Ne az legyen, hogy mindig mást okolunk a bajainkért

Hajdu Szabolcs
Vágólapra másolva!
Nemhogy kis költségvetésből, de szinte csak lelkesedésből, barátságból és szívességekből forgatta le Hajdu Szabolcs a hetedik játékfilmjét Ernelláék Farkaséknál címmel, ami a jelenleg zajló Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált csütörtökön. A történet először színdarab formájában kelt életre, majd hirtelen elhatározásból lett film belőle, amelyben Hajdu felesége, gyerekei, barátai és tanítványai, de még a személyes tárgyai is részt vettek, ugyanis a saját lakásukban forgatták le. Beszélgettünk a film vázát adó házassági és gyereknevelési problémákról, a Filmalaphoz fűződő viszonyáról, az utóbbi év traumájáról és arról, hogy milyen volt évekkel a Fehér tenyér után a Kiss László-ügyet figyelni.
Vágólapra másolva!

Mi volt az eredeti koncepció? Hogy mutassuk meg a hétköznapi életünket?

Mielőtt elkezdünk egy munkát, az az első, hogy feltesszük a kérdést: miért csináljuk ezt az egészet. Miért megyünk föl a színpadra, miért állunk ki idegen emberek elé? A tehetségünket szeretnénk bizonyítani? Provokálni szeretnénk? Szórakoztatni vagy sokkolni?

Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya a lakásukban, ahol az Ernelláék Farkaséknál című filmet is forgatták Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az Ernelláék Farkaséknál esetében egyszerűen csak tapasztalatokat szerettünk volna megosztani, elsősorban olyan tapasztalatokat, amik a sajátjaink, amik közvetlenül érintenek minket. Megkerestük a társulaton belüli közös metszéspontokat, és így jutottunk el a gyereknevelés témaköréhez. Mesélni kezdtünk egymásnak hétköznapi eseteket – hol a sajátjainkat, hol másokét, amit a környezetünkben láttunk –, én meg kidolgoztam közülük azokat, amiket érdekesnek találtam. Amit este megírtam, azt másnap már le is próbáltuk, és körülbelül két hét alatt megíródott a szövegkönyv.

Célkitűzésünk volt, hogy ne hagyjuk, hogy valamiféle direkt forgatókönyvírói lelemény vezesse a történetet. Mindig akadnak csalogató irányok, amik az extrémebb helyzetek, nagyobb drámák felé vinnék a történetet – mint például az északi filmekben –, de mi csak arról szerettünk volna beszélni, ami igaz, mindenféle spekuláció nélkül. Két név merült fel újra és újra a darab próbái során: John Cassavetes (aki sosem elkezd és befejez egy történetet, hanem mindig csak belép, majd kilép belőle) és Csehov.

Woody Allen neve nem merült fel? Csak bennem?

De igen, bennem is, de inkább csak a kevésbé vicces filmjei, mint például a Férjek és feleségek. Woody Allen a legtöbb esetben hiába ironikus, azért mindig irritálóan nárcisztikus is. Legalábbis számomra. Nála többnyire minden csak róla szól, ezért azokat a filmjeit jobban szeretem, amikben nem szerepel.

Mia Farrow és Woody Allen a Férjek és feleségek című filmben Forrás: Warner Home Video

És az nem játszott szerepet az eredeti tervben, hogy a Délibáb után valami homlokegyenest ellenkezőt csináljon?

Én mindig azt csinálom, ami érdekel, és nem valami ellen dolgozom. Nem spekulálok ilyesmiken. Így alakult, ez jött, ilyenek voltak a lehetőségeim. Kaptam egy ajánlatot arra, hogy készítsek egy előadást, kaptam hozzá színészeket, hoztam magammal is párat, és rájuk találtam ki a történetet. Nem úgy mentem oda, hogy tudtam, mit fogok csinálni, hanem hogy van néhány színész, aki engem érdekel, és ezért belőlük kell kiindulni.

Aztán amikor láttuk, hogy a közönségnek tetszik az előadás, eldöntöttük, hogy csinálunk belőle egy filmet. Ahhoz, hogy benne maradjon a spiritusz, gyorsan kellett leforgatni,

Minden nagyon természetesen történt.

Az is, hogy ön legyen az egyik főszereplő? A saját filmjeiben nem szokott színészként részt venni.

De, talán a Necropolis-ban is benne voltam kicsit.

Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Média

Húsz évvel ezelőtt…

A többi filmemben nem játszottam? Érdekes. Nekem teljesen úgy tűnik, mintha azokban is benne lettem volna. Nem éreztem semmi különbséget a korábbiakhoz képest. Ugyanazt csináltam, mint a forgatásokon egyébként.

