Vágólapra másolva!
Tavaly márciusi esetet dolgoz fel új filmjében a rendező: négy Irakban állomásozó amerikai katona megerőszakolt és meggyilkolt egy tizennégy éves iraki kislányt, majd a lány családjával is végeztek. A film témája minden bizonnyal felkorbácsolja az amerikai közvéleményt.
Vágólapra másolva!

A Production Weekly úgy tudja: a hatvanhat éves rendező A fekete dália után, ami a tavalyi velencei filmfesztivál nyitófilmje volt, az iraki háború borzalmairól rendezi következő darabját. De Palma áprilisban kezdi forgatni a Redacted (Megszerkesztve) című filmjét, ami az Irakban állomásozó amerikai hadsereg eddigi legnagyobb botrányt okozó bűntettét dolgozza fel: tavaly márciusban négy amerikai katona megerőszakolt és megölt egy tizennégy éves iraki kislányt, majd családját is lemészárolták.

A hír szerint a megrázó történet elmeséléséhez a rendező az eredeti híradásokat, Irakban készült felvételeket, a bírósági tárgyalás híreit, a YouTube-on megjelent videókat és az egyik katona saját videóblogjának anyagait is felhasználja majd. Biztosra vehető, hogy a Redacted nagy port kavar majd mind a háborúpárti, mind a háborúellenes amerikaiak körében.

Brian De Palma nem először nyúl amerikaiak által elkövetett háborús borzalmakhoz: 1989-es filmje, A háború áldozatai a vietnami háború idején játszódik, és négy amerikai katonáról szól, akik őrmesterük, Meserve (Sean Penn) vezetésével elrabolnak egy helyi lányt a falujából, megerőszakolják, majd megölik. Ötödik társuk, Eriksson (Michael J. Fox), aki frissen érkezett a seregbe, kénytelen végignézni a lány szenvedéseit, de megmenteni nem tudja. Eriksson elhatározza, hogy igazságot szolgáltat a halott lánynak. A film elismerést hozott Michael J. Foxnak, akit addig a nézők csak könnyedebb darabokban láthattak.