Tényleg sötét vizekre eveztem

2014.11.01. 16:15

Nyílt és intelligens, ragyogóan tehetséges és vonzó. Van egy Oscar-díja, és sokak szerint legújabb filmje, a Két nap, egy éjszaka főszerepéért egy újabbat is begyűjthet. Mégis megzuhant pár éve, és azon törte a fejét, mi dolga a világban. Marion Cotillard elmesélte azt is, most muszáj derűsebb filmben játszania, mert kikészült a legutolsó négy komor szerepétől. Megtudtuk, stikában jegyzetfüzetbe költött múltat filmbeli figurájának, és ő találta ki jellegzetes trappolását is. A 39 éves színésznőt az idei cannes-i filmfesztiválon kérdezgethettük a Két nap, egy éjszaka világpremierje után, egyedüli magyar újságíróként bejutva a nemzetközi kerekasztalos interjúra. Angyali kisugárzása van ennek a nőnek, és nem rizsázik. Átgondolt és megélt volt minden szava, akkor is, amikor a francia kajáról, és akkor is, amikor felelősségről vagy küzdésről beszélt.

 

Mennyiben volt más a Két nap, egy éjszaka a korábbi filmjeidhez képest?

A Dardenne testvérek őrült precízek, nagyon sokat várnak a színészektől, és rengeteget dolgoznak. Ez tökéletes számomra, én is szeretek keményen dolgozni. Egy hónapig próbáltunk helyszíneken a többi színésszel, néha jelmezben, pedig abban az időszakban még nem is készültek el a végleges jelmezek. A legtöbb jelenetet vágás nélkül vettük fel, ezért ki kellett találni a színészek és a kamera mozgásának a dinamikáját. Ebben az időszakban szabadon kísérletezhettünk, próbálgattuk, hogy mi működik, és mi nem. Ez nagyon szerencsés, mert a forgatáson már nincs idő ilyesmire. Tehát mindent elpróbáltunk, és nem annyira a színészi munkára koncentráltunk, inkább csak a mozgásokra, cselekvésekre, mert ha már begyakoroltuk, hogy mit akarunk csinálni, könnyebb az alakításra figyelni.

Jean-Pierre Darden Marion Cotillard és Luc Dardenne a Két nap, egy éjszaka cannes-i sajtótájékoztatója előttForrás: AFP

Mit mondtak a Dardenne testvérek, miért téged választottak erre a szerepre?

Soha nem tettem fel nekik ezt a kérdést, egyszerűen csak örültem, hogy velem akarnak dolgozni. Már csak azért is, mert sosem gondoltam, hogy ez megtörténhet. Általában belga színészekkel dolgoznak, vagy olyan színészekkel, akik még nem exponálták magukat sok másik szerepben, és én ezek közül egyik kategóriába sem illek bele.

Miben gazdagította a repertoárodat ez a szerep? Tanultál új dolgokat belőle?

Abszolút. A forgatás előtt például aprólékosan kigondoltam, hogy milyen lehetett Sandra élete addig a pontig, amíg találkozunk vele a filmben; megteremtettem a múltját. Tudnom kellett, hogy miért lett depressziós, ez milyen hatással volt a családi életére, a gyerekeire, a barátaira, és a férjével való kapcsolatára.

Fabrizio Rongione és Marion Cotillard a Két nap, egy éjszaka című filmbenForrás: Mozinet

Ezt önállóan csináltad, vagy a rendezőkkel együtt?

Önállóan, erről nem is beszéltem a Dardenne-eknek. Nekik erről nem kellett tudniuk, mert csak annak a két napnak a történetét meséljük el, amit a filmben látsz. Szóval volt egy csomó jelenet, ami csak az agyamban és a jegyzetfüzetemben létezett. Ez számomra fontos volt, hogy mindig legyen mihez visszanyúlnom, hogy eljuthassak azokba az érzelmi állapotokba, ahova el kellett jutnom. De amikor egy ilyen képzeletbeli jelenethez már harmincszor-negyvenszer visszanyúltam, nem működtek többé. Ilyenkor még mélyebbre kellett nyúlnom a képzeletemben, hogy megtaláljam azt az alapanyagot, amelynek a segítségével hiteles tudtam maradni, és megadni a rendezőknek, amit vártak tőlem.

Ilyenkor a saját személyes szomorú élményeidet is felhasználod, hogy megteremts egy figurát?

Nem. Olyat soha nem csináltam, és soha nem is fogok.Félek, hogy ha kinyitnám ezt az ajtót, és a saját rossz élményeimhez nyúlnék vissza, akkor később nem tudnám soha becsukni. Ha a képzeletemből dolgozom, és sikerül igaz pillanatokat létrehoznom, akkor attól később könnyebben függetleníteni tudom magamat, mert az nem én vagyok. Őszintén szólva, meg is bolondulnék, ha mindig a saját fájdalmaimat ráncigálnám elő.

A felkészülés alatt beszéltél olyan emberekkel, akik hasonló problémákkal küszködtek, mint a film főhőse? Akik elvesztették a munkájukat, vagy depresszióba zuhantak.

Csak direkt emiatt nem akartam ilyen emberekkel találkozni, mert a saját családomban és baráti körömben is van egy csomó olyan ember, akinek az élete jobban hasonlít Sandráéra, mint az enyémre.

Marion Cotillard a Két nap, egy éjszaka cannes-i sajtótákékoztatója előttForrás: AFP

Nehéz volt megtalálni a belga akcentust a filmhez? Én nem beszélek franciául, úgyhogy nem érzek nagy különbséget abban, ahogy beszélsz, de feltételezem, hogy ez egy kihívás volt.

Ez így van. Egy akcentus mindig problémás, és már sokszor megküzdöttem ezzel. Játszottam amerikait, angolt, lengyelt, mindenfélét, de eddig sosem kellett franciául beszélnem akcentussal. Ilyenkor általában tanár (dialect coach - szerk.) segítségét szoktam kérni, együtt dolgozzuk ki a megfelelő akcentust.

Amikor találkoztam a Dardenne testvérekkel, az egyik első kérésük az volt, hogy próbáljak megszabadulni a párizsi akcentusomtól. Mondtam, persze, menni fog, de azért magamban arra gondoltam, hogy na, ezt mégis hogyan fogom megcsinálni. Teljesen máshogy próbáljak meg beszélni? Aztán arra jutottam, hogy nem arra hajtok, hogy tökéletesen úgy beszéljek, mint egy belga, hanem hogy megtaláljak egy olyan ritmust és zeneiséget, ami jobban hasonlít a belgára, mint a franciára. De ez is a folyamat része. Dolgozom ki a karaktert, kutatom, hogy milyen ember lehet, és ha rátalálok a megfejtésre, akkor az, hogy hogyan mozog, hogyan beszél, már magától jön. Fontos, hogy belülről találjam meg a figurát, és ne csak mindenféle külsőségeket aggassak rá, mert akkor hamisnak érezném, és valószínűleg a nézők is.

Ebben a filmben elég sajátos a mozgásod. Néha egészen úgy trappolsz, mint egy cowboy.

Ezt együtt találtuk ki a rendezőkkel. A próbák alatt tettem javaslatokat, mutattam nekik irányokat, néha azt mondták, ez már túl sok, akkor kicsit visszavettem belőle, érdekes folyamat volt.

A filmet nézve lehetetlen nem gondolni arra, hogy én mit tennék Sandra helyében, vagy még inkább, hogy mit tennék azoknak az embereknek a helyében, akiknek Sandra a segítségét kéri. Ez benned is felmerült?

Természetesen. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit tennék a helyükben, de számomra még érdekesebb volt azon töprengeni, hogy vajon Sandra mit tenne a többiek helyében. Ő vajon lemondana-e az évvégi bónuszáról. És erre a kérdésre soha nem tudtam egyértelmű választ adni, mert olyan sok mindenen múlik, hogy az ember hogyan döntene egy ilyen helyzetben. Például szerintem sokban múlik azon, hogy milyen a kapcsolatod azzal az emberrel, akinek a javára le kéne mondanod valamiről. És ha ez így van, akkor felmerül az a kérdés is, hogy képes vagy-e szolidáris lenni egy olyan emberrel, akit nem ismersz. Szóval ez egy csomó érdekes kérdést felvetett bennem, olyanokat, amiken már korábban is gondolkoztam, és pont ezért, amikor először olvastam a forgatókönyvet, teljesen világos volt, hogy miért kell részt vennem ebben a filmben.

