Színpadon már sosem fogok levetkőzni

2016.02.20. 08:58

Csütörtökön mozikba került a Félvilág című kosztümös thriller, amiben Kovács Patrícia a századelő leghíresebb luxusprostituáltját, Mágnás Elzát alakítja. Bár a neten már hónapok óta pörögnek a filmmel kapcsolatos pikáns részletek, valójában sokkal fontosabb, hogy a 37 éves színésznő számára felért egy sikeres szerepkörváltással: fiatal csajból hódító nő lett. Elmesélte, hogyan vált kismamából dívává, mi a baja a vetkőzéssel és az internetes újságírással, hogyan békült ki Herendi Gáborral, négy közös film után milyen a kapcsolata Sas Tamással, és mit tudnak a fiatal rendezők, amit az idősebbek nem.

  • Féléves kislányát szoptatta még, amikor megkeresték Mágnás Elza szerepével.
  • Mindenben hallgat a rendezőre, és sosem szól bele abba sem, hogyan alakítják a filmhez a külsejét.
  • Amíg játszotta, felmentette magában Mágnás Elzát az önzéséért, de valójában egy szörnyetegnek tartja.
  • Színházban már sosem vállal pucérkodást, mert abban a pillanatban kiesik a szerepből, és civillé válik - filmen ez nem történik meg.
  • Sas Tamással kibeszéletlen feszültség terheli a kapcsolatát, Herendi Gábornak meg tudott bocsájtani egy nagy pofon után.
  • Örült, hogy a Mágnás Elza után a Válótársakba került, mert a két karakter szélsőségesen különbözik egymástól
  • 15 éves volt, amikor együtt játszhatott Alan Rickmannel
  • Szerzői filmben is szívesen szerepelne, elsősorban Fliegauf Bence érdekelné

Mágnás Elza egy álomszerep lehetett neked. Nagyon hajtottál rá?

Nem szoktam harcolni szerepekért, ráadásul amikor először hívott fel a casting director, Orbán Andrea, még épp tejfoltos tréningruhában voltam otthon az alig féléves gyerekemmel. Úgyhogy először röhögőgörcsöt kaptam a hírtől, és azt mondtam neki: ne vicceljen már, nem vagyok olyan állapotban. De mivel ragaszkodott hozzá, hogy azért csak olvassam el a forgatókönyvet, egyik nap, amikor már mindenki aludt, beültem vele egy kád forró vízbe. És a végére azt mondtam: „Ez kell nekem, akarom!”

Feléledt benne a nő - Kovács Patrícia

Fotó: Valami Hektor

Pedig még interjúkban is mondtad korábban, hogy nem tervezel hamar visszatérni.

Nem volt hozzá kedvem, és tényleg elhatároztam, hogy egy évig biztosan otthon maradok Hannával. De onnantól, hogy elindul egy casting, még sok idő eltelik a forgatásig, és azt mondtam magamban: legalább nézzük meg, mi lesz. Felvettem egy magas sarkú cipőt, és kikészítettem magam a próbafelvételre - mert egy ilyen szerep kedvéért az embernek kicsit ki kell készítenie magát -, és emlékszem, mekkora élmény volt önmagában az, hogy egyszeriben megváltozott a horizont. Hirtelen feléledt az a nő, aki előtte voltam.

Melyik jelenetet kellett eljátszanod?

Azt, amikor Elza kirúgja Rózsit. Később, amikor már befejeztük a forgatást, megkérdeztem Szász Attilát, hogy miért engem választott (mert nem titok, hogy szinte minden színésznőt megnézett 35 és 45 között), azt mondta, az döntötte el, hogy én voltam az egyetlen, aki végig ülve maradt a jelenet során - úgy, ahogy később a filmben is.

Tetszett neki, hogy bíztam magamban annyira, hogy így, higgadt tónusban tudtam kirúgni Rózsit, mindenki más felpattant, járkált közben, vagy felrántotta az ajtót. Szerinte bennem itt mutatkozott meg a Mágnás Elza-ság, annak a nőnek az ereje. Tök érdekes, hogy ilyeneken múlhat, hogy az ember megkap-e egy szerepet. Nem azon, hogy én vagyok a legszebb vagy a legjobb, hanem hogy zsigerileg megéreztem valamit a karakterből, amit más nem.

