Bankot rabol az agykárosodott fiú

Vágólapra másolva!
Az új bankrablós thrillerben a rosszfiúk agykárosodásban szenvedő srácot akarnak felhasználni terveikhez, de kiderül, a srác mégsem olyan gyámoltalan, mint hitték.
Vágólapra másolva!

Itt az ideje, hogy megtanuljuk Joseph Gordon-Levitt nevét: a Heath Ledgerre emlékeztető arcvonásokkal rendelkező, huszonöt éves fiú már maga mögött tudhat két emlékezetes szerepet, és hamarosan érkezik új filmje, a The Lookout című thriller is.

A 2004-es Titokzatos bőr a tavalyi Titanic filmfesztiválon a magyar nézőkhöz is eljutott; Gregg Araki nyomasztó kamaszfilmjében Gordon-Levitt egy meleg prostituáltat játszott, akit rejtélyes gyerekkori élmény fűz össze egy másik fiúval. Ezután jött a Brick (Tégla) című kamasz-noir, amely egészen különleges stílusban olvasztotta egybe a filmnoir és a tinithriller műfaját. Gordon-Levitt gimnazista srácot alakított, aki egy tinédzserek által működtetett bűnszövetkezet sötét ügyeibe keveredik, miközben volt barátnője eltűnése után nyomoz. Mindkét alkotás sejtette, hogy a fiatal színész szép pálya előtt áll, és új filmje talán már ahhoz is elég populáris lesz, hogy itthon is moziforgalmazásba kerüljön.

A The Lookout-ot Scott Frank írta és rendezte, akinek ugyan ez az első saját filmje, de forgatókönyvíróként már jelentős hírnévre tett szert: többek közt a Szóljatok a köpcösnek! sztoriját, illetve a Mint a kámfor és a Különvélemény adaptált forgatókönyveit köszönhetjük neki. A The Lookout előzetese sztorijában és hangulatában kissé a Mementó-ra emlékeztető, pörgős thrillert ígér. Chris (Gordon-Levitt) ifjú jéghokijátékos, aki egy autóbaleset következtében agykárosodást szenved, és innentől kezdve mindent elfelejt, amit nem ír fel azonnal magának. Sérülése miatt takarítóként dolgozik egy bankban, amíg rá nem talál régi ismerőse, Gary (Matthew Goode - Match Point), aki rá akarja beszélni, hogy segítsen neki kirabolni a bankot. Jeff Daniels is játszik a filmben, és a klipben ő tölti be a narrátor szerepét, aki bevezet minket Chris történetébe. A sztoriban természetesen csavarokra is számíthatunk: talán nem árulunk el túl sokat azzal, hogy Chrisről idővel kiderül, mégsem hagyja magát csak úgy akármibe belekeverni.

A The Lookout-ot Amerikában márciusban mutatják be, a hazai bemutató a nyár folyamán várható.