Kovács Zoltán: Shyamalannak szívesen vágnám bármelyik filmjét

Vágólapra másolva!
Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Kovács Zoltán üstökösként robbant be a magyar filmbe. Ebben az évben két remek film vágásáért felelt: A nyomozóért és a Kaméleonért. Előbbiért azonnal kiérdemelte a legnagyobb szakmai elismerést, az Arany Olló-díjat. Kovács Zoltán - Zolika, ahogy mindenki hívja - azonban egyáltalán nem a semmiből jött: 1999 óta ül a vágóasztal mögött, előbb különféle televíziós produkciókban, majd reklámfilmek készítőjeként. Később felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol rendezőhallgatók rövidfilmjeit is vágta, emellett nagyjátékfilmek vágói mellett segédkezett, és előzeteseket készített. Első saját filmjét Koltai Róbertnek köszönheti, aki a Megy a gőzöst bízta rá. Aztán jött A nyomozó és a Kaméleon, és a karrierje még épp hogy csak elkezdődött.
Vágólapra másolva!

Menő manók 2008 - #4 Kovács Zoltán

- Mi volt tavaly a legnagyobb szakmai élményed és miért?

- A 39. Magyar Filmszemlén A nyomozó című film vágásáért átvehettem az Arany Olló-díjat. Nagyon nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, és megerősített abban, hogy a jó munkához három dolog kell: dolgozni, dolgozni és dolgozni. Ez addigi vágói munkám csúcsát jelentette. Ezenkívül az év nagy részében Goda Krisztina Kaméleon című filmjén dolgoztam. Ez azért volt szakmailag különleges produkció számomra, mert a forgatás kezdetétől (a helyszínen, napi szinten vágtam össze a jeleneteket) aktívan részt vettem a munkában. Ez még nem bevett szokás nálunk, pedig ha van lehetőség rá, mindig így kellene lennie.

- Mi volt tavaly a legnagyobb filmélményed és miért?

- A Sean Penn által rendezett Út a vadonba. Ez egy gyönyörű igaz történet. Biztos sokunkban lakozik a szabadság iránti vágy és elkötelezettség - Chris McCandless pedig megmutatta, hogy a társadalmi helyzet helyett fontosabb az elszántság, a kalandvágy, az élni akarás. Manapság kevés ember képes ilyen elszántan követni az álmait és vágyait, és magasról tenni arra, hogy mit várnak el tőle.

- Kivel dolgoznál szívesen, ha lenne időgép, és nem számítana, hová születtél?

- Alfred Hitchcockkal.

- Melyik filmet láttad a legtöbbször életedben?

- Richard Linklatertől a Mielőtt felkel a nap-ot Ethan Hawke-kal és Julie Delpyvel. Szeretném én is átélni ugyanezt egyszer, ez a legszebb szerelmi történet, amit valaha láttam.

- Kibe szerettél bele tavaly a vásznon?

- Rezes Judit színészi játékába. A nyomozó vágása közben mindvégig mély hatást gyakorolt rám.

- Mi volt az a jó tanács, amit meg kellett volna fogadnod és mégsem tetted?

- "Mindig vegyél sapkát, ha kimész a hidegbe!" - mondja sokszor az anyukám.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kovács Zoltán | Nézz még több képet! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]


- Mostanában mire vagy nagyon rákattanva?

- Így az év vége felé újra van időm többet sportolni, pihenni, moziba járni, ami nagyon hiányzott a vágással töltött hosszú hónapok után.

- Mi az, amiről nem szeretnél többé egy szót se hallani?

- A gazdasági világválságról.

- Anyukád szerint mit kéne csinálnod ahelyett, amit csinálsz?

- Olyan munkát, amit naponta, hétfőtől péntekig, nyolc és négy óra között lehet végezni. Azért persze így is nagyon büszke rám.

- Mit tartasz te a legnagyobb teljesítményednek?

- Ugyanazt, mint amit az első kérdésre válaszoltam. A 39. Magyar Filmszemlén A nyomozó című film vágásáért átvehettem az Arany Olló-díjat, ami nagyon sokat jelent számomra, és büszkeséggel tölt el.

- Miről szóljon az idei éved?

- Remélem, ez is hasonlóan színvonalas feladatokban gazdag esztendő lesz. Erre minden esély megvan, hiszen előkészületi fázisba jutott Orosz Dénes Poligamy című filmje, amit jövőre vágni fogok. Már most dolgozunk azon, hogy a film mind szakmai szempontból, mind a közönség körében sikeres legyen. Ehhez a produceri hátteret a Skyfilm, vagyis Herendi Gábor és Havas Ágnes biztosítja.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kovács Zoltán | Nézz még több képet! | Fotó: Pályi Zsófia [origo]


- Mi volt tavaly a legnehezebb feladat, amit sikerrel megoldottál?

- Amikor befejeztem a Kaméleon-t, de még több utómunka-feladatom volt hátra, akkor már kezdenem kellett Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjének a vágását is. A két eltérő jellegű filmen párhuzamosan dolgozni nagy kihívást jelentett. A Kaméleon-t már játsszák a mozik,és remélem, sokan megnézik majd. Az Utolsó idők pedig a filmszemlén lesz látható. Áron filmje egy nagyon őszinte, megrendítő történet, mindenkinek a figyelmébe ajánlom.

- És mi volt az, amibe belebuktál?

- Szerettem volna több időt tölteni édesapámmal - persze ez igazából az elmúlt harminchárom évre vonatkozik -, de ő sajnos már nincs közöttünk. A papám emléke továbbra is bennem él, és folyamatosan inspirál, erőt ad a munkámhoz, az életemhez, hogy jobb és jobb legyek.

- Melyik filmre vagy most a legkíváncsibb és miért?

- A Coenék új filmjére, amit még nem tudtam megnézni. A kedvenc rendezőim közé tartoznak. Az abszolút favoritom pedig M. Night Shyamalan, akinek szívesen vágnám bármelyik filmjét. Tőle Az esemény-t még szintén nem láttam, de ezt feltétlenül pótolni fogom.