Később volt több forduló is?

Csak egy. Aztán már csak segítettem castingolni a férfiakat.

Szerintem neked egy ilyen szerep akkor is járt már, mert benned volt ez a hódító nőiesség.

Az biztos, hogy Amerikában egy ilyen szerepért – vagy bármelyikért a három főszerepből –kapkodnának a színésznők, mert csodálatos szerepek. Már a teherbe esésem előtt úgy éreztem, hogy elég volt a csajszikból és csitrikből, akiket annyiszor játszottam színpadon és filmen. Elegem lett a cukorborsóságból. Kezdtem kicsit komolyabban gondolni magamra. Tudtam, hogy bizonyos távolságból még mindig fiatal lánynak látszom, talán még fiatalabbnak is, mint a korom, de belül már többnek éreztem magam. Aztán jött a gyerekezés, és azóta sem győzök hálásnak lenni Szász Attilának, hogy egy ilyen szereppel térhettem vissza. Innentől kezdve minden más lesz. Tisztában vagyok vele, hogy lassan elérkezem abba a korba, amikor nem egyszerű színésznőnek lenni, mert kevés a jó szerep számunkra. Ezért is vagyok boldog, hogy nekem jutott egy ilyen.

Nagyon hálás a rendezőnek - Szász Attila és Kovács Patrícia a Félvilág forgatásán

Fotó: Szűcs András

Amikor a Mikve című előadás apropóján készült veled egy interjú, azt mondtad, kicsit tartasz a női társulatoktól, mert jobban tudsz férfiakkal dolgozni. A Félvilágnál nem volt ilyen problémád?

Nem, mert egész különböző volt ez a három női karakter. Én nem szeretek tépelődve dolgozni, nem hiszem, hogy a színházhoz hozzátartozik a furkálódás, az intrika és az, hogy rosszul érezzük magunkat a nagy művészet közben. Ez a forgatás kifejezetten jó hangulatban telt, mi hárman is remekül kiegészítettük egymást. Gryllus Dorkával minden pórusunkban különbözőek vagyunk, de van bennünk egy közös dolog - ami egyébként Döbrösi Laurában is megvan -, hogy lakozik bennünk egy fiú. Mindhárman keményen dolgozunk, és nem dobáljuk a hajunkat közben.

Szász Attilával először dolgoztál. Könnyen meg tudtál bízni benne?

Igen, de nekem minden munkámban szükségem van valakire, akiben hinni és bízni tudok. Amikor tévéztem, akkor sem olvastam kritikákat vagy kommenteket, csak annak az embernek hittem, aki kiválasztott. Ha ő hisz bennem, majd megmondja, mit vár el tőlem, és mit tegyek, hogy még jobb legyek. Nem szabad az embernek szétapróznia magát, egy ponthoz kell igazodni.

Nem olvassa a kritikákat, kommenteket - Kovács Patrícia

Fotó: Valami Hektor

Attilában nagyon jó, hogy pontosan tudta, mit akar. Neki az a szakmája, hogy kívülről lásson, és segítsen nekem, az én dolgom pedig az, hogy játsszak. Éppen ezért sosem szólok bele abba, milyen hajat fésülnek nekem, vagy hogyan sminkelnek ki - az is egy szakma, és nem az én dolgom. Annyi bajom lenne egyébként azzal, amit a tükörben látok, hogy már nem is érdemes vele foglalkozni. Nekik kell tudni, ha nem áll jól egy ruha: a rendezőnek és az operatőrnek, mert az ő fejükben van, mire lesz szüksége a filmnek. Ha elkezdeném mondani, hogy én ezt különben sosem venném fel, az nem lenne profi hozzáállás.

Mondjuk a Félvilágnál nem lehetett ilyen gondod, hiszen Magyarország első számú jelmeztervezője, Szakács Györgyi hozta a jelmezeket a saját, korabeli gyűjteményéből.

Igen, döbbenet, azok a kombinék százévesek voltak. Nagyon kellett vigyáznunk rájuk Kulkával a civakodás közben. És azok az ékszerek… Volt egy jelenet, amiben le kellett szakítanom a nyakamból egy láncot, és odavetni Rózsi elé - az, hogy ezt Györgyi megengedte, a személyes áldozathozatala volt a filmért, az ügyért.

Melyik kosztüm volt a kedvenced?

A legkedvesebb darabom egy ibolyaszínű masni volt, amit Györgyi álmodott az egyik frizurámba. A másik pedig egy buja lila bársonyszoknya.

A legkedvesebb darab - Kovács Patrícia az említett masnival a hajában a Félvilág forgatásán

Fotó: Szűcs András

A hajad is bujára göndörítették, az is sokat adott a karakterhez.

Két és fél óra volt a hajamat elkészíteni minden reggel. Amikor megérkeztünk a forgatásra Vég Attila fodrásszal, még csak az éjjeliőr fogadott minket, a stáb órákkal később érkezett.

A szereped egyik fontos jellemzője, hogy úgy tud elterülni az ágyban, mint egy jóllakott, lusta macska. Ezen kellett külön dolgoznod?

Érdekes, nekem a civil életemben semmi közöm Mágnás Elzához, de borzasztóan szeretnék néha ilyen lenni. Úgy örülnék, ha legalább néha nem lennék jól nevelt és szociálisan érzékeny. Sajnos ezeket nem tudom levetni, csak akkor, ha szerepet játszom, viszont akkor elég, ha belebújok a jelmezbe, és érzem, hogyan kéne csinálni. Ez játék.

Nyilván azért volt olyan szociálisan érzéketlen nő, mert mélyről küzdötte fel magát, és mindent a maga erejéből ért el.

Attól még nem kellett volna ilyen görénynek lennie. Amíg játszottam, persze felmentettem őt, mert meg kellett találnom az igazságát. De valójában egy szörnyeteg.

A többiek csináltak belőle dívát - Kovács Patrícia

Fotó: Valami Hektor

ged mégsem lehetett utálni a filmben. Direkt ábrázoltad őt ellenállhatatlannak és szerethetőnek annak ellenére, hogy mindig csak a saját érdekeit nézte?

Ezt nem én játszom el, hanem Kulka, Sándor Péter, Gryllus Dorka és Döbrösi Laura - ők játsszák el Mágnás Elzát. A színházban is aranyszabály, hogy nem a király játssza el, hogy király, hanem az alattvalói. És egy fél-egy éves, igény szerint szoptatott gyerekkel senki nem érzi magát dívának. De az sem igaz, hogy a díva minden szempontból ki van magával békülve. Azokban a jelenetekben, amikben dívának kellett lennem, Kulka, Szász Attila és az operatőr Nagy András emeltek fel magasra, ők hitették el velem, hogy az vagyok. Rengeteg segítséget kaptam tőlük, így már csak át kellett engednem magamon. A vonzerő csak a hatás, nekem nem azt kell eljátszanom.

Azt nyilatkoztad korábban, hogy a meztelenséggel kapcsolatban voltak már rossz élményeid. Van különbség a filmes és a színpadi vetkőzés között?

Van, és színpadon már sosem fogok levetkőzni. Meghúztam egy határt, és évek óta nem engedek belőle. Az a helyzet, hogy ha az ember színpadon lát valakit meztelenül, azonnal kukkolóvá válik. Én is kukkolok, még akkor is, ha csak tangabugyira vetkőzik valaki. Nincs az a színészi alakítás, ami el tudja terelni a figyelmem arról, hogy vajon az illetőnek is van-e narancsbőre, milyen az alakja, satöbbi.

Amikor az Ahogy tetszik-ben játszottam Rosalindát, és csak a darab legvégén, az utolsó monológom alatt kellett levetkőznöm, hirtelen megéreztem a levegőben, hogy minden, amit addig csináltam, eltűnik, és nem számít, egyszer csak én állok a közönség előtt, nem Rosalinda.

Ha meztelenséget lát a színpadon, kukkolóvá válik - Kovács Patrícia

Fotó: Valami Hektor

Filmen nincs ez az érzés. Persze ott sem kellemes felvenni ezeket a jeleneteket a stáb előtt, de legalább nem változom civillé. A színházban van még két intelem: se gyerek, se labda. A labda is civil. Ha begurul egy labda, mindenki azt nézi, le fog-e esni.

Viszont a filmes vetkőzésnek megvan az a hátránya, hogy kiragadják a kontextusból, és önálló életre kel az interneten.

Ne is mondd! Akartam is kérni, hogy lehetne-e, hogy kivételesen ne szerepeljen a nevem mellett valami lealacsonyító, szexista utalás a címben. Értem, hogy vonzza a kattintásokat, de szerintem a netes újságírás és a filmről szerencsére sokat író Origo is átdobta a váltót.

Azért a filmes kampány is kihasználta ezt a mozzanatot…

Persze, kicsit rájátszottak ők is, mert kell a reklám. Szász Attila előre átküldte nekem azt a képet, amin kombinéban heverek az ágyon, hogy megkérdezze, mit szólnék hozzá, ha ez a fotó a kampány része volna. Mondtam: jó, legyen. Ehhez képest csak ezt láttam mindenütt... Mégsem bántott, mert szép kép, és hozzátartozott a szerephez. De az olyan címek tudnak kicsit zavarni, hogy Kovács Patrícia addig szexel, míg meg nem hal vagy Kovács Patrícia hatalmasat szexelt Kulkával.

Az említett kombinés fotó a Félvilágból, amit minden lapban használtak

Forrás: Szupermodern

De tényleg iszonyúan vonzza az embereket, rengetegen kattintanak az ilyen cikkekre.

Akkor menjenek be a moziba is, és nézzék is meg a filmet! Cserébe én megnyugtatom magam azzal, hogy kulturális közkincs lettem, el kell viselnem, ami ezzel jár. Legyen ez a deal.

A Félvilág óta kaptál visszajelzéseket a filmszakmából?

Nem, csak a Válótársak-ban találkoztam filmesekkel, ahol egy nagyon más karaktert játszottam, ezért nagyon élveztem. De a sajtóból még soha nem kaptam ennyi pozitív visszajelzést és kritikát, és ez iszonyú jólesett. A film maga amúgy igazi fricska a Filmalapnak, ami nem támogatta a forgatókönyvet, ezért lett belőle elsőre „csak” tévéfilm. Borzasztó nagy dolog, hogy volt forgalmazó, aki a tévé után sem hagyta annyiban, hitt benne, és bevitte a mozikba. Korábban ilyen soha nem fordult elő.

Nem akart femme fatele-ként megjelenni - Döbrösi Laura, Kovács Patrícia és Gryllus Dorka a Félvilág díszbemutatóján

Fotó: Horváth Károly

A premier azonban moziban volt, és te meglepően visszafogottan öltöztél fel rá. Kompenzálni akartad a karaktert?

Igen, úgy gondoltam, kilencven percig elég dekoratívnak látnak majd, nem kell ezt még a vetítés előtt is sulykolni. Amúgy karakteres volt az a ruha, csak nem akartam vele a nőiességemet túlhangsúlyozni. Sosem pakolom ki magam a magánéletben. Filmen bármit felveszek, lehet akármilyen rövid miniszoknya is, de az utcán teljesen hétköznapian járok, nem vagyok hivalkodó alkat. És bár szuper volt eljátszani Mágnás Elzát, de nem szeretném, ha az emberek fejében ezentúl egy femme fatale-ként élnék, és emiatt esetleg ne hinnék el, hogy másra is képes vagyok. Ezért is szeretem a Válótársak-at, ahol olyan külsőt kaptam, ami nem is hasonlít a valódira. Néha kifejezetten szarul nézek ki, de ez nagyon jól jött nekem.

A legtöbb filmet Sas Tamással forgattad, amiből a vígjátékok lettek a legismertebbek, pedig az első közös filmetek, a Szerelemtől sújtva még szerzői film volt. Nem beszélgettetek néha arról, hogy jó volna visszatérni ahhoz a vonalhoz?

Rengeteget köszönhetek Sas Tamásnak, tőle tanultam meg filmezni, mégis nehéz róla beszélnem, mert mára sajnos ellentmondásossá vált a viszonyunk. Azt hiszem, számára könnyebb volt ezeket a sikereket folytatni, ezt a hullámot meglovagolni, mint valami másba fogni, bár azért próbálkozott: a Szélcsend és a Presszó folytatása erre volt kísérlet.

