Vágólapra másolva!
A spanyolok egyik leghíresebb színésze megint rendezéssel próbálkozik: az új filmet spanyolul forgatta le, és a felnőtté válásról szól. Banderas második filmjét máris meghívták a Berlinaléra.
Vágólapra másolva!

A negyvenhat éves Antonio Banderas újra a kamerák mögé állt: hét évvel első filmje, a Tűzforró Alabama után, ahol feleségét, Melanie Griffithet rendezte, most egy spanyol nyelvű mozit forgatott le. A film címe El camino de los ingleses (Az angolok útja), Amerikában pedig angol címen, mint Summer Rain ismert.

A történet az első filmhez képest erősen önéletrajzi ihletésű: Banderas szülővárosában, Malagában játszódik, és a szintén malagai Antonio Soler azonos című regényén alapul. Az El camino de los ingleses a hetvenes években egy csapat kamasz felnőtté válását mutatja be. Mint minden ilyen típusú filmben, Banderas szereplői is felfedezik maguknak a szex örömeit és túlesnek életük első komolyabb csalódásain is, különösen a szüleikkel kapcsolatban. A spanyol nyelvű, retrósan kifakult színű előzetesben a fiatal színészek mellett feltűnik a tapasztalt tanárnő-típust játsszó Victoria Abril is, sok a meztelen test, és szól a korhű, amerikai zene.

A filmet december 1-én mutatták be Spanyolországban; az első tíz nap alatt csaknem 2 millió dollárt hozott. Jó hír Banderasnak, hogy az El camino de los ingleses-t meghívták a januári Sundance-re, és levetítik a február 8-án kezdődő berlini filmfesztivál Panoráma szekciójában is, ahol általában a függetlenfilmek kapnak helyet. A Berlinaléról az [origo] filmklub riporterei is tudósítanak majd.