Még évszázadokig fogjuk körbejárni a holokausztot

2017.04.20. 19:59

Ez egy klasszikus párbajfilm, amiben nem a fegyverek dörögnek – mondja Török Ferenc új filmjéről, az 1945-ről, amely a holokausztnak és a II. világháborúnak az utóéletével foglalkozik. A dramaturgiát a westernek, a kérdést pedig a krimik adták: ki a gyilkos? Ki vitte el a pénzt? Törökék az 1945-tel egy tiszta filmet akartak forgatni, amely nem bűnösökre és áldozatokra osztja fel Magyarországot, hanem azt mutatja meg, mennyi átmenet volt bűn és ártatlanság között. A Moszkva tér rendezője arról is mesélt az Origo Filmklubnak, mit szól a holokausztfilmek kapcsán mindig Trianont emlegető kommentekhez, és miért nem tudták feltenni a kommunisták azt a kérdést, amit ők az 1945-ben feszegetnek.

A Senki szigete kapcsán mondta, hogy olyan mélyen benne élünk a politikában, és olyan szinten nyomaszt a történelem, hogy inkább játszani akart abban a filmben. Hozzátette: a mi korunkban a filmnek egyre kevésbé a dokumentáció, sokkal inkább a mese és a világteremtés a feladata. Ezek után miért a nyomasztó történelmi kérdéseket feszegető 1945-öt forgatta le?

A Senki szigeté-t Sándor Pál produceri felkérésére forgattam. Akkor úgy gondoltam, hogy nincs igény az olyan filmekre, mint az 1945, ezért a hétköznapi mesék felé fordultam, és teljesen apolitikus, leginkább hangulatokra, impressziókra épülő filmeket kezdtem forgatni az Isztambul-tól a Senki szigeté-ig.

Török Ferenc

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aztán az élet mégis úgy hozta, hogy leforgathattam az 1945-öt, amelynek a forgatókönyvét már tíz éve megírtuk. Ha úgy mennének a dolgok, ahogy az ember szeretné, ez a film 2005-ben vagy legkésőbb 2010-ben készült volna el. De nem bánom, hogy így alakult. Talán mostanra értem be annyira, hogy igazán meg tudjak rendezni egy rendes kosztümös filmet, és a forgatókönyv is nagy változásokon ment keresztül az évek során. Mert a szikár novella (Szántó T. Gábor: Hazatérés) zseniális alaphelyzetén túl, ebben az 1945-ös magyar faluban a társadalmat a lehető legteljesebben akartuk megjeleníteni a mozdonyvezetőtől a jegyzőn át a plébánosig.

Minden szereplőt aszerint karakterizáltunk, hogyan viszonyul a múltjához és a múltban elkövetett bűnökhöz, hiszen a deportálásokról, amik során több ezer embert elvittek például ebből a faluból is, mindenki tudott, mindenki minimum a szemtanúja volt. Ahogy a filmbeli jegyző fia mérlegen méri ki a dohányt és a gyógyszereket a patikában, mi is pont úgy számoltuk ki, hogy az egyes szereplők milyen arányban vétkesek, illetve milyen mértékben próbáltak szembenézni a történtekkel. Olyan filmet szerettünk volna készíteni a „felszabadulás” évéről, ami a háború utóéletével foglalkozik, és ami nemcsak az áldozatok, hanem a kollaboránsok vagy haszonélvezők szemszögéből is megmutatja, mi is történt itt 1945-ben.

Úgy gondoltuk, akkor lehet újat mutatni, ha provokatívabban és racionálisabban nyúlunk a témához, és gazdasági szempontokat állítunk a középpontba, ugyanúgy, mint egy krimiben. Ki a gyilkos? Ki vitte el a pénzt? Ki fog-e derülni, hová tűnt az áldozatok vagyona? Ezek a titkok mozgatják a dramaturgiát, a késleltetést, a feszültségkeltést pedig egy western, egészen pontosan a Délidő alapján építettük fel: megjön a vonat, titokzatos idegenek érkeznek, a falu felbolydul, éleződik a feszültség, végül elmegy a vonat. Ez egy klasszikus párbajfilm.

Egy ilyen film előtt tart önvizsgálatot az ember? Felteszi magának a kérdést: én hogyan cselekedtem volna ebben a helyzetben?