Első közös munkánk, a Szerelemtől sújtva életem egyik legfontosabb szerepe és lehetősége volt, mindketten büszkék is lehetünk arra a filmre. És szerintem Tamást igazságtalanul ítéli meg az, aki kizárólag a jobban vagy rosszabbul sikerült romkomok alapján alkot véleményt. Sajnos az utolsó munkánk már rossz hangulatban telt, és azóta is több kimondatlan ügy és csalódás terheli a kapcsolatunkat, amit lassan jó volna rendbe tenni.

Sas Tamás fedezte fel, de mára már ellentmondásos a kapcsolatuk - Kovács Patrícia

Fotó: Valami Hektor

Herendi Gáborral viszont úgy tűnik, sikerült rendeznetek a konfliktusotokat, ami abból fakadt, hogy az utolsó pillanatban visszavette tőled a Lora főszerepét. Utána együtt dolgoztatok a Társas játékban.

Igen, ő a tökéletes példa arra, hogy minden feszültséget helyre lehet tenni. Én is azt hittem, hogy soha többet nem fogunk együtt dolgozni, mert nem is mer majd hívni engem. De aztán megnézte a Mikvé-t, és utána felhívott azzal, hogy „Mi lenne, ha rendbe tennénk a viszonyunkat úgy, hogy felkérlek egy szerepre?” Mondtam: jó, beszéljünk róla.

A találkozóra egy nagy csokor virággal és egy tábla csokival állított be, és azt mondta: mindent nagyon sajnál. Mire én: „Sajnálhatod is!” Ma már úgy gondolom, hogy mindkettőnknek dolga volt azzal a helyzettel. Nekem az, hogy kapjak egy ekkora pofont, neki pedig, hogy meghozzon egy ilyen döntést, ami szintén nem lehetett könnyű. Ilyet az ember nem csinál jókedvében. Számomra az volt a tanulsága, hogy soha semmi nem biztos. Előtte fél évig abban a hitben éltem, hogy én vagyok Lora. Meg kellett tanulnom felülemelkedni ezen, és azt hiszem, sikerült is, mert utána a Társas játék kifejezetten jó munka volt együtt. Nem szeretnék az életemben hátizsákokat és bennük sérelmeket cipelni. Eltelt közben hat év, miért ne nyithatnánk új fejezetet?

De azért megnézted a Lorát?

Persze, szeretek az ilyen helyzetekkel szembenézni. Ráadásul volt rá apropóm: felkértek, hogy adjak át egy filmes díjat, és a jelöltek között volt Herendi is. Gondoltam, vicces lenne, ha nekem kéne átadnom egy díjat a Lorá-ért. De legyen! Azért néztem meg a filmet, hogy tudjam, miért jár neki, de végül nem ő nyerte el a díjat.

Nem volt elájulva a Lorától - Kovács Patrícia

Fotó: Valami Hektor

És milyen érzés volt a filmet nézni?

Őszintén? Azt éreztem, hogy a színészek nem működtek együtt, mert a szereposztást még velem castingolták, arra a kémiára épült, ami köztem és a többiek között volt meg. Azt éreztem, két külön filmben játszik a főszereplő lány és a többi színész, már csak azért is, mert egészen más színészi iskolát képviseltek.

A Félvilágnál is fontos volt a kémia, gondolom…

Persze, és Szász Attila minden próbafelvétel után meg is kérdezte tőlem, hogy mit éreztem, hiszen csak akkor tudunk jól együttműködni, ha érzünk is valamit közben. Volt olyan jelölt, akit színészként nagyra becsülök és tisztelek, de nem tudtam volna elképzelni vele egy közös jelenetet. Nagyon szép dolog, hogy Attila ebben kikérte a véleményem.

A kedvenc jelenetem, amiben úgy búcsúzik el Elza Max Schmidttől, hogy már tudja, megkapta a 100 ezer koronát, de nem hajlandó megalázkodni érte. Egész kis rezdülésekkel kellett a méltóságot megjeleníteni.

Igen, Attilának nagyon fontos volt, hogy kevés eszközzel játsszunk. Azt hiszem, én még sosem játszottam ennyire minimálban. Nem is volt egyszerű, mert a szerepből könnyen jöttek volna a nagy gesztusok. Állandóan le kellett belőlem faragni.

A Válótársak című tévésorozat ezzel szemben egy harsányabb játékstílus.

Igen, de a rendező, Kovács Dani ott is pontosan tudta, mit akar, és hihetetlenül profin dolgozott. Lehet, hogy életében először találkozott hivatásos színészekkel, de nagyon figyelt ránk, és bár megvolt a fejében a koncepció, mindig megvárta, hogy mit ajánlunk. Emellett a mérhetetlen szorgalmát és technikai tudását adta nekünk, mert a filmkészítés szakmai részét a legmagasabb szinten műveli. Rá és Szász Attilára is jellemző, hogy sokkal előrébb vannak fejben, mint a régi filmesek. Már forgatás közben az összevágott anyagot látják maguk előtt. Ez nagyon nagy segítség a színésznek.

Amit Tarantinóról lehet hallani, hogy egy videótékában végignézte a teljes filmművészetet, az igaz Kovács Danira és Szász Attilára is: hatalmas filmes műveltségük van, még azt is megnézik, amiről lehet tudni, hogy rossz, mert abból is tanulnak. Egyszerűen látszik a Danin, hogy Amerikában tanult filmezést, és az is, hogy előtte évekig tévéműsorokat készített, mert már forgatás közben tudja azt is, hogy ezt majd hogyan kell eladni.

Döbrösi Laura és Kovács Patrícia a Félvilágban

Forrás: Szupermodern
Hitvány bestia ez a nő, de meg kell veszni érte
A Félvilág eredetileg tévéfilmnek készült, de két és fél hónappal a tévépremier után beköltözött a mozikba. Teljes joggal: most került az őt megillető helyre. A Mágnás Elza-gyilkosságot feldolgozó, szövevényes, pattanásig feszült alkotás mesteri elegye a melodrámának, a lélektani thrillernek és a kosztümös mulatságnak, nem utolsósorban pedig szórakoztató, impozáns közönségfilm, legalább két világszínvonalú alakítással.

De a Félvilág-gal is ugyanez a helyzet: minden, amit a filmről hallottál és láttál a médiában, az Szásznak és Köbli Norbert forgatókönyvírónak volt köszönhető. Ha arra vártak volna, hogy az MTVA sajtósa ezt majd elintézi helyettük, ma nem beszélgetnénk itt egymással. Ez már egy olyan generáció, amelyik érti, hogy a filmezés nem ott ér véget, hogy felvesszük a filmet, és megvalósítjuk magunkat, hanem tudni kell marketingelni is.

Életed első filmje is egy profi, nagy amerikai produkció volt, amiben Alan Rickmannel játszhattál együtt. Ő Raszputyint alakította, te meg Anasztázia Romanova hercegnőt.

Igen, kaptam is tőle egy ajándékot (ugyanazt, amit a többi stábtag): egy apró ezüstszelencét, amit ha kinyitsz, az ő szeme tekint rád.

Kovács Patrícia egyik jelenete a Raszputin című 1996-os filmben, Alan Rickman jobbján ül az asztalnál

Vannak róla emlékeid, vagy teljesen öntudatlanul élted át azt a forgatást?

Igazából öntudatlanul, alig tizenöt éves voltam, kivettek miatta az iskolából két hónapra, és azalatt Szentpéterváron éltem egy luxusszállodában. Még saját összecsukható széket is kaptam a nevemmel, pedig csak biodíszlet voltam a produkcióban. Szerencsém volt, mert a válogatás úgy zajlott, hogy a filmesek körbejárták a színjátszó stúdiókat az igazi Anasztázia és Tatjana Romanova fotójával - a koprodukciós megállapodás szerint ugyanis ezeket a szerepeket magyar színészekre kellett osztani, a két idősebb nővért pedig oroszokra -, és azt választották, aki a leginkább hasonlított rájuk. 

De volt már némi színészi tapasztalatod?

Játszottam a színjátszó stúdióban és az Operettszínházban a Valahol Európában című musicalben.

Mire emlékszel Alan Rickmanből?

Döbbenetesen mély hangja volt. Helyei László hangja - aki magyarra szinkronizálta gyakran - semmi ahhoz képest, amilyen mély hangon ő megszólalt, és hozzá még nagyon magas is volt. Zárkózott ember volt. Ian McKellen, aki a papánkat játszotta, folyton viccelődött, beültetett minket az ölébe, de Alan Rickman tartotta a távolságot, Raszputyinként járkált közöttük. Ez a film egy nagy kaland volt az életemben, de ha most forgathatnék velük, már egész máshogy állnék hozzá: sokkal több tartalmas időt igyekeznék eltölteni a társaságukban, mert már fel tudom mérni, mekkora lehetőség. Figyelném, hogyan osztják be az energiájukat, hogyan viselkednek a stábbal, míg akkoriban még inkább az érdekelt, mikor megyünk már vásárolni, vagy vissza a hotelbe jacuzzizni, mert azelőtt sosem láttam jacuzzit.