Jó, talán ha benne vagyok a jelenetben a többiekkel, kicsit jobban érzem a helyzet atmoszféráját, és ezáltal jobban is tudom irányítani a ritmust, a hangütést. Máskor hiába beszéljük meg a jelenet előtt, felvétel közben elcsúszhat a dolog, és az is megeshet, hogy a kép esztétikája eltereli a figyelmemet lényegesebb dolgokról.

A kamera mögött most a tanítványai álltak, tizenhárman váltották egymást az operatőri székben. Mikor kezdett el tanítani?

Több mint tíz éve, de csak workshopszerűen, osztályt nem vezettem. Kurzusokat viszont szinte mindenütt a világon tartottam már: Prágában, Mexikóvárosban, Berlinben, Portugáliában. Itthon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kezdtem, de egy ideig a Metropolitan Egyetemen és a Werk Akadémián is bejártam egy-egy osztályhoz. Azt az osztályt, amelyikkel a filmet forgattam, Ragályi Elemérrel közösen tanítottuk tavaly, azelőtt Nagy András és Szaladják István vezette őket, idén pedig Pálfi György. Elég jó kis tanári gárda jutott nekik.

Az Ernellék Farkasékkal stábja a film Karlovy Vary-i díszbemutatóján csütörtökön este Forrás: KVFF

Arra nem gondolt, hogy egyetlen tanítványát kérje fel operatőrnek?

Nem. Nem szerettem volna kiemelni közülük senkit. Nem is nagyon tudtam volna, mert mindannyian egyformán tehetségesek. Egész tanévben hasonló dolgokról beszélgettünk, mint amit az Ernelláék Farkaséknál filmes szempontból megkíván: dialógusos jelenetek egyedi feldolgozását. Ez a film tulajdonképpen egy iskolapélda: meg tudunk-e csinálni úgy egy filmet, hogy az egész egyetlen lakásban játszódik, folyamatos a párbeszéddel, és mégsem merül ki a forma.

Ha a szokványos, amerikai képi feldolgozást választottuk volna, amit minden hollywoodi filmben látunk, fél óra múlva behalt volna. Mi megpróbáltunk a képekkel is viszonyokat teremteni: folyamatosan embert emberrel és embert a térrel kapcsolunk össze. Azt gondoltam, nyugodtan kísérletezhetük, kipróbálhatunk sok mindent, ennek a filmnek úgysincs semmi tétje…

Miért nincs?

Mert nem tartozom elszámolással senkinek a pénz miatt. Azt csináljuk, amit szeretünk, és a dolog egyetlen tétje, hogy jól érezzük-e magunkat közben, és sikerül-e a saját elvárásainknak megfelelnünk.

Mivel vették fel a filmet?

Semmi, egy videokamerával, és a végét egy fényképezőgéppel. A filmkészítés valójában csak elhatározás kérdése. Hogy a film drága vagy olcsó, kicsi vagy nagy, csak egy kapcsolón múlik, amit az agyadban átkattintasz.

Egy film nem feltétlenül lesz attól film, hogy celluloidra készül, hanem a spirituális töltettől. Attól, hogy létrehoz egy önálló univerzumot, ami minden vetítéssel újraéled. Ha benne van ez a spirituális töltet, akkor film lesz, ha nincs, akkor nem lesz belőle film. Én is celluloidpárti vagyok különben, ez az első eset, hogy videóra forgattam, de nem volt másra lehetőség, és az volt a kérdés: várjunk-e inkább, próbáljunk-e még pénzt keresni, vagy inkább csináljuk lendületből. Azt gondoltuk, ebben a történetben elsősorban a karaktereken van a hangsúly, és a technika is tart már ott, hogy videóval se legyen ronda.

És most igazolva érzi a döntést?

Már akkor igazolva éreztem, amikor forgattuk. Az első két nap után tudtam, hogy jól döntöttünk.

Inkább csináljuk lendületből - Hajdu Szabolcs Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Szerintem minden filmesnek jót tenne néha visszatérni a gyökerekhez, csak fogni egy kamerát, és forgatni, mintegy első felindulásból.

Nem csak néha. De igazából ez a film sem első felindulásból született, hanem már régóta érett bennem, és megelőzte egy színházi előadás is. Több olyan filmtervünk van, amiket ha most megcsinálnék, úgy tűnne, mintha első felindulásból születnének, mert nem verem nagy dobra, hogy éppen mivel foglalkozom. Az, hogy az ember felkészüljön a munkára, és kidolgozza a tervet, nagyon fontos, természetesen.

Az viszont már nem jó, ha nem akkor születnek meg ezek a filmek, amikor meg kellene születniük, hanem a fejlesztési folyamatok és a pénz összeszedése miatt elcsúszik a tempírozás. Szinte az összes filmemnél ezt tapasztaltam. Mindenféle harcokat kell végigküzdeni, amiknek semmi köze a lényeghez: például hogy kinek legyen lakókocsija, mi legyen a büfében stb. A részlegek a saját költségeik feltornászására törekszenek egymás ellenében.

Fontos kérdések ezek is, mert fontos, hogy a stáb jó hangulatban dolgozzon, és mindenki megkeresse a pénzét, de az egyensúlynak nem szabad felborulnia. És nem elég egy embernek tudnia ezt, hanem az összes részlegvezetőnek – és az összes producernek – tudnia kell, hol a film lelke, és milyen fontossági sorrendet állítsunk fel. A filmnél nagy veszély, hogy a technológia és a szervezés fontosabbá válik minden másnál.

Gondolom, erről most nem volt szó.

Hát nem. Összesen körülbelül tízen dolgoztunk a lakásban, a kaja meg úgy volt megoldva, hogy minden napra be volt osztva, hogy a környéken élő barátaink közül ki főz ránk.

Ez az a film, ami után évek óta ácsingózunk

A Fehér tenyér rendezőjének hihetetlenül alacsony költségvetésből, állami támogatás nélkül, családi-baráti vállalkozásban készített kamaradrámája egy olyan magyar film, amilyenre évek óta hiába várunk. Elgondolkoztató, szórakoztató és minden manírtól mentes. Az Ernelláék Farkaséknál ugyan nem hibátlan, de kit érdekel, amikor végre nem egy románban, hanem egy magyar filmben ismerhetünk saját magunkra és a világra, amelyben élünk. Olvassa el kritikánkat!

Nem passzol jobban önhöz ez a fajta filmezés?

Tény, hogy ezt sokkal jobb csinálni, de bizonyos filmeket nem lehet így elkészíteni. Pédául olyan filmeket, mint a Fehér tenyér vagy a Bibliotheque Pascal. És nem is akarok lemondani az ilyen típusú filmekről csak azért, mert megterhelőbb az elkészítésük. Több olyan filmtervem van még, amik jellegükből adódóan nagyobb szabásúak. Ha úgy látom, hogy megéri az áldozatot, akkor megcsinálom őket, de

Szerintem a következő két évben ebbe az irányba megyünk tovább, mert szerencsére megvannak hozzá a partnereim. Ez a legfontosabb.

A Filmalaphoz már nem fog pályázni többé?

Nekem létkérdés, hogy független maradjak, és az alkotói működésemet ne befolyásolja semmi. Erre megtanított ez a negyven év kelet-európai lét. Ezt tanulhattam már a szüleim és a nagyszüleim példájából is, aztán a saját bőrömön. Persze, ha függetlenül tudok dolgozni, nincs kizárva semmi, de másfél éve azon dolgozunk, hogy amennyire csak lehet, a saját lábunkon álljunk.

Hogyan? Egyetlen filmet még össze lehet rakni szívességekből, de ezt sokszor nem lehet eljátszani.

Szerintem ezek csak mondatok, amiket mindig mondogatnak. Először is: filmet mindig lelkesedésből kell csinálni. Másrészt, mindig akadnak emberek, akik szívesen csatlakoznak hozzá. Persze nem szabad ezzel visszaélni, de mindig lesz, akinek megéri egy ilyenben részt venni, mint például most a diákoknak. Diákok egyébként mindig lesznek. És nem csak filmet lehet készíteni, lehet színházat is, és az lényegesen egyszerűbb és olcsóbb.

Filmet mindig lelkesedésből kell csinálni - Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Akkor tehát nem pályázik többé a Filmalaphoz?

Amíg úgy látom, hogy nem szorulunk rá, addig nem, és ha majd rászorulunk, mérlegelni fogjuk, hogy megéri-e. De nemcsak a Filmalapról van szó, hanem az egész európai filmfinanszírozási rendszerről, ugyanis a konfliktus már rég nem ideológiai vagy morális jellegű, hanem technikai. Ha az ember nemzetközi koprodukcióban szeretne dolgozni, számítania kell rá, hogy iszonyú lassú folyamat lesz, rengeteg a pályáztatás és a fejlesztés átfutási ideje. Az egész európai filmfinanszírozási rendszer túl nehézkes.

Nem arról van inkább szó, hogy nehéz volt a Délibáb-ot kihevernie?

Minden filmem keserves munka volt – ezt a mostanit kivéve –, de a Délibáb talán még a többinél is keservesebb. Sok olyan dologgal kellett megküzdenem, aminek semmi értelme nem volt. Ez nyilvánvalóan felőrölt, de ha csak ennyi lett volna, az nem viselt volna meg, mert elég stabil vagyok. Azt is

Gyakorlatilag az összes filmem kapott kemény, negatív kritikákat, mindegyik megítélése vegyes volt. Akinek az egyik filmem tetszett, a következő előtt értetlenül állt, aztán azt mondták, ez túl mainstream, a másik meg nulla nézőt fog érdekelni, azt mondták: giccs, majd azt, hogy művészkedik.

Răzvan Vasilescu, Isaach De Bankolé és Hajdu Szabolcs a Délibáb forgatásán Fotó: Korodi Dani

Ami nagyon megviselt, hogy két közeli munkatársamat és barátomat veszítettem el utána.

Mert nem lehet. Nyilvánvalóan nem ugyanaz az ember vagyok ezek után, mint aki előtte voltam. És ez a trauma a Délibáb-hoz kapcsolódik bennem, mert velük csináltam, és a bemutató után nem sokkal mentek el. Ez olyasmi számomra, mint egy iszonyú sötét, szűk szoba. Az Ernelláék Farkaséknál valójában egy túlélési kísérlet, hogy kezdjünk el jobban odafigyelni egymásra, és próbáljunk létrehozni valamit, ami feledteti ezt az egészet.

Mostanában, a Kiss László-ügy kapcsán újra eszébe jutott az embernek a Fehér tenyér. Önt hogyan érintette, hogy terítékre került a versenysport sötét oldala?

Réges-régen túl vagyok rajta. Amikor a Fehér tenyér kijött, sokan jelentkeztek a régi emlékeikkel, irogattak, és hivogattak is mindenféle műsorokba a Magyar Torna Szövetség munkatársaival, ahol bizonygatnom kellett, hogy amit a filmben ábrázolunk, az úgy volt. Mire ők azt mondták: ha történt is hasonló, azok elszigetelt esetek voltak. Akkor rájöttem, hogy egy film semmin nem tud változtatni.

Bizonygatnom kellett, hogy amit a filmben ábrázolunk, az úgy volt - Fehér tenyér Forrás: Hungarotop

Persze ettől még tök jó, hogy megcsináltuk, mert hivatkozási alap lehet, és talán segít feldolgozni ezt a vékony kis szeletét a társadalmi problémáknak. Az Ernelláék Farkaséknál is ezzel a céllal készült: hogy a nagy homályt picit eloszlassa, segítsen tisztábban látni. De a változáshoz több generáció kell, mert ezek a beidegződések hetedíziglen bennünk vannak. Látom, amikor belépek az országba a magyar határon, és a huszonéves határőr bepillant az ablakon, majd azt mondja: „Nyissuk már ki azt a csomagtartót!” Ismerem ezt a hangsúlyt, de eddig mindig nálam idősebb emberek mondták. Ilyenkor arra gondolok, hogy itt soha semmi sem fog megváltozni.

A Fehér tenyér üzenete elég egyértelmű, az Ernelláék Farkaséknál viszont már nem biztos, hogy beleférne egy mondatba.

Pedig elég egyszerű: fordítsuk a fejünket a lényegi dolgok felé, ne hagyjuk elterelni a figyelmünket, ne foglalkozzunk olyasmivel, ami nem a mi reszortunk.

Abban a pillanatban, hogy ott rendben vannak a dolgok, minden más problémát tisztábban látunk és könnyebben tudunk kezelni – ami már úgynevezett társadalmi probléma.

Miért, van olyan, hogy otthon teljesen rend van?

Ja, igen, ez nagyon fontos: nincs olyan, hogy otthon rend van, de legalább tudjuk, hogy nincs ilyen. Az élet konfliktusokkal jár, és nincsenek rá receptek. Ezzel kell együtt élnünk. Ha ezt elfogadjuk, bizonyos frusztrációk enyhülnek.

Ha válaszokat nem is adunk, de elindítjuk a gondolkodást - Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Többen mondták az előadás után, hogy ennek az egyszerű történetnek a hatására tudtak meghozni döntéseket, például az együttmaradás vagy elválás kérdésében, ami évekig húzódhat egy pár életében. A darabnak köszönhetően tisztábban látták a partnerüket. Ha válaszokat nem is adunk, de elindítjuk a gondolkodást, aminek következtében aztán az ember vagy meg tud hozni egy döntést, vagy el tud végre fogadni egy helyzetet. Csak ne az legyen, hogy mindig mást okolunk és kárhoztatunk a bajainkért.