Vágólapra másolva!
Jancsó Miklós azok közé a zsenik közé tartozott, akiket pályatársai nemcsak tiszteltek, hanem szerettek is. A 92 évesen elhunyt rendezőre emlékezik többek közt állandó operatőre, Grunwalsky Ferenc, volt felesége, Mészáros Márta filmrendező, valamint Tarr Béla, Makk Károly és Mundruczó Kornél is. 
Vágólapra másolva!

Mészáros Márta - Filmrendező, Jancsó Miklós volt felesége

"Zseniális ember, zseniális gondolkodó volt. A gépmozgást, a képet, a fényt és a gondolkodásmódot úgy tudta összekapcsolni, ami senki máshoz nem hasonlítható. A történelem, az ember és a hatalom viszonya, az erőszak és a szabadság érdekelte. Nagyon szabadságszerető ember volt. Nemcsak a forma miatt volt világsikere, hanem azért, mert az itt élő emberek gondolkodásmódját olyan elementáris erővel tudta átadni, ahogy más nem. Akárhol jártam a világban a filmjeimmel, mindenhol ismerték és tisztelték.

Jancsó Miklós és Mészáros Márta 1966-ban Fotó: Maár Mariann - MTI

A mienk egy nagy találkozás, nagy szerelem és nagy barátság volt, ami egészen az élete végéig tartott. A felesége, Csákány Zsuzsi nagyon jó barátnőm, rendszeresen összejártunk. Magyarországon nagy luxusnak számít, hogy nem ellenségeskedtünk, hanem szerettük egymást."

* * *

Grunwalsky Ferenc - Operatőr, Jancsó állandó munkatársa a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten-től kezdve

"Tudtuk, hogy a halál egyszer bekövetkezik, és nem voltunk nosztalgikusak vagy szentimentálisak ilyen dolgokban, de arról dumáltunk, hogy a halál végül is az egyetlen dolog az ember életében, amire nem reflektálhatsz, nem szólhatsz hozzá. Nem mondhatod, hogy kikérem magamnak, és ez disznóság. '62-ben ismerkedtem meg vele, az egy élet. Az első tíz évben gyakorlatilag mindennap találkoztunk, csavarogtunk, a 70-es években, amikor Olaszországban volt, voltak kihagyások, aztán, amikor visszajött, folytattuk. A világon mindent végigdumáltunk.

Grunwalsky Ferenc és Jancsó Miklós Fotó: Gajdos László

Rendkívül olvasott, művelt ember volt, és rendkívül szerény. Azok közül az emberek közül, akiket láttam sikeressé válni, ő kezelte ezt a legelegánsabban, nem szállt a fejébe. Nála sose volt olyan, hogy lábujjhegyen jártak volna körülötte az emberek, mint a nagymestereknél sokszor. Ugyanolyan nyitott maradt, sőt ahogy öregedett, egyre nyitottabbá vált. Érdekelte, hogy mit csinálnak a fiatalok.

Régebben mondtam egy interjúban, hogy ha a Miki meghalna, akkor azt mondanám, hogy oda a szabadság. Amikor megkérdezték, hogy mi az, amit szívből szeret, akkor azt mondta, hogy a legfontosabb a szabadság. Ezt ő be is tartotta mindig. Ritkán konfrontálódott, de olyankor nagyon kemény volt, ha olyan dolgot látott, ami számára elfogadhatatlan volt."

* * *

Tarr Béla - Filmrendező, a Jancsó utolsó kisfilmjét is magában foglaló Magyarország 2011 című szkeccsfilm producere

Jancsó Miklós és Tarr Béla 2011-ben Forrás: Amerikai Népszava

A rendező közeli jó barátja volt Jancsónak, így megrendültsége miatt egyelőre nem akart nyilatkozni, de annyit fontosnak tartott elmondani, hogy "elvesztettük minden idők legnagyobb magyar filmrendezőjét, egy igazi demokratát, egy mélyen gondolkodó, becsületes embert".

* * *

Mundruczó Kornél - Színházi és filmrendező, játszott Jancsó Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél, Ede megevé ebédem és Oda az igazság! című filmjében

"A Nincsen nekem vágyam semmi után rögtön kapcsolatba kerültünk, hosszú személyes viszonyom volt vele, de nyilván én az időskori Jancsót ismertem. Más korból jövő emberek vagyunk. Nagyon nagy élmény volt, amikor színészként bekerültem az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél-be, és láttam őt munka közben. Mondta Rába Rolandnak és nekem, hogy most akkor Vörös Brigád-osokat játszunk, mi jóformán azt sem tudtuk, mi az, ő meg nekiállt elmagyarázni nekünk a történelmet. Azóta sem tudom, hogy jól játszottuk-e el a Vörös Brigád-osokat, mindenesetre ő nem kényszerített ránk semmit.

