Sötét dolgok történnek Miskolcon

2009.11.09. 13:20

Dyga Zsombor (Tesó, Kész cirkusz) legújabb filmjét, a Köntörfalak-at a 2010-es Filmszemlén mutatják csak be, de a rendező máris forgatja következő alkotását. Az Utolér című thriller Miskolcon készül, és a stáb egészen december 24-ig dolgozik. A múlt héten bemutatott Szobafogság-hoz hasonlóan a film Kelet-Európában játszódik, de angol nyelvű lesz és nemzetközi szereplőcsapattal valósul meg.

Forrás: [origo]
Bartsch Kata | Ónodi Eszter

Mivel egy csavaros thrillerről van szó, a történetről nem akarunk sokat elárulni, talán elég annyit tudni róla, hogy három szálon futó, sötét sztorit kapunk, amelyben egy pincérnő, egy mentőorvos és egy korcsolyázónő kerül váratlanul embert próbáló, veszélyes szituációba. A pincérnőt Ónodi Eszter formálja meg, az orvost a Magyarországon élő Andrew Hefler játssza, aki feltűnt már többek közt a Kontroll-ban és a Fekete kefé-ben is, a korcsolyázónő pedig Bartsch Kata, akit hamarosan a Poligamy című filmben láthatunk majd. A trió mellett még két fontosabb szereplője lesz a filmnek: Seress Zoltán, a Bárka Színház igazgatója és az osztrák Heinz Trixner. A forgatásról reményeink szerint a későbbiekben helyszíni riportban számolunk majd be.