Del Toro lepasszolta az öldöklést

Vágólapra másolva!
Nem meglepő, hogy a spanyol Juan Antonio Bayona El Orfanato (Az árvaház) című horrorfilmje nagy sikerét követően megkapta első amerikai bizonyítási lehetőségét: a Guillermo del Toro produceri irányítása alatt megvalósuló Hater című thrillert rendezheti meg a Universal stúdiónál. A film David Moody angol író regényén alapul, amelyben az emberek váratlanul vérengző sorozatgyilkosokká válnak. Bayona és Del Toro az El Orfanato New York-i premierjénKorábban az a hír járta, hogy Del Toro maga rendezi a Hater-t, de ő most a Hobbit-filmekkel van elfoglalva, ezért nem tudta vállalni mégsem a projektet. Bayone a stúdió számára ideális beugró helyette, hiszen a szintén Del Toro produceri részvételével megvalósult El Orfanato minimális pénzből készült és világszerte összesen 76 millió dollárt kaszált.
Vágólapra másolva!