Ian McKellen és Alan Rickman a Raszputyin budapesti forgatásán

Forrás: Ian McKellen Twitter

Mit jelentett neked a halálhíre? Nyilván később tisztelted színészként.

Megrázott, mert nagy színész volt, aki még egy csomó szerepet eljátszhatott volna. Nem érdemes mérlegelni, de például Philip Seymour Hoffmann halála is a mai napig gyakran eszembe jut, annyira értelmetlen halál volt.

Jársz itthon néha amerikai filmek castingjára?

Nem, mert van bennem egy olyan úri passzió, hogy hívjanak! Nem szoktam magamtól jelentkezni. Ha tudom, hogy elindul a Budapest noir vagy az Aranyélet castingja, akkor is inkább megvárom, hogy gondolkodik-e bennem valaki.

És van olyan rendező, aki egy szerep kapcsán eleve benned gondolkodik?

Szerintem ilyen csak szerzői filmeknél fordul elő, műfaji filmek esetében mindenkit megnéznek, és ez így is van rendjén. Kulka is castingon nyeri el a szerepeit. Ahogy a Filmművészeti Egyetemen elválik egymástól a színházi és filmes tanszék, úgy ez a távolság később is megmarad.

Magától nem szokott castingra jelentkezni - Kovács Patrícia

Fotó: Valami Hektor

A filmesek és a színháziak két külön tábor, amelyik egy-egy projektre összejön, aztán külön bulizik. A színészek elvárják, hogy a filmrendezők járjanak színházba, és nézzék meg őket, ha pedig nem jönnek el, akkor megbántódnak. A kultúrrabszolgaságnak mi egy sokkal alacsonyabb szintjén állunk, jóval kiszolgáltatottabbak vagyunk, és ez nyomot hagy a viszonyunkon. A filmesek csak addig kiszolgáltatottak, amíg meg nem kapják a filmjükre a pénzt, onnantól már egy másik tárgyalási pozícióba kerülnek, amit mi erőteljesen megérzünk. Ritka a mély barátság rendező és színész között.

De téged legalább többször visszahívtak.

Igen, és ezt nagyon szeretem, mert úgy érzem, ez a munkamorálomnak is szól. Sok mindenbe bele lehet kötni, de abba biztosan nem.

Kapitány Ivánnal is többször dolgoztál, például nemrég az Idegenek című rövidfilmben, amiben legalább nyolc különféle külsővel láthatunk. Az is egy jutalomjáték lehetett.

Igen, korábban készítettünk egy másik kisfilmet, és dolgoztunk együtt színházban is, mégis egy casting során nyertem el ezt a szerepet. Ez természetes, látnia kellett, ki az, aki legalább nyolc különféle alakban meg tud jelenni - és ilyen értelemben szerencsés vagyok, szürke egér fejem van, nincs bennem semmi igazán karakteres. Nagyon élvezetes volt az a nap, amikor három különféle alakban játszottam. Ez a film egy egész estés játékfilm kiragadott részlete volt, és reménykedünk benne, hogy egyszer az egészet le tudjuk forgatni.

Többnyire műfaji filmekben dolgoztál eddig. Szívesen játszanál szerzői filmben is?

Igen, van egy-két rendező, aki érdekelne. Fliegaufnak például nemcsak a munkái, hanem a közéleti létezése is vonz. De fura dolog ez, színházban sem feltétlenül abban szeretnék szerepelni, amit nézni szeretek. Sok olyan színésszel beszéltem, aki egyáltalán nem boldog attól, hogy az alternatív színházi szcénában jelent valamit, inkább arra vágyna, amit én csinálok, pedig én csak egy bohóc vagyok. De minden, amit még nem csináltam, vonz, ezért szívesen kipróbálnám magam benne.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Nézd meg premier előtt!
Most
Top 12 óra