Seth Rogen megint felszed egy szőke cicát

Vágólapra másolva!
Michelle Williams múlt vasárnap a Sundance filmfesztiválonSarah Polley végre előkerült! A gyerekszínészként (Váratlan utazás, Eljövendő szép napok) indult színész- és rendezőnőről első nagyjátékfilmje, a 2007-es, érzelmes Egyre távolabb óta nem sokat lehetett hallani (csak a Mr. Nobody-ban szerepelt), de idén színészként és rendezőként is újra színre lép. Még ebben az évben megérkezik a hazai mozikba is a Splice, amiben Adrien Brodyval kísérti az istent és a tudományt, és a Deadline Hollywood blog híre szerint második nagyjátékfilmjét is megcsinálja. A Leonard Cohentől kölcsönzött, Take This Waltz című film forgatókönyvét Polley írta, és egy szerelmi háromszögről szól majd. A szereposztás kétharmada már megvan: Michelle Williams (Brokeback Mountain) egy öt éve házasságban élő nőt játszik, aki egy üzleti út során összemelegszik egy férfival, akiről kiderül, hogy egy utcában lakik vele. A két férfi egyikét - feltehetően a szeretőt - Seth Rogen (Felkoppintva) alakítja. A forgatás a tervek szerint júliusban kezdődik.Olvasnivaló: korábbi interjúnk Sarah Polley-val
Vágólapra másolva!