A kidobóemberek országa vagyunk

2014.08.26. 09:42

A reklámszakemberként ismert Fabricius Gábor Sintér című rövidfilmjében egy Tibi nevű, eladósodott fiú arra kényszerül, hogy beálljon azok közé a kigyúrt, állatias férfiak közé, akik más eladósodott embereket tesznek ki az otthonukból. Úgy tűnik, a film hatást gyakorolt a legnagyobb észak-amerikai filmfesztivál válogatóira is: a Sintért beválasztották a szeptember 4-én kezdődő torontói filmfesztivál rövidfilmes programjába. A fesztiválszereplés apropóján beszélgettünk a rendezővel arról, hogy milyen élmény volt számára a Koppány Csoporttal és pillangókéses nehézfiúkkal forgatni, hogy mi kell ahhoz, hogy egy akciójelenet ne legyen ostoba, és hogy az ember akkor tudja, hogy megtalálta a főszereplőjét, amikor a stábból egy lány beleszeret.

Reklámszakemberként lettél ismert, de néhány éve elkezdtél rövidfilmeket csinálni. Mi volt ennek az útja?

Elkezdtem járni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (Mome), de ahogy mondani szokás: fiatal voltam, és kellett a pénz, úgyhogy elmentem a reklámvilág felé. Filmet csinálni pedig iszonyatosan nagy meló, olyan, mint házat építeni. Két évbe telik, és eszementen drága. Egy idő után viszont eljutottam oda, hogy az élet rövid, vagy elkezdek azzal foglalkozni, ami fontos nekem, vagy sosem vágok bele. Harmincnyolc éves vagyok, úgy érzem, nálam itt ez a határ.

Fabricius GáborForrás: Szabó Gábor

Sokáig vacilláltam azon, hogy olyan képzőművészeti, vizualitásra koncentráló filmcsinálásba kezdjek-e, amivel a Momén is foglalkoztam, vagy a klasszikus értelemben vett történetközpontú filmkészítés felé menjek el. Nem voltam benne biztos, hogy engem ez utóbbi vonz, és mind a mai napig nagyon szeretem azokat a munkákat, amelyek a kettő mezsgyéjén mozognak, például Andy Warhol videóit, Bill Viola és Matthew Barney munkáit, vagy Jarmuschtól a Kávé és cigarettá-t. De az ilyen filmekkel az a probléma, hogy nincsen felületük, amin megjelenjenek, egy alkotónak pedig óriási szüksége van a visszajelzésre.

A cigánygyilkosságokkal foglalkozó Bianka és a pénzbehajtókról szóló Sintér is olyan közegben játszódik, ami - felteszem - számodra teljesen idegen. Hogyan választottad ki ezeket a témákat?

Nagyon érdekel a társadalmi lélektan, és szerintem azok a történetek, amelyekben nincsenek társadalmi problémák, amelyekben nem jelenik meg a társadalmi helyzet személyes vetülete, nem olyan erősek. Mindkét film olyan témával foglalkozik, ami leírja a mai magyar társadalom állapotát, és tágabban véve a posztkapitalista kelet-európai társadalmat, amelyik megpróbálta bejárni a kapitalizmust, de nem sikerült neki. És azt a sok defektet, tünetet, ami ebből a helyzetből származik.

A Bianká-nál az motivált, hogy a magyar társadalomban nem volt igazi etikai diskurzus a cigánygyilkosságokról, és ez számomra rémisztő. Olyan filmet szerettem volna csinálni, ami diskurzust indít el. A Sintér-nél a konkrét kiindulópont az volt, hogy furcsának találom, hogy Magyarország a kidobóemberek és kopaszok országa, és mégsem csinál róluk senki filmet, pedig elképesztően jó karakterek és iszonyú jó szövegeik vannak.

Találkozol valahol ténylegesen ilyen emberekkel?

Igen, például a cégem éveken keresztül csinált egy bodybuilderlapot, ismerem az összes bodybuildersztárt, voltam az összes bodyversenyen. Ez egy egészen elképesztő társaság: szteroidokat szednek, felpumpálják magukat, őrületes akaraterejük van, és iszonyatosan érdekes viszonyban vannak a saját testükkel. És rajonganak azért, amit ők erőnek tartanak.

SintérForrás: KMH Film

Tematikailag mi volt a kiindulópont?

A Sintér-ben főleg a személyes felelősség kérdése érdekelt. Én alapvetően hiszek abban, hogy az ember jó, és nem hiszem, hogy azok, akik ma Magyarországon abból élnek, hogy részt vesznek a büntetés szép kerek rendszerében, alapvetően rossz emberek. A film főhősét belesodorják ebbe a helyzetbe, és én azt vizsgálom, hogy hol van az egyéni felelősség határa. És hogy melyik az a pont, amelyiknél szembesülsz az egyéni felelősségeddel. Általában ez akkor következik be, amikor személyesen érintetté válsz. Ha egy régi ismerősödet kell kirakni a lakásából, onnantól kezdve gyökeresen megváltozik a nézőpontod. De miért van az, hogy egy személyes szál kell ahhoz, hogy felmerüljön az etika? Ugyanakkor egy filmnek filmszerűnek kell lennie, és tudtam, hogy a Sintér-nek az akciójelenet a kulcsa, arra kell felépíteni az egészet, és az fogja vinni. De ha nincs mögötte jelentés, akkor cseszhetem az akciójelenetemet, olyan lesz, mint bármelyik buta autós üldözés.

Teljesen tudatosan építed fel a filmjeidet?

Egy ideig próbáltam kevésbé tudatosan hozzáállni, de aztán rájöttem, hogy úgysem tudom kikapcsolni a tudatos énemet, és akkor stratégiát váltottam. Ez már látszik a Sintér-en, ahol rájöttem, hogy az a képzőművészeti megközelítés, amire a Bianká-nál alapoztam, sokak számára nem befogadható, és egy másfajta filmkészítést próbáltam ki. Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy a sajtó nem kímélt, ebben a stratégiai váltásban fontos szerepük volt a visszajelzéseknek.

Fabricius GáborForrás: Szabó Gábor

Az akciójelenetnek volt valami előképe? Az ember gyermeké-re és A rajtaütés-re is emlékeztet a lépcsőházas jelenet.

Egyiket se láttam, és nem volt konkrét előképe a jelenetnek, de az biztos, hogy erősen hatott rám a távol-keleti filmek erőszak-ábrázolása, különösen Johnnie To és Kitano Takeshi munkáiban. Az akciójelenetek rendezésének van egy csomó technikai trükkje, amiről kikérdeztem szakembereket, de amúgy a filmben K-1-es bokszolók szerepelnek, akik gyönyörűen szétverték egymást. A főszereplőm, Tibi a második forgatási napra brutális lila sebekkel érkezett, kérdeztem, hogy mi történt, azt mondja, "semmi-semmi, jót bunyóztunk". Ezek a csávók élvezték ezt. A filmben a radikális Koppány Csoport tagjai is játszanak, akik gyakran ott vannak ilyen kilakoltatásoknál. A kilakoltatási jelenetnél megkérdeztem őket, hogy egy ilyen helyzetben mit csinálnának az életben, ők pedig megmutatták, hogy mikor hova állnának, mikor mi történne. Mondtam, hogy oké, akkor próbáljuk ki. Csapatmunka volt.

Amikor odakerültél ebbe a helyzetbe, megtaláltad a közös hangot ezekkel a srácokkal?

Igen, szerintem azért is, mert ők inkább izomban erősek, és örültek, hogy kikértem a véleményüket, és számított, amit mondanak. De a Bianka forgatásán a cigánysoron is nagyon pozitív élményeim voltak, pedig ott is volt egy nagyon súlyos, pillangókéses csávó, akitől először visszahőköltünk, de aztán minden teljesen oké volt. Üdítő volt, hogy ezekben az emberekben nyomát sem lehetett felfedezni az alkotás iránti cinizmusnak, ami az értelmiségre annyira jellemző.

SintérForrás: KMH Film

Hogyan zajlott a szereplőválogatás?

A hazai filmszínészkínálat elég szűk, szerintem nincs olyan magyar színész, aki Tibi szerepére alkalmas lett volna, és ezt világosan láttam már az elején. Ezért megpróbáltunk olyan emberek közt keresni, akiknek van színpadi rutinjuk, de nem színészek, és a testükkel a megfelelő viszonyban vannak. Ilyenek bizonyos zenészek, a bodysok, a K-1-esek, a bokszolók, a pankrátorok. Ezeket mind végignéztük. Tibi K-1-es, és Szentendrén találtuk őt, amikor először láttuk, épp péppé vert valakit a ringben.

Egy amatőrnél honnan tudod, hogy működni fog a kamera előtt?

Tibinél onnan tudtam, hogy volt egy lány a stábban, aki a castingon beleszeretett. Akkor rögtön tudtam, hogy ez az én főszereplőm. Aztán ebből az emberből, aki börtönben is ült, sikerült kihozni azt a morális átváltozást, aminek meg kellett történnie a filmben, és ez egyébként rettentő megható volt. Lehet tudatosan karriert építeni, meg minden, de az embert a legjobban az építi, ha sikerül egy ilyen dolgot, mint ez a transzformáció, megteremteni. Én a legelső reklámfilmemmel megnyertem a cannes-i Arany Oroszlán-díjat, és aztán azt soha többet nem sikerült megugranom. A filmkészítéssel kapcsolatban megfogadtam, hogy mindig csak olyan projektbe fogok belekezdeni, ahol legalábbis megpróbálom megteremteni ezt az igaz pillanatot. Hál' istennek nem ebből kell megélnem, úgyhogy ilyen értelemben nincs rajtam nyomás.

Fabricius GáborForrás: Szabó Gábor

A torontói válogatásba hogyan kerültetek be?

A film producere, Pusztai Feri küldte el több nagy presztízsű fesztiválnak a filmet, ezt teljesen az ő cége intézte. Engem "nem a Vas utca nevelt", és kívülállóként a legnagyobb probléma, hogy az ember nem igazán kap visszajelzést a munkájára. Megmondtam Ferinek, hogy engem elsősorban a visszajelzés érdekel, hogy kiderüljön például az, hogy egy távoli ország jómódú közönsége érti-e a Sintér történetét. Toronto tulajdonképpen erről fog szólni számomra.

Hova vezet a folyamat, nagyjátékfilmre készülsz?

Ezek eddig mind kísérletek voltak, megpróbálom megtalálni azt a hangot, amin őszintén és erősen meg tudok szólalni. Dolgozom nagyjátékfilm-forgatókönyvön, és egy regényen is. A nagyjátékfilm röviden összefoglalva arról szól, hogy hol tart ma Európa és benne a periféria. Úgy érzem, komplex dolgokat filmmel és irodalommal lehet kifejezni, és filmekkel lehet talán diskurzust indítani a fontos kérdésekről. Az interaktív online tartalmak is nagyon foglalkoztatnak, úgy érzem, hogy bár mindannyian folyamatosan a neten lógunk, valahogy száraz az egész. Sokkal izgalmasabbnak kéne lennie, ennek a módjait is keresem.

Részlet a Sintér című kisfilmről írt kritikánkból
"A ruhásszekrény-testalkatú Tibi (Szőke Tibor) is rossz emberektől kért kölcsön, és most kénytelen baseballütős pénzbehajtónak állni, hogy törlessze az adósságát. Fabriciusnak óriási szerencséje van Szőkével, mert a 35 éves amatőrszínésznek olyan erőteljes a jelenléte, hogy simán elvinne a hátán egy nagyjátékfilmet is. Külsőre körülbelül félúton van Jo Prestia (a fickó, aki megerőszakolta Monica Belluccit a Visszafordíthatatlanban) és Erdei Zsolt között, baltával szabott arcából egy riadt kisfiú tekintete pislog kifelé, a hanghordozása pedig valószínűtlenül illedelmes. A fölényeskedő, piti gengszterfőnök szerepére talán túlságosan nyilvánvaló választás volt Rába Roland, de ő a megszokott profizmusával hozza a figurát, és Petrik Andreának is jut egy szép villanás a főhős egész nap füvező és XBoxozó csajaként.
 
Néhány művészkedős megoldástól (lassított felvételen pocsolyába és csapba hulló vércseppek, stb.) el lehetett volna tekinteni, és a csúcsponton is kissé szájbarágósra sikerült az üzenetet sulykoló szóváltás, de remek húzás volt például a behajtós jelenet alá rakni azt a nyugtalanító, monoton zúgásszerű zenét, öt percig borsódzott tőle a hátam. A Sintér felkavaró, zsigeri élményt ad, nem szívesen lennék annak a rendezőnek a helyében, akinek a filmjét ezután vetítik a blokkban."

Most a kicsi magyarok mutatnak nagyot