Hámori Gabi arisztokratához megy férjhez

Vágólapra másolva!
Hámori Gabriella a Szinglik éjszakájá-banSas Tamás idén már leforgatott egy Szélcsend című thrillert Pálmai Annával, Kováts Adéllal és Kovács Patríciával, de máris új filmen dolgozik, aminek a középpontjában ismét nők állnak. A Szinglik éjszakája címet viselő vígjáték a szinopszis alapján egy bohózatba oltott tanmese lesz: négy barátnőről szól, akik megfogadták, hogy sosem mennek férjhez, de egyikük hirtelen bejelenti, hogy hozzámegy egy angol arisztokratához. Cselekmény címszó alatt azt találta ki a nem is egy, hanem három forgatókönyvíró (Kovács M. András, Szajki Péter és Zsigmond Nóra), hogy menet közben elrabolják a jegygyűrűt, amit a három koszorúslány próbál visszaszerezni. A menyasszonyt Hámori Gabriella játssza, nyomozónak felcsapó barátnőit pedig Nagy Ilona, Gallusz Niki és Szávai Viktória alakítják. Az alkotók sajtóközleményükben már azt is elárulták, hogy a film tanulsága, hogy "az élet rendje az, hogy mindenki megtalálja a párját, és az igazi barátság nem állhat a szerelem útjába." Remek.
Vágólapra másolva!