Lenne kedve most leverni egy vörös csillagot?

2016.08.01. 08:43

Az ’56-os forradalmat átélhetővé kell tenni a fiatalabb generációk számára is. Mondani mindezt könnyű, megcselekedni viszont annál nehezebb. A hatvanadik évforduló alkalmából viszont most tényleg egy szuper ötlettel állt elő a Terror Háza: az Egy akaraton elnevezésű kiállításon tizenkét darab, virtuális valóságban játszódó kisfilm szinte kézzelfogható közelségbe hozza a forradalom eseményeit. Ráadásul az egyik legtehetségesebb magyar rendezőt, a Taxidermiát jegyző Pálfi Györgyöt kérték fel a megrendezésükre. Vele beszélgettünk ’56 dicsőséges ábrázolásáról, a virtuális valóság újszerű élményéről és a néha előtörő hányingerről.

Az Egy akaraton 1956–2016 című kiállítás az utóbbi években újult erővel kirobbant VR-forradalmat lovagolja meg. Elég egy szemüveget felvenni, és máris a virtuális valóságban találjuk magunkat, ahol eddig nem tapasztalt intenzitással érnek minket az ingerek. Ez az új technika lehetővé teszi, hogy ott legyünk a forrongó budapesti utcákon, a vörös csillag leverésénél, egy tank belsejében, vagy éppen egy vallatás kellős közepébe csöppenjünk bele.

Schmidt Mária főigazgató és Tallai Gábor programigazgató koncepciója alapján a 360 fokos kisfilmeket a VR-technikáért rendkívüli módon lelkesedő Pálfi György készítette el, a forgatókönyvekért állandó alkotótársa, Ruttkay Zsófia felelt, Rónai Domonkos operatőr pedig egyszerre négy, a négy égtáj irányába állított kamerát irányított.

A rövidfilmek hossza két és négy perc közé esik, és több népszerű hazai színész is feltűnik bennük. A mozikban nemrég időhurokba került Száraz Dénes most egy vallatótisztet formál meg, Trill Zsolt és az Egynyári kaland-ból ismert Vecsei Miklós felkelőket alakít, a Mario, a varázsló-ban Franco Neróba belehabarodó Nyakó Júlia pedig a fiát búcsúztatja.

Vecsei Miklós és Trill Zsolt az Egy akaraton 1956-2016 forgatásánFotó: Szebeni-Szabó Róbert

Pálfi György rendező jelenleg A hang című sci-fijének forgatását készíti elő Kanadában, ott értük utol Skype-on.

Ki kérte fel erre a projektre, és miért pont önre gondoltak?

A Terror Házától érkezett a felkérés, akiknek pár éve már elvégeztem egy kisebb munkát. Egy iskolai feladat keretében a diákok a hozzátartozóikat kérdezték arról, hogy milyen történelmi eseményekben vettek részt. Az elkészült interjúk bekerültek a Terror Házához, amiket nekem kellett feldolgozni, kiválogatni belőle a legérdekesebb visszaemlékezéseket. Tulajdonképpen dokumentumfilmeket gyártottunk amatőr felvételekből.

Pont akkortájt csörgött a telefonom, amikor a következő játékfilmemre (A hang – a szerk.) készülve 360 fokos VR-felvételeket nézegettem az interneten. Ezek még leginkább animációk, természeti képek és városi kalandozások voltak. Felhívtak, hogy a Terror Háza szeretne VR-360 fokos filmeket csinálni ’56-ról, adnak rá pénzt (körülbelül 80 millió forint volt a projekt költségvetése – a szerk.), és azt szeretnék, hogy fikciós alkotások legyenek. Kérdezték, hogy elvállalom-e. Én akár az ördöggel is leszerződtem volna egy ilyen filmre.

Száraz Dénes, Gosztonyi Csaba és Pálfi György az Egy akaraton 1956-2016 forgatásánFotó: Szebeni-Szabó Róbert

Már a megkeresés előtt is eszembe jutott, hogy ezzel az új technikával meg kellene próbálni még az elsők között játékfilmet forgatni. A felkérésnek hála pedig nemcsak kipróbálhattam a 360 fokos filmkészítést, de mindennek még konkrét eredménye is lett, ami eljut a közönséghez.

Ezek szerint a virtuális valóság már régóta izgatta.

Amikor először bementem egy műszaki áruházba, és felvettem a VR-szemüveget, akkor azt úgy éltem meg, mint amikor a közönség először látott mozgóképet a Lumière testvérek vetítésén a párizsi Grand Caféban. Megéreztem valamit abból, milyen lehetett először átélni azt, hogy a vásznon közeledik felénk a vonat.

A VR ugyanúgy mozgókép, mint a szokványos film, de annál erősebben hat. Amikor felvesszük a headsetet, tulajdonképpen a legfontosabb érzékszerveinket odaadjuk ennek az új technikának. Ebből nem lehet ugyanolyan könnyen kijönni, mint egy szokványos filmből.

Pálfi György VR-headsettel a fején az Egy akaraton 1956-2016 forgatásánFotó: Szebeni-Szabó Róbert

Mennyire volt bonyolult feladat ezzel az új technikával forgatni?

Én a mai napig nem találtam ezzel a technikával forgatott kosztümös fikciós filmet az interneten, persze az is lehet, hogy én nem kerestem elég alaposan. Ha szabad szerénykednem, ez egy Georges Méliès-nek való feladat volt: a technika már megvan, de a felhasználásának a módja, a hozzá kapcsolódó filmnyelv még nem állt össze. Azt nekünk kellett kitalálni. A virtuális valóságban megszűnik például a svenk, a rendezőnek már nincs meg az a hatalma, hogy a kamera mozgatásával irányíthassa a néző figyelmét. Helyette a néző 360 fokban szabadon foroghat.

Nagy talány volt előzetesen, hogy lehet-e vágni a 360 fokos filmet. Kiderült, hogy igen, de arra is rájöttük, hogy a vágásnál sokkal fontosabb a pozicionálás. El kellett gondolkodnunk azon, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a terek. Ahhoz, hogy a néző eligazodjon, nekünk nem a tér valódi jellemzőit, hanem a történetmesélés irányát kellett követnünk. Fontos volt, hogy a néző a vágás után megtalálja a szereplőt, és tudjon vele továbbmenni.

Rónai Domonkos operatőr (balra) az Egy akaraton 1956-2016 forgatásánFotó: Szebeni-Szabó Róbert

Tizenkét kisfilmet készítettünk el, közben lehetőséget kaptam arra, hogy egy új filmnyelvvel kísérletezzek, kipróbáljam, hogy a technika jelenlegi színvonala alkalmas-e egyáltalán a történetmesélésre.

És mire jutott, lehet a VR-technikával mesélni?

Hogy a fenébe ne lehetne! A filmes eszközök közül ugyan kiesett néhány, a VR nagyobb teret hagy a szemlélődésre, nézhetjük úgy a dolgot, mintha csak egy tájkép lenne. De annak nem veszett el a lehetősége, hogy addig mutass valamit, ameddig szeretnéd, hogy hova rakod a kamerát, illetve olyat mutass, ami szerzői szándék.

Pálfi György (jobb szélen) gyerekszereplőkkel az Egy akaraton 1956-2016 forgatásánFotó: Szebeni-Szabó Róbert

Ha a tizenkét kisfilmet egymás után nézem meg, az kiad egy nagyjátékfilmet?

Nem. Sőt, azt gondolom, hogy a technika még nem tart ott, hogy egy nagyjátékfilmet lehessen vele csinálni. Ezért is volt jó gyakorlatban kipróbálni, hogy mit bír el a 360 fokos film. Akinek először van a szemén ilyen szerkezet, az általában fél vagy egy perc után megszabadul tőle, mert olyan erős ingerek érik. Olyan ez, mint lemerülni a víz alá. Gyakorlással az ember egyre tovább tud lent maradni.

Óvatosan kell bánni a technikával, mert vannak olyanok, akik egyszerűen nem bírják, és rosszul lesznek a virtuális valóságban kapott ingerektől. Ha túlzottan rángatom a kamerát, az erre érzékeny nézőket émelygés foghatja el. Mint amikor valaki szerpentinen utasként autózik, és hányingere támad a kanyargós úttól.

Az Egy akaraton 1956-2016 forgatásánFotó: Szebeni-Szabó Róbert

Mekkora szabadságot kapott a Terror Házától a kisfilmek elkészítésékor?

Annyit mondtak, hogy forgassak le történeteket ’56-ról, és a VR-technikát használjam, mert az nagyon szexi. Ők újítóak akartak lenni, és ez szerintem méltó egy európai szintű múzeumhoz. Még azt kötötték ki, hogy hőstörténetek legyenek a rövidfilmek. Azt kérték, hogy úgy nyúljak a történelemhez, ahogy azt Hollywood teszi, tehát bármi is történt, abból én az emberi pillanatokat emeljem ki. Azt, amire büszkének lehet lenni. Egy ’56-os megemlékezésnél szerintem semmilyen probléma nincs ezzel a megközelítéssel.

Mi leadtuk a forgatókönyvet, ők azt mondták rájuk, hogy nagyon jók, csináljuk. Azon túl, hogy hőstörténetek legyenek, szabadon dolgozhattam, és én ezzel így elégedett voltam. Egy rendező ennél többet nem is akarhat.

Később sem szóltak bele?

A múzeum a vágási folyamat során kezdett el megfogalmazni kéréseket, kezdett el úgy viselkedni, ahogy egy megrendelő szokott. Komoly dilemmát okozott ez számomra. Engedjem az alkotói folyamatba beleszólni a megrendelőt, aki ugye az egész projektet finanszírozta? Vagy inkább kezeljem művészeti alkotásként a filmeket: így vannak megfestve, és kész, ha tetszik a megrendelőnek, ha nem.

Pálfi György rendező és Rónai Domonkos operatőr az Egy akaraton 1956-2016 forgatásánFotó: Szebeni-Szabó Róbert

Ebből volt egy kis feszültség, de rá kellett jönnöm, hogy ez olyan, mint amikor egy hollywoodi stúdió megrendeli  A Karib-tenger kalózai-t egy rendezőtől – persze hogy bele fog szólni! A megrendelőnek joga van belenyúlni a munkafolyamatba, így éri el, hogy az igényei teljesüljenek.

A kisfilmek így kicsit populárisabbak és érzelmesebb lettek annál, mint ahogy a saját filmjeimet szoktam csinálni, illetve több zene szól bennük. A könnyebb befogadhatóság érdekében kicsit rövidebbek lettek. Ezzel együtt a kész kisfilmek teljesen vállalhatóak, sőt, azt gondolom, hogy magyaros fifikával világszínvonalú terméket tudtunk előállítani.

A megbízás előtt volt olyan álma, hogy ’56-os filmet forgasson?

Nem voltak ilyen álmaim, nem roskadozik a fiókom ’56-os filmek forgatókönyveitől. De úgy éreztem, hogy az ’56-ban fellángolt érzelmekre én is rá tudok csatlakozni. Át tudom érezni a forradalmi hevületet, mert ez az én múltam is.

Molnár Levente (balra) az Egy akaraton 1956-2016 forgatásánFotó: Szebeni-Szabó Róbert

Két kisfilmben az apám története is megjelenik. Leültem vele beszélgetni ’56-ról, és rögtön azt éreztem, hogy ezeket a történeteket bele kellene rakni a filmekbe. Azt a pillanatot például, mikor egy kisgyerek feje fölé lőnek, apám életéből vettem át. Kidugta a fejét a sarkon, és fölé lőttek. Nem lehetett tudni, hogy csak figyelmeztetni akarták, hogy ne jöjjön ki, vagy tényleg le akarták lőni.

Jelenleg Kanadában készíti elő A hang című filmjét. Azt mikor láthatjuk?

Még legalább egy év, most azt mondom, hogy jövő ősszel talán kész leszünk. Szeretek rajta dolgozni, tíz éve nem volt ilyen, hogy tudom, hogy jövő nyáron mit fogok csinálni. Végre egy dologra koncentrálhatok, és eszerint tervezhetem a napjaimat.

Pálfi György A hang kanadai helyszínkeresésénForrás: Pálfi György

A forgatókönyv Stanislaw Lem Az úr hangja című regényén alapul, ami egyértelműen sci-fi. A filmet is lehet annak nevezni?

Lehet annak nevezni, de ne várjon tőle senki űrhajókat és űrcsatát. Egy szinte végig realisztikus környezetben játszódó, apakeresésről szóló történetet mesél el, a legpontosabban úgy lehetne meghatározni, hogy szerzői film sci-fi elemekkel.

A Mindörökké című film, aminek a nagy részét tavaly leforgatták, akkor most bizonytalan ideig el lett napolva?

Így van. A Mindörökké-nek azért ugrottam neki, mivel tavaly semmi lehetőségen nem volt, és ettől szinte megőrültem. Az a gondolat hajtott, hogy most vagy filmkészítő vagyok, és csinálok egy filmet, vagy nem vagyok senki. Így aztán összeszedtem egy csapatot Galambos Zoltán segítségével, és forgattunk egy filmet, ami azonban még messze nincsen készen.

Aztán hála Istennek elkezdtek jönni a lehetőségek, például ez az ’56-os megbízás vagy A hang, aminek összeállt a finanszírozása. A Mindörökké a hobbim, amit akkor veszek elő, amikor nincs munkám. Werner Herzog mondta a filmkészítőknek szánt legfőbb parancsolataiban, hogy a legnagyobb bűnt akkor követi el egy rendező, ha nem fejez be egy filmet. Ha élünk, és egészségesek vagyunk, akkor a Mindörökké is el fog készülni hamarosan.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK