Ők hozták ide a Die Hard 5-öt

Nem sokan őrizhetnek személyes élményeket Bruce Willisről, de arra a legtöbb budapesti emlékszik, hogy az elmúlt nyáron abban a tudatban éltük az életünket, hogy valahol itt van a városban. Bár a Die Hard 5-öt alaposan lehúzzák a kritikák, mi büszkék lehetünk arra, hogy itt készült, és nagy százalékban magyar szakemberek dolgoztak rajta. A filmet Váradi Gábor és Luca Bercovici hozta Magyarországra - most elmesélik, hogyan, és beszélnek arról is, miért kellett a fehéroroszokhoz fordulni, mit kapott Bruce Willis Tarlós Istvántól, miért maradt ki a 4-es metró a filmből, és hogyan lehet akárkit Bruce Willisszé maszkírozni.

Hogyan kezdődött?

Váradi Gábor: Több mint tíz éve ismerem a Die Hard 5 rendezőjét, John Moore-t, akinek korábban három reklámfilmje is itt forgott Magyarországon, többek között az én közreműködésemmel. Jó barátságba kerültünk, ami egyébként nem magától értetődő, ha az ember bérmunkában dolgozik. Szoros kapcsolatunkat talán az is jelzi, hogy az első reklámfilm után még kétszer visszajött, és ha kint jártam Amerikában vagy Írországban, mindig találkoztunk. Több filmterven is dolgoztunk időközben, legutoljára 2011 januárjában egy második világháborús mozijához kerestünk helyszíneket, amiből végül nem lett semmi. Aztán néhány hónap múlva kaptam egy e-mailt a producerétől, hogy itt van egy újabb film, átküldheti-e a forgatókönyvet. Amikor megláttam, hogy a Die Hard-ról van szó, természetesen megdobbant a szívem. Mivel Luca Bercovicivel fél évvel korábban alapítottunk új céget Blue Danube néven, ez remek kihívás volt a számunkra. John kérése az volt, hogy a forgatókönyv alapján állítsunk össze egy "képeskönyvet", amelyben a helyszínekre teszünk javaslatot. Elkezdtünk tehát keményen dolgozni két felvételvezetővel és egy gyártásvezetővel. Bár mindannyian jól ismerjük a várost, komoly feladatot jelentett, hogy a bonyolult jelenetek igényén túl Budapestnek Moszkvát kellett helyettesítenie.

Forrás: Váradi Gábor
Walter Hill rendező, Arnold Schwarzenegger és Váradi Gábor a Vörös zsaru forgatásán

Mint annak idején a Vörös zsaru-ban?

Váradi Gábor: Igen, abban is dolgoztam, én voltam a magyar első asszisztens. Azt még a Mafilm nemzetközi stúdió berkeiben csináltuk, akkoriban Andy Vajna jóvoltából kerültek Magyarországra olyan jelentős bérmunkák, mint a Vörös zsaru, a Hudson Hawk vagy a Music Box. Abban az időben például még nem használtunk helyszínkeresőket, mi magunk kutattuk fel a legjobb helyszíneket. Sőt még a szereplőválogatás is a rendezőasszisztensek feladata volt.

Összeállították tehát ezt a képeskönyvet a Die Hard 5 producerének...

Váradi Gábor: Igen, és ennek alapján úgy döntöttek, eljönnek egy csapattal, személyesen megnézni a helyszíneket. Az utazási listájukon még Moszkva, Prága és Belgrád szerepelt. Ez 2011 októberének végén történhetett, ekkor érkezett ide a rendező, a két producer, Bruce Willis testvére, az első asszisztens és a kaszkadőrszakértő. A terepszemlét három napba sűrítettük, bár ez nem volt könnyű, mert nem csak a városban kellett furikáznunk, a forgatókönyvben ugyanis szerepelt egy Pripjaty nevű kisváros is, amely néhány kilométerre helyezkedik el Csernobiltól, és amikor a katasztrófa bekövetkezett, a város teljes lakosságát evakuálták. Azóta is olyan, mint egy kísértetváros, és nekünk valami ehhez hasonlót kellett találnunk Magyarországon. Mivel jó néhány elhagyott szovjet katonai bázist "örököltünk", ez nem is volt olyan nehéz feladat. A legjobbat Kiskunlacházán találtuk meg, annak még repülőtere is van. Ebben a három napban meglátogattuk még a szolnoki katonai bázist is, ahol orosz gyártmányú helikoptereket néztünk meg. Miután visszaérkeztünk a szállodába, az amerikai csapat megtapsolt minket, amire terepszemlét követően még nem volt példa eddigi praxisomban. Szóval úgy tűnt, sikerül a dolog. Ők továbbutaztak Belgrádba, majd egy hét múlva felhívtak, hogy minden lehetőséget számba véve úgy döntöttek, Budapesten zajlik majd a forgatás nagy része. Akkor még dédelgették azt a tervet, hogy Moszkvában is forgatnak legalább 1-2 hetet, de később lemondtak róla, és oda végül csak egy ministáb utazott, hogy az autós üldözéshez vágóképeket vegyen fel a városról.

Amikor kiderült, hogy Budapesten készül a film, azt is rögtön megmondták, hogy nem az önök cége gyártja?

Váradi Gábor: Igen, mivel az amerikai gyártó stúdió, a 20th Century Fox korábban több filmet is készített itt a MidAtlantickal, és jó tapasztalataik voltak, rögtön mondták, hogy ők lesznek a fővállalkozók, velük kell együttműködnünk. Ezt mi örömmel vettük, mert tisztában voltunk vele, hogy egy újonnan alakult kis cég nem tudna versenyre kelni velük, úgyhogy "összebútoroztunk" erre az időszakra. Kiköltöztünk az Origo filmstúdióba, ugyanis a film jelentős díszletigénye miatt a több hónapos előkészítés és a forgatás jó része is ott zajlott. Ez, csakúgy mint a Korda Stúdió, világszínvonalú filmgyártóbázis, ahol szinte bármilyen filmes igényt ki lehet elégíteni. Erről Luca tudna igazán mesélni, mert a kezdetektől 2010-ig ő volt az Origo - vagy más néven a Raleigh - produkciós igazgatója.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Luca Bercovici és Váradi Gábor

Ön öt évvel ezelőttig Hollywoodban élt. Filmes családba született, Hollywoodban nőtt fel, ott épített karriert. Ez azt jelenti, hogy mindenkit ismer ott?

Luca Bercovici: Nem, Hollywood nem Budapest, bár régen talán hasonló volt. Amikor kezdtem, még sokkal kisebb hely volt, és az ember tényleg majdnem mindenkit ismert. De az utóbbi húsz évben elképesztően megnőtt, és ez nem feltétlenül tett jót neki. Ma inkább egy behemót mamutvállalatra hasonlít, ezért most jobban érzem magam itt. Itt még van közösség.

Hogy tudtak együtt dolgozni a MidAtlantickal?

Luca Bercovici: A MidAtlanticnak hatalmas tapasztalata van, amiért csak tisztelni lehet őket. Ezt a helyzetet senki nem fogta fel versenyként. Amikor együtt dolgoztunk, arra törekedtünk, hogy kiegészítsük egymást. Igazi együttműködés alakult ki közöttünk, amelybe mindenki beleadta, amiben jó. Úgy érzem, mindkét cég úgy jött ki végül a közös munkából, hogy még jobban tiszteli a másikat, sikerült jó kollegiális viszonyt kialakítanunk.

Milyen feladat hárult önökre?

Váradi Gábor: Ahogy véget ért a terepszemle, egy volt középiskolás osztálytársam segítségével találkozót kértem Tarlós Istvántól, Budapest főpolgármesterétől, mert tisztában voltam vele, hogy egy ekkora film, ilyen igényekkel különleges bánásmódot igényel, hathatós fővárosi segítségre van szüksége. És itt nemcsak a helyszínek megszerzésére gondolok, hanem a jelentős árkedvezményre is. A másik, amiben különleges kapcsolatokra volt szükség, a katonai elemek, illetve az azokhoz szükséges engedélyeztetések, például, hogy engedjenek minket MI-24-es harci helikopterrel, nyitott ajtóval, alacsonyan a város felett repülni. Ehhez a Magyar Honvédséghez kellett fordulnunk, ahol nagyon segítőkészek voltak, és a kifutó technikával járó nehézségek ellenére tudták biztosítani az igényeinket. A szolnoki helikopterbázis remek pilótái pedig minden feladatot meg tudtak oldani. Szóval jól haladtak az ügyek, szinte mindent meg tudtunk szerezni, amit akartunk - csak a 4-es metrót nem.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Váradi Gábor

Ott mit akartak forgatni?

Váradi Gábor: A történet Moszkvában játszódik, ahol különleges metróállomások vannak. Mivel az ottani forgatás nagyon költséges lett volna, nekifutottunk annak, hátha fel lehet építeni egy moszkvai metróállomást Budapesten, a készülő 4-es vonalán. A Tétényi úti állomás jöhetett csak szóba, mert az állt kilencven százalékban készen. De kiderült, hogy ez nem olyan egyszerű, mert először is az úgynevezett "Sztálin-barokk" stílus egyik jellemzője, hogy nagyon tágas, hatalmas tereket használ. A két sínpár olyan távol van egymástól, mint sehol máshol a világon. Az elképzelt díszletet a rendelkezésre álló térben nem tudtuk volna megépíteni. A másik baj az volt, hogy a vonal villamosítása még nagyon az elején tartott, nem tudtuk volna mozgatni a szerelvényeket - legalábbis nem olyan sebességgel, ahogy nekünk kellett volna. A harmadik akadályt pedig az jelentette, hogy az állomás építési terület lévén az építkezési vállalkozó fennhatósága alá tartozott, akit nagy értékű és bonyolult szerződések köteleztek a határidők betartására. A forgatásból egyenesen következő csúszás esetén súlyos kötbéreket kellett volna fizetni, amit a produkció nem tudott vállalni. Felvetődött még egy lehetőség, hogy keressünk egy használaton kívüli vasúti sínpárt, ahová ki tudunk vinni egy metrószerelvényt, ezt meg is találtuk az Északi Járműjavítóban, egy hatalmas csarnokban, de kiszámoltuk, mennyibe került volna mindent felépíteni és villamos energiával ellátni, és olyan horribilis összeg jött ki, hogy a producerek lefújták az egészet. Egy ideig még dédelgették a tervet, hogy majd Moszkvában leforgatják, de később az sem jött össze.

Ezen kívül mindent meg lehetett oldani Budapesten?

Váradi Gábor: Igen, és ebben nagy szerepe volt annak, hogy a főváros, a BKK és a BKV mellé felsorakoztak más budapesti kerületek is. Le tudtuk zárni két hétvégére az Üllői út egy szakaszát, a Kálvin tér egy részét, a Bajcsy-Zsilinszky út felét, a rakpartokat, az M3-as kivezető szakaszát, sok más budapesti közterületet. Ha mégis elakadtunk valamivel, Bruce Willis neve sokat segített, de az is előfordult, hogy Andy Vajnától kellett segítséget kérni. Mi is meglepődtünk azon, hogy a budapesti lakosság milyen megértéssel és türelemmel fogadta a forgatással járó macerát, ezért nagyon hálásak vagyunk utólag is. Őszintén szólva nem ezt vártuk, komolyabb zúgolódásra számítottunk, de végül nem tapasztaltunk ilyesmit.

Mi volt Luca Bercovici feladata?

Váradi Gábor: Luca speciális küldetése az volt, hogy szerezzen egy MI-26-os óriáshelikoptert (jelenleg a legnagyobb a világon), és azt szállíttassa Magyarországra, majd szerezzen egy ugyancsak MI-26-os, használaton kívüli géptestet, amelyben a belső jeleneteket felvehetjük. Ezt végül Belorussziából sikerült idehozatni.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Luca Bercovici

Hogyan csinálta? Körbetelefonált a világban, kinek van ilyenje?

Luca Bercovici: Majdnem. Romániát, Belgiumot, Ukrajnát, Oroszországot és Belorussziát hívtam fel, de elég sok beszélgetésembe került, mire kiderült, van-e értelme hozzájuk fordulni. Egy ilyen helikopter bérlése nem olcsó mulatság, és azt is figyelembe kellett vennünk, hogy a lehető legközelebbről érkezzen, mert óránként 3000 liter kerozint fogyaszt. Ez eléggé leszűkítette a kört. Ráadásul nekünk épp abban az időszakban kellett a helikopter, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, június-júliusban erdőtüzek oltására használják őket, főleg Európa déli országaiban. Mire megszereztem egyet a forgatásra, konkrétan a nemzetközi politikai színtérre keveredtem. Görögország gazdasága például épp ekkor omlott össze, emiatt több ország kiszállt a tárgyalásokból, és kivárt. Belorusszia is úgy döntött, elhalasztja a megállapodást. Úgyhogy sokat kellett dolgozni, de szerencse is kellett hozzá.

Ki a tulajdonosa ezeknek a helikoptereknek?

Luca Bercovici: Belorussziában például a katasztrófavédelmi minisztérium. Arról szó sem lehetett, hogy a hadsereghez forduljunk, nyilvánvaló volt, hogy csak civil fennhatóság alá tartozó helikopterre tudunk repülési engedélyt szerezni. Ukrajnát ezért kellett kizárnunk a lehetőségek közül. Maradt Brüsszel, Románia és Oroszország - de Oroszország annyira messze van, hogy túl sokba került volna.

Csinált ilyet korábban?

Luca Bercovici: Nem, dehogy. Először kellett életemben MI-26-ost szereznem. De mivel évekig dolgoztam a filmezés művészeti oldalán, tudtam ezt-azt arról, hogyan kell megszerezni valamit. Most csak az volt a különbség, hogy kicsivel nagyobb léptékben kellett gondolkodni, ki kellett menni a nemzetközi színtérre. De közben az ember rájön, hogy nem is olyan nagy a világ, mint hitte. Nincs a világban olyan sok MI-26-os, amely szóba jöhet. Miután kiderült, hová lehet egyáltalán fordulni, már csak a megfelelő személyt kellett megtalálni, akivel tárgyalni lehetett róla. Persze ez nagyon ingoványos terület, homályos világ. De azt kell mondanom, a fehéroroszok korrektek voltak, amit megígértek, azt betartották, ha probléma adódott, azt megoldották. A fehéroroszok bejöttek nekünk.

Forrás: Váradi Gábor
A filmben használt MI-26-os óriáshelikopter

És akkor ennyi volt? Meg kellett szerezni ezt az MI-26-ost, és kész?

Luca Bercovici: Kettőt kellett szerezni, mert szükségünk volt egy olyanra is, amely már nem repül, hogy a belsejében forgassunk. Őszintén szólva ez még nehezebben ment, mert bár ilyenből sok van, főleg Ukrajnában, százával rozsdásodnak katonai bázisokon, de megvenni egyet, az más kérdés.

Miért kellett megvenni? Nem elég bérelni?

Luca Bercovici: Nem, mert a film végén fel kellett robbantanunk. Az is felmerült, miért nem építünk egyet ahelyett, hogy vásárolnánk, de ezt a döntést nem én hoztam meg. Az én munkám az volt, hogy találjak egyet. Találtam is jó párat Ukrajnában, a vége mégis az lett, hogy visszamentünk a fehéroroszokhoz. Mert a mi világunkban csak kétféle ember létezik: a megbízható és a megbízhatatlan. Nekünk már megvolt az emberünk Belorussziában, aki bizonyított, úgyhogy az utolsó előtti percben visszatértünk hozzá. Aztán már csak az volt a kérdés, hogy szállítunk ide egy harminc méter hosszú, nyolc méter magas, hat méter széles, működésképtelen helikoptertestet. A vége az lett, hogy szétszabdaltuk, és felraktuk kamionokra. És mi történt közvetlenül az indulás előtt? Miközben ott várakozott a szállítmány a fehérorosz katonai bázison, egy svéd repülőgép behatolt a légtérbe, és ledobott Minszkre nyolcszáz ejtőernyős plüssmackót, demokráciáért tüntető szöveggel. El lehet képzelni, milyen hatást váltott ez ki a szovjet utódállamban. Azonnal lezárták a határokat, a katonai bázisokról se ki, se be, Lukasenko válságmegbeszélést hívott össze, az ottani embereinkkel hirtelen beszélni sem tudtunk. Ott álltunk, már csak egyetlen aláírás hiányzott, hogy elhozzuk végre a gépet, az pedig ott ült egy katonai bázison, és nem lehetett hozzáférni. Aztán valahogy sikerült találnunk egy katonai vezetőt, aki a katasztrófaelhárításért felelős miniszter elé tolta azt a papírt, hogy a helikopterünk 48 órán belül titokban kijuthasson a bázisról, és civil területről elinduljon Magyarországra. Ilyen hihetetlen dolgok történnek néha. Az ember olyan nemzetközi események közepébe csöppenhet, amelyekre abszolút semmilyen befolyása nincs. És mit mondhattam volna a producernek? Sorry, de a svédek ledobtak nyolcszáz játék mackót, és ettől a helikopterünk beragadt?

Személyesen is járt Belorussziában?

Luca Bercovici: Persze, többször is. Nagyon érdekes ország, kedvesek az emberek. Nemcsak, hogy bérbe adták nekünk a működő helikopterüket személyzettel együtt, de azt is megengedték, hogy átfessük. Igaz, lemosható festékkel - amelyet aztán tökéletesen el tudtunk tüntetni utána. Abba is belementek, hogy a gép egyik oldalára erősítsünk egy hatalmas kétcsövű gépágyút, mert ez volt a rendező vágya. Nem hiszem, hogy bárki más a világon ebbe belement volna. Tényleg fantasztikusak voltak.

Váradi Gábor: Mint ahogyan a magyar légügyi hatóság szakértői is, akik a nagyon szűk határidő ellenére engedélyezték a MI-26-os repülését. A bürokratikus út betartásával nem ment volna, de az MI-24-es katonai helikopter Budapest feletti repülése sem.

Forrás: Váradi Gábor
Az MI-26-os óriáshelikopter festés alatt

Ugyan utalt már rá, hogy nem volt mindenre pénz ebben a filmben, ezekből a történetekből mégis az derül ki, hogy eszméletlen, mi mindent meg lehet szerezni.

Váradi Gábor: Ez a film tényleg nagy falat volt, és még nem is ejtettünk szót a díszletekről, amelyeknek a megépítése javarészt lekötötte a magyar díszletépítési kapacitásokat. De hál istennek ezzel is csak azt bizonyította a filmszakma, hogy van elég erőforrásunk, és a színvonal is kifogástalan. A kiskunlacházi volt szovjet katonai bázis átépítése önmagában hónapokat vett igénybe. Egy komplett betonplaccot kellett kialakítani arra, hogy le tudjon szállni a MI-26-os. De minden egyes helyszín - legyen az műteremben vagy külsőben - nagyon komoly előkészítést igényelt. Aztán következett az igazi megméretés, a forgatás, nyolcvan nap a főcsapattal, harminc a second unittal, összesen mintegy ötszáz fős kiváló stábbal, amelynek java része magyar szakember volt. Bár voltak kisebb-nagyobb problémák, egy díszlet le is égett, személyi sérülés nem történt, és a forgatás sikeresen lezajlott. A film több mint kilencven százaléka készült nálunk. Szerintem büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország meg tudja állni a helyét a nemzetközi porondon egy ilyen méretű és nehézségű film elkészítésével.

Bruce Willis mennyire tekintette önöket kollégának? Árpa Attila azt mesélte, a szereplőtársaival nem haverkodott. Bejött a jelenetére, megcsinálta, és eltűnt a lakókocsijában. Önökkel közvetlenebb kapcsolata volt?

Váradi Gábor: Az újszülött gyerekével és a feleségével érkezett ide, természetes, hogy amint végzett a munkájával, sietett hozzájuk. Azt hiszem, ez érthető. Azokkal, akikkel kapcsolatba került, nagyon kedves volt, de tény, hogy nem mindenki férkőzhetett közel hozzá. Én már találkoztam vele korábban: 1991-ben dolgoztam a Hudson Hawk-ban is, amelynek egy része szintén itt készült. Erről a régi élményről váltottunk pár szót. Aztán ajándékoztam neki egy könyvet a második világháború utáni Budapestről, amit nagyra értékelt, mert sok újat tudott meg a történelmünkről. Tarlós Istvánnal is találkozott, tőle egy különleges érmét kapott. Ennek is nagyon örült, mert mint kiderült, gyűjti az érméket. Bruce Willis rendkívüli kisugárzású ember, aki nem véletlenül lett az, aki. De azt tudni kell, hogy az összes nagy sztár hozzá hasonlóan elzárt világban él, elsősorban a saját biztonsága érdekében. Ezen a falon csak kevesen jutnak át, és attól még, hogy az ember vele dolgozik, nem feltétlenül próbálja meg ezt áttörni. Miért is tenné?

Forrás: Váradi Gábor
Váradi Gábor, Tarlós István és Bruce Willis a Die Hard 5 forgatásán

Viszont ha jól tudom, egy időre kipróbálta, milyen a bőrébe bújni.

Váradi Gábor: Igen, mert az utolsó forgatási napon szerettem volna meglepni a rendezőt, John Moore-t. Bruce Willis addigra már rég hazament, és azt találtuk ki a sminkesekkel és az öltöztetőkkel, hogy megpróbálnak engem úgy kisminkelni és felöltöztetni, ahogy Willist és a dublőreit a filmben. Ez két óra munka volt. Lenyírták a hajamat, a borostámat, kaptam egy olyan orrnyerget, amilyet Bruce Willis dublőrei. Aztán jól összekoszoltak, összevéreztek, én pedig igyekeztem a mozgását felidézni és visszaadni. Többen be is dőltek a tréfának. A producer irodájának az ajtajában például percekig álldogáltam, mire leesett neki, ki vagyok.

Forrás: Váradi Gábor
Váradi Gábor és John Moore rendező a Die Hard 5 forgatásán

A Blue Danube ezek után mire készül? Dolgoztak azóta más filmben?

Váradi Gábor: Közvetlenül utána forgattunk egy dél-koreai akciósorozathoz (Iris) egy epizódot, amely - sokkal kisebb költségvetéssel, de - Die Hard-típusú akciókat jelentett Budapest legszebb pontjain. Most is dolgozunk különböző projekteken, de majd meglátjuk, melyik jön össze.

Luca Bercovici: Az az igazság, hogy nem feltétlenül a szervizmunkák megszerzése a fő célunk. Sokkal inkább olyan nemzetközi produkciók létrehozása, amelyeket Magyarországról a nemzetközi piacra lehetne exportálni. Ezek olyan minőségi zsánerfilmek lennének, amelyek itt készülnek, nemzetközi stábbal. Ez valami új dolog, de közelebb van, mint gondolnánk. Itt van ez a remekül felépült filmes infrastruktúra, a sok képzett szakember, aki a legnagyobb igényű hollywoodi munkákat is képes kiszolgálni. Miért nem használjuk őket saját produkciókra, amelyek a világban bárhol eladhatóak? Elsősorban jól megírt, látványos zsánerfilmekre gondolok.

Angol nyelven? Hollywoodi színészekkel?

Luca Bercovici: Miért is ne?

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Luca Bercovici és Váradi Gábor

A Die Hard 5 végül hogy tetszett önöknek?

Luca Bercovici: Ez volt életem legnehezebb munkája, de azt kell mondanom, kellemes elégedettséggel töltött el a végeredmény, úgy éreztem, megérte a sok fáradságot.

Váradi Gábor: Nem tudom objektíven megítélni, az olyan volna, mintha egy anyának kellene a gyerekéről elfogultság nélkül nyilatkoznia. Mi ennek a filmnek szinte minden kockáját ismerjük, tudjuk, mi van mögötte, hogyan készült. Számomra - és szerintem így vannak ezzel a többiek is, akik kemény munkával végigdolgozták a filmet - akkor is szórakoztató végignézni, ha történetesen rossz kritikát kap. Például az autós üldözést én minden idők öt legjobb hollywoodi autós üldözése közé sorolom, amelynek nagy részét itt forgattuk, élesben.

Luca Bercovici: Nagyon jó érzés arra gondolni, milyen csapatmunka áll mögötte. A MidAtlantic stábja, az amerikai stáb, a főváros, a kerületek, a katonai szakemberek, Andy Vajna, mindenki beleadott mindent. Senki nem akart a másikkal versenyezni, mindenki egy célért dolgozott, ez igazán fantasztikus volt.