Jancsó Miklós és Mundruczó Kornél az Erzsébet téren 2008-ban Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Nekem olyan értelemben kijelölte az utamat, hogy arra sarkallt, hogy legyél saját magad, és találd meg a saját nyelvedet. És azt láttam rajta, hogy ha ez megvan, akkor az ember megnyugszik. Őt körülvette egy ilyen nyugalom, még olyankor is, amikor a forgatáson nagy feszkó volt. Ő tudta, hogy kicsoda, nem voltak önértékelési problémái - ami ebben az országban nagyon ritka -, és ezért nem is kellett kompenzálnia, diktátornak lennie vagy idegeskednie."

* * *

Scherer Péter - Színész, Mucsi Zoltánnal együtt ők alkották a Kapa-Pepe párost, Jancsó hét filmjében játszott

Jancsó Miklós, Scherer Péter és Mucsi Zoltán az Anyád! A szúnyogok forgatásán 1999-ben Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Nagyon sok jó sztorim van róla, később húszat is szívesen elmesélek majd, de megbeszéltük Zolival, hogy most még inkább egy kicsit csöndben maradunk."

* * *

Makk Károly - Filmrendező, együtt járt a Filmművészeti főiskolára Jancsóval, a Szeressük egymást gyerekek! című szkeccsfilmben dolgoztak együtt

"Nehéz ilyenkor nyilatkozni, mindenki tudja, milyen kiválósága és egyedülálló figurája volt a magyar filmgyártásnak. Mindenki tudja róla, hogy egy hihetetlenül játékos, eszes, szuggesztív ember volt. Mindig nagyon eleven, nagyon jó humorú volt, de nincs többet, elment.

Jancsó Miklós és Makk Károly az Uránia moziban Jancsó 90. születésnapi ünnepségén 2011-ben Forrás: MTI/Kovács Attila

Néhány évvel ezelőtt volt egy rendkívüli találkozásom vele. Nekünk Badacsonyban van házunk, nekik Füredtől nem messze. Egyszer áthívtuk őket, meg is érkeztek délután három körül, körülnéztek, megkóstoltuk a helyi borokat, aztán leültünk beszélgetni. Este nyolc óra körül ettünk valami hideget, de különben folyamatosan beszélgettünk, és Csákány Zsuzsa hajnali négykor mondta, hogy 'Miki, le kéne feküdni'. Miklós valami olyan belső kényszerrel nyílt meg aznap éjjel, és én is viszont, ami felejthetetlen élmény volt."

* * *

Szabó Simon - Filmrendező, játszott Jancsó Oda az igazság! című filmjében, és rendezett egy részt a Magyarország 2011 szkeccsfilmből

"A legmeghatározóbb élményem Miki bácsival kapcsolatban, hogy a legelső találkozásunkkor rögtön olyan volt, mintha világéletünkben ismertük volna egymást, miközben óriási korkülönbség volt köztünk. Első pillanattól kezdve olyan volt, mint egy régi barát. Egy olyan mester volt, akitől minden pillanatban lehetett tanulni valami újat, nemcsak a filmezésről, hanem az életről úgy általában. Rengeteg olyan megnyilvánulása volt, amit mélyen elraktároztam.

Szabó Simon Fotó: Hektor - Origo

Amikor az Oda az igazság!-ot forgattuk Ausztriában, nyolcvannyolc éves volt, de hihetetlen szellemi és fizikai frissességgel dolgozott. Reggel 8-kor együtt reggelizett a stábbal, végigforgatta az egész napot az alapján a forgatókönyv alapján, amit előző este mindig átírt, és a nap végén sem roskadt össze, hanem leült a többiek mellé egy padra, és miközben mi a srácokkal fociztunk, ő tömött még egy pipát, és nézte, ahogy játszunk. Amikor odagurult a lábához a labda, beállította szépen szögbe, és elegánsan belsővel visszarúgta.

Egy másik meghatározó emlékem róla, hogy amikor a 2010-es Filmszemlén bemutatták az Oda az igazság!-ot, a premier után mindenki állt a színpadon, én is a szereplők közt, a közönség tapsolt, és ő jött fel a színpadra. Nézett jobbra-balra, aztán meglátott, odajött hozzám, megfogta a kezem, és azt mondta, hogy 'gratulálok!', a saját premierjén. Mert akkor tudta meg, hogy az első filmemért megkaptam a filmkritikusok díját. Egy tündér volt.

Novemberben egy mobiltelefonos filmfesztivál zsűrijének az elnöke voltam, és Miki bácsinak adtuk az életműdíjat. Felmentünk a lakására átadni, talán ez lehetett az utolsó díj, amit kapott. Videó is készült róla."

* * *

Darren Aronofsky - Filmrendező, Jancsó tanítványa volt a Harvardon a 90-es évek elején

Aronofsky a Twitteren azt írta, hogy "búcsúzom az egyetemi tanáromtól, a legendás Jancsó Miklóstól, aki megtanította nekem, hogy milyen ereje van egy nagyszerű vágásnak".