Amikor elkezdtük írni a filmet Szántó T. Gáborral, még a jegyző fiával azonosultam, aki felismeri, hogy bár a múlt vétkeiért őt nem terheli konkrét felelősség, mégsem képes elfogadni az apja által kínált feltételeket. A szabadságot választja, mint egy Moszkva tér-ből idetévedt fiatal. De amikor forgattunk, már sokkal inkább a jegyző karakterével azonosultam. Nemcsak azért, mert beleöregedtem, hanem mert úgy alakítottuk a történetet, hogy a negatív alak, a falu Don Corleonéje legyen a főszereplő, és így jobban ki kellett dolgoznom és megértenem Rudolf Péter figuráját.

Rudolf Péter az 1945 című filmben

Forrás: Katapult Film

Önvizsgálatot viszont nem az írás vagy a forgatás, hanem a premier idején tart az ember. Ilyenkor fogjuk fel, milyen komoly, életünkbe vágó kérdésekről forgattunk filmet, és gondoljuk át újra azt, hogy ehhez milyen döntések vezettek. Mi volt a motivációnk? Honnan jött a bátorság? Készítettünk egy erős filmet 1945-ről, és most mindenki tőlünk kérdezi, merre is van az arra. Pedig mi csak egy provokatív kérdést tettünk fel.

Mi nem tudjuk és nem is akarjuk eldönteni, ki volt bűnös, és ki maradt ártatlan. A film pont nem arról szól, hogy áldozatokra vagy bűnösökre osszuk fel Magyarországot. Sokkal inkább arról, minél gazdagabban megmutassuk, mennyi átmeneti állapot létezhet bűn és ártatlanság között.

Főként városi filmek kötődnek a nevéhez. Mennyire ismerte a forgatás előtt ezt a paraszti világot?

Városi gyerek vagyok, maximum három napra szoktam falura menni, és akkor is rosszul érzem magam. Filmkészítőként viszont egy hetven évvel ezelőtti falut sokkal könnyebb megálmodni, felépíteni, megjeleníteni, mint egy igazi mai falut hitelesen ábrázolni.

Rengeteg néprajzi és fotográfiai kutatás van mögöttünk, sok híradót és korabeli neorealista filmet néztünk sorvezetőként, melyek kortárs műként dolgozták fel akkoriban vagy kicsit később a világháború utáni életet. Olaszokat főleg, Rossellinit és De Sicát, meg persze magyarokat: az Ének a búzamezőkről-t, a Valahol Európában-t, a Ház a sziklák alatt-ot, a Hideg napok-at, a Körhintá-t, a Jób lázadásá-t, vagy épp Zolnay Pál Fotográfia című csodás filmjét, amit az operatőrünk, Ragályi Elemér fényképezett.

Zala Márk a Fotográfia című filmben

Forrás: Mokép

Úgy döntöttünk, a filmben nem feltétlenül tipizálunk mindenben, és nem egy olyan falut mutatunk, amit szétlőttek az oroszok vagy a németek. Itt nem voltak harcok, csak a vasútállomáson akad talán néhány belövés. Ez egy gazdag falu, az illatszertárban van parfüm, a boltban dohány, és a kocsmában a legjobb pörköltet adják, mert számunkra ez a gazdagság és kultúra jelképezi leginkább az elveszett, polgárosodó vidéki Magyarországot, és azt a félmillió magyar embert, akit értelmetlenül kiirtott a fasizmus.

A háborúval, majd később a kommunizmussal eltűnt az a virágzó gazdaság, ami vidéken a háború előtt működött. Jött a téeszesítés, a vas és acél országa lettünk, most pedig a rendszerváltás után minden falu kapott egy csodálatos szupermarketet, ahova néha beballagnak az emberek, és jól bevásárolnak a legolcsóbb termékekből. Az az élet, az a közösség és gazdagság, ami a háború előtti vidéki Magyarországot jellemezte, réges-rég megszűnt.

Említette a Délidő-t és a westerneket, ahol a konfliktust pisztollyal szokták elintézni a főutca porában. Párbaj itt is van, de csak szócsata; ha valaki erőszakot alkalmaz, azt maga ellen fordítja. Az egész filmből visszafojtott feszültség árad.

A korabeli dokumentumok szerint ’45 és ’47 között sokkal több erőszakos cselekményt követtek el a lakosság körében zsidók ellen, mint ’44-ben a deportálások idején. Az emberek féltek a visszatérő zsidóktól, nem akarták visszaadni a házukat, a telküket, ingóságaikat, amit már egyszer elkoboztak. A deportálást állami szinten szervezték meg, és bár tízezrek dolgoztak benne rendes fizetésért, a lakosság civil része nem vonódott bele tevőlegesen.

Török Ferenc

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ez a film atipikus abból a szempontból is, hogy a személyes barátságok, a családi kapcsolatok, illetve a gazdasági érdekek már a deportáláskor szerepet játszanak a történetben, de abban is, hogy nincs igazi pogrom, nem állnak ki vasvillákkal a faluba visszatérő zsidók elé. A pogrom feszült levegője ott van a filmünkben, de máshol robban a bomba, mint a néző várná. Ez egy pszichodráma, így ebben a párbajban nem feltétlenül a fegyverek dörögnek.

Hogyan dolgozik az ember egy olyan tapasztalt operatőrrel, mint Ragályi Elemér?

Elemérrel nagyon könnyű együtt dolgozni, végtelenül pozitív szemléletű és fantasztikus munkabírású ember és maximalista operatőr. Ráadásul élt akkor, amikor ez a film játszódik, hatéves volt 1945-ben. Így sok apró, de fontos részletben tudott segíteni, ami a tárgyi világot és az atmoszférát pontosan megjeleníti. Elemérrel a fekete és a fehér, a fény és az árnyék, a kint és a bent kontrasztjára építettük a film vizuális ritmusát: kint tűz a nap, forró nyár van, bent, a kis házakban viszont hűvös és sötét, mert a kis ablakokon kevés fény szűrődik be.

Ragályi Elemér operatőr az 1945 forgatásán

Forrás: Szilágyi Lenke / Katapult Film

Egyértelmű volt, hogy fekete-fehér filmet forgatnak?

Igen. Minden rendezőnek álma, hogy egyszer forgasson egy fekete-fehér filmet. Nekem is az volt.

Ön ezt már a Koccanás-sal megtette.

Valóban, ám a Spiró-film egy sokkal vadabb formanyelvű, kísérleti film volt, persze azt sem lehetett volna színesben leforgatni. Ahogy ezt se. Az 1945 az első realista filmem, ami fekete-fehér. Erről a korról minden tárgyi emlékünk fekete-fehér, a fotók, a filmek. Ráadásul a fekete-fehér sokkal drámaibb, a néző könnyen odafigyel a lényegre, de az árnyalatokra is. A film expresszivitását fokozzák a sötét árnyékok, a mély feketék.

Jelenésszerű figura a két ortodox zsidó, akik spirituális küldetéssel, fekete kalapban és végig ellenfényben jönnek a falu felé, mint az árnyalakok A hetedik pecsét-ben. A falusiak lelkiismeretét szimbolizálnák, hirtelen megjelenésük a rossz álmok, a félelmek, a hétköznapi paranoia kivetülései lehetnek: mi történik, ha visszajönnek a zsidók, miközben mi itt lakunk a házukban?

Angelus Iván és Nagy Marcell az 1945 című filmben

Fotó: Szilagyi Lenke / Katapult Film

Az Ida rendezője, Pawel Pawlikowski mondta, hogy a fekete-fehér kép a lényegükre csupaszítja a dolgokat. Egyetért vele?

Igen. Tisztább és koncentráltabb a fekete-fehér film, és mi egy tiszta filmet akartunk csinálni, ami nem beszél mellé, hanem arra fókuszál, hogyan lehet együtt élni azzal, ami sok európai faluban megtörtént. Hogyan lehet ezt feldolgozni? Amit az elmúlt 70 évben csináltak, az nem igazi feldolgozás. Ez a trauma még itt él velünk a jelenben, és a mai napig félelmeket gerjeszt.

És hogyan lehet feldolgozni?

Filmeket kell csinálni, könyveket kell írni és beszélni róla. Tabusítani nincs értelme. Ebből a szempontból az Ida ugyanolyan fontos film Lengyelországnak, mint amilyen reményeim szerint az 1945 lesz Magyarországnak. Nem csak a németeknek kell szembenézni a bűneikkel. Bár ők voltak a főbűnösök, de a németek már 30-40 éve próbálják feldolgozni a múltjukat irodalommal, filmekkel, oktatási programokkal.

A magyar és a lengyel társadalomnak ehhez képest nagyon nagy a lemaradása, és sokkal bonyolultabb a történelmi helyzete. Az Ida azért fontos film, mert fel mer tenni kemény kérdéseket, és ha nem is változtatja meg azonnal a világot, de hosszú távon ez a célja. Szántó T. novelláját is azért szerettem meg, mert az író itt is ezt a célt tűzte ki maga elé, és hitt benne, hogy ezt a történetet még el kell mondani.

