt, hogy lenne egy terv. Kérdeztem, mi az? Mondta, hogy ha majd meglesz a pénz, elmondom, de amíg nincs, fikcióról minek beszélgessünk? Ő már dolgozott rajta, de soha nem osztotta meg velünk.

Fotó: Mudra László [origo]
Mucsi Zoltán | Fotó: Mudra László

- Jancsó októberben mesélte nekünk, hogy fel szokott venni kis snitteket a telefonjával. Akár pénzt se kellene szerezni, csak felmentek hozzá Schererrel, és ő lefilmez titeket az iPadjével.

- Úgy legyen. Nekem júniusig annyi bemutatóm van, hogy körülbelül csak erre lenne időm.

- Hogy viseled ezt az új dohányzásellenes szabályozást?

- Én elég aktívan dohányzó ember vagyok. Hét-nyolc éve találkoztam először azzal New Yorkban, hogy nem lehet zárt helyen dohányozni, nem hittem volna, hogy ez Budapesten is működni fog. De úgy tűnik, működik. Azt a szabályt kicsit furcsállom, hogy tilos a bejárattól öt méternél közelebb rágyújtani. Miért nem öt és fél? Vagy akkor lehetne cifrázni úgy, hogy három és fél méteren belül csak fél lábbal lehet, és bal kézben a cigi.

- Észrevetted magadon, hogy január elseje óta kevesebbet dohányzol?

- Nem, de jobban beosztom. Amíg zárt helyiségben vagyok, az ablakon kidobott idő, azt be kell pótolni. Ha tudom, hogy bemegyek négy órára próbára, akkor előtte húsz perc alatt elszívok hat cigit. Amikor vége van a próbának, akkor húsz perc alatt másik tizenkettőt. Így ki van egyenlítve az óránkénti négy szál.

Fotó: Mudra László [origo]
Mucsi Zoltán | Fotó: Mudra László

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Mostanában pótoltam be dán filmeket: Gengszterek fogadója, Ádám almái, Hogy szeretsz? Nagyon bírom őket, zseniális színészek vannak bennük, és nagyon nekem szól a humoruk. A múlt nyár ezekkel telt el. Magyar filmek közül pedig A torinói ló volt az utolsó, ami nagyon tetszett.