Pár évvel ezelőtt volt egy kisebbfajta megzuhanásom. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy mi dolgom van ebben a világban. Néztem például a dél-amerikai vagy afrikai törzsekben élő embereket, akik sosem kérdőjelezik meg a helyüket a saját társadalmukban, mert ők teljesen más típusú rendszert építettek fel. És szerintem az a társadalmi berendezkedés sokkal emberközelibb, mint a miénk, amelyik nem az embert helyezi a központba, hanem a pénzt, a termelékenységet és a versenyképességet. Ezeket várja el tőlünk a társadalom, anélkül, hogy nézné, milyen emberek vagyunk valóban. És azon agyaltam, hogy hasznos vagyok-e, van-e mit hozzátennem ehhez a társadalomhoz. Ha valaki haszontalannak érzi magát, könnyen eljuthat oda, hogy hagyja az egészet a francba, és véget vet az életének.

És találtál megnyugtató választ ezekre a dilemmákra?

Tökéletes megoldást persze nem találtam, de azért valamennyire megnyugodtam. Imádom ezt a nagyon érdekes állatot, amit embernek hívunk. Lenyűgöznek az emberi lények, és azért vagyok színész, hogy kutassam magunkat. És arra jutottam, hogy megfelelő életcél megosztani másokkal ezeket a kutatásaimat.

Jean-Pierre Dardenne, Marion Cotillard és Luc Dardenne a Két nap, egy éjszaka cannes-i sajtótájékoztatójánForrás: AFP

Szerinted filmekkel lehet változtatni a dolgokon, jobbá tenni a világot?

Igen, én hiszek ebben. Filmekkel fel lehet tenni kemény kérdéseket, rámutatni nagy igazságtalanságokra. Pont pár napja olvastam egy cikket a Return to Homs című szíriai filmről, ami nagyon pontosan megmutatja, hogy mi zajlik éppen abban az országban.

Nekem az jött le a Két nap, egy éjszaká-ból, hogy mindenki osztozik a felelősségen.

Persze. Mindannyian felelősek vagyunk azért, ahogy működnek a dolgok, vagyis leginkább azért, ahogy nem működnek. Mindig úgy éreztem, hogy felelősséget kell vállalnom a tetteimért, és hogy még akkor is megtaláljam a felelősségemet, amikor azt hiszem, hogy nincs is. Például olyan dolgokban, hogy mit veszek, hogy mit fogyasztok, mert azzal felelős vagyok azért, ahogy ezeket a termékeket előállítják. Nagyon fontos, hogy tudjam, melyik országban és milyen körülmények között készülnek azok a dolgok, amiket használok. Hogy milyen igazságtalanságok és szörnyűségek árán hoznak létre valamit, ami nekem örömet ad egy hónapig vagy akár csak egy óráig.

Szóval vannak dolgok, amiket nem vagy hajlandó megvenni?

Igen. Mindig alaposan átgondolom, hogy mit veszek, mire adom ki a pénzem. Például ételből is mindig próbálok helyi és organikus terméket venni. Volt egy fickó, aki kitalálta, hogy csakis francia termékeket fog használni és fogyasztani, csak hogy lássa, hogy mi marad így. Hát nem sok minden maradt.

Luc Dardenne, Fabrizio Rongione, Marion Cotillard és Jean-Pierre Dardenne a Két nap, egy éjszaka cannes-i díszbemutatójánForrás: AFP

Küzdő típusnak tartod magad, vagy hajlamos vagy inkább feladni a dolgokat?

Azt hiszem, küzdő típus vagyok.

Voltak az életedben olyan nehéz pillanatok, amikor tényleg meg kellett harcolnod valamiért?

Igen, de ez nagyon személyes téma, úgyhogy nem igazán szeretnék beszélni róla. Felfedeztem magamban az erőt, hogy pozitív dolgokat harcoljak ki magam számára, és megszabaduljak olyan érzésektől, amelyek nyomasztanak, vagy beidegződésektől, amelyek gátolják, hogy boldog lehessek. Az az álmom, hogy eljussak odáig, hogy minél egyszerűbb az életem, és mivel nagyon összetett személyiség vagyok, még sok a tennivalóm. De dolgozom rajta. És szerintem az, hogy színésznőként kutatom az embereket, szerencsés esetben segíthet választ találni arra is, hogyan lehetne megszabadulni attól a terhes bonyolultságtól, amit cipelek magammal.

Rozsda és zsont, The Immigrant, Két nap, egy éjszaka, MacbethForrás: Various

Nagyon gondosan választod meg a szerepeket, amiket eljátszol, különösen az utóbbi néhány évben. Milyen szempontok alapján döntesz?

Természetesen sok múlik a történeten, a figurán és a rendező személyén. De például volt egy rendező, akivel nagyon szerettem volna együtt dolgozni. Konkrétan felkerestem, és elmondtam neki ezt. Aztán küldött egy csodálatos forgatókönyvet egy fantasztikus szereppel, de mégse vállalhattam el, mert nem lett volna jó az időzítés. Tényleg nagyszerű szerep, de iszonyatosan szomorú a figura, és megmondtam neki, hogy most a Rozsda és csont, a The Immigrant, a Két nap, egy éjszaka és a Macbeth után képtelen lennék ennyi fájdalmat a vállamra venni. Ráadásul nagyon hosszú forgatásról volt szó, mert mind a négy évszak szerepel a történetben, tehát legalább egy évig tartott volna. Mondtam neki, hogy megszakad a szívem, mert annyira jó lenne veled dolgozni, de nem akarom kikészíteni magam egy teljes évre. Mert igenis hatással vannak rám ezek a szerepek.

Ki volt a rendező?

Azt nem árulhatom el. De könyörögtem neki, hogy térjünk vissza rá később, és ne csinálja meg mással. Remélem, így lesz. Szóval elég sok mindenen múlik, hogy mit vállalok el. Persze öt évvel ezelőtt fel sem merült volna bennem, hogy visszautasítsak egy ilyen szerepet, azzal a rendezővel.

Marion Cotillard az interjú közbenFotó: Varga Ferenc - Origo

Tehát most egy vidám figurát szeretnél eljátszani?

Feltétlenül. Lady Macbeth-tel tényleg nagyon sötét vizekre eveztem, és most valami könnyedségre van szükségem.

Milyen érzés azt olvasni, hogy máris mindenféle díjakat emlegetnek az alakításoddal kapcsolatban?

Nem szoktam ezen töprengeni. Nagyon szerencsésnek tartom magam amiatt, hogy sokszor elismerték már a munkámat, de ez nem olyasmi, amire számítanék, amire kifejezetten szükségem lenne. Sosem erre hajtottam. Ha megtörténik, akkor képes vagyok élvezni, de igazság szerint jobban örülnék annak, ha magát a filmet díjaznák, és nem az én alakításomat. Ha díjak után epekedsz, akkor könnyen csalódás érhet, és már így is elég kellemetlen dolog van a világban, nincs szükség kreálni még egyet magamnak.

Lemondana ön 300 ezer forintról egy kollégája kedvéért?
Egy depresszióból épp csak kimászott kolléganő könyörög önnek, hogy mondjon le az év végi pénzjutalomról, hogy ő visszajöhessen dolgozni a céghez. Mit tesz? A Dardenne-fivérek filmjét színtiszta morálfilozófiai dilemma mozgatja, mégis olyan izgalmas, mint egy bankrablásos akcióthriller. A Két nap, egy éjszaka az egyik legjobb film idén, Marion Cotillard játékát szinte kizárt, hogy bárki felülmúlja.