Agata Trzebuchowska az Ida című filmben

Forrás: Mozinet

A Jób lázadása néprajzi hitelességgel és drámai erővel mutatja meg a deportálást és az istenhívő falusi zsidóság hétköznapi életét, de a magyar filmekben az események utóéletéről eddig nem sok szó esett. Pedig nem ért véget a történelem a deportálással: másnap ugyanúgy feljött a nap, és menni kellett munkába az embereknek.

Ilyenkor szoktak jönni a kommentek, hogy más téren is van elmaradás, hiszen Trianontól Mohácsig sok magyar kataklizmát nem dolgoztak még fel filmen.

Addig jó, amíg jönnek. Legalább van interakció, még ha egyoldalú is. Egy magyar filmnek már odáig is fantasztikus eljutni, hogy kommentelnek róla. Biztos vagyok benne, hogy ezekről a témákról is fog valaki filmet csinálni, de abban is, hogy a holokausztot még évszázadokig fogjuk körbejárni, mert olyan sok még a feldolgozatlan szempont.

Török Ferenc

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A holokauszt annyiban más, mint az évszázadokkal ezelőtt történt tragédiák, hogy a jelenünkhöz tartozik, még élnek a szemtanúk és az ő közvetlen leszármazottaik. Az 1945 ilyen értelemben nem történelmi, hanem kortárs film. A huszadik században 1945 fontos cezúra: ami előtte volt, az maga a történelem, ami utána jött, az maga az életünk.

Egy pódiumbeszélgetésen említette, hogy az ön számára egy adott korról a korabeli filmek hordozzák a legtöbb információt. Mit mond így a máról az 1945?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy ha meg akarok ismerni egy bizonyos kort, abban nagy segítséget nyújtanak a korabeli realista drámák. Egy kosztümös filmnél viszont soha nem lehet előre tudni, mennyire fog a jelenről is szólni, mert nem tudjuk, mikor fejezzük be a filmet, és mi lesz akkor épp a világban. Ezek a filmek palackposták, amiket bedobunk az óceánba, aztán majd kihalássza azokat valaki.

Szabó Kimmel Tamás és Bánovits Vivianne az 1945 című filmben

Fotó: Szilagyi Lenke / Katapult Film

Az 1945 tizenkét évig készült, és miközben csináltuk, nem az izgatott, milyen áthallások vannak a történetben a jelen korra. Nem is szeretném, ha ez a film aktuális lenne. Azért csináltuk, hogy ne legyen érvényes a jelenre. Nem akarok vészjósló lenni, mert gyerekeim vannak, és szeretnék velük Magyarországon élni, de számos jel mutat arra, hogy ezek a megörökölt konfliktusok még itt izzanak közöttünk, sajnos nagyon is vészjóslóan.

Szántó T. Gábor mondta, hogy a fogalmazásmóddal és a fekete-fehér képi világgal visszaillesztették az 1945-öt a magyar film történetébe, hiszen ennek a filmnek 40-50 éve kellett volna elkészülnie.

Valóban, egy ép eszű társadalomban már a hatvanas-hetvenes években el kellett volna készülnie egy ilyen gondolkodású filmnek. Az 1945 egy demokrata, emberjogi, antifasiszta film, de alapvetően kapitalista szemléletű, hiszen arról szól, hogy ha van egy lakásom, azt ne vegyék el tőlem, és ez a ma természetes gondolkodásmód a kommunizmusban nem igazán létezett.

Török Ferenc

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Akkor azt mondták, hogy mindenkinek elvették a tulajdonát, úgyhogy ne beszéljünk olyan pitiáner dolgokról, mint hogy kié ez a varrógép vagy az az autó, mert itt minden mindenkié és semmi senkié. A marxista történetírás, ami elfogadja és ünnepli például az államosítást, nem tudta feltenni így ezt a kérdést, amit az 1945-ben mi most feszegettünk. Az 1945 szemlélete egyszerű, de nagyon 21. századi. Ez a történet mostanra érett be igazán.

Nagy-Kálózy Eszter és Sztarenki Dóra

Forrás: Szilágyi Lenke
Hol voltak a nagyszüleink, amikor a zsidókat elvitték?
Török Ferenc, a Moszkva tér és a Szezon rendezője az 1945-ben a magyar társadalmat próbálja szembenézésre késztetni a második világháborúban elkövetett bűneivel. A fojtott atmoszférájú, tablóképszerű, szikár stílusú film alattomosan beszivárog a bőrünk alá, és a végefőcím után tovább kísért. Olvassa el kritikánkat!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK