90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Herendi Gábor magyar slágerekből csinál musicalt

Bujdosó Bori|2009. 04. 01., 15:30|

A Blikk rövidhíréből értesültünk róla, hogy Herendi Gábor (Valami Amerika, Magyar vándor) musicalfilmet készül rendezni, ezért felhívtuk a filmest, hogy ő maga számoljon be tervéről. Herendi elmondta, hogy a még nagyon korai fázisban levő filmterv alapötlete Radnai Pétertől, a Playboy főszerkesztőjétől származik, aki az MTV Csináljuk a fesztivált! című műsorának szerkesztőjeként tapasztalta, hogy a régi magyar slágerek milyen nagy népszerűségnek örvendenek még ma is. Radnai és Herendi azt tervezik, hogy Divinyi Réka forgatókönyvíróval összefogva egy mai fiatalok életéről szóló musicalt csinálnak, amelyben az utóbbi 30-40 év slágerei modernizálva, aktualizálva csendülnek majd fel. Egyelőre még nem tudni, milyen számokat dolgoznak fel a filmben, de Herendi példaképpen a Neoton Famíliát, a Piramist és Máté Pétert említette nekünk. A rendező hangsúlyozta, hogy semmiképp sem szeretne nosztalgikus, retróhangulatú filmet készíteni; ebből a szempontból a tervezett film a közelmúlt musicalsikerei közül közelebb áll a Mamma Mia!-hoz, mint a Made in Hungáriá-hoz.

Forrás: [origo]
Herendi Gábor

Herendi ugyanakkor elmondta, hogy a könnyed hangvételű (és szintén zenés) Valami Amerika 2 után most jobban vágyik arra, hogy egy komolyabb filmet csináljon, így elképzelhető, hogy a musical előtt egy drámát rendez. Erről a filmtervéről még csak annyit árult el, hogy szintén Divinyi Rékával dolgoznak a forgatókönyvön, és a sztori középpontjában a mai fiatalok kiúttalansága áll. A rendezőt állítása szerint egyáltalán nem kedvetlenítette el, hogy eddigi egyetlen kissé komolyabb filmje, a Lora közel sem ért el akkora sikert, mint vígjátékai, és bízik benne, hogy egyre népszerűbbé válhatnak az olyan közönségfilmek is, amelyek nem a vígjáték műfajába tartoznak.